Nógrád Megyei Hírlap, 2015. augusztus (26. évfolyam, 177-200. szám)

2015-08-14 / 188. szám

2015. AUGUSZTUS 14., PENTEK mmwm Sikeres szomszédolás teke. A szlovákiai Podbrezova meghívására a na­pokban a Somosi TK két játé­kosa lépett pályára a helyi utánpótlás-seregszemlén. A nemzetközi viadalon mindkét somosi fiatal kitett magáért, hiszen a serdülő Princz Sán­dor (képünkön jobbra) 544, míg Balázs Patrik 610 fát ért el a 120 gurításból. Hudi is utazik atlétika. A kalapácsvető Hudi Ákos is utazik az augusz­tus 22-én kezdődő pekingi at­létikai világbajnokságra az eredetileg nevezett tizenegy magyar versenyző mellett. Hudinak ugyan nem volt meg a vb-szintje, mégis befért a ka­lapácsvetők 32 fős mezőnyé­be - tájékoztatta Spiriev Attila, a magyar szövetség (MASZ) szakmai igazgató szerdán az MTI-t. A VEDAC 24 éves sportoló­ja 2010-ben ezüstérmes volt a junior vb-n. Hudi mellett a szintén kala­pácsvető Orbán Éva, Gyurácz Réka, Pásztor Bence és az olimpiai bajnok Pars Kriszti­án, a súlylökő Márton Anita, a magasugró Szabó Barbara, a hétpróbázó Krizsán Xénia és Zsivóczky-Farkas Györgyi, a gyalogló Madarász Viktória, il­letve a diszkoszvető Kővágó Zoltán és a 110 gátas Baji Ba­lázs képviseli a magyar színe­ket a kínai fővárosban. ÚSZÓ VK. Hosszú Katinka Á két arany-, valamint egy-egy I ezüst és bronzérmet szerzett -y a moszkvai úszó világkupá­ul verseny második napján. A vi­adal honlapjának'beszámoló- ja alapján a 26 éves magyar versenyző a szerdai döntők­ben 100 méter gyorson (54.10 másodperc), illetve 400 méter vegyesen (4:36.25 perc) győ- .y zött, majd 100 méter háton lett * második a kazanyi vb-n is aranyérmes ausztrál Emily Seebohm mögött 59.46 má­sodperccel. Hosszú - aki a vasárnap be­fejeződött kazanyi vb-n 400 és 200 méter vegyesen arany-, 200 méter háton pedig bronz- S érmet szerzett - 400 méter ff gyorson 4:08.28 perccel hár­ít madikként csapott célba az orosz fővárosban. Mellette Ja- kabos Zsuzsanna 200 méter pillangón és 400 méter vegye­sen is negyedik lett. Hosszú a moszkvai világku- J pa keddi versenynapján 200 méter vegyesen és 200 méter gyorson diadalmaskodott. Hosszú Katinka Csóka Nándor már biztosan érmes ökölvívó eb. Az 52 kilogrammban szereplő Csóka Nándor bejutott a legjobb négy közé, így már bizto­san érmes a bulgáriai Szamokovban zajló ökölvívó Eu- rópa-bajnokságon, és indulhat az októberi világbaj­nokságon is. A magyar versenyző a szerdai negyeddöntőben a bel­ga Dodji Ayigah felett diadalmaskodott egyhangú pon­tozással úgy, hogy 29-28-ra nyert mindhárom bíránál, akik a második menetben látták egyedül jobbnak rivá­lisát. A viadal honlapjának közvetítése szerint a két bok­szoló végig kiegyenlített csatát vívott egymással, kisebb szabálytalanságok miatt figyelmeztették őket, végül Csó­ka kezét emelték a magasba győztesként, amit a belga dühösen vett tudomásul. A 18 esztendős, Eb-újonc Csóka - aki ezzel indulási jogot szerzett az október világbajnokságra - a pénteki elődöntőben a hazai közönség előtt szereplő, első helyen kiemelt Daniel Aszenowal találkozik majd.- Nagyon örülünk ennek a sikernek. Egy tapasztalt belga bokszolót győzött le Csóka, s ugyan kicsit hullám­zó volt a teljesítménye, de jó érzés, hogy ezúttal felé bil­lent a mérleg a nyelve - nyilatkozta Kovács László szö­vetségi kapitány az MTI-nek, hozzátéve, hogy a győri ver­senyző sikere bizonyítja, hogy az a munka, amit elkezd­tek, az jó úton halad. A másik negyeddöntőssel, a búcsúzó Nyéki Georgiánnal kapcsolatban megjegyezte, reális ered­mény született. Nyéki stílusa megfelel a sportág mai követelményeinek, ám még pontosítani és finomíta­ni kell ökölvívásán. Néha akkora füstben megy, hogy alig lát AUTÓSPORT „Európa Királya” driftsorozat, Anglia - Kerényinek most minden összejött Kerényi Ádám az idei gondok után parádés tel­jesítménnyel végre győz­ni tudott a King of Europe driftsorozat - az­az Európa-bajnokság - angliai futamán. Eddig az ellenfeleken kívül a saját autójának technikai prob­lémáival is meg kellett küzdenie, ám most végre mindenki számára meg­mutatta, miért is három­szoros Európa-bajnok. Noha csak 21. helyen kva­lifikálta magát a vasárna­pi csatákra a magyar gu­miégető, utána vala­mennyi küzdelmét meg­nyerte, így tavalyi sikerét megismételve idén is első lett Lydden Hill-ben a Tomracing Motorsport versenyzője, aki ezzel ha­talmas lépést tett a törté­nelmi címvédés felé. A hétvégén a brit Lydden Hül­ben folytatódott az idei Európa- bajnokság, a King of Europe so­rozata. Kerényi Ádám történel­mi tettre készül ebben a szezon­ban, hiszen regnáló kontinenselsőként ő lehet az el­ső pilóta, aki megvédi Eb-címét. Ehhez most hatalmas lépést tett, ugyanis egészen elképesztő tel­jesítménnyel megnyerte a Lydden Hill-ben rendezett ver­senyt. Ezúttal végre semmilyen technikai gond nem hátráltatta Ádámot, aki annak ellenére dia­dalmaskodott, hogy a vasárnapi csatákra a 21. helyen kvalifikál­ta magát. Ám Ádámot ezen a na­A sportág hasonló a ralihoz, azonban itt nem az idő és a sebesség számít, hanem a stílus és a kanyartechnika, amit a bírók négy szem­pont (ív, sebesség, szög, összkép) alapján pontoznak. A drift (sodró­dás, csúszás) lényege, hogy az autó hátulját a túlkormányozottságból fakadó kitörésekor a kanyarban csúszásban kell tartani anélkül, hogy az autó megtapadjon. Ahhoz, hogy a csúszást minél tovább fenntart­sák, tökéletes kormányzásra és gázpedálkezelésre van szükség. pon senki sem tudta megszoríta­ni, sorban verte ellenfeleit (Campling a 16 közé jutásért, White a nyolcaddöntőben, Woodham a negyeddöntőben Frank az elődöntőben), míg vé­gül a fináléban az ugyancsak brit Michael Marshall hajtott fe­jet a legkiválóbb magyar gumi­égető remek teljesítménye előtt. „Szombaton az edzések má­sodik körében azt hittem, megint utolér a technika ördöge, ugyanis széttört az autó félten- gelykosara, és rengeteg időt ve­szítettünk a cseréjével. De ezzel le is tudtunk mindent, ugyanis a kvalifikáción annak ellenére jól mentem, hogy a bírók csak a 21. helyre rangsoroltak. A va­sárnapi edzések alkalmával éreztem, elképesztő tempót tu­dok menni az autóval. Gyakorla­tilag simán mentem végig a csa­tákon, mindössze egyszer kerül­tem nehéz helyzetbe, amikor az elődöntőben Adam Frankét kel­lett követnem, mert annyi füst­tel megy, hogy szinte nem is lát­tam. Még szerencse, hogy a pá­lya széléből tájékozódni tudtam. A fináléban pedig a legeredmé­nyesebb brit versenyzőt győz­tem le. Nagyon elégedett és bol­dog vagyok, hiszen a rossz sze­zonkezdés után ez a siker új erő­vel tölt fel, és bízom abban, hogy augusztus 22-23-án, hazai kö­zönség előtt Tökölön is képes le­szek hasonló teljesítményre” - fogalmazott Kerényi Ádám. „Be­jött az, amit reméltünk, amiben annyira bíztunk. Ádám azt au­tózta egész hétvégén, amit tud, és ezúttal a kocsija is felnőtt az ő szintjére, partner volt minden­ben. Csak remélni tudjuk, hogy ez a szép siker az első komoly lé­pés volt afelé, hogy közösen ír­junk történelmet, azaz Ádám a sorozat történetében elsőként meg tudja védeni az Európa-baj- noki címét” - így repesett a bol­dogságtól Miklósy Tamás, a Tomracing Motorsport csapatfő­nöke, aki úgy érzi, ez a siker végre elindíthatja Ádámot felfe­lé, hiszen az angliai győzelem­mel megkezdte az élbolyhoz va­ló felzárkózását. f l I r ► A nyolcállomásos sorozat a 1 hét végén már a franciaorszá­gi Chartres-ban folytatódik. : Az egyes versenyhelyszí­neken külön-külön dotálja a FINA a dobogósokat mind a 1 32 - ló női és ló férfi - egyé- ! ni számban. Aki győz, az 1 aranyérem mellett 1500 dől- | lárra is jogosult, az ezüstér­mes 1000, a bronzérmes pe­dig 500 dollárt tehet zsebre. A 2015-ös világkupa-soro­zatot a korábbi évekétől elté­rően nem 25-ös, hanem 50 méteres medencében rende­zik, éppen azért, hogy a ver- ~ senyeken kvalifikációt le- f hessen szerezni a jövő esz­tendei riói olimpiára. ■emekel Hosszú Katinka A kieséses párosbemutatókon egymás füstjétől sokszor bizony alig látnak valamit a versenyzők

Next

/
Oldalképek
Tartalom