Nógrád Megyei Hírlap, 2015. jűlius (26. évfolyam, 150-176. szám)
2015-07-25 / 171. szám
Akár már holnap is kezdődhetne Bizonyíthat az FTC LABDARÚGÓ NB i. Az Európa Ligából kiesett Ferencváros hazai pályán a Diósgyőr ellen bizonyíthat szurkolóinak a labdarúgó OTP Bank Liga második fordulójában. Thomas Doll edzőnek gyorsan fel kellene tüzelnie játékosait, mivel az a Diósgyőr látogat a Groupama Arénába, amely a magyar riválisok közül eddig utolsóként tudta legyőzni a Ferencvárost. A fővárosiak tavaly októberben kaptak ki Diósgyőrben, azóta pedig 21 bajnoki mérkőzésen maradtak veretlenek. Mindkét gárda győzelemmel kezdte a szezont, a Ferencváros a Haladás otthonából hozta el a három pontot, míg a Diósgyőr a Vasast győzte le hazai pályán. A Bajnokok Ligája selejtezőjéből kínkeservesen továbbjutott Videoton - amely rengeteg kritikát kapott a walesi The New Saints elleni párharcban nyújtott teljesítménye miatt - a Haladást látja vendégül. A címvédőnek ez lesz a harmadik mérkőzése az idényben saját közönsége előtt, amelyet egyelőre még nem tudott győzelemmel megörvendezetni. A Debrecen a Puskás Akadémiával játszik otthon. Nagy meglepetés lenne, ha az MTK-val szemben vereséggel rajtolt felcsútiak pontot szereznének a Nagyerdei Stadionban. Az idényét bajnokveréssel kezdő Honvéd fővárosi riválisát, az MTK-t fogadja a forduló szombat délutáni nyitómérkőzésén, míg a Paks-Békéscsaba és a Vasas-Újpest találkozókon nyeretlen csapatok találkoznak egymással. A 2. forduló programja. Szombat: Budapest Honvéd-MTK Budapest 15.30, v.: Kassai (M4), Videoton FC-Szombathelyi Haladás 18.00, v.: Solymosi, Paksi FC-Békéscsaba 1912 Előre 18.00, v.: Erdős, Vasas FC-Újpest FC 20.30, v.: Vad II. (M4). Vasárnap: DVSC-TEVA - Puskás Akadémia 18.00, v.: Bognár, Ferencváros-DVTK 18.00, v.: Farkas Á.(M4). Díjugratás. Minden készen áll a hagyományos Somoskőújfalui Szent István napi versenyre. Egy hónapon belül vagyunk térségünk legrangosabb sporteseményétől, a hagyományos Szent István napi nemzetközi díjugrató versenytől. A házigazda Kakuk Józsefet kérdeztük arról, hogy mire számíthathatnak azok, aki kilátogatnak a Kakuk Lovasudvarba augusztus 20-án. Márton (Satis) István- Nevezték már ezt a rendezvényt többek között a legelegánsabb magyar versenynek, vagy a ßves pálya és csodálatos környezet miatt a díjugratás Wimbledonjának, ahová a szakág legkiválóbb magyar versenyzőgárdája és Szlovákia lovas krémje is eljött az elmúlt tizenegy év alatt. Hogy állnak az előkészületek, mekkora mezőnyre számít, milyen kísérőeseményekre, produkciókra, bemutatókra, szórakozási lehetőségekre, vendéglátásra gondolt?- Az előkészületekről csak annyit, hogy tőlem akár már holnap is kezdhetnénk, minden készen áll. Mivel tavaly és idén még a négy megyét magába foglaló Platthy József régióban is csökkentek a díjugrató versenyzési lehetőségek, a Szlovákokkal közös, történelmi, nagy Nógrád megyei bajnokság pedig kiüresedett, alig akad nem hogy nívós, de egyáltalán versenyzési lehetőség sem a közelben. így remélem, hogy megfelelő létszám és nívó jön össze nálunk. Szlovákiában drasztikusan megszigorították a lóegészségügyi szabályokat, engedélyeket, így némileg bizonytalan, hogy kik és hányán jönnek. Azért én bizakodom. A programok, bemutatók egy része még nincs lefikszálva, de egyébként sem szeretnék minden „poént” ellőni, kellenek meglepetések is. Természetesen lesznek büfék, tehát étel, ital, óriáspalacsintákat sütünk, és a gyerekek szórakoztatásáról (sétalovagoltatás, ugráló) is gondoskodunk. Nem marad el az új kenyér megszentelése, itt lesznek a karancslapujtői hagyományőrző huszárok, és az érkezők, valamint távozók rendelkezésére áll majd a szokásos irányjárati busz is. A köszöntőt mondó díszvendég pedig Lezsák Sándor költő, politikus, a Magyar Országgyűlés egyik alelnöke lesz.- Miként készülnek a Kakuk Lovasudvar versenyzői a hazai pályára. A minap az egyik unokája, Annamari nyert egy rangos szlovákiai viadalon?- Tanulmányi okokból az utóbbi időkben mind Bállá Dóri, mind húga „Tesó” jóval kevesebbet edzett, de most a tanév befejezése után többet foglalkoznak a lovaikkal. A Zólyom mellett Viglasban nemrégiben nyitottak meg egy európai színvonalú lovas pályát, ahol múlt hét végén elég jó mezőny jött össze. A legmagasabb akadályon valóban Annamari lett az első, jól jött ki neki a lépés. Hogy hazai közönség előtt a magas elvárás miatt mennyire lesz drukk bennük nem tudom, de az évek során akadt már rá példa, hogy kecsegtető helyzetben elidegeskedték a még jobb helyezést. Remek lovaglással nyert Zólyom mellett Bállá Annamari, reméljük jó formáját átmenti Szent István napjára is Megtisztelő a FINA-kongresszus döntése vizes vb. Megtisztelőnek, egyszersmind magyar szempontból különösen előnyösnek nevezte Gyárfás Tamás, a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a FINA alelnöke, hogy immár hivatalosan is tagja lett a szervezet legszűkebb döntéshozó testületének, a FINA Executive-nak. A magyar sportdiplomata azután nyilatkozott erről az MTI-nek, hogy a FINA kongresszusa csütörtökön, az idei vizes vb színhelyén, az oroszországi Kazanyban egyhangú szavazással megerősítette a Büro keddi javaslatát Gyárfás újabb pozícióba emeléséről. A magyar szövetség aznapi beszámolójából kiderült, hogy a FINA vezető testületé, a Büro által hozott döntés azért is fontos, mert a FINA Executive tagjai közül kerül ki később Julio Maglione elnök utódja.- Túlvagyunk az üléssorozaton, az első kötelezőt teljesítettük - mondta a távirati irodának Gyárfás Tamás. - A megtisztelő pozíció különösen előnyünkre lehet, hiszen a 2017-es magyarországi világbajnokság előtt a FINA legszűkebb vezetésével a lehető legszorosabb kapcsolat most különösen fontos. Akazanyi vb-vel kapcsolatos kilátásokat illetően jó jelként értékelte, hogy már felkérték díjátadónak a nyíltvízi úszók női 10 kilométeres számának eredményhirdetésére. Az olimpiai bajnoki cím védője, Risztov Éva, és a FINA jelenlegi világkupa-sorozatában összetettben második Olasz Anna kedden áll rajthoz.- A jelek szerint nemcsak mi, magyarok bízunk bennük - tette hozzá Gyárfás Tamás, aki így folytatta: - A magyar sportvezetők amolyan kettős tudattal követik az eseményeket Kazanyban. Mégiscsak az a lényeg, hogy az előttünk álló két hétben miképp állnak helyt legjobbjaink, ugyanakkor minden mozzanatot rögzítünk, mit lehet átemelni a tapasztaltakból 2017-re. Megítélése szerint az már most látható, hogy a kaza- nyiak rendkívül felkészültek az óriási feladatra.- Azt a következtetést már levonhattuk, hogy csak egységben, maximális összhangban, a hátralévő idő minden másodpercét kihasználva vívhatjuk ki a világ elismerését - nyilatkozta Gyárfás Tamás az oroszországi vb helyszínéről az MTI-nek. Hazai pályán kezd a Somos SE LABDARÚGÁS NB III, Keleti csoport, 2015-2016, a tervezett őszi menetrend 1. forduló 08.01., 17.30 óra: Somos SE - Újpest FC II., Tállya KSE - Cigánd SE, Felsőtárkány SC - REAC, Ceglédi VSE - DVTKII., Termálfürdő FC Tiszaújváros - Rákosmente KSK, Jászberényi FC - Kazincbarcika SC FC, Nyírbátori FC - FC Hatvan, Nyíregyháza Spartacus FC - DVSC-DEAC II. Szabadnapos: Putnok FC. 2. forduló 06.08, 17.30: DVSC-DEAC II. - Nyírbátori FC, FC Hatvan - Jászberényi FC, Kazincbarcika SC FC - Termálfürdő FC Tiszaújváros, Rákosmente KSK - Ceglédi VSE, DVTK B. - Felsőtárkány SC, REAC - Putnok FC, Cigánd SE - Somos SE, Újpest FC n. - Nyíregyháza Spartacus FC. Szabadnapos:Tállya KSE. 3. forduló 08.15, 17.30: Tállya KSE - REAC, Putnok FC - DVTK II, Felsőtárkány SC - Rákosmente KSK, Ceglédi VSE - Kazincbarcika SC FC, Termálfürdő FC Tiszaújváros - FC Hatvan jászberényi FC - DVSC-DEAC II, Nyírbátori FC - Nyíregyháza Spartacus FC, Újpest FC II. - Cigánd SE. Szabadnapos: Somos SE. 4. forduló 08.22, 17.30: Nyírbátori FC - Újpest FC II., Nyíregyháza Spartacus FC - Jászberényi FC, DVSC- DEAC II. - Termálfürdő FC Tiszaújváros, FC Hatvan - Ceglédi VSE, Kazincbarcika SC FC- Felsőtárkány SC, Rákosmente KSK- Putnok FC, DVTK II. - Tállya KSE, REAC - Somos SE. Szabadnapos: Cigánd SE. 5. forduló 08.29,17.30: Somos SE - DVTK n, Tállya KSE - Rákosmente KSK, Putnok FC - Kazincbarcika SC FC, Felsőtárkány SC - FC Hatvan, Ceglédi VSE - DVSC-DEAC II., Termálfürdő FC Tiszaújváros - Nyíregyháza Spartacus FC, Jászberényi FC - Nyírbátori FC, Cigánd SE - REAC. Szabadnapos: Újpest FC II. 6. forduló 09.05, 16.30: Jászberényi FC - Újpest FC II., Nyírbátori FC - Termálfürdő FC Tiszaújváros, Nyíregyháza Spartacus FC - Ceglédi VSE, DVSC-DEAC II. - Felsőtárkány SC, FC Hatvan - Putnok FC, Kazincbarcika SC FC- Tállya KSE, Rákosmente KSK - Somos SE, DVTK II. - Cigánd SE. Szabadnapos: REAC. 7. forduló 09.12, 16.30: Somos SE - Kazincbarcika SC FC, Tállya KSE - FC Hatvan, Putnok FC - DVSC- DEAC II, Felsőtárkány SC - Nyíregyháza Spartacus FC, Ceglédi VSE - Nyírbátori FC, Termálfürdő FC Tiszaújváros - Jászberényi FC, Cigánd SE - Rákosmente KSK, Újpest FC II. - REAC. Szabadnapos: DVTK II. 8. forduló 09.19,16.00: Termálfürdő FC Tiszaújváros - Újpest FC II, Jászberényi FC - Ceglédi VSE, Nyírbátori FC - Felsőtárkány SC, Nyíregyháza Spartacus FC - Putnok FC, DVSC-DEAC II. - Tállya KSE, FC Hatvan - Somos SE, Kazincbarcika SC FC- Cigánd SE, DVTK II. - REAC. Szabadnapos: Rákosmente KSK. 9. forduló 09.26, 16.00: Somos SE - DVSC-DEAC B., Tállya KSE - Nyíregyháza Spartacus FC, Putnok FC- Nyírbátori FC, Felsőtárkány SC- Jászberényi FC, Ceglédi VSE - Termálfürdő FC Tiszaújváros, REAC - Rákosmente KSK, Cigánd SE - FC Hatvan, Újpest FC II. - DVTK II. Szabadnapos: Kazincbarcika SCFC. 10. forduló 10.03, 15.00: Ceglédi VSE - Újpest FC II, Termálfürdő FC Tiszaújváros - Felsőtárkány SC, Jászberényi FC - Putnok FC, Nyírbátori FC - Tállya KSE, Nyíregyháza Spartacus FC - Somos SE, DVSC-DEAC II. - Cigánd SE, Kazincbarcika SC FC- REAC, Rákosmente KSK- DVTK II. Szabadnapos: FC Hatvan. 11. forduló 10.10, 15.00: Somos SE - Nyírbátori FC, Tállya KSE - Jászberényi FC, Putnok FC - Termálfürdő FC Tiszaújváros, Felsőtárkány SC - Ceglédi VSE, DVTK II. - Kazincbarcika SC FC, REAC - FC Hatvan, Cigánd SE - Nyíregyháza Spartacus FC, Újpest FC II. - Rákosmente KSK. Szabadnapos: DVSC-DEAC II. 12. forduló 10.17,14.30: Felsőtárkány SC - Újpest FC II, Ceglédi VSE - Putnok FC, Termálfürdő FC Tiszaújváros - Tállya KSE, Jászberényi FC - Somos SE, Nyírbátori FC - Cigánd SE, DVSC-DEAC II. - REAC, FC Hatvan - DVTK II, Kazincbarcika SC FC- Rákosmente KSK. Szabadnapos: Nyíregyháza Spartacus FC. 13. forduló 10.24,14.30: Somos SE - Termálfürdő FC Tiszaújváros, Tállya KSE - Ceglédi VSE, Putnok FC - Felsőtárkány SC, Rákosmente KSK- FC Hatvan, DVTK II. - DVSC-DEAC II, REAC- Nyíregyháza Spartacus FC, Cigánd SE - Jászberényi FC, Újpest FC II. - Kazincbarcika SC FC. Szabadnapos: Nyírbátori FC. 14. forduló 10.31, 13.30: Putnok FC - Újpes FC II, Felsőtárkány SC - Tállya KSE, Ceglédi VSE - Somos SE, Termálfürdő FC Tiszaújváros - Cigánd SE, Nyírbátori FC - REAC, Nyíregyháza Spartacus FC - DVTK II, DVSC- DEAC II. - Rákosmente KSK, FC Hatvan - Kazincbarcika SC FC. Szabadnapos: Jászberényi FC. 15. forduló 11.07, 13.30: Somos SE - Felsőtárkány SC, Tállya KSE - Putnok FC, Kazincbarcika SC FC- DVSC-DEAC II, Rákosmente KSK - Nyíregyháza Spartacus FC, DVTK II. - Nyírbátori FC, REAC - Jászberényi FC, Cigánd SE - Ceglédi VSE, Újpest FC II.- FC Hatvan. Szabadnapos: Termálfürdő FC Tiszaújváros. 16. forduló 11.14,13.30: Tállya KSE-Újpest FC II, Putnok FC - Somos SE, Felsőtárkány SC - Cigánd SE, Termálfürdő FC Tiszaújváros- REAC, Jászberényi FC - DVTK II, Nyírbátori FC - Rákosmente KSK, Nyíregyháza Spartacus FC- Kazincbarcika SC FC, DVSC- DEAC II. - FC Hatvan. Szabadnapos: Ceglédi VSE. 17. forduló 11.21, 13.00: Somos SE - Tállya KSE, FC Hatvan - Nyíregyháza Spartacus FC, Kazincbarcika SC FC- Nyírbátori FC, Rákosmente KSK- Jászberényi FC, DVTK II. - Termálfürdő FC Tiszaújváros, REAC - Ceglédi VSE, Cigánd SE - Putnok FC, Újpest FC II. - DVSC-DEAC II. Sza- óad/iapas:Felsőtárkány SC. Megjegyzés: A Somos SE a hazai bajnoki mérkőzéseit - szombatonként - Szojka Ferenc Stadionban rendezi meg.