Nógrád Megyei Hírlap, 2015. augusztus (26. évfolyam, 177-200. szám)
2015-08-19 / 192. szám
KAJAK-KENU VB. A magyar válogatott 17 kvóta megszerzésének reményében utazik el a csütörtökön kezdődő milánói olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságra, amelyen a paraversenyzőkkel együtt mintegy ötven fős sportolói küldöttség képviseli az országot. A gyorsasági szakágban megszerezhető riói indulási jogok mintegy nyolcvan százaléka a vasárnapig tartó regattán kel el, azaz - ahogy Baráth Etele, a magyar szövetség (MKKSZ) elnöke fogalmazott a keddi, csapatbemutató sajtótájékoztatón - a tét óriási.- A két kajaknégyesben például nem lesz pótkvalifikáció, most lehet csak kvótákat szerezni. Ennek megfelelően minden nemzet a legjobbjait ülteti be a hajókba - érzékeltette a várható nagy küzdelmeket az MKKSZ vezetője, aki hozzátette: az elmúlt húsz évben a kajak-kenu volt a legeredményesebb magyar sportág az olimpiákon, s ezt a vezető helyet a jövőben is szeretnék megtartani. Csabai Edvin szakmai igazgató azt mondta: mint az elmúlt időszakban minden világversenyen, most is tíz érem megszerzését tűzték ki minimális célul, de hangsúlyozta: a kvóták begyűjtése most sokkal fontosabb a helyezéseknél.- Tizennégy klubból kerülnek ki az utazó versenyzők, ez is mutatja a magyar kajak-kenu erejét - fogalmazott. - Aparaversenyek már szerdán elkezdődnek majd a vb-n, ott is kvótákért szállunk harcba, hiszen Rióban már a parakenu is ott lesz a programban - tette hozzá. A jövő évi olimpiára maximum 18 indulási jogot szerezhet egy nemzet, a magyarok ugyanakkor - a női kajakos csapat ösz- szetétele miatt - Milánóban legfeljebb 17-et gyűjthetnek. Egy versenyző csak egy kvótára jogosult akkor is, ha több számban is megfelelő helyen végez.- Csak a 17 kvótával lennénk elégedettek a vb végén - jelentette ki Csabai Edvin. A csapat rangidőse Kämmerer Zoltán, aki már az 1999-es milánói vb-n is ott volt, s Rio de Jane- iróban már a hatodik olimpiáján szállhat vízre.- Sokáig én voltam a legfiatalabb, hihetetlen érzés, hogy most pedig én vagyok a legidősebb - mondta az MTI-nek a háromszoros olimpiai bajnok kajakos, a négyes vezér'evezőse. - A csapatunkkal mindeni rendben, bár edzőnk, Fábiánná Rozsnyói Katalin nem tart velünk a vb-re, mi tudjuk a dolgunkat. Nehéz lesz, de nagyon bízunk a kvótaszerzésben. A sajtótájékoztatón bemutatták azt a webes alkalmazást, amelynek használatával minden szurkoló bennfentesnek érezheti magát, azaz mindent megtudhat a versenyzőkről, a vb programjáról, a milánói történésekről. A kajakkenuvilag.hu címen elérhető oldalt a tervek szerint a jövőben minden világversenyen feltöltik majd információkkal. A keddi eseményen jelentették be, hogy az MKKSZ 2016 végéig szóló együttműködési megállapodást kötött a Mercedes-Benz Hungária Kft-vel, amely autókkal segíti a szövetség munkáját. A milánói kajak-kenu világ- bajnokság pénteki, szombati és vasárnapi eseményeiről élőben közvetít az M4 Sport televíziós csatorna, amely csütörtökön egyórás felvezető műsorral jelentkezik. A magyar csapat Férfiak. K-l: Dudás Miklós (200 m), Hufnägel Tibor (500 m), Kugler Attila (1000 m), Ceiner Benjámin (5000 m). K- 2: Tótka Sándor, Molnár Péter (200 m), Somorácz Tamás, Hérics Dávid (500 m), Boros Gergely, Nádas Bence (1000 m). K-4: Kämmerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Pauman Dániel (1000 m). Crl: Hajdú Jonatán (200 m), Korisánszky Dávid (500 m), Vajda Attila (1000 és 5000 m). 02: Lantos Ádám, Nagy Péter (200 m), Sarudi Pál, Forgó Christopher (500 m), Mike Róbert, Vasbányai Henrik (1000 m). C4: Vass András, Kiss Tamás, Sarudi Pál, Varga Dávid (1000 m). Nők. K-l: Vad Ninetta (200 m), Kárász Anna (500 m), Medveczky Erika (1000 és 5000 m). K-2: Homonnai Luca, Douchev-Janics Natasa (200 m), Szabó Gabriella, Kozák Danuta (500 m), Sarudi Aliz, Bodonyi Dóra (1000 m). K-4: Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Kárász Anna, Fa- zekas-Zur Krisztina (500 m). C-t: Takács Kincső (200 m). C-2: Lakatos Zsanett, Takács Kincső (500 m). Aláírt Vécsei labdarúgás. Az olasz élvonalban szereplő Bologna leigazolta Vécsei Bálintot, a Budapest Honvéd futballistáját. A kispesti klub honlapjának keddi beszámolója szerint a 22 éves játékos több évre szóló megállapodást írt alá a Serie A-ba idén visszajutott klubbal, amely rögtön kölcsönadta őt a harmadosztályban érdekelt Leccének. Vécsei 2008-ban került a Magyar Futball Akadémiára, majd 2011 tavaszán, mindössze 17 évesen debütált a Budapest Honvéd felnőtt csapatában, s azóta már közel száz mérkőzésen lépett pályára, écsei a magyar válogatottban is bemutatkozott, tavaly júniusban Albánia és Kazahsztán ellen kapott lehetőséget. Erősített a Barcelona kézilabda. A Bajnokok Li- gája-győztes Barcelona kézilabdacsapatában folytatja pályafutását Filip Jicha. A katalán klub 750 ezer euró ellenében szerezte meg a 33 esztendős cseh átlövőt a német THW Kiéitől. Jicha négyéves szerződést kötött a Barcelonával, ahol elsősorban a PSG-hez távozott Nikola Karabatic vezérszerepét kellene majd átvennie. A kölni Final Four legértékesebb játékosnak választott, a négy legfontosabb címmel (olimpiai, világ- és Európa- bajnoki aranyérem, BL- elsőség) egyszerre rendelkező francia Karabatic helyére a Barcelona az MVM Veszprém szerb sztárját, Momir Ilicet is kiszemelte, ám az utóbbi két kiírás gólkirálya maradt a magyar élklubnál. A 2014/15-ös BL-szezonban a Veszprém az elődöntőben a Kielt győzte le, majd a fináléban kikapott a Barcelonától. Indul a BL jégkorong Három magyar játékos, Sofron István (Krefeld Pinguine), Sebők Balázs (Kal- Pa Kuopio) és Gáspár Máté (Black Wings Linz) szerepel a csütörtökön rajtoló jégkorong Bajnokok Ligájában. A 48 csapatot 16 hármas csoportba sorsolták, az első két helyezettek kerülnek a 32 közé. A folytatásban oda-visszavágós rendszerben jutnak el a döntőig. A finálé egymeccses lesz, és február 9-én rendezik az addig jobb eredményeket elérő együttes otthonában. Az előző kiírást a svéd Lulea nyerte. Két olimpiai bajnok az elnöki posztért Két olimpiai bajnok közül választ szerdán elnököt a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF): a brit Sebastian Coe vagy az ukrán Szerhij Bubka veheti át az irányítást a szenegáli Lamine Diacktól. IAAF. Diack ló év után távozik a 214 tagországot tömörítő IAAF éléről, s nehéz örökséget hagy utódjára. A szombaton kezdődő pekingi világbajnokságot megelőző elnökválasztásra ugyanis doppingbotrányok árnyékában kerül sor: a német ARD és a brit The Sunday Times a hónap elején hozta nyilvánosságra, hogy több mint 5000 atléta 12 ezernél is több teszteredményét kapták meg és közülük több mint 800 versenyzőnek volt legalább egy abnormális értéket mutató eredménye. Ebben az időszakban kiemelt versenyen 146 érmet, köztük 55 aranyat nyertek olyanok, akik gyanúra okot adó mintát szolgáltattak. A brit lap a hétvégén pedig egy eltitkolt tanulmányról is írt: a német- országi Tübingen egyetemének tudósai a dél-koreai Teguban rendezett 2011-es vb során állítólag több száz atlétát kérdeztek meg, és összegzésük alapján az 1800 versenyző 29-34 százaléka szegte meg a doppingszabályokat a megelőző 12 hónapban. Coe és Bubka egyformán reformokat ígér, s programjuk sok ponton egyezik. A doppingellenes harcban mindketten kemény fellépést és zéró toleranciát hirdetnek, s egyetértenek abban is, hogy át kell alakítani a versenyrendszert, valamint vissza kell szerezni az atlétika presztízsét. Coe az olimpiai jogdíjakból egy alapot szeretne létrehozni, s ebből minden tagszövetség évi 25 ezer dollárra számíthatna. Bubka a létesítmények helyzetének javítását, valamint az utánpótlás támogatását hangsúlyozza. Kettejük közül a kétszeres olimpiai aranyérmes, 1500 jés 800 méteren is ex- világcsúcstartó Coe tűnik esélyesebbnek, aki a 2012-es londoni játékok szervező bizottságának vezetőjeként is komoly tekintélyt vívott ki magának. A rúdugrás 35-szörös világcsúcstartója elsősorban Afrika támogatásában bízhat. Bubka a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) tagja, s 2013-ban az elnöki tisztért is harcba szállt a későbbi győztes német Thomas Bach ellen. A magyar szövetség, amint azt Gyulai Márton főtitkár korábban jelezte, Coe-ra fog szavazni, de fontosnak tartja, hogy Bubka maradjon alelnök. Az IAAF eddigi elnökei. 1912-1946: Sigfrid Edström (svéd). 1946-1976: Lord Burghley (brit). 1976-1981: Adriaan Paulen (holland). 1981-1999: Primo Nebiolo (olasz). 1999-2015: Lamine Diack (szenegáli). Folynak az előkészületek ÖKÖLVÍVÁS Augusztus 29-én Botos Boksz Gála Augusztus 29-én immáron hetedik alkalommal lepik el ökölvívók a salgótarjáni Fő teret, a Botos Boksz Gála keretében. A salgótarjáni Fő téren megrendezendő esemény fő irányvonalát az utánpótlás csapatbajnokság döntője adja majd. Három tarjáni nemrég Óz- don melegített a nagy gálára, mindhárman aranynyal térhettek haza. Mint az nemrég eldőlt, a Salgótarjáni Boksz SE (SBSE) legjobbjait is felsorakoztató Észak-magyarországi régió bejutott a csb fináléjába, melynek első összecsapását a nógrádi megyeszékhelyen bonyolítják le. A visszavágót egy héttel később rendezik majd a másik döntős, a Budapesti régió szervezésében. A salgótarjáni rendezvény 15 órakor kezdődik, míg a megnyitóra és Rácz Kati művésznő előadására 16 órakor kerül majd sor. Mint azt Botos Tibortól, a rendezvény szervezőjétől, az SBSE edzőjétől megtudtuk, már gőzerővel zajlanak az előkészületek, és a fiatal öklözök is keményen készülnek a fináléra. Az ingyenesen látogatható programban olyan látványos meccsek is szerepelnek majd, amelyek nem számítanak bele a csb döntőbe, de nagy izgalmakat tartogatnak. Az előzetes visszajelzések alapján a rendezvényt megtiszteli majd jelenlétével a Magyar Ökölvívó Szövetség elnöke, Csötönyi Sándor, valamint olyan egykori kiválóságok, mint Erdei Zsolt, Kótai Mihály és Balzsay Károly is jelezte, hogy megpróbál elutazni a gálára. Az SBSE három fiatal bokszoló- ja Ózdon lépett szorítóba nemrég, egy felkészülési tornán. A helyi strandról mindhárman egyhangú pontozásos győzelemmel térhettek haza. Serdülő 36 kilóban Horváth Levente valósággal leiskolázta ellenfelét, akinek a tarjáni balegyenesekre nem volt válasza. A junior Botos Dávid (46 kg) is látványos dolgokat mutatott be a ringben, teljesítményét a bírók is elismerték, hisz később a korcsoport legjobbjának is megválasztották. Oláh Henrietta (junior, 53 kg) ritkán látott harciassággal vetette magát a küzdelembe, és ehhez pontos ütések is társultak, egyeneseinek köszönhetően nem volt kérdéses, hogy kinek a kezét emeljék a magasba. B. L. mm VII. BOTOS GRLR ÖKÖLVÍVÓ RÉGIÓS UTÁNPÓTLÁS CSRPRTBRJNOKI DÖNTŐ TIGRISEK 1 VS. f BUDRPEST REGIG 1 (ESíSGűüím G2S23íG3£3 Tizenhét kvótáéi utaznak a magyarok