Nógrád Megyei Hírlap, 2015. augusztus (26. évfolyam, 177-200. szám)

2015-08-24 / 194. szám

Vigyáztak a rendre Nógrád megye. Kiemelkedő volt a pásztói és a bátonyterenyei rendőrkapi­tányságok egyenruhásai, vala­mint a polgárőrök közötti együttműködés, akik közösen ügyeltek a szórakozni és kikap­csolódni vágyók biztonságára. Nagy számú érdeklődőt vonzottak a széles választékú nyári rendezvények és progra­mok az elmúlt időszakban a kelet-nógrádi városokba és vonzáskörzetükbe. A Mátraalja Fesztiválnak a pásztói strand, míg a III. Palóc Vi­lágtalálkozónak a bátonyterenyei Gyürky-Solymossy kastély adott otthont, de szintén a napokban tartották Mátraverebély- Szentkúton a hagyományos Nagyboldogasszony Főbúcsút. A rendezvényre az ország minden részéről, sőt a határon túlról is so­kan látogattak el. A zavartalan időtöltés érde­kében a rendőrség is fokozott figyelmet fordított a pihenni vágyó családok és a rendezvé­nyeken résztvevők biztonságá­ra. A bűncselekmények meg­előzése érdekében figyelem­felhívó táblák kerültek kihe­lyezésre, valamint a rendőrök tájékoztató kiadványokkal hív­ták fel a jelenlévők figyelmét a tömegrendezvények veszélye­ire, a bűnmegelőzés fontossá­gára, az áldozattá válás meg­előzésére. Az egyenruhások és a polgárőrök közös járőrszol­gálattal láttak el fokozott köz­területi szolgálatot és hozzájá­rultak a programok zavarta­lan lebonyolításához, a térség közbiztonságának fenntartá­sához, továbbá az állampolgár­ok szubjektív biztonságérzet­ének növeléséhez. Nagyot alkotott a kis település A közigazgatásilag Szécsényhez tartozó kis településen, Benczúrfalván a helybeli­ek és a hazalátogatók a hosszú hétvége két napját közös ünnepléssel töltöt­ték el. Többen érkeztek a környező településekről is, hogy részesei legye­nek a benczúrfalvai viga­dalomnak. Szenográdi Ferenc Szécsény-Benczúrfalva. a Benczúrfalváért Egyesület ne­gyedik alkalommal rendezte meg a hazalátogatók hétvégéjét, a falunapot. Augusztus 21-én, pénteken az ízek viadala hagyo­mányos főzőversenyen a bográ­csok, üstök alá gyújtottak a he­lyi és a más településekről érke­ző csapatok. A versenyzők felvo­nultatták a palóc ételek ízét, a hungarikumokat, de készültek speciális finomságok is. A kétnapos eseménysorozatot Stayer László, Szécsény polgár- mestere nyitotta meg, aki elis­merően szólt arról a közösségi életről, ami Benczúrfalván ta­pasztalható. A rendezvény egyik szervező­je Zsíros Marianna 35 évvel ez­előtt fejezte be Szécsényben az általános iskolai tanulmányait. Az az ötlete támadt, hogy a falu­naphoz kapcsolódva rendezzék meg az osztálytalálkozójukat. A volt osztálytársak és osztályfő­nökük, Várkonyi Balázsné azono­sultak a gondolattal. Ők Is bfr kapcsolódtak a programba. Fő­zőcsapatuk remek pincepörköltet készített. Volt osztálytársuk, dr. Mangó Gabri­ella orvos, az egészségmegőrzés­ről, a helyes táplálkozásról és életmódról tartott előadást. Miközben főt az étel, különbö­ző programok szórakoztatták a jelenlévőket. A zsűri több külön- díjatis átadott, többek között ezt az elismerést kapta a találkozók csapata is. A nógrádmegyeri Maróti team +főztük (megfőz­tük) csapata a 21 kóstolójeggyel közönségdíjas lett. A harmadik helyen a Dolányi Akadémikusok csapata végzett. Második helye­zett a Pálinka Barátok Szécsényi után, hastáncosok szórakoztat­ták a közönséget, majd kezdetét vette a szabadtéri bál. A szombati program ökume­nikus istentisztelettel, kenyér­szenteléssel kezdődött. Ezt köve­tően különböző programok kö­zött lehetett válogatni. A gyer­mekek számára volt ugróvár, kézműves foglalkozás, hetes rú­gó és dekázó bajnokság. A sza­badtéri színpadon a herencsényi asszonykórus, Benko Fruzsina Borbála népdalénekes, a szécsényi Palóc Néptáncegyüttes, a rimóci rezes­banda és koncertsorozat szóra­koztatta a közönséget. Tarosa Tí­mea vezetésével a vendégek fa­lulátogatáson vehettek részt. zsűri elnöke értékelésénél ki­emelte a kreativitást, s azt, hogy örömmel tapasztalta a fiatalok jelenlétét. Az eredményhirdetés I F°zoverseny es kiállítás egyaránt szere­pelt a benczúrafalvai ünnep kínálatában A művelődési házban két kiál­lítás is várta a látogatókat. Az egyik abból az alkalomból ké­szült, hogy 55 évvel ezelőtt, 1960. augusztus 20-án gyulladt ki a villany a községben. A má­sikon a faluban élő ügyes kezű emberek horgolás, kötés, hím­zés, csuhéjazás, fafaragás és go­belinmunkái voltak láthatók. A haranglábban - amelyet két éve az egyesület újított fel - a fotóki­állítás az egykori falu életét idéz­te fel. Szabó István szobrászmű­vész a műtermében nagy szere­tettel fogadta a látogatókat. Töb­ben kilátogattak a temetőbe, Benczúr Gyula sírjához is. A két­napos rendezvényre sokan tér­tek haza. Mészáros Ildikó nagy­szülei benczúrfalvaiak, a nyár egy részét már több alkalommal is náluk töltötte. Elmondta: jó öt­letnek tartja a hazalátogatók ün­nepét, amelyen 14 éves lányával vett részt. Dombóvári Ildikó az Alföldről jött haza, hogy részese legyen a napnak. - Valamikor 12 esztendeje jártam itthon utoljá­ra, jó érzés ismét találkozni az it­teniekkel - vélekedett. A falu legidősebb embere, Zsíros Lász­ló október 4-én lesz 98 éves, ma is jó egészségnek örvend és a lá­nyával vett részt a falunapon. - Örülök, hogy itt lehetek az isme­rősök körében - mondta. Hanczikné Adorján Györgyi, az egyesület elnöke kiemelte: sok energiát fektettek a szervezés­be, de látva a két nap jó hangu­latát megérte. Tegyük hozzá: a kis település megint nagyot alkotott. Tóparti István-ünnep Piliny. A községben hagyo­mány, hogy államalapításunk ünnepéhez kapcsolódva rende­zik meg a falunapot. így volt ez ebben az évben is. A közösségi ház parkjában együtt ünnepel­tek és szórakoztak az emberek. A déli harangszó után, az ige­liturgiát és a kenyérszentelést követően Lehoczki Szabolcs pol­gármester köszöntötte a megje­lenteket, közöttük a szlovákiai testvértelepülés, Kiszellő kül­döttségét és vezetőjüket, Jozef Filkus polgármestert. Ünnepi be­szédében méltatta Szent István történelmi jelentőségét.- Amikor a hazát önzetlenül szeretjük, akkor egyben a csalá­dunkat, a hozzátartozónkat, a honfitársainkat is szolgáljuk. A haza mi vagyunk, hétköznapok­ban és ünnepi pillanatokban is ­emelte ki Lehoczki Szabolcs. Ezt követően kezdetét vette a késő estig tartó műsor, amely­nek Tőzsér Judit, a község peda­gógusa volt a szóvivője. Bohács Istvánnal Jó ebédhez szólt a nó­ta”. „Szép város Kolozsvár” cím­mel a Nógrád Operett Társulat - Tóth Dávid, Lengyel Judit vala­mint Tóth Tibor - az operettvilág ismert dalaival szórakoztatták a közönséget. Ezután került sor a díszpolgá­ri cím és Piliny községért kitün­tetések átadására. A díjakat olyan személyek kapták, akik közvetlenül vagy közvetve hoz­zájárultak a falu népszerűsíté­séhez, annak szellemi, gazdasá­gi felemelkedéséhez. Díszpolgá­ri címet kapott dr. Tőzsér László Tamás. Piliny községért kitünte­tésben részesült Deák Ferenc Attiláné, Tőzsér Gyuláné, Borzák Albert és id. Jakab Ferenc. A dí­jakat Lehoczki Szabolcs polgár- mester adta át. A megható ünnepi percek után folytatódott a műsor. A dorogházai asszonykórus szép népdalcsokrot „nyújtott át” a kö­zönségnek. Ezt követően az etesi Szahara hastánc csoport szóra­koztatta a közönséget. A szín­padra lépett a Pilinyi Vegyeskar, a Medalion Tánccsoport, az Old Boys és a Karancs Saxi-Dixi együttes. Sztárvendégük volt Soltész Rezső és Molnár Orsi. A Nap már a pilinyi hegyek mögé ereszkedett, amikor elkezdődött Menczel Anett, Bogár-Pásztor Mó­nika és Lantos István-táncdal ka- valkádja. A nap programját tűzi­játék zárta. Szenográdi F. Alsópetényben két Ist­vánt is ünnepelnek ilyen­kor, augusztus húszadika táján. Államalapító kirá­lyunk mellett Werbőczy István, a középkori Ma­gyarország nagyhírű jo­gásza, a híres Hármaskönyv szerzője - a törvénygyűjteménye so­hasem vált gyakorlattá - is ezer szállal kötődik a településhez. Nem csoda hát, ha három napon ke­resztül tart a mulatozás. H.H. _____________________ Al sópetény. Az augusztus 20- 22. között tartó eseményfolyam közepén, péntek délután látogat­tunk el a községbe. Az „Alsópetény” névtáblát néhány száz méterrel elhagyva, a Nézsa felé vezető út bal oldalán, vadre­gényes környezetben terül el az egyik sporttelevízió horgászmű­soraiból közismert Cser-tó. En­nek partján épült ki a „petényi szabadidőközpont”, szórakozta­tó játékokkal, sátrakkal, hűsítő helyekkel. Amikor megérkeztünk, a késő délutáni napfény nem csupán megcsillant a tó vizén, megvilá­gította a szemközti domboldalt is. Láthattuk, miként játszadoz­nak vidáman a vadkacsák, és megfigyelhettük a horgászok „bús" sorát is, akiknek úszói bi­zony alig-alig mozdultak a csen­des „tükrön”. Az egyik sátor alatt emelt alkalmi színpadon éppen az acsai asszonykórus zengett szlovák dalokat, luséret- ként pedig egy négytagú muzsi­kás „banda” szegődött hozzájuk. A sütőhelyen a nemrégiben el­készült finom kenyérlángost szeletelték-porciózták az asszo­nyok, és a vendégek, a házigaz­da, illetve az elszármazott alsó­petényiek - akik számára most „világtalálkozót” is szerveztek - nagy kedvvel majszolták a fi­nom falatokat. Bár még viszonylag kevesen nézelődtek a környéken, szem­lélték a műsorokat, a népdalo­kat, illetve az utánuk következő váci énekeseket-táncosokat (akik az István a király című rockoperából adtak elő részlete­ket, illetve a magyarságról szóló zenés számokkal szórakoztat­tak) vastaps fogadta. Az est ké­sőbbi részében - amit a progra­mok nagy csúszása miatt már személyesen nem várhattunk meg - Laluja Imre vendéglátó polgármester köszöntőjét köve­tően állampolgári eskütételt tar­tottak itt, a nap sztárvendégei pedig a Zámbó család tagjai vol­tak, Árpyval az élen. „A haza mi vagyunk..." Lehoczki Szabolcs polgármester (balra) elismerést adott át azoknak, akik sokat tettek a településért A váci fiatalok az István a királyból adtak eló részleteket Köre, a Marton és Vizi család, el­ső helyezett pedig a benczúrfalvai kollektíva lett. Oláh Gergely mesterszakács, a

Next

/
Oldalképek
Tartalom