Nógrád Megyei Hírlap, 2015. jűlius (26. évfolyam, 150-176. szám)
2015-07-14 / 161. szám
Palacsinta-fesztivál - rekord kísérlettel Mátraterenye-Nádújfalu. Hatodik alkalommal rendezik meg a Palacsinta-fesztivált a településen a Nádújfaluért Baráti Egyesület szervezésében, az önkormányzat támogatásával. Fővédnök: Becsó Zsolt országgyűlési képviselő. A rendezők sok és sokféle finomság kóstolásával és újabb különleges rekord kísérlettel várják a vendégeket. Szeretnék ugyanis elkészíteni az ország legnagyobb palacsinta-építményét, a bátonyterenyei Gyürky- Solymossy Kastély és parkja kicsinyített mását. Aki tavaly nem ízlelte meg, idén tesztelheti, milyen is az „újfalusi kavicsos palacsinta" s fogyaszthat számos más finomságot, a főző-sütő csapatok sátrainál. A gasztronómiai kínálat mellett sokszínű kulturális összeállítással is kedveskednek majd a fesztivál résztvevőinek a szervezők, akik a magyar termékek elkötelezett hívei, s ez alkalommal is hazai alapanyagokat fognak felhasználni. Operett-estek Salgótarján. A Nógrádi Operett Társulat műsorát tekinthetik meg az érdeklődők július 17-én, pénteken 19 órától a baglyasaljai kollégium udvarán. Tagjai július 18-án, szombaton is fellépnek: 19 órai kezdéssel a Beszterce téren szórakoztatják a közönséget. Mindkét eseményt a Zenés nyári esték sorozat keretében tartják. Jazz-koncert Balassagyarmat. Hazai turnéja során július 18-án, szombaton a városban ad jazz-kon- certet a Trio Ahum. Az érdeklődők a Civitas Fortissima té-1 ren 20 órától hallgathatják meg Lachegyi Máté, (zongora) Baksa Péter (nagybőgő) és Krommer Balázs (dob) zenéjét. (Esős idő esetén az Art Café ad helyet a fellépésnek.) Tőzsér V. (Folytatás az 1. oldalról.) Nógrád megye, a beruházás több ütemben zajlik, jelenleg Lőrincitől Szurdokpüspökiig. Az évek során folyamatosan szélesedett az úttest, a legtöbb szakaszon kettő helyett már négy sávban autózhatunk. Az útépítés azonban sok összete- vős folyamat, nem megy egyik pillanatról a másikra. Az önkormányzatokkal és az ingatlantulajdonosokkal zajló egyeztetések és tárgyalások hónapokat vehetnek igénybe, ahogyan a régészeti feltárások és az időjárási körülmények is nagyban befolyásolhatják a munkálatok előrehaladását. A Heves megyei szakasz kivitelezését a Swietelsky Magyar- ország Zrt. nettó 8 milliárd 111 millió 532 ezer forintért, a Nógrád megyei szakasz korszerűsítését a Swietelsky Magyarország Kft. és a HE-DO Kft. által alkotott konzorcium, nettó 5 milliárd 497 millió 129 ezer forintért végzi. Kíváncsiak voltunk, hogy meddig tartanak az elterelések, a sebességkorlátozások, és mikorra várható a Hatvanig tartó főút akadálytalan használata? Kérdéseinkre a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) és a Magyar Közút Nonprofit Zrt. illetékesei válaszoltak. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházása 85 százalék európai uniós és 15 százalék hazai forrás felhasználásával valósul meg a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megbízásából, amely során közel 10 kilométer hosszan kétszer kétsávossá bővül a huszonegyes számú főút, Nógrádban Jobbágyi és Szurdok- püspöki, míg Heves megyében Lőrinci, Apc és Zagyvaszántó települések között.- A szélesítés mellett Külön szintű csomópontokat, turbókörforgalmakat, új gyalogos és kerékpáros aluljárókat, a Szuha-patak felett új hidakat, vadátjárót létesítünk. A párhuzamos utakat felújítjuk, az érintett útkereszteződéseket átépítjük, növelve a biztonságos közlekedés feltételeit, csökkentve a balesetek számát. Az élővilág zavartalan működésének érdekében az út mentén kisállat-, kétéltű átjárót, valamint vadvédő kerítést építünk - közölte LoppertDániel, a NIF kommunikációs igazgatója. Hozzátette: mindkét megyében - a szakaszok nagy részén - elkészült az aszfalt kopóréteg, jelenleg még befejező munkálatokat végeznek, úgymint táblázást, festést, szalagkorlát és vadvédőkerítés-építést, árokburkolást, humuszolást, növénytelepítést. A hidaknál és aluljáróknál sóvédelmi bevonatokat készítenek, emellett a Szuha-patak hídjánál a korlátokat helyezik fel. A jobbágyi gyalogos aluljárónál szigetelnek, a gyalogos hídnál zsaluznak, pályalemezt készítenek, míg a szurdokpüspöki hídnál rézsűkúpot burkolnak. A jobbágyi, az apci csomópontnál szegély- és térkőépítési, humuszolási, árokburkolási és padkaépítési munkálatok vannak még hátra. Loppert Dániel elmondta, hogy az építési szakaszon folyamatosan várhatóak forgalomterelések és csökkentett sebességkorlátozások a biztonságos munkavége- zés miatt. Nagyobb terelések a befejező munkálatok idején még Lőrinci, Apc, Jobbágyi és Szurdok- püspöki térségében vannak. A korlátozások azonban augusztus folyamán megszűnnek és a hónap végére a beruházás is elkészül. Arra a kérdésre, miszerint kell-e tartani csúszástól azt felelte, hogy nem, mert az időjárás kedvez a folyamatoknak.- A megépített kétszér kétsávos út, a turbó körforgalmak és a külön szintű csomópontok lehetőséget adnak a gyorsabb előrehaladásra, a biztonságosabb közlekedésre. Rövidül az utazási idő és nagyobb utazási komfortot nyújt a korszerűsített és négynyomúsított útszakasz - hangsúlyozta a kommunikációs igazgató. A főút teljes szakasza a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kezelésében van. A munkaterületeken az építés után ismét a társaság végzi majd az üzemeltetést, fenntartást, jelenleg az ideiglenes forgalomkorlátozások kialakításában és üzemeltetésében működnek közre. A beruházás töVábbi szabászában is kell számítaniuk hasonló korlátozásokra a közlekedőknek. Az építés során a munkaterületnek megfelelően többször módosult - és még módosul is - az ideiglenes forgalmi rend, időnként mellékági körforgalmú csomópontokon keresztül tud haladni a forgalom - tájékoztatott a vállalat kommunikációs osztálya. Hozzátették: megkérik az utazóközönséget, hogy óvatosan vezessenek, tartsák be a korlátozásokat, előzési tilalmakat, és fordítsanak fokozott figyelmet az ideiglenesen kihelyezett forgalomirányító táblákra. Nagy ugrás a Derék-patakba A Természetvédelmi Világalap (WWF) kezdeményezésére rendezték meg az ország több pontján, azonos időben a „Nagy Ugrás” elnevezésű rendezvényt. Nógrád megyében egyetlen településként a pataiak csatlakoztak az akcióhoz. H.H.-Sz.B. _________________ Pa tak. Az ötlet lényege: 2005- ben történt először felhívás, hogy a vizes élőhelyek fokozott védelmét a közfigyelem középpontjába állítsák. Idén július 12- én, délután három órára tűzték ki a vízbe csobbanás időpontját. Patakon már fél három után néhány perccel legalább huszonöt- harminc bátor próbálkozó gyülekezett az országos védettséget élvező, 1800-ban épült Kőhíd melletti parkban, a Derék-patak partján. Minden résztvevő egy fehér pólót öltött, amelyen a következő feliratot olvashattuk: „A panda mondta, hogy ugorjak!” - ugye a dél-kínai erdőkben honos kedves mackó a világszervezet címerállata. Bár a mederben csak komótos lassúsággal csordogált a patak, és a víz legfeljebb bokáig ért (bár néhányan felvetették, hogy előfordult olyan időszak, amikor úszni lehetett benne), kicsiknek és nagyoknak egyaránt nagy élményt jelentett a talppal való „becsobbanás”. Előtte azonban még Fekete Tibor, a község polgármestere olvasott fel egy szöveget, amelyen részletezte, miért is fontos, hogy a gyerekek és felnőttek egyaránt törődjenek a vizes élőhelyekkel, vigyázzanak a folyókra, a csörgedező erekre. Aztán a fiatalok és idősebbek kis papírhajókat hajtogattak, és a vízre fektették azokat. Majd egy közös jelszóra - ami megegyezett a pólón lévő felirattal - egy nagy ugrással belecsobbantak a „habokba”. V * J 4 íMíiuí^míiiJiJíj m ül I A ,,Nagy Ugrá^’ patak^illanat^^