Nógrád Megyei Hírlap, 2015. augusztus (26. évfolyam, 177-200. szám)

2015-08-22 / 193. szám

KrnlP.TftTHLÁSyjfl „P áros" fotográfiák... Azt tartják: egy alkotónak ünnep min­den kiállítás, minden olyan bemutató, amely keretében megismertetheti műveit a közönséggel. A fotósok számára plusz mo­tivációt jelent annak a programsorozatnak a keretében kiállítani, amely a magyar fo­tográfia napjáról, augusztus 29-éről hiva­tott megemlékezni. A Nógrád Megyei Fotó­klub Egyesület tagjai minden esztendőben - immár tizenharmadik alkalommal - csat­lakoznak az ünnepléshez. így történik ez az idén is, amikor az országban lezajló mint­egy hetven eseményből nyolc a nógrádi fo­tóklubhoz kapcsolódik. Úgymond a központi rendezvényre Sal­gótarjánban, a Balassi Bálint Megyei Könyvtár Bóna Kovács Károly Galériájában került sor, mintegy igazolva az intézmény és a fotóklub közötti jó együttműködést, szakmai, baráti kapcsolatokat. A könyvtár­ban ezúttal a Simonná Bózsár Erika és Si­mon Péter házaspár mutatkozott be a „Vá­logatás fotóinkból” című kiállításával. A megjelenteket Nagy Mónika, a vendéglátó intézmény igazgatóhelyettese köszöntötte, majd Homoga József, a fotóklub egyesület elnöke mondott megnyitóbeszédet. Beveze­tőjében méltatta a magyar fotográfia napjá­nak - amelyet a Magyar Fotóművészeti Al­kotócsoportok Országos Szövetsége javasla­tára a kulturális kormányzat 2003-ban is­mert el - jelentőségét és megindokolta, hogy miért éppen augusztus 29-e lett a fo­tósok ünnepe. 1840-ben - tehát éppen 175 évvel ezelőtt - ezen a napon a Magyar Tu­dós Társaság nagygyűlésén mutatott be Vál­las Antal bölcsészdoktor, matematikus és fizikus, rendes tag a Nemzeti Kaszinóban összegyűlteknek két olyan - a Dunát és a királyi várat ábrázoló - fényképet (dager- rotípiát), amelyet a Daguerre-féle képrögzí­tő eljárás szerint, fényérzékennyé tett ezüs- tözött rézlemezre készített. A következők­ben Homoga József azt emelte ki, hogy a fo­tóklub tagjainak önzetlen tevékenysége ér­demes a közfigyelemre, a közönség szeretetére, hiszen sok energiát s nem ke­vés anyagi eszközt fordítanak arra, hogy különböző kiállítóhelyeken a nyilvánosság elé tárják képeiket. Közéjük tartozik Simonné Bózsár Erika és Simon Péter is. Utóbbi az egykori acél­gyárban dolgozva a szép emlékű fotóstárs, Brunczel Tibor útmutatásával sajátította el a fényképezés titkait. Később felesége is csat­lakozott hozzá és egy ideje már közösen hó­dolnak e nemes szenvedélynek. Sokat utaz­nak és élményeiket, emlékeiket igyekeznek fényképeken megörökíteni, másokkal is megosztani. Homoga József idézte Susan Sontag amerikai író, filmrendező egyik gon­dolatát, amely szerint „fényképezőgép nélkül utazgatni egyenesen természetellenes volna. A fénykép megcáfolhatatlanul bizonyítja, hogy az utat megtettük, a programot teljesítettük, hogy jól éreztük magunkat... ” Többek között ez az érzés tükröződik a - Homoga József ál­tal „szerencsés páros ”-nak nevezett - két ki­állító képein, mondván „...ki ne szeretné, hogy mindig kéznél legyen egy szépérzékű, fi­gyelmes segítőtárs vagy egy remek modell...” Simonék harmadik közös kiállításuk alkal­mából egy emléklapot is kaptak a fotóklub egyesület elnökétől. A felvételek - lényegükből eredően - ele­ve szubjektivek, egy a válogatás - amelyet adott esetben a Bóna Kovács Károly Galéria befogadóképessége is behatárol - még in­kább azzá teszi a kiállított képeket. így is ér­zékelhető azonban mindkét alkotó törekvé­se. Hiszen láthatók a görög-, a horvát-, az olasz-és spanyolországi utazások „lenyoma­tai”, s találhatók magyar - budapesti, salgói - témákra komponált fotók is. Mindkettőjük esetében jó az arány a természeti, építésze­ti, kultúrtörténeti nevezetességek (például Meteórák, Viktor Emánuel emlékmű, Szent Péter-bazilika, Lánchíd) és az embert is meg­jelenítő alkotások között. Ez utóbbiak közül kiemelhető Simon Péter „Mozdulat” című képe, Simonné Bózsár Erika esetében pedig a „Merengés” vagy a Tekintet” című kép. A házaspár kiállítása méltó az ünnepi al­kalomhoz és érdemes minél több könyvtári látogató érdeklődésére. Csongrády Béla A megnyitóünnepség főszereplői balról jobbra: Nagy Mónika igazgatóhelyettes, Homoga József, a fotóklub egyesület elnöke és a kiállító házaspár, Simonné Bózsár Erika és Simon Péter Egyórányi Kína A salgótarjáni, Hong Hongban élő Danyi Diána a „Világjárók klubjá”- ban a Sárga-hegységről és környékéről tartott élménybeszámolót A Balassi Bálint Megyei Könyv­tárban működő „Világjárók klub­ja” - mint a neve is mutatja - ele­ve arra „szakosodott”, hogy a meghívottak által bemutatott fel­vételeken keresztül különleges helyszínekre vezesse el az érdek­lődőket. így történt a legutóbbi esetben is, amikora „Sárga-hegy­ség és környéke” címmel Kína egyik leghíresebb, leglátogatot­tabb, egyszersmind legveszélye­sebb turistaútján szerzett élmé­nyeiről számolt be az előadó, Danyi Diána. Nyilván nagy el­szántság és nem kis bátorság kell ahhoz, hogy valaki fiatal hölgy lé­tére egyedül vállalkozzon egy ilyen kirándulásra. Csakhogy a salgótarjáni származású, évek óta Hong Kongban élő Danyi Di­ána rendelkezik ezzel a vállalko­zó kedvvel: számos egzotikus helyszínt bejárt már. A fotókon előbb a felülnézetből fekvő szarvasmarhát körvonala­zó Hong Cun volt látható. Egy olyan falu, amelyet fekvése meg­óvott a háborúktól s amely ma is őrzi a hajdani gazdag kereske­dők hagyományait, egykori élet­módjának nyomait. A hegyi tele­pülést sok kis patak és mester­séges csatorna teszi még érde­kesebbé. A képek tanúsága sze­rint nem kevésbé figyelemre méltó a csónak formájú, sajátos lakóházakkal rendelkező Xidi fa­lu sem. Magát a Sárga-hegysé­get (a Huang-sun-t) - egyebek mellett - a felhőkbe burkolózó égbe nyúló csúcsok - köztük a nevezetes Lótuszvirág - a párju­kat ritkító hatalmas fenyők, a meredek lépcsősorok teszik egyedivé. S az az erőfeszítés, tel­jesítmény, amelyet az ember ki­fejt ott (is) hosszú évszázadok óta. Nem véletlen, hogy a látoga­tók között gyakoriak a festők, akik képzőművészeti eszközök­kel igyekeznek megörökíteni az ott tapasztalt hangulatot. Danyi Diána bemutatója sok új ismerettel gazdagította a közön­séget, bizonyítván, hogy Kína dél­keleti részében található Sárga hegység és környéke miért kapta meg a megtisztelő világörökség címet. Az egyórás előadást Szabóné Kereskényi Gabriella klubvezető köszönte meg a mesz- sziről hazalátogató vendégnek.- csébé ­Falunap tarjániakkal Egy évvel ezelőtt még nem is is­merték egymást, tíz hónap alatt viszont egyre gazdagabbá, bará­tibbá vált a szlovákiai Almágy község és Salgótarján baglyas- aljai városrészének kapcsolata, együttműködése. Történt ugyan­is, hogy 2014 októberében egy baglyasi küldöttség látogatott a határhoz közeli faluba, hogy az Andó nevű ősök nyomába ered­jen. Ezt a célt nem érték ugyan el - nem élnek már ott Andó- leszármazottak - de megismer­kedtek az önkormányzat és a Cse- madok helyi vezetőivel. A szűk év során számos oda-visszaláto- gatásra került sor az almágyiak és baglyasiak között. A minap az utóbbiak voltak hivatalosak az ott rendezett idei falunapra. A rendezvénysorozat kegyeleti aktussal kezdődött: emlékfalat avattak az első és második világ­háború áldozatainak tiszteletére. A koszorúzási ünnepségen elhe­lyezték virágaikat a Salgótarján­ból érkezett Vöröskereszt és a Me­dalion Táncegyüttes valamint a Baglyaskő Idősek Otthona, a Nóg­rád Megyei Fotóklub Egyesület és Baglyasaljai Barátainak Köre kép­viselői. A községháza házasságkö­tő termében a baglyasiak segítsé­gével kialakított galériában meg­nyílt a tarjáni Agócs József „Tánc” című fotókiállítása. A sok díjjal el­ismert fotográfust illetve munkás­ságát a Nógrád Megyei Fotóklub Egyesület elnöke, Homoga József mutatta be, a kiállítást Juhász Amarilla, a Medalion koreográfu­sa, vezetője nyitotta meg. Az almágyi falunap változatos, sokszínű műsorának volt még egy nógrádi vonatkozása. Ugyanis a Salgótarjáni Kohász Sport Egye­sület Öregfiúk Szikom György, Pünkösdi József és Sebők János ve­zette csapata megmérkőzött a ha­sonló korú helyi labdarúgókkal. Az eredmény 4-2 lett a vendégek javára. A vesztes mérkőzés azon­ban mit sem befolyásolta a késő estébe hajló egész napos program- sorozat kellemes hangulatát. A salgótarjáni Agócs József „Tánc” című fotókiállításának almágyi megnyitóján a Medalion együttes működött közre A Magyar Állami Operaház neoreneszánsz stílusú épülete Budapest egyik legjelentő­sebb 19. századi műemléke, amely az Andrássy út részeként világörökségként is számon tartott látványossága a fővárosnak. A kifejezetten operák, balettek előadására szakosodott színház belső terei, falfelületei kialakításában - mások mellett - Lotz Károly, Székely Bertalan, Than Mór is közreműkö­dött, az Operaház azonban leginkább a terve­ző, Ybl Miklós (1814-1891) nevével kötődött össze. Az ő elképzelései alapján emelték az 1875 és 1884 közötti kilenc év so­rán az impozáns épületet. Tekintve, hogy nemrégiben volt a jeles 19. századi építész szüle­tésének bicentenáriuma, azaz kétszázadik évfordulója, a Sal­gótarjáni Tájak Korok Múzeu­mok Klub Egyesülete minapi összejövetelén Kenyeres István nyugalmazott főépítész „Ybl Miklós élete és munkássága” címmel tartott előadást. A több mint száz bemutatott fotóhoz mon­dott szakszerű, de úgymond a laiku­sok számára is élvezhető kommentárok révén a közönség betekintést nyert a megidé­zett műépítész alkotóműhelyébe. Az elhang­zott információk nyilván nem egyforma érté­kűek voltak, nem jelentettek újdonságot min­denki számára, néhány általános érvényű ta­nulság azonban feltétlenül kiemelésre kíván­kozik Kenyeres István gazdag tartalmú mondandójából. Az egyik arra vonatkozik, hogy még egy ilyen kivételes tehetségű em­bernek is, mint Ybl Miklós volt, milyen hosz- szú küzdelmet kellett folytatnia azért, hogy hivatalosan is bebocsájtassék a szakmába. A polgári építőmesteri jogot kérel­mező folyamodványát ugyanis a megfelelő külföldi előtanulmány­ok, a Pollack Mihálynál végzett gya­korlat ellenére először elutasították s csak jóval később lett céhtag és kapta meg a „kebelbeli kőműves mester”-i címet A másik felismerés munkáinak sokaságára vonatkoz(hat)ott. Kiderült ugyanis, hogy az operán túl Budapesten is számos nevezetes épület - például a Corvinus Egyetemnek he­lyet adó Fővámház, a mostanában felújított Várkert Bazár vagy az egykori országgyűlési képviselőház, amelyben ma az Olasz Kultúr­intézet székel - őrzi Ybl keze nyomát, nem is beszélve a főúri családok palotáiról vagy a különböző bérházakról. Még inkább meglepőnek tetsz(het)ett a vidéki Ybl-ter­vezések felsorolása köztük a fóti főplébá­niával, a nagycenki katolikus templom­mal, a füzér-radványi és a parádsasvári Károlyi-kastéllyal, kápolnákkal, síremlé­kekkel, magtárakkal és más építmények­kel. Ybl Miklós - mutatott rá Kenyeres Ist­ván - az új műszaki megoldások híve volt s az is érdekes, hogy soha nem tervezett egyenes vonalú lépcsősort, a csigalépcső­ket kedvelte... Az előadás is bizonyította, hogy miért tartják Ybl Miklóst európai jelentőségű épí­tésznek, miért kapta meg életében a Ferenc József Rend lovagkeresztjét, miért készül­tek róla szobrok, miért viseli 1953 óta a legjobbaknak évente odaítélt szakmai díj az ő nevét és miért neveztek el róla 2002-ben egy kisbolygót is... Cs. B. 1 Ybl Miklós munkásságát Kenyeres István nyugalmazott főépítész mutatta be Építészet felsőfokon

Next

/
Oldalképek
Tartalom