Nógrád Megyei Hírlap, 2015. jűlius (26. évfolyam, 150-176. szám)

2015-07-11 / 159. szám

MTI FOTÓ: KOVÁCS ATTILA A szentpétervári új akadémista mozgalom 32 művészének ironi­kus alkotásait mutatja be az a kiállítás, amely Az abszolút szépség címmel nyílt meg Buda­pesten a Ludwig Múzeumban. Kiállítás a szépségről Budapest A szentpétervári új akadé- mizmus a kilencvenes évek elején ka­pott szárnyra a nonkonformista orosz fi­lozófus, képzőművész és teoretikus, Ti­mur Novikov szellemi irányítása alatt. Az Abszolút szépség című tárlat az új aka- démizmus történetéről ad áttekintést, a korai művektől az 1990-es évek végén ki­alakuló „új komolyság” irányzatáig. Fabényi Júlia, a Ludwig Múzeum igaz­gatója a megnyitón hangsúlyozta: „A mú­zeum kiemelt feladatának tekinti, hogy a gyűjteménye profiljának megfelelően a volt szocialista országok képzőművészet­ének alakulását kövesse, és elméleti megalapozottsággal bemutassa”. Felhívta a figyelmet arra, hogy a mú­zeum gyűjteményének egyik nagy feje­zete a szovjet orosz művészet, melyhez az 1990-es évek közepétől a disszidens vagy nonkonform művészet is társult. Felidézte: a magyar közönség legutóbb 25 éve láthatta a Műcsarnokban a Pétervári Újak című tárlatot, amely an­nak a generációnak a legfrissebb műve­iből mutatott be válogatást, akik 1985- ben alapították meg a Mindenféle Művé­szetek Akadémiáját, amely a mindenfé­leség gondolatát tűzte zászlójára. Az Új Művészeti Akadémia az akkori kulturá­lis közeggel szemben a klasszikus szép­ségideált helyezte a központba. íjgyártó István, a Külgazdasági és Kül­ügyminisztérium kulturális és tudo­mánydiplomáciáért felelős államtitkára hangsúlyozta: az orosz művészet a kü­lönféle politikai viszonyok között is min­dig kísérletező, lázadó, újító volt és látvá­nyos eredményeket ért el. A mostani ki­állítás is egy sajátos felfogású, előre mu­tató, kísérletező és izgalmas vállalkozás, amely jól mutatja azt is, hogy a két or­szág között „élő kulturális együttműkö­dés valósul meg” - tette hozzá. M. Nagy Miklós író, műfordító megnyi­tó beszédében felhívta a figyelmet arra, hogy az új akadémista csoportosulás tag­jai, az új orosz avantgárd alkotói nem­csak festettek és szobrászkodtak, hanem filmeket és színházi előadásokat is létre­hoztak, köztük a kultikus Assza című fim készítésében is részt vettek. Az új akadémia tagjainak fontos célki­tűzése volt, hogy feltámasszák az antik szépségeszményt, mintegy a moszkvai konceptualizmus ellensúlyát képezve - mondta a műfordító. A szeptember 13-ig látható tárlat csaknem harminc, ma többségében Szentpéterváron, illetve Moszkvában élő művész alkotásain keresztül krono­logikus sorrendben mutatja be a szov­jet érát követő szabadszellemű Orosz­ország egyik szimbólumává vált cso­portosulás történetét, kiemelve a főbb állomásokat. Bükkszenttereszt Idén is meg­rendezik a Bükkszentkereszti Gyógynövénynapokat, a hétvégi rendezvény ezúttal a 21. század kihívásaira fókuszál, arra, mi­képp őrizhető meg a testi-lelki harmónia egy felgyorsult világ­ban - közölték a szervezők az MTI-vel. A mára jószerivel természet- gyógyászati fesztivállá nőtt gyógynövénynapok megálmodó­ja a széles körben ismert és elis­mert Szabó György, a bükki füvesember, a népi gyógyítás egyik utolsó, klasszikus mestere, aki nagyanyjától, a sajókazinci gyógyító asszonytól tanulta a gyógynövények ismeretét. A gyorgytea.hu honlapon sze­replő program szerint azok, akik szombaton és vasárnap Bükkszentkeresztre látogatnak, megismerhetik a gyógynövények titkait, előadásokon vehetnek részt és ellátogathatnak Gyuri bá­csi gyógynövénykertjébe is. Az idei rendezvényen a 87 éves füvesember beszél majd a méregtelenítés fontosságáról, és arról, hogy a gyógynövények segítségével hogyan vehető fel a harc a kemikáliákkal. Bagdy Emőke pszichológus a stresszel való megküzdéshez ad taná­csokat, Tóth Tamás meteoroló­gus az időjárás-változásról tart előadást, Lopes-Szabó Zsuzsa fitoterapeuta pedig arról, ho­gyan hozható létre házi patika gyógynövényekből. Megyeri Szabolcs kertészmérnök a gyógy- és fűszerkertek létesíté­sének rejtelmeibe avatja be a látogatókat. Gyuri bácsi és lánya, Lopes- Szabó Zsuzsa mindkét nap nyil­vános tanácsadással várja az előadások után az érdeklődőket. A kétnapos rendezvényen in­gyenes egészségügyi szűrése­ket tartanak, a programokat gyógynövénytúra és teakóstolás színesíti, de a gyerekről sem fe­ledkeznek meg, akik egyebek mellett kézműves foglalkozáso­kon ismerhetik meg a gyógynö­vényeket. Gyógynövénynapok Befejeződött a turisztikai fejlesztés Gyomaendrod. Befejeződtek a Békés megyei Gyomaendrődön a Lélekkel a Körösök mentén - turiszti­kai fejlesztések a vallás és a Körös ökológiája tükrében el­nevezésű projekt tavaly október óta zajló kivitelezési mun­kálatai. A beruházást 459 millió forintnyi európai uniós támogatásból valósították meg - tájékoztatta közlemény­ben az MTI-t Hornok Ernő a beruházás PR-felelőse. A Dél-alföldi Operatív Program keretében létrejött beruházás részeként a gyomai városrészben kialakítot­ták a Körös Látogatóközpontot, ahol a víz szerepét mu­tatják be az érdeklődőknek egy kiállítás keretében, az udvaron pedig a helyi kistermelők és kézművesek biopiacot működtetnek. Az endrődi részen újonnan építették meg a Bárka Lá­togatóközpontot, ahol a Körös halászati hagyományait mutatják be interaktív eszközökkel. A vallási turizmus fejlesztés részeként egy elhagya­tott épületből kialakították a 21 fő fogadására képes Szent Antal Zarándokházat és eredeti állapotában hely­reállították az 1903-ban épült Szent Antal Kenyérsütő­házat. A Szent László Zarándoklat Zágrábból indul és a Körösök gátjain haladva Nagyváradon végződik, egyik állomása Gyomaendrod. A beruházás során kialakították a több mint egy kilo­méteres Erzsébet ligeti tanösvényt, egy 15 méter magas ki­látót, a Hantoskerti-holtágon az Erzsébet ligetet a városköz­ponttal összekötő Sóhajok hídja helyén pedig egy újonnan épített fahíd készült el a gyalogosok és kerékpárosok szá­mára. A holtág partján szabadidő- és kulturális park épült.A létesítmények augusztus 1-től látogathatók. Drágul és csökken Biidapes. Bruttó 2 forinttal emel­te a 95-ös benzin literenkénti nagy­kereskedelmi árát pénteken a Mól Nyrt., míg a gázolajét 2 forinttal csökkentette. Az emeléssel a 95-ös benzin li­terenkénti átlagára 392-393 fo­rintra nőtt, a gázolajé pedig 376- 377 forintra csökkent. Nyári Sportágválasztó Siófok. Számos sportágat pró­bálhatnak ki az érdeklődők júli­us 18-án a siófoki Nagystrandon, ahol először kerül sor a Nyári Sportágválasztóra. A szervezők tájékoztatása sze­rint a rendezvényen elsősorban a nyáron, strandon és vízben vagy a víz közelében gyakorolható sportágakba lehet „belekóstolni”. A programban szerepel többek között az úszás, szinkronúszás, a vízilabda, a kajak, a kenu, a sár­kányhajó, az evezés, az állva eve­zés, a szörf, a vitorlázás, a strand­röplabda, a strandfoci, a strandké­zilabda, a strandtenisz, az aszta­litenisz, a splitt-pong (vízi asztali- tenisz), a búvár szakágakból a víz alatti rögbi és az uszonyos úszás, de lehetőség nyílik az életmentők tevékenységének megismerésére is. Ezen felül lesz sporthorgászat, sakk, bocsa, petanque, tollaslab­da, krikett, zumba és TRX, illetve azt is megtudhatják a látogatók, hogy mi az a sportlétra, a killing vagy a speed stacks. A Nyári Sportágválasztón ki­emelt szerepet kap a fogyatékkal élők sportolási lehetőségeinek be­mutatása, a Magyar Olimpiai Bi­zottság (MOB) pedig a „Mini 5próba Rióba!" elnevezésű ver­sennyel csatlakozik a rendezvény­hez. Útóbbin az érdeklődők próbá­ra tehetik ügyességüket, gyorsasá­gukat, erejüket és állóképességü­ket evezős és kerékpáros ergométeren, helyből távolugrás­ban, ugrókötelezésben, négyüte­mű fekvőtámaszban, valamint szökdelésben. A legjobbak értékes pontokkal gazdagodnak, és esé­lyük nyílik arra, hogy megnyerjék a verseny fődíját, a riói utazást A Nyári Sportágválasztóval egy időben kerül sor a Sunrise Beach Tour 2015 elnevezésű strandröp­labda-versenyre, amely egy 10 ál­lomásos road-show egyik esemé­nye. Erre amatőr és profi játéko­sok egyaránt benevezhetnek a helyszínen. A Nyári Sportágválasztó 10 órakor kezdődik és 18 óráig tart, a belépés ingyenes, de re­gisztrációhoz kötött. Regisztrál­ni a www.sportagvalaszto.hu /nyári weboldalon lehet július 17-én éjfélig. Ormányosmedve-kölykök Budapest Ormányos medvék (Nasua nasua) a Fővárosi Állat- és Növénykertben. Az összesen öt kö­lyök június elején született, már a nagyközönség is láthatja az állatokat. HIRDETÉS MUNKAERO-KOLCSONZES Munkaügyi felelősség exportálva. Bérköltségek optimalizálva. MUNKAERŐ-KÖZVETÍTÉS Sikerdíjas kiválasztás garanciával. Kell ennél több? Közel 100.000 fős aktív adatbázis. Online és offline hirdetések. Idejét és pénzét is megtakarítjuk! Workday CWD ügyfélsz0»^“1 +3618889200 ,+~ ,.« 9206 Telefonszám. 3 & ^ Fa* E-rnaiV c .|«» Honla**** 92« ívcUrtM «orkway'1“1” y B i

Next

/
Oldalképek
Tartalom