Nógrád Megyei Hírlap, 2015. augusztus (26. évfolyam, 177-200. szám)

2015-08-18 / 191. szám

Rövid időn belül A Nógrád Me­gyei Rendőr-főkapitányság Tevé­kenység-irányítási Központjába 2015. augusztus 13-án 10 órakor érkezett a bejelentés, miszerint egy nőt Balassagyarmat belterü­letén több személy kirabolt. A rendőrök a bejelentést követő­en adatgyűjtést végeztek, amely­nek során a bűncselekmény elkö­vetésével gyanúsítható személye­ket beazonosították. A jelenleg ren­delkezésre álló adatok alapján B. Zoltánná 24 éves, L József 31 éves és B. Géza 41 éves balassagyarma­ti lakosok 2015. augusztus 12-én 14 óra körüli időben Balassagyar­mat belterületén, a járdán közle­kedő idős nőt a karjánál fogva meg­ragadták és áthúzták az úttest má­sik oldalán lévő átjáróba, egy ke­vésbé forgalmas helyre. Ezt köve­tően a 24 éves nő egyik karjával a sértett nyakát átkarolta, majd a 41 éves férfi az idős nő kézitáskáját ki­tépte a kezéből, melynek következ­tében a sértett ujja eltört. A férfi a táska megszerzését követően azt átkutatta, és a készpénzt kivéve a helyszínről mindhárman távoztak. A rendőrök a gyanúsítottakat rövid időn belül elfogták és elő­állították. A nyomozók B.* Zoltánnét, L. Józsefet rablás bűn­tett, míg B. Gézát rablás bűntett és súlyos testi sértés bűntett el­követésének megalapozott gya­núja miatt hallgatták ki gyanúsí­tottként. Védett állatot pusztítottak el Nógrád Megyei Főügyészség Vádat emelt a Sal­gótarjáni Járási Ügyészség 11 fér­fi ellen, akik egy barna medvét lőt­tek ki egy vadászat során. Az I. rendű vádlott 2014. május 10-én, Nógrád megyében, egy vadásza­ton rálőtt egy barna medvére, amely azonban nem pusztult el, hanem sebzetten továbbment Er­ről értesítette a vele együtt vadá­szó, de másik lesálláson elhelyez­kedő vádlott-társát. A megsebesí­tett állatot még további két vadász bevonásával sem sikerült aznap felkutatni, ezért az I. rendű vádlott több vadászismerősét is értesítet­te a történtekről, akik a következő napon az utánkeresésben részt is vettek. A keresés célja a medve megtalálásán túl annak lelövése is volt. Végül keresőkutyák segít­ségével találtak rá másnap a bar­na medvére, amelyet II. rendű vád­lott két lövéssel lelőtt. A vádlottak ezt követően a medve teteme körül fényképezkedtek. Közösen elhatá­rozták, hogy a medve lelövéséről a vadászati hatóságot nem értesí­tik, az elpusztított állatot nem szol­gáltatják be, azt III. rendű vádlott lakására szállították, ahol meg­nyúzták. A vádlottak a barna med­ve lelövésével fokozottan védett ál­latot pusztítottak el jogellenesen, melynek természetvédelmi érté­ke 250 ezer forint. A Salgótarjáni Járási Ügyészség a 11 elkövetőt fo­kozottan védett élő szervezet jog­ellenes elpusztításával elkövetett természetkárosítás bűntettével, lo­pás vétségével és egyiküket eze­ken felül lőszerrel visszaélés bűn­tettével vádolja. 8 vádlottal szem­ben felfüggesztett szabadságvesz­tés és a vadászati tevékenységtől eltiltás, míg a többi vádlottal szem­ben pénzbüntetés kiszabását in­dítványozta, valamint kérte a lő­szerek és a medve lelövésekor használt lőfegyver elkobzását is. Az illetékes természetvédelmi ha­tóság a medvét ténylegesen el­pusztító férfival szemben 1 millió 500 ezer forint természetvédelmi bírságot szabott ki. * (Folytatás az 1. oldalról.) Tevékenységük a mérnöki munkáktól, a gyártá­si- és kulcsrakész szerelési fel­adatokig hazánkban és külföld­ön is folyamatos. Feladataik kö­zé tartoznak az ipari berendezé­sek (vegyipari, bányászati, ko­hászati berendezések), készülékek, speciális gépek (szállító berendezések), az erő­műi berendezések, ipari kazá­nok, épületgépészeti és ipari technológiák kivitelezése, kü­lönféle kis és nagyátmérőjű cső­vezetékek, valamint fém- és acélszerkezetek gyártása, sze­relése, beüzemelése. Ezen felül műszaki tanácsadást, tervezést és fejlesztést is vállalnak. A ha­zai termelés folyamatos fejlődé­se lehetővé tette, hogy 2003-tól Nógrád megyei telephelyen, sa­ját óha ipari területen már közel 2000 m2 alapterületű gyártó- csarnokban különféle berende­zésekkel végezzük a szerkezet- és gépgyártási tevékenységün­ket, főként Ausztriai és Német megrendelőknek - mondta el Csodákra képes a kén es a napenergia ötvözete sekre van szükség. Az innovatív technológia híre a világban már több helyre is eljutott. Az utób­bi 2 évben több mint 28 ország­ból fogadtunk látogatókat Dél- Amerikától a közel-keletig. A közelmúltban magas rangú és népes delegáció keresett fel minket. A delegáció élén India Punjab tartomány miniszterel­nök helyettese Sukhbir Singh Badal úr állt. A tárgyalások ki­egyensúlyozottan minden rész­letre kiterjedően zajlottak. A lá­togatásról az indiai újságok is cikkeztek. A hírek hallatán már Indonziából és Pakisztánból is érkeztek megkeresések a tech­nológia iránt. Látogatásának cél­ja egy későbbi időpontban meg­kötendő szerződés - zárta mon­dandóját a cég vezetője. (NBA) lapunknak Schinogl Gábor mű­szaki igazgató. Hozzátette: Az utóbbi években nagy hangsúlyt fektettünk az olyan innovatív fejlesztésekre, melyek az ipar számos területén alkalmazhatóak. Az önálló kuta­tás-fejlesztési tevékenységet 2006 óta végezzük. A Nógrád Megyében lévő telephelyen, kü­lön erre a célra már egy úgyne­vezett „K+F zóna” elnevezésű te­rületrész került kialakításra. A piaci igények növekedése miatt már tervezés alatt van a meglé­vő gyártócsarnok bővítése. Az új közel 1900m2 felületű gyártó- csarnokot 2 fázisban szeretnénk megépíteni, reméljük erre a fi­nanciális forrásokat is megtalál­juk, s ezzel a gyártási kapacitá­sunkat tovább tudjuk növelni, újabb munkahelyeket teremtve. Páikh László ügyvezető igaz­gató beszélt a fejlesztések fon­tosságáról. Elmondta, hogy a cég 2011-ben 180 millió forint uniós támogatást nyert kutatás- fejlesztési tevékenységre. A kutatásunk célja, olyan anyag megtalálása és hasznosí­tása, amely az iparban jelentős mennyiségben keletkezik, újbó­li hasznosítása kevésbé megol­dott és valamilyen módon ener­giaközlésre alkalmas, és a rend­szer kialakítása során megúju­ló energiaforrást alkalmazunk. Ennek a kutatásnak az eredmé­nye a kén és a napenergia együttes alkalmazásával törté­nő villamos áram termelés le­hetősége. A megalkotott első ge­nerációs berendezésekkel iga­zolni tudtuk, hogy az elképzelés jó úton jár, de további fejlesztő­Hazalátogató Hétvége Szécsény-Benczúrfalva. Az el­múlt évek hagyományaihoz hű­en augusztus 21-22-én újra megrendezik a hazalátogató fesztivált, amelyet idén első íz­ben kétnaposra terveztek a szervezők. Az esemény célja, hogy közelebb hozza egymás­hoz a helyieket, tartalmas kul­turális és szórakoztató progra­mot kínáljon, valamint hazahív­ja az elvándorolt lakosokat. Au­gusztus 21-én pénteken a gaszt­ronómia és az egészségmegőrzés lesz a köz­ponti téma. Az ízék Viadala el­nevezésű főzőversenyre még várják a jelentkezőket a 0630 957-4734-es telefonszámon, va­lamint a helyszínen. A zsűri el­nöki tisztét Oláh Gergő mester­gzakács, a Szabadtűzi Lovag­rend tagja tölti majd be. Az éte­lek csatája 10 órakor kezdődik, eddig lesz lehetőség leadni a nevezéseket is. „Önmagunk fe­lelőssége az ' egészségünk- ben/betegségünkben” címmel dr. Mangó Gabriella orvos, ter­mészetgyógyász tart előadást 15 órától, majd megnevezik a legjobb étkeket és készítőiket. A tombolasorsolás után szabad­téri bálon mulathatnak a jelen­lévők, amely közben hastánc­bemutató is lesz. Napközben emellett kézműves foglalkozá­sok, ugrálóvár és játékok vár­ják a kicsiket és kirakodóvásár a nagyokat. A rendezvény második nap­ja, a szombat ökumenikus is­tentisztelettel és kenyéráldás­sal indul, melyet Bartha István evangélikus lelkész és fr. Kar­dos Csongor atya mutat be 13 órától. Ebéd után a gyerekek já­tékos foglalkozásokba kapcso­lódhatnak be a Krúdy Gyula Művelődési Központ munkatár­sainak vezetésével, ahol a fut- ballkedvelők 7-es rúgó bajnok­ságon és dekázásban is meg­csillogtathatják ügyességüket. A színpadon 15.30 órakor kez­dődnek a zenés-táncos produk­ciók, fellép a herencsényi Tisza­virág Népdalkor, énekel Benkó Fruzsina Borbála, majd 17 óra­kor a Palóc Táncegyüttes tart táncházzal egybekötött bemu­tatót. Zenél a Rimóci Rezesban­da, koncertet ad a 8th PUB, vé­gül 21.30 órakor tűzijátékkal búcsúznak a vendégektől. Az egészségmegőrző program má­sodik részeként délután gyógy- teákat kóstolhatnak az érdeklő­dők, valamint megmérethetik I vérnyomásukat és vércukor- szintjüket. Kiállítják a faluban élők kézműves munkáit, múlt­idéző tárlatot rendeznek „55 éve gyúltak ki a fények Benczúrfalván” címmel, illetve a haranglábbal kapcsolatos fo­tókiállítást tárják a közönség elé. Lehetőség lesz bejárni a község nevezetességeit Tarosa Tímea idegenvezetésével, így a gyűjtemények mellett megte­kinthető lesz a kastélykert, Sza­bó István műterme, illetve a Benczúr Gyula emlékmű is. A szervezői feladatokat a Benczúrfalváért Egyesület lát­ja el, a fővédnök Bállá Mihály országgyűlési képviselő lesz. Minden érdeklődőt szeretettel várnak a két nap során. á *• i 4 )

Next

/
Oldalképek
Tartalom