Nógrád Megyei Hírlap, 2015. jűlius (26. évfolyam, 150-176. szám)

2015-07-29 / 174. szám

Július 27. 8 9 19 20 28 31 36 37 42 47 57 59 60 62 63 64 65 66 68 80 2015. JÚLIUS 29., SZERDA }Jkj / Megállt a szív, mely élni vágyott, pihen a kéz, mely dolgozni imádott. Nélküled szomorú, üres a házunk, még most sem hisszük el, hogy hiába várunk. De számunkra Te sosem leszel halott, örökké, élni fogsz, mint a csillagok. " Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HULITKA ISTVÁN (volt autóbusz-vezető) 64 éves korában elhunyt. Temetése 2015. július 31-én (pénteken) 16 órakor lesz a zagyvarónai temetőben. Előtte 15.30 órakor gyászmise. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A GYÁSZOLÓ CSALÁD Megemlékezés Immár 13 éve, hogy LANTOS IDE nincs közöttünk. Mindenki, aki ismerte, szerette és tisztelte Őt, szenteljen egy néma percet emlékének. "Őrizlek még, mint őszi Jak, őrzik leveleik sóhaját, úgy mint a csend, a némaság, őrzi vágyaink dallamát." SZERETŐ CSALÁDJA INGATLAN IPOLYTARNŐC belterületén, a polgármesteri hivatal mellett, 2 db szomszédos, 1139 m2- es illetve, 1037 m2-es építési telek eladó. Tel: 06-30/426-4542^ SALGÓTARJÁNBAN 4 szobás családi ház el­adó. Irányár: 25,5 M Ft. Salgótarján belvá­rosában cserét garázzsal beszámítok. Tel.: 06-30/299-4959. SALGÓTARJÁNBAN, a Budapesti út 62. sz. alatt 1 szobás lakás eladó. Ár megegyezés szerint. Tel.: 32/353-373. ELADÓ 2 szobás, gázfűtéses családi ház melléképületekkel, 500 négyszögöles tel­ken, ásott kúttal Héhalomban. Irányár: 3 M Ft. Érd.: esti órákban, 06-20/3333-887. ETES-AMÁLJÁN, sorházban, 2 szobás lakás eladó. Ár megegyezés szerint. Tel.: 06- 20/915-3534. ___________ SA LGÓTARJÁN, Szérűskert út 35/B. szám alatt 3 szobás, kertes családi ház eladó. Tel.: 06-30/924-3392,32/451-213. ST., városközpontban, Karancs út 42. sz. alatt, 900 m2-es telken nagyméretű, 3 szin­tes, vállalkozásra is alkalmas, új építésű, te­hermentes családi ház sürgősen eladó. Te­rületén kert, pergola, gyümölcsfák, viacolorozott udvarában több gépkocsi táro­lása lehetséges. Ár megegyezés szerint. Ki­sebb városközponti családi házat beszámí­tok. Tel.: 06-30/9551-820. SALGÓTARJÁNBAN, a Szerpentin út 7. szám alatt magasföldszinti, 37 m2-es, 1 szobás, összkomfortos lakás eladó. Tel.: 06- 20/773-4006. SALGÓTARJÁNBAN, a Kemerovón, rendezett környezetben, irodának is átalakítható, 1,5 szobás, 56 m2-es, erkélyes, földszinti lakás sürgősen eladó. Tel.: 06-20/4687-135. JÁRMŰ SZEMÉLYGÉPKOCSIT, terepjárót, ill. kisha­szon-gépjárművet keresünk megvételre, azonnali készpénzfizetéssel, évjárattól, ál­lapottól függetlenül. Érdekel még veterán autó és motor. Hívjon bizalommal! 06- 30/565-4638 _________ 20 01-ES Toyota Hiace 2.4D, 6 személyes, 2 év műszakival, 1993-as Lada Samara 1.5,5 ajtós, első tulajdonostól, 70 000 km, Simson Star 50 cm3-es motorkerékpár (4000 km- rel, eredeti állapotban) eladó. Tel.: 06- 30/565-4638. OPEL G Astra Caravan kombi 2004-es évjárat, sötétkék, friss műszakival eladó. Érdeklődni a 06-20/355-4334-es telefonon, az esti órák­ban 32/441-157. GYŰJTŐ keres veterán, fölöslegessé vált, csak őrizgetett, hagyatékban maradt autót pl. Tra­bant, Wartburg, Skoda, Zsiguli, Barkas, Pols­ki Fiatstb. bármilyen állapotban, megmaradt autóalkatrészeket, haszáltat, újat, autós-mo­toros könyveket, leírásokat, katalógusokat, újságokat, kezelési útmutatót, reklámkiad­ványt, az Autó-Motor 1955 előtti példányait, régi forgalmi engedélyt, rendszámtáblákat, veterán kerékpárt, motort, oldalkocsit, mo­tor-utánfutót, Bervát, Pannit, Pannóniát, pe- dálos Simson SR2-eststb., stabilmotort, gép­táblákat, zománctáblát, bármilyen közleke­déssel kapcsolatos dolgot. 30/912-9916 VEGYES hely, 11,5 kg-os PB-gázpalack, gáz Siesta, fatü­zelésű kályha, elektromos terménydaráló, 220 V-os villanymotor, alig használt benzinmotoros fűnyíró és elektromos fűkasza, Whirlpool pára­elszívó, ha^ományos női- és férfikerékpár, kis­gyerekbicikli. Tel.: 06-30/5011-666. UE 28-as, Tudor, Mia dízelmotor új alkatrészek, MTZ 50-es Zetor traktorhoz új csapágyak el­adók. Száraz akácfából gereblye, kaszanyél, baltanyél, kapanyél, ásónyél, villanyéi, ortókapanyél, lapátnyél, csákánynyél, 5 db csá­kány nyelezve eladók va^ cserélhetők vaslemez­re. Keresek Simson Star motoralkatrészeket. Tel.: 32/445-189. F1GYE1EM agancsvásár! Hullott szarvasagan­csot, trófeákat vásárolok 8000-65 000 Ft/kg- ig (őzet dámot, töröttért selejtet, rágottat is). Az ár nem ámítás! Tel.: 06-30/611-3866. Hív­jon bizalommal! EZERMESTER vásárolna hullott szarvasagancsot 6500-8500 Ft/kg-ig, őz- és dámagancsot 4500 Ft/kg-ig vadászhagyatékot, trófeákat akár 65 000 Ft/kg-ig. Az ár nem ámítás! Tel.: 06- 30/513-1593. RÉGISÉG RÉGISÉGET, komplett hagyatékot vásárolok! Szarvasagancsot és trófeákat, fateknőt, fatá­lat, hokedlit, sámlit szennyesládát, komódot, konyhaszekrényt, dunnát párnát Minden, ami zománcozott babakádat edényeket zsírosbö- dönt, katlant vödröt, lavórtartpt lavórral. Le­mezből készült locsolókannát fazekat kádat, fonott üvegeket üvegballont, káposztás cse­réphordót. Mindenféle háziszőttes vásznat, zsákot térítőt tekercset derékaljat hagyomá­nyos mosógépet és centrifugát, fatüzelésű kályhát, Salgó tűzhely (masinát). Minden ér­dekel, hívjon bizalommal, visszahívom, díjtalan kiszállás! Tel.: 06-30/475-7928. ANTIK tárgyakat, komplett hagyatékot vásá­rolok! Régi kázsmér kendőt, szoknyát, nép­viseleti terméket, háziszöttes vásznat, zsá­kot, térítőt, falitányért, régi pénzt, régi 200 Ft-ost, kitüntetést, katonai tárgyakat, porce­lánt, régi üvegeket, feliratos szódásüveget, rádiót, könyveket, iratokat, pedálos játék Moszkvicsot, régi gyerekjátékokat, diafil­met, diavetítőt, lemezautót, modell, elemes autót stb. Veterán autót, motort, kerékpárt, bútorokat és kiegészítőket, dunnát, párnát, fateknőt, zománcozott babakádat. Minden érdekel, hívását köszönöm! Tel.: 06- 30/5654638. ____ RÉ GISÉGET, régi pénzt, forgalomból kivont, megmaradt külföldit,.magyart, fémet, pa­pírt, 200 Ft-ost, Kossuth 5 Ft-ost, kitünteté­seket, hagyatékot, régi rádiót, régi könyve­ket, régi képregényeket (pl. Kockás, Moza­ik), diavetítőt, diafilmeket, iratokat, képes­lapot, acélgyári relikviákat (Rima), díszes öntvénykályhát, szódásüveget, hibás, fölös­leges mosógépet, centrifugát, gramofont, gramofonlemezeket, szarvasagancsot, tró­feát, pedálos játékautót (Moszkvics, Lada stb.) állapottól függetlenül, régi gyermekjá­tékokat, távirányítós kisautókat (Piko stb.), matchbaxokat keresek gyűjteménybe! Vete­rán, fölöslegessé vált, csak őrizgetett, ha­gyatékban maradt autót, veterán kerékpárt, 1980 előtti Trabantot, kis Polski 126-ot, motort, oldalkocsit, motor-utánfutót, Pan­nóniát, pedálos Simson SR2-est stb., sta­bilmotort, géptáblákat, zománctáblát, au­tós-motoros könyveket, újságokat, régi rendszámtáblákat keresek. Sok minden ér­dekelhet. 30/912-9916 __________ÁLLAT 3­4 kg-os hízott kacsák és fiatal tojótyúkok 500-tól ingyenes szállítás. 30/544-0667 ÁLLÁST KÍNÁL TÁRSASÁGUNK balassagyarmati munkahelyre felvételt hirdet az alábbi munkakörökbe: villa­mos gépszerelő (erősáramú érintésvédelmi végzettség), csoportvezető (termelövezetői ta­pasztalattal), gépbeállító-technikus. Tel.: 06- 70/604-1265, 06-70/773-0118, e-mail: femmunkalO@gmail.com SZARVASAGANCSOT (hullajtottat), és trófeákat vásárolok, akár8700-46 500 Ft/kg-ig Hívjon bi­zalommal! Tel.; 06:30/338-2399, Salgótarján. SZARVASAGANCSOT (hullajtottat), és trófeákat vásárolok. Ár mege^ezés szerint, minőségtől és mennyiségtől függően! Hívjon bizalommal! Visszahívom. Tel.: 06-30/5011-666, Salgótarján. MINDENFÉLE szarvasagancsot (hullajtottat) és trófeákat vásárolok akár 9200-65 000 Ft/kg-ig! Díjtalan kiszállás. Hívását köszö­nöm! Tel.: 06-20/511-4209. ____ EL ADÓK: újszerű, komplett hálószobabútor, új­szerű Akai hordozható mobilklíma, 4 részes szekrénysor, 1300 W-os vizes takarítógép, új­szerű Alco 550 elektromos fűszegélynyíró, gáz­tűzhely, sarok ülőgarnitúra (á^azhatós), Salgó tűzhely (masina), fatüzelésű kályha (Servant ro­mán, német), 70 l-es üst + üstház, fateknő, hús­daráló (5,10,22-es), hurkatöltő, 25,50 l-es üvegballon, fonott demizsonok, káposztás cse­réphordó 15,351, szőlőprés és daráló, zomán­cozott edények és fazekak különböző méretek­ben, 100 l-es fa boroshordó, ipari, nagyméretű vassatu, 220 V-os kisméretű köszörű, 220 V-os ipari körfűrész, Camping bicikli, kisméretű ©e- rekbicikli. Tel: 06-30/565-4638. HAGYATÉKBÓL eladók: hagyományos mosógép és centrifuga, automata mosógép, hűtő- és fa­gyasztószekrény, -láda, porszívó, mikro, Rehab+ kerekesszék, 55 cm, 72 cm-es színes tévé, tv- állvány, Magnat házimozi kopmlett rendszer, sa­rok ölőgarnitúra (ágyazhatós) újszerű, 2 db 90 x 200-as fenyőágykeret matraccal, ágyneműtar­tóval, szőnyegek, FÉG 850 gázkonvektor, gáztűz­BRUTTO [j^ APRÓHIRDETÉS* Nógrádi, Hírlap -BAN JULIUS 29. Szeretettel köszöntjük névnapjukon Márta és Flóra nevű kedves olvasóinkat! marta. Arameus eredetű bibliai női név, a jelentése: úrnő. FLÓRA. Latin mitológiai eredetű női név, a virágok és a tavasz római istennőjének a neve. Jelentése: virág. A Nap kel: 5.16 nyugszik: 20.24. A Hold kel: 18.30, nyugszik: 3.09. Harminchét éves a világ legidősebb, fogságban élő óriáspandája- Rajongói köszöntöt­ték 37. születésnapján kedden Csia Csiát, Hongkong emberi mértékkel mérve már a százéve­sek klubjába tartozó óriáspan­dáját, a világ legidősebbikét a fogságban élő körében - közölte a hongkongi média. A termetes panda, két Guinness-rekord birtokosa mél­tóságteljesen fogadta ünneplőit, de láthatóan nem hozta lázba a tiszteletére készített szülinapi torta, amelynek tetején ott ma­gasodott kifaragva a 37-es szám. A róla készült fényképeken ugyanis ott ül a jéggé dermesz­tett gyümölcslékből készült szí­nes alkotás mellett, s - majd­hogynem tüntetőleg - bambuszt rágcsál. A panda tiszteletére mondott Ocean Park-i köszöntőben Blythe Ryan Fitzwilliam, a Guinness Világrekordok döntő­bírója lenyűgözőnek nevezte, hogy az ünnepelt ilyen hosszú életet ért meg. Csia Csia 1978-ban született Szecsuan tartományban, a pan­dák őshazájában és 1999-ben, két évvel Hongkong anyaorszá­gához való visszatérése után ke­rült a különleges közigazgatási övezetbe. Mint fogalmaztak, ko­rához képest egész aktív, bár az utóbbi időben egyre többet al­szik. Bambuszból egyre kevesebbet fogyaszt, helyette rostkiegészítő­ket kap. Az is elhangzott, hogy az egészségével nincs minden rend­ben, szürkehályoggal küzd és a vérnyomása is magasabb a nor­málisnál. Csia Csia előtt egy hím panda - Tu Tu - volt az emberi gondos­kodásban legtovább élő pandák rekordere. 1999 júliusában bú­csúztatták 36 évesen Hupej tar­tomány állatkertjében. Csakúgy, mint Csia Csia, vadon született, s korát ezért csak megbecsülni tudták. Az állatok születési idejé­nek meghatározására azonban ma már a szakemberek viszony­lag nagy pontossággal képesek. Dél-Kínában a múlt hónapban jelentették be, hogy megkezdték a kínai szárazföld legidősebb, 35 éves pandájának születésnapi ünnepségsorozatát, hogy méltó­képpen köszöntsék majd novem­berben Paszét. 1990-ben róla mintázták az Ázsiai Játékok ka­balafiguráját s ennek köszönhe­tően Pan Pan „művésznéven” vált az ország legismertebb pan­dasztárjává. Az egyedül Kínában honos óri­áspandák a világ legveszélyezte­tettebb állatfajai közé tartoznak; a legfrissebb felmérések szerint 2013 végén 1864 élt közülük va­don, 375 pedig fogságban. Vadon átlagosan 15 évig élnek. Nógrád „ Hírlap írflöst (fizfessen telő fi- 1 mw,ó'3íp:r(a (a fÖogract ÍMéy'j/ei (Hírlapra (é’s &$>%. ÍkíéjáÜCe?Z:ÍÓ%'ÖÍ!S{X fkap fa (t elje s (ar'b'oí! ((telijei (ár u'ö'iyo (F.t (Fiel^eft [t £)(&//&) (Ktf) BAK (XH. 22.-1.19.). Ne ' . higgye azt, hogy egy-egy ; ' sarkonfordulással máris maga mögött képes hagyni a múltját Sajnos a dolog nem ilyen egyszerű. A helyzet az, hogy mind magunkkal hordozzuk még a szüléink és nagyszüleink múlt­ját is. Ennek megértése az első lépés. VÍZÖNTŐ (1.20. - n. 18.). Azzal az érzéssel ébred- z hét, hogy bárkivel is ter- vezett ma estére találko­zót, azt le kell mondania. Hallgasson a belső hangra: valószínű­leg oka van, ha az megszólalt. Különö­sen így van ez akkor, ha amúgy kifo­gástalan társkapcsolatban él. HALAK (n. 19. - in. 20.). V Lakásfelújításon töri a fe­jét, vagy talán már benne is van nyakig. Bárhogy is áll a helyzet szükséges lehet a költségek átgondolása és egyes munkák átütemezése. Okozhat ez némi késlekedést de a végered­ményt semmiképp nem befolyásolja. KOS (Hl. 2l! - IV. 19.). A jegyében járó Uránusz a mai napon a Vénusszal lép fényszögkapcso- latba. Ez azzal járhat, hogy bárhol is van, kedve kerekedik a szerelemre. A könnyű kapcsolatok azonban rejtett veszélyeket tartogat­hatnak. Legyen óvatos! BIKA (IV. 20.-V. 20.). Ne vegye zokon, és ne is ró­ja fel senkinek, ha a mai napja nem úgy alakul, ahogy azt eredetileg el­tervezte. Lehet, hogy csak kisebb ki­térőre kényszerül a munkájába me­net De akkor ott kell meglátnia vala­mit ami fontos lehet IKREK (V. 21. - VI. 21). Ön nem ismeri a lehe­tetlent, most is azt nézi, hogy milyen problémát hogyan lehet megolda­ni. Akkor is, ha az nem az ön sze­mélyes ügye. A segítség szép dolog ugyan, de a kéretlen segítséget nem mindig köszönik meg. RÁK (VI. 22. - VII. 22.). Számítson rá, hogy ma rohanni fog egész nap. Ennek sajnos az lesz a: végeredménye, hogy es-; téré teljesen lemerül. így még a ma estére tervezett programját is kény­telen lesz lemondani. Ha színházje­gye van, ajándékozza el! ä OROSZLÁN (VII. 23. ­VHI. 22.). Kitűnően érzi magát a munkahelyén: végre megint ön a vezető, szellemi értelemben bizo­nyosan. Nem soká kell várnia, és a po­zícióban is emelkedni fog. Ha nincs hová, még ma vessen egy pillantást az állásajánlatokra! SZŰZ (VIII. 23. - XI. 22.). Minden lehetősége megvan arra, hogy újra vidámsággaF'töítse meg az életét. Valószínűleg teljesen új helyen, akár egy másik országban találja önt a mai nap. Az; újdonságok jó oldalát nézze: még ha ehhez változtatni is kell a szokásain. , MÉRLEG (IX. 23. - X. 22.). A szokásosnál is ér- Cv W1 zelmesebb hangulatban Hg lehet, annál is inkább, mi­vel az álmai is nyugtala­nító üzeneteket küldtek, vagy fognak küldeni önnek a mai napon. Nem kell mindent szó szerint vennie, próbálja meg átértelmezni az álomképeket! SKORPIÓ (X. 23. - XI. 21.). Ön kiváló szerető, és a mai napon bizonyságot adhat a képességeiről. Ha a kedvesével netán harag­ban voltak, akkor könnyebben megta­lálhatja a puhítás eszközeit Érdemes előzékenynek lennie a békülésben: csodálatos éjszakára számíthat NYILAS (XI. 22. - XII. 21.). Ön általában nem az a szőrszálhasogató típus, ma azonban valahogy örömét leli még a részle­tekben is. Nem jó ez, ha a társa moso­gató képességeit vizsgálja. De jó, ha bizonyos szerződések apró betűs részletein kell eligazodnia. Nógrád ^Hírlap Kiadja a Nógrád Hircentrum Kft. felelős kiadó, a Kft. ügyvezető igazgatója. Főszerkesztő: FENYVESI GÁBOR Felelős kiadó: SÁNDORNÉ CSUKA ENIKŐ Lapszerkesztő: SC1ÍVEICZER KRISZTIÁN GROSÁN MERCÉDESZ Tel.: 70/630-0191 Fotóriporter: GYURKŐ PÉTER Hirdetésfelvétel: SZABÓ ANDREA Tel.: 32/418-190 Hirdetés: NÉMEDINÉ BARTANUSZ z\NDREA Tel: 20/975-3357 Terjesztési vezető: FUTÓ DÁVID Tel.: 70/398-9246 Főmunkatárs MIHAL1K JÚLIA Szerkesztőség és kiadó címe: 3100 Salgótarján, Mártírok út 1. Telefon: 70/630-0191 E-mail: nograd. szerkesztőit; gmail. corn nognidhircefitnunkft@gtnail.com eniko.csuka@nmedia.hu, Telefonos hirdetésfelvétel: 32/418-190, 9015-mellék Terjesztési csoport: 32/418-190, 9021 mellék Előfizetési díjak: egy hónapra: 2345 Ft, negyedévre: 7035 Ft, fél évre: 14070 Ft. egy évre: 28140 Ft. Előfizethető a kiadónál, valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítő i nél köz vet lenül nyugtatömbön és átutalással az OTP Bank Nyrt. 11741000- 20181442 pénzforgalni jelzőszámra. Az előfizetői példányok kézbesítését a lapot kiadó kit. terjesztői hálózata végzi, az árusítói, a LAPKÉR Ztt regionális ánishdycm keresztül történik. Készült: Mcdiaworks Kiadó és Nyomda Kft. Székhely. 1225 Budapest, Oamponn út 1 ' Felelős vezető. BERTALAN LÁSZLÓ nyomdaigazgató E-mail: nyomda@mediawórks.hu HU ISSN 12)5-0042 Tájékoztatjuk Olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon akciókon, szavazáson, rejténypályáxatokotj résztvevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS- ben. internete.«, é-maiítJeu megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek előfizetéses megrendelés teljesítésére, akcióinkra, kiadványainkra és egyéb szolgáltatásainkra felhívjuk a ügyeimet. Az érintenek felvilágosítást kérhetnek az áltatunk kezeit személyes adataik köréről, felhasználásuk médiáról és céljáról, valamint bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. A Nógrád Megyei Hírlap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket, híreket átvenni Mfí csak a Nógrád Megyei Hírlapra hivatkozva lehet. Kéziratokat és fotókat nem őr/.ünk meg és nem NMWELMAnzNÁtó küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készüli. A Nógrád Megyei Hírlap példányszámút a MATESZ hitelesíti. i

Next

/
Oldalképek
Tartalom