Nógrád Megyei Hírlap, 2015. jűlius (26. évfolyam, 150-176. szám)
2015-07-17 / 164. szám
A könnyed vívás hozta meg az aranyat Felszabadultan, könnyedén, különösebb teher nélkül vívott Imre Géza a moszkvai világbajnokságon - ennek tulajdonítja, hogy megszerezte első egyéni vb-érmét, ami mindjárt arany lett. vívás. A 40 éves párbajtőröző a szerdai verseny után az MTI- nek elmondta, jól sikerült a felkészülése, s bár voltak kisebb húzódásai, betegségei, de kapott annyi segítséget, hogy Moszkvában megfelelő állapotban léphessen pástra.- Most, így visszagondolva a mai vívásomra, elégedett vagyok vele. Néha szerencsém is volt, máskor kicsit szemtelen is voltam, de ami fontos: összességében élveztem a vívást - próbált magyarázatot találni a páratlanul jó teljesítményre. Hozzátette, hogy a júniusi Eu- rópa-bajnokságon, amelyen még a főtáblára sem került fel, „fásultan és görcsösen" vívott, talán azért, mert bizonyítani akarta, hogy negyvenévesen sem véletlenül került a válogatottba.- Úgy voltam vele, hogy most leveszek magamról mindenféle terhet, és megpróbálok könnyedén vívni - folytatta. Arra a felvetésre, hogy egyéniben olimpián volt már harmadik, Eb-n aranyat is nyert, vb-n viszont mostanáig csak csapatban brillírozott, úgy reagált, nem igazán tudja, hogy ez miért alakult így.- Voltam már a nyolc között, igaz az sem gyakran fordult elő, de tény, érmet eddig még nem nyertem egyéniben. Nem tudom, mi ennek az oka. Ha visszavonulok, talán majd végiggondolom, miért alakult így. Az biztos, hogy a csapat szereplése nekem valahogy mindig fontosabb volt Imre Géza világbajnokságokon csapatban három aranyat, két ezüstöt és négy bronzot nyert eddig, és most is fontos lenne, hogy szombaton hozzá tudjon járulni a válogatott eredményes szerepléséhez. Már csak azért is, mert az olimpiai kvalifikáció szempontjából a vb-n megszerezhető kétszeres pontszám nagyon jól jönne.- Nem gondolok az egyéni olimpiai kvótaszerzésre, a csapatnak kell ezt kiharcolnia - mondta a világbajnok. Van Gaal kritikája Victor Valdésnek nincs jövője a Manchester Unitednél, a spanyol kapust el fogja adni a klub - erről Louis van Gaal, az angol labdarúgócsapat vezetőedzője beszélt az egyesült államokbeli felkészülési túra előtt. A 33 éves hálóőrt nem is vitte magával a holland szakember a tengerentúlra. labdarúgás. - Nem vettük figyelembe a keret összeállításánál, mert nem követte a filozófiánkat - mondta róla van Gaal. Valdést januárban másfél évre igazolta le az MU, de a játékos mindössze két mérkőzésen szerepelt az előző szezonban. Van Gaal szerint a mellőzésének az is az oka, hogy egy alkalommal megtagadta a pályára lépést a második csapatban.- Ha nem akarsz alkalmazkodni az alapelveinkhez, akkor csak egy út létezik számodra, és az kifelé vezet - fogalmazott a vezetőedző, aki egyértelmű igennel felelt arra a kérdésre, hogy el fogják- e adni Valdést. A világ- és Európa-bajnok Valdést, az FC Barcelona korábbi kapusát második számú hálóőrnek igazolta az MU honfitársa, David De Gea mögé. A Manchester United 26 fős kerettel utazott el hétfőn az Egyesült Államokba, a játékosok között ott vannak az új szerzemények, Memphis De- pay Bastian Schweinsteiger, Matteo Darmian és Morgan Schneiderlin is. A tengerentúli túrán 13 nap alatt négy meccset játszik az angol csapat, az ellenfelek között ott lesz a Bajnokok Ligája-győz- tes FC Barcelona (július 25.), valamint a Paris Saint-Ger- main (július 30.) is. Békemérkőzést terveznek Az orosz és a világbajnok német labdarúgó-válogatott között békemérkőzést szervezne Volgog- rádban - korábbi nevén Sztálingrádban - a II. világháború kegyetlen csatájának emlékére, a 2018-as oroszországi vb- re felkészülés jegyében a térség kormányzója. labdarúgás. Andrej Bocsa- rov hangsúlyozta, a meccs szimbolizálná, hogy a világháború óta a két népet már sok minden összeköti. Szerinte az oroszországi világbajnokságra épülő új, 45 ezer férőhelyes stadion méltó helyszíne lehetne a találkozónak. Ötletét már megosztotta Vitalij Mutko sportminiszterrel is, ám azt egyelőre egyik ország labdarúgószövetsége sem kommentálta. A sztálingrádi volt a világ- történelem egyik legvéresebb csatája. Másfél millióan haltak meg a szovjetek és a tengelyhatalmak 1942. augusztus 21. és 1943. február 2-a közötti összecsapásában. A német ostrommal kezdődött és szovjet győzelemmel zárult csata volt a II. világháború fordulópontja az európai hadszíntéren. Többszörös expozícióval készült felvétel Imre Gézáról (b) és a francia Gauthier Grumier-ről a férfi párbajtőrözők döntőjében Vasárnapig Milánó a fókuszban Kárász Anna A női kajak egyesek 500 méteres és a férfi kajak párosok 1000 méteres előcsatározásaival már csütörtökön elrajtol a kajakosok és kenusok második világbajnoki válogatóversenye, amelynek Szolnok ad otthont vasárnapig. A szombati és vasárnapi döntőket az M4 Sport televíziós csatorna élőben közvetíti. kajak-kenu VB-VÁLOGATÓ. Három számban - férfi K-41000 méteren (Kämmerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Pauman Dániel), férfi K-l 200 méteren (Dudás Miklós), valamint C-l 1000 méteren (Vajda Attila) - már lezárult a válogatás, hiszen ezek az egységek az első forduló, illetve a bakui Európa látékok után védettséget kaptak. Női vonalon ugyanakkor továbbra is nyílt a harc és szövetségi döntés értelmében férfi K-2 1000 méteren is új lehetőséget kap a vb indulói hely megszerzésére a mezőny. A hölgyeknél a június elején rendezett első felvonáson borult a papírforma, ugyan- is.Kárász Anna nyerte meg a K-l 500 méteres versenyt Kozák Danuta előtt. Az olimpiai és világbajnoki címvédő szeretne visz- szavágní szegedi riválisának, ugyanakkor biztonságra is törekedett azzal a lépésével, hogy három év kihagyást követően ismét rajthoz áll K-2 500 méteren is. Méghozzá korábbi világbajnok társával, Szabó Gabriellával. Utóbbi eddigi párja, Fazekas-Zur Krisztina ezúttal Kárásszal alkot majd egy duót. Mivel Kárász korábbi társa, Vad Ninetta, továbbá az első válogatót Douchev- Janics lapátlerakása miatt feladó Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa páros sem lesz ott a K-2 500 méter rajtjánál, több mint valószínű, hogy a Szabó, Kozák és a Kárász, Fazékas-Zur kettős között dől majd el az elsőség sorsa. A magyar szövetség hírleve alapján Douchev-Janics csak a 200 méteres távon indul (párosban a fiatal tehetséggel, Homonnai Lucával), míg Kovács Katalin egyetlen számot (K-l 500 m) vállal, ezzel szeretné helyét kivívni a négyesben. A férfi kajakosoknál szövetségi döntés értelmében újra megnyílt a válogató. A korábban Kämmerer Zoltánnal két versenyen első Szalai Tamás most egy másik olimpiai 2 P bajnokkal, Dombi Rudolffal áll rajthoz 1000 méteren. De szeretne csapattag lenni a tavalyi moszkvai világbajnokságon ötödik Hufnágel Tibor, Kökény Roland páros, a Nádas Bence, Boros Gergely duó, valamint a fiatalok, a Noé Zsombor, Vass Péter és a Noé Bálint, Ilyés Róbert kettős is. Az olimpiai számok tekintetében még női K1 200 méteren, férfi K-l 1000 méteren, férfi K2 200 méteren, valamint C-2 1000 méteren és C-l 200 méteren vannak nyitott kérdések. A milánói, olimpiai kvalifikációs világbajnokságra augusztus 20. és 23. között kerül sor. Olimpia a fenntarthatóság jegyében A környezeti, a társadalmi és a gazdasági fenntarthatóság jegyében rendezné meg Hamburg a 2024-es nyári olimpiát és paralimpiát az észak-németországi nagyváros vezetésének szerdán ismertetett előzetes tervei szerint. olimpia 2024. Hamburg a „zöld és fenntartható játékok ígéretével száll versenybe” a 2024-es olimpia megrendezésért, és meg akarja mutatni, hogy az ökológiai, társadalmi és gazdasági fenntarthatóság a siker kulcsa pályázaton - mondta Jens Kerstan, a tartományi rangú város kormányának (szenátus) környezet- védelemért felelős tagja - szenátora - a formálódó koncepció első elemeinek bemutatóján. A Hansa-város vezetése „klímasemleges” olimpiát tervez, vagyis arra törekszik, hogy a lehető legnagyobb mértékben korlátozza az éghajlatváltozást előidéző gázok kibocsátását, és ellensúlyozza annak a gázmennyiségnek a hatását, amelynek kibocsátása elkerülhetetlen. Ezért a tervek szerint a játékok idejére kitiltják a belvárosból az autókat és bevezetik a klímavédelmi járulék intézményét. Az ebből származó bevételt a rendezvény környezeti terhelésének ellentételezésére fordítják. Az olimpiai falu „a fenntarthatóság mintapéldája” lesz, „zsinórmértékül szolgál” majd az energiahatékony építési megoldások, az innovatív energia-felhasználási eljárások és a modern hulladékkezelés területén, valamint a nyitott, befogadó város gondolatának megvalósításában - emelték ki a koncepció fő vonalairól a város hivatalos honlapján közölt ismertetőben, hozzátéve, hogy az olimpiai faluban a játékok után is legfeljebb 25 százalék lehet az autózás aránya a közlekedésben, és a sportolók után német és bevándorló fiatalok, egyetemisták és feltörekvő vállalkozások költöznek majd be, az olimpiai falú így egy új, színes, élénk negyede lesz a városnak. A hamburgi szervezők a fenntarthatóság elvét a legszélesebb körben érvényesítenék, így az új létesítmények felépítésétől a belépőjegyek előállítására szolgáló nyomtatók megvásárolásáig valamennyi beruházásban és beszerzésben is. Ennek céljából a beszállítói hálózatok egészét lefedő, globális partneri kapcsolatokat építenének ki, hogy az olimpiához kapcsolódó gazdasági tevékenység ne csak Hamburgban, hanem a világon mindenütt környezetkímélő és a munkavállalókkal szemben méltányos legyen. Hamburg mellett Budapest, Boston, Párizs és Róma jelezte eddig hivatalosan a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak (NOB), hogy pályázna a 2024-es olimpia megrendezésére. A jelentkezési határidő szeptember 15. A NOB 2017 szeptemberében dönt a házigazdáról. T I