Nógrád Megyei Hírlap, 2015. jűlius (26. évfolyam, 150-176. szám)
2015-07-20 / 166. szám
2015. JULIUS 20., HÉTFŐ Mt 3 HIRDETÉS Hulló faforgácsok közötti fűrész-sikolyok m SALGÓTARJÁNI PROGRAMAJÁNLÓ rul ló. Megtudjuk, egy speciális szlovák fejlesztésről van szó, Selmecbányáról, északi szomszédaink erdészeti iparának szívéből származik. Egyedülálló különlegessége, hogy teljesen kézi vezérlésű, azaz a fakitermelés során a legmostohább körülmények között, az erdőrengeteg kellős közepén is kiválóan kezelhető. Egyik tervezője el is mondja, nagy az igény az ilyen szerkezetre a környékbeli országokban, évente ötven-ötvenkettő darabot gyártanak le belőle. Nincs azonban sok idő a kaval- kádban nézelődni: máris jön a harmadik forduló, elhangzik a „rajt” jelszava, és a Börzsönyből, a Cserhátból, a Pilisből érkezett markos legények nekiveselkednek a „lánckímélő hasítás” feladatának. Ennek lényege, hogy a Stihl-szerszámmal hajszálpontos korongot kell a lehető legkörültekintőbben levágni. Néhány másodperc, és leválik a darab, ekkor jönnek a versenybírók, majd különböző mérőműszerekkel alaposan megvizsgálják, mennyire pontosan sikerült a „nyisszen- tés". Jön utána a „hasas fűrészelés”. A Generál együttes dala jut eszünkbe, mikor a két férfiú, egymással szemközt a kézifűrésszel dolgozik: „húzd meg jobban, menjen a munka, aki itt van mindenki húzza...”, persze az egész nem ennyire mókás, a hőségben buzgón törölgetik a homlokukat a versenyzők. Még egy kicsit szemlélődünk a különböző Stihl-gyártmányok között, hátratekintve látjuk, amint az Equus vezetőfülkéjébe két kisgyermek kapaszkodik fel - majd búcsút intünk a favágóforgatagnak. APOLLO MOZI Július 20. 14.00. 16.15 A 7. törpe, 14.00. 16.00 Minyonok, 18.00,20.00 Ted 2., 18.15Amy -Azftmy Winehouse-sztori, 20.30 Magic Mike XXI APOLLO CENTRUM - SITI Július 20.15.00-17.00 Mentálhigiénés tanácsadás Július 21.16.00 Társasjáték Klub Július 23.17.00 Addiktoiógiai tanácsadás ZENÉS NYÁRI ESTÉK Július 24,19.00 Akusztik Projekt (Múzeum térj Július 25.19.00 Akusztik Projekt (Kemeroyó lakótelep, Tajga Söröző terasza) BATKI JÓZSEF KÖZÖSSÉGI HÁZ H.H.-Sz.B. (Folytatás az 1. oldalról.) Keszeg. Éppen jókor érkezünk a megye nyugati részének legdélibb csücskében lévő kies cserháti község központjába, a futball- pálya melletti közösségi térre. A Keszeg Feszt, a regionális fakitermelő verseny forgatagában éppen a leglátványosabb bemutató következik. A szervezők nevében mikrofont ragadó, és e forró napon a konferanszié szerepét betöltő Lertg}'el László - „civilben” az Ipoly Erdő Zrt. közönségkapcsolati vezetője - sorra hívja fel az alkalmi színpadra a magyar' Timbersport - tudják, a közkedvelt favágó versenyek az Eurosport tévécsatornájáról - nagyágyúit. A Bakó testvérek, András, Norbert és László, Nóg- rád megye jó hírét keltik a nagyvilágban, hiszen érsekvadkertiek, és közülük Norbert nemrégiben az ifjúságiak között második lett a sportág világbajnokságán. Mesterükkel, Juhász Istvánnal, aki a felnőttek között volt már hetedik, fergeteges bemutatót tartanak. Előbb Norbert esik neki egyénre szabott baltájával egy termetes rönknek, éket hasít bele, és nem telik el másfél perc, a jókora darab máris kettészakad. István pedig egy magasba törő nyárfát vesz célba. Oldalt egy éket „készít”, ahhoz falapot rögzít, rálép, és azon dolgozik tovább, újabb ék, újabb lap, bizony nem könnyű egyensúlyozni kétméteres magasságban, és közben a baltával hasogatni. Amint a feladat végeztével leugrik a földre, meg is jegyzi, bizony nem sikerült a pallót úgy „odaragasztani”, hogy távolabbról suhintson, így hosszabb lett a művelet. De még nincs vége a produkciónak. Párhuzamosan, versenyben „gallyaznak” a fiúk, a kis szilánkon csak úgy röpködnek körbe, míg a hosszú fahasábot sec-perc alatt tökéletesen megszabadítják a kilógó ágaktól. Végül egy igazi mestermunka következik - a játék, a szórakozás része, ilyesmi nincs a kőkemény, izzasztó viadalokon: a motorfűrésszel precíz, de rendkívül gyors mozdulatokkal vágnak bele a fába. A kívülálló, laikus szemlélődő számára úgy tűnik, mintha egy királyi koronát készítenének, de nem. Az izmos férfiak benyúlnak középre: kis székeket alkottak. Kettőt, négyet és nyolcat. A nézőközönségből gyerekek ugranak elő, és nagy boldogsággal veszik át az ajándék-ülőalkalmatosságokat. A bemutató után körbenézünk a helyszínen. A verseny első két fordulója, így a láncszerelés már befejeződött, és egy zöldre festett nagy erdész-gépkészí- ti elő a következő pályát. Hatalmas karjával fordul és a „markolókarmokkal” felnyalá- bolja a fahasábokat. Oldalán latin felirat: Equus -azaz magyajúlius 20 - júiius 31. Nyári szünet -Zárva TARJANI GYERMEKTÁBOR Nyári szabadidős tábor: augusztus 3-7. Bővebb információ, jelentkezés: 0630/549-4209, www.taijantabor.hu VÁROSI TELEVÍZIÓ 09.00 Hírfüzér 09.30 Ajánló 09.35 Háttér - Városi Semmelweis Nap 10.05 Madártávlatból Salgótarján 10.15 Háttér - Jövőbeli fejlesztési tervek Nógrád megyében 10.25 Hírfüzér 10.55 Ajánló 11.00 INFO TV 13.00 Hírfuzér 13.25 Ajánló 13.30 INFO TV 19.00 Hírfüzér 19.30 Ajánló 19.35 Nemzetközi Dixieland Fesztivál 2015. 20.25 Hirfüzér 20.55 Ajánló 21.00 INFO TV A programajánló a Salgótarjáni Közművelődési Nonprofit Kft. támogatásával készült. További programok a WWW.STKULT.INFO honlapon! Ide is szinte hazaérkeznek a csángó gyerekek.. HIRDETÉS NMH-mformáciÓ. Mit jelent az, hogy valaki itt, Magyarországon egy csángó gyermek keresztapja vagy keresztanyja? Sokat mesélhetnének erről azok aterényi (és környékbeli, köztük szandai) családok vagy a Hatvanban élő, Vermes-házaspár, akik több éve vállalkoztak erre a nem mindennapi, nemes feladatra. Annak idején a Keresztszülők a Moldvai Csángómagyarokért Egyesület felhívására léptek be a magyarok összetartozásáért tenni készek sorába. A pártfogás, a patro- nálás nem elsősorben erkölcsi síkon történik, ennek a keresztszülőségnek az a lényege, hogy az érintettek adományokkal támogatják egy-egy csángó kisgyerek anyanyelvi oktatását. (A moldvai magyar oktatási programnak köszönhetően ma 26 faluban - iskolában és iskolán kívül - tanulhatják ősek nyelvét a kisdiákok. De sok ezren vannak még, akiknek nincs erre lehetőségük.) A választott gyermekkel levelezéssel, találkozással tartják a kapcsolatot a keresztszülők, akik így betekinthetnek a csángó emberek életébe, megismerkedhetnek történelmükkel, gazdag hagyományaikkal, s amint arra számos példa született, életre szóló barátságok is kötődhetnek. Terény életében ilyen úton nyílt az a figyelemre méltó fejezet, amit a csángó kapcsolatok fentiek szerinti kialakítása alápozott meg. A kezdetektől mostanáig már jó néhány ízben jártak a nógrádi kisfaluban Kostelek településen élő gyerekek, s egy húsz fős csoportjuk július 17-én péntekén ismét ide érkezett. Nem ennyi időt töltenek azonban Magyarországon, ellátogatnak ugyanis Hatvanba, majd Hajdúszoboszlón fognak üdülni. A vendégszerető terényiek szinte családtagként fogadták ezúttal is a csapatot, amelynek tagjai pénteken este tánctanítással egybekötött táncesttel kedveskedtek a helyieknek. A szombatot is a faluban töltik, ismerkednek a hagyomány- őrzés újdonságaival, akadály- versenyen mérik össze ügyességüket a terényi gyerekekkel, ezután tovább utaznak, hogy érdekességeket lássanak Hatvanban és folytassák útjukat Hajdúszoboszlóig. A terényiek sajátos patronáló szerepe nemcsak kiemelkedő közösségi erény: tovább gazdagítja a civilek és az önkormányzat kapcsolatrendszerét, még vonzóbbá téve a lélekmelengető kezdeményezésekről, meghitt ünnepekről egyre ismertebbé váló helység életét. (M.J.) KÖZLEMÉNY Az ÉGSZ Földgázszállító Zártkörűen Működő Részvénytársaság 2015. július 21-én 06.00-18.00 között földgáz-táwezeték-rendszerén, fáklyázással járó karbantartási munkát végez a lakosság folyamatos gázellátásának biztosítása érdekében. Társaságunk a Borsodi vezeték Kisterenye állomásán, szakembereinek felügyelete mellett végzi a földgáz szükség szerinti lefúvatását, fáklyázását. A művelet a lakosságot nem veszélyezteti, azonban erős hang- és fényhatással jár. A környék lakóitól a nyugalmuk megzavarása miatt ezúton is elnézést kérünk. A munkálatokról, a helyszínen lévő szakembereink készséggel adnak tájékoztatást. / Megértésüket köszönjük. FGSZ Földgázszállító Zártkörűen Működő Részvénytársaság « Bakó Norbert hasítás közben |ÉÉ|g* Az Equus szlovák találmány