Nógrád Megyei Hírlap, 2015. augusztus (26. évfolyam, 177-200. szám)

2015-08-01 / 177. szám

JEGYZET Fenyvesi Gábor „Zsíroscukros” kenyér De szerettem, amikor nagy­mama ezt adott nekünk két ét­kezés közben, hogy legyen erőnk nyáron szaladgálni a nagy me­legben. Kellett is az energia, mert mi a nyári szünetet mindig a szabadban töltöttük, a környe­ző hegyekben, völgyekben, no meg a szeretett barackosban. Annyit nosztalgiázik min­denki körülöttem mostanában. Ezt teszem egy kicsit most én is. Pár évtized alatt is mennyit vál­tozott a világ, pedig amikor az öregektől ezt hallottam, mindig csák legyintettem. Sokmindent a mai fiatalok el sem tudnak képzelni, hogy mi mindent lehe- j tett csinálni egy egész nyár alatt a szabadban. A kerti munkát hagyjuk most, meg a szalma­gyűjtést, meg talán a lucemaka- szálást is, pedig nekünk tizen­évesen ez is belefért a szünidőbe. Emlékezzünk inkább azokra az apróságokra, amelyek ofy nagy ölömet szereztek nekünk az ön­feledtjáték közben. A zsíros kenyér központi sze- \ replő volt a köztes étkezések alkalmával. Mert hát falusi környezetben az a három-négy' disznóvágás mindig megtör­tént a télen, aminek következ­tében a bődön megtelt házi disznózsírral. Ezzel aztán sü­töttünk, főztünk, de jutott a ke­nyérre is. így készült a sokak számára tejesen felfoghatat­lan és értelmezhetetlen \ „zsíroscukros” kenyér. Pedig az milyen finom. Amikor a zsí­ros kenyeret megszórta mama kristálycukorral és a hűvösben a kis baráti társaság elfogyasz­totta, mielőtt újra eltűntünk volna ebédig. De el tudják kép­zelni milyen finom volt a zsíros kenyér egy szép, piros, érett és a naptól még forró frissen le­szedett paradicsommal a kis­kert közepén? Hát az maga volt a mennyország. Nem kel­lett azt a paradicsomot mosni, sosem permeteztük, csak letép tűk és már lehetett is falatozni. Furcsán hangzik ma már ez. Pedig a Diana sósborszesz- be mártott kockacukorról még nem is meséltem... Mi ezeknek is tudtunk örülni, nem kellett csoki, hamburger, meg fagyi, de chips sem. Ez volt a mi nyarunk. Felújították a kerítéseket Szendelseiy. A község önkor­mányzata csatlakozott az idén meghirdetett nyári diákmun­ka programhoz, amelynek ke­retében négy helyi.fiatalt fog­lalkoztak júliusban. A tanulók ez alatt az egy hónap alatt elvé­gezték a településen található intézmények kerítéseinek a karbantartását, azaz a szüksé­ges előkészítési munkálatok után lefestették az érintett ke­rítésszakaszokat A szolgálati idő alatt a fiatalok ügyesen és precízen látták el feladatukat, így megérdemelten vehetik majd fel az önkormányzattól a megérdemelt fizetségüket - tá­jékoztatta lapunkat Altsach lg nác polgármester. (Folytatás az 1. oldalról.) NMH-informáciÓ. A Magyar Honvédségben a rendszerváltást követően gyökeres változások következtek be, amelyek az utol­só sorkatona leszerelésével telje­sedtek ki. Több mint tíz éve ha­zánkban professzionális haderő működik, a katonaság a fiatal nők és férfiak válogatott csoport­jává vált, ahol kizárólag a legjob­bak, a legtehetségesebbek, a leg- elkötelezettebbek szolgálnak. A júliusban hatályba lépett bérfej­lesztéseket megelőzően nagyon komoly lemaradások voltak a munkaerőpiac többi szereplőjé­vel szemben. Ez most megválto­zott, hiszen július 1-én új bérezé­si és előmeneteli rendszer lépett hatályba. Átlagosan 30 százalé­kos béremelés valósult meg, Az országhatárokon átíve­lő, a palóc vidék hagyo­mányait, tájait és közös­ségeit egyesítő Novohrad - Nógrád Geopark fokoza­tosan építi ki a látványos­ságokat a határ két olda­lán. A szervezet legfonto­sabb feladata a terület természeti, ökológiai, tör­ténelmi és kulturális ér­tékeinek megőrzése, be­mutatása, geoturisztikai termékké formálása, érté­kesítése. Célja olyan programok kialakítása, amelyek minden korosz­tály számára élménygazdag kikapcso­lódást jelentenek. NBA _____________________ Som oskőújfalu De mi is az a geopark? A legegyszerűbben úgy fogalmazhatjuk meg, hogy a geopark összesíti gazdag földta­ni örökségünk védelmét, megőr­zését és bemutatását, az értékek hangsúlyozását a helyben élő emberek és közösségek bevoná­amelyet 2019. január 1-ig évi 5- 5 százalékos növekedés követ majd. Összesen tehát átlagosan 50 százalékos illetményemelés várható, amelynek révén min­den katona jövedelme nőni fog. A katonaság megbízható és vonzó munkalehetőséget kínál, főképp a járandóságok stabilitá­sa és az extra jövedelemmel já­ró külszolgálat lehetősége miatt. A júliustól életbe lépett pozitív változásoknak köszönhetően pe­dig már az is elmondható, hogy a nettó alapbére a kezdő, akár 8 általános iskolai végzettséggel rendelkező katonának is több mint 100 ezer forint. A sereg ezen felül munkába járási támo­gatást, ingyenes szállást is bizto­sít a bejáróknak, továbbá egyéb béren kívüli juttatást is ad min­sával. Nógrád megyében számos olyan földtani értéket találunk, amelyek ritkasága, oktatási je­lentősége vagy pusztán szépsé­ge egyaránt kiemelkedő, miköz­ben történelmi, kulturális és ökológiai értékeket is hordoz. Ez utóbbiak közé tartozik például a helyi termékek és a bio- élelmi­szerek népszerűsítése is. A napokban rendezték meg a Cserhátalja Vidékfejlesztési Egye­sület, a Geopark Nonprofit Kft. és a kozárdi Zöld Pihenő Alapítvány közös projektjének nyitó rendez­vényét, amelyet Molnár Katalin, a Geopark Nonprofit Kft. ügyvezető­je mutatott be. Elmondta, hogy a denkinek, amely összege havon­ta legalább nettó 10.000 forint.- A sereg az idén is több száz munkavállaló jelentkezését várja szerződéses katonai szolgálatra - tájékoztatta lapunkat Szép Ta­más százados, az MH Hadkiegé­szítő és Központi Nyilvántartó Pa­rancsnokság 3. Katonai Igazgatá­si és Érdekvédelmi Iroda iroda­vezetője: - Elsősorban tüzér, harckocsi-irányzó, rendész, lö­vész, felderítő, díszelgő, illetve - „C" kategóriás gépjárművezetői engedély megléte esetén - gép- és harcjármű-vezetői munkakörök LEADER-szervezetek kifejezetten kistelepülés központúak, szem előtt tartva a falvak fejlesztését. A geopark is három kistelepülési te­lephellyel rendelkezik: Bercelen, Vanyarcon és Vizsláson - ezzel is hozzájárulva a hatókörébe tarto­zó községek fejlesztéséhez. Valamennyi LEADER- kistérségben ott vagyunk és pró­bálunk lehetőséget biztosítani a fejlesztések megvalósítására - fejtette ki Molnár Katalin. Dr. Hajas Pál, a Cserhátalja Vi­dékfejlesztési Egyesület és LEADER helyi akciócsoport elnö­ke hangsúlyozta, hogy ez a pro­jekt most került jóváhagyásra, s tölthetők be, de a legbátrabbak akár ejtőernyős vagy búvár be­osztásokba is beadhatják pályá­zatukat. A jelentkezés feltétele a betöltött 18. életév, magyar állam- polgárság megléte, belföldi lakó­hellyel való rendelkezés, legalább 8 általános iskolai végzettség és büntetlen előélet. A hivatásos és szerződéses katonák utánpótlása ma már csak toborzás útján tör­ténik, ezért az érdeklődők Salgó­tarjánban a Bartók Béla út 10. alatt lévő toborzó irodában tájéko­zódhatnak a betölthető álláslehe­tőségekről. mivel a Novohrad-Nograd Geopark alapvetően érinti a Cser­hátalja területét is, egyértelmű, hogy ezt a pályázatot befogadták és sok település részére lehetővé teszik, hogy részesüljön a fejlesz­tésekből. A Geotur Plusz főként a turisztikai információs anyagok kihelyezését célozta meg. Ezután Kéri István, a Novohrad - Nógrád Geopark Nonprofit Kft. szakmai vezetője kiemelte, hogy mennyire fontos az emberek kötő­dése, identitása és szeretete, hi­szen így lehet a kitűzött célt sike­resen megvalósítani. A fejleszté­seket úgy tervezik meg, hogy mi­nél több kistelepülésre eljussanak. A szakmai konferencián Semsei Sándor, a Novohrad -Nógrád Geopark stratégiai ter­vezésében résztvevő szakértő tartott előadást, aki átfogó ké­pet adott a szervezet fontossá­gáról, felépítéséről, turisztikai lehetőségeiről és stratégiájáról. Megfogalmazta, hogy „Nógrád nem elmaradott térség, hanem a megőrzött értékek komplex kínálata”. A résztvevő szervezetek együttesen abban bíznak, hogy ezt a projektet a vidék javára le­het megvalósítani. HIRDETÉS «&*! SALGÓTARJÁNI ** *4 PROGRAMAJÁNLÓ APOLLÓ MOZI Augusztus 1-2. 14.30 Minyonok, 16.00 Agymanók, 14.30.18.30 Pixel, 18.00 Samba, 20.15 Önkívület, 20.30 Hangya ZENÉS NYÁRI ESTÉK Augusztus 1.19.00 Lakatos ürge Jazz Band {Gereiyes Endre Művelődési Ház, Zagyeapálfalva) APOLLÓ DANCE HALL Augusztus 1.21.00 Nosztalgia Buli Pereik Szabival. Jegyrendelés (svédasztalos vacsorához) 06 702364370 JÓZSEF ATTILA MŰVELŐDÉSI ÉS KONFERENCIA KÖZPONT Augusztus 5-től Zenthe Ferenc Színház 2015/2016. évad bérletórtékesítés: Zenthe F., Székfoglaló, Családi, Operett Bérietek Szinháztermí koncertek: ÜUIMBYTEÁTRUMfoktóber 16.), BRÓDY JÁNOS (december 4.) Elővételi jegyvásárlás augusztus 10-től. VÁROSI TELEVÍZIÓ SZOMBAT 1200 Hírfüzéf 12.35 Hátiéi-izgalmas színházi évad 2015/lfrbams 1320 Édékláf-SavariaSála(tfész) 14.10 Háttér-20 éves a Ceiwi Müvésztetep 14.40 Értéktár-Zenés Nyári Esték (Akuszík Projekt) 1525 Hírtüzér 18.00 INFO TV 13.00 Hírfuzér 13.35 Egyházmegyei Körkép 20.00 A twteskedö katona-a Zenthe Ferenc Színház előadása 2210 Nemzetközi Düáeland Fsszftvá!-Pál Dénes 2225 Hírfüzér 23.00 it» TV VASARNAP 1200 Hírfuzér 1235 Egyházmegyei Körtép 13.00 A hstamkeáö katona- a Zenthe Faarc Szűtóz előadása 1510 Nemzetközi Dixieland Fesztivál-Pál Dénes 1525 Hírfuzér 16.00 INFO TV 1900 Hírtüzér 18.35 Háttér - Izgalmas színházi évad ,. 20»16-tais 2020 Értéktár - Savaria Gáfe <1. lész) 21.10 Háttér-20 éves a CefKtMüvésztetsp 21.40 Értéktár - Zenés Myári Esték (Akuszík Píojekt) 2225 Hírfúzér 23.00 INFO TV . A programajánló a Salgótarjáni Közmüve lód esi Nonprofit Kft. támogatásival készült, További programok a WWW.STKULT.INFO honlapon! Korszerű buszokon utazhatunk NMRMormácié. Új, a kor el­várásainak megfelelő autóbu­szokat helyeztek forgalomba a Középmagyarországi Köz­lekedési Központ Zrt. Salgó­tarjáni Területi Igazgatóság­nál. A három autóbusz már részt vesz a menetrend sze­rinti forgalomban. A cég ál­tal közzétett információk sze­rint a sikeres közbeszerzési eljárás nyertese három darab MAN típusú távolsági autó­buszt szállított le. A korszerű és a mai kor komfortigényét kielégítő járműveket a társa­ság a Salgótarján Mátraverebély - Budapest vi- szonylatú, 1020-as vonalon üzemelteti a salgótarjáni te­rületi igazgatóságnál. A 15 méter hosszúságú, 3 tenge­lyes járművekből egyet 2008- ban gyártottak, utasterében 62 ülőhely került kialakítás­ra, a másik két autóbusz 2011-ben gyártott és 58 ülő­hellyel rendelkezik. Vala­mennyi légkondicionált és emelt sebességgel történő közlekedésre alkalmas, a Nemzeti Fejlesztési Miniszté­rium által kidolgozott, az út­vonalra vonatkozó menetren­di irányelveknek maradékta­lanul megfelel. A Salgótarjáni Toborzó Iroda elérhetősége: Cím: 3100 Salgótarján Bartók Béla út 10. Telefon: 32/416-622; 30/815-0074 E-mail: nograd.toborzo@regiment.hu Ügyfélfogadási idő: Hétfő: 08:00-12:00, 13:00-18:00 Kedd: 08:00-12:00 Szerda: Zárva ' Csütörtök:08:00-12:00,13:00-15:30 Péntek: 08:00-12:00 „Megőrzött értékek komplex kínálata” \ I I 4 « „Most szép lenni katonának” Georparkunk egy látványosság« a kazári riolittufa

Next

/
Oldalképek
Tartalom