Nógrád Megyei Hírlap, 2015. június (26. évfolyam, 124-149. szám)
2015-06-09 / 131. szám
Unalmas verseny, Hamilton győzelem A várakozásoknak megfelelően Lewis Hamilton nyerte a vasárnapi Kanadai Forma-l-es Nagydíjat, Montrealban. A címvédő pilótát ezúttal semmi sem hátráltatta és simán „berúgta a gólt”. Csapattársának és egyben legnagyobb ellenfelének, Nico Rosbergnek most csak a második helyezés jutott. A dobogó harmadik fokára nagy meglepetésre idén először nem egy ferraris pilóta állhatott fel, hanem Valtteri Bottas a Williams-től. forma-1. Lewis Hamilton a monacói fiaskó után úgy érkezett meg Kanadában, hogy nagyon szeretne törleszteni ezen az általa nagyon kedvelt pályán. A brit pilótát semmi és senki nem állíthatta meg célja elérésében. Azután, hogy megszerezte szombaton az első rajthelyről startolás jogát, a rajtnál kilőtt és tartani tudta előnyét az őt követő Nico Rosberggel szemben. S bár a verseny második részében Rosberg fel tudott jönni rá, a német soha nem került olyan helyzetbe, hogy veszélyeztetné a brit elsőségét.- Nem éreztem, hogy nekem lett volna a legkényelmesebb egyensúlyom, alulkormányozott volt az autóm, de nem éreztem nagy nyomás alatt magamat. Nico gyors volt, de mindig éreztem, hogy a verseny az irányításom alatt áll. Elég előnnyel rendelkeztem ahhoz, hogy elhúzzak tőle, ha szükségét éreztem. Nem volt igazán komoly a helyzet. Nem tudom milyen lehetett kívülről nézni a futamot, de én elég intenzívnek éltem meg és igazán élveztem - szögezte le magabiztosan a futamgyőztes Hamilton. A Kanadai Nagydíj mindig is arról volt híres, hogy itt mindig élvezetes versenyek zajlanak, ha másért nem, hát a sok autótörés miatt. Idén azonban csendesre sikerült a futam, ahol a Mercedes ismét megmutatta az erejét és ahol az eddig csak a negyedik helyig jutó Valtteri Bottas végre megtörte a megszokottat és dobogóra állhatott a ferraris pilóták nagy bánatára. A Ferrari ezúttal nem igazán jeleskedett. Miután az egyetlen pilóta, Sebastian Vettel, aki gyorsaságban felveheti a versenyt a Mercedes pilótáival, a rajtrács végéről rajtolt, a bronzérmes helyért Kimi Raikkönen és a Williams pilótája, Bottas között zajlott a harc. Bottas végül is akkor került pozícióba, amikor Kimi Raikkönen a bokszbeállását követően a tizes hajtűkanyar kijáratában furcsa módon megpör- dült a pályán. Raikkönen dühösen be is szólt a rádióba, hogy ugyanez történt tavaly az autóval. Joggal volt mérges, hiszen ez a finn harmadik helyébe került, annak ellenére, hogy csapat két bokszbe- állásos stratégiára váltva próbálta őt ismét versenybe hozni. Sebastian Vettel számára enyhén szólva sem túl jól sikerült a versenyhétvége. Büntetései és problémái miatt az időmérőn, a rajtrács végéről indulhatott csak el a német pilóta, de néhány kitűnő előzést követően végül sikeresen felhozta Ferrariját az ötödik helyre. Közben Fernando Alonsóval és Nico Hülkenberggel is összeakasztotta a bajszát. Felipe Mássá teljesítménye is magáért beszél. A 15. helyről rajtoló brazil néhány csodálatos előzésnek köszönhetően vere- kedte fel magát a hatodik helyre. Romain Grosjean jelenthetett volna nehézséget Massának, ha a francia pilóta nem rontja el a saját versenyét azzal, hogy Will Stevens lekörözése közben eltalálja annak autóját, s a Manor első szárnyától defektet nem kap. Végül a tizedik helyre tudta felhozni Lotusát. Pastor Maldonado lett így a nap hőse a Lotusnál. A hetedik helyezés és idei első pontjai sokat jelentenek számára és csapata számára, amely a hetedikről felugrott az ötödik helyre a konstruktőrök között. Nico Hülkenberg a Force Indiával lett a nyolcadik, akit Danyiil Kvjat és Romain Grosjean követ az első tíz között. A McLaren első idei pontszerzését követően ismét pontok nélkül távozhat egy versenyről. Fernando Alonso és Jenson Button technikai problémák miatt kényszerült kiállni a versenyből, persze nem szó nélkül. A szebb napokat is megélt páros frusztrációjának adott hangot a csapatrádión keresztül, amelyet mindenki hallhatott. Kanada után a csapatok visszatérnek Európába, hiszen két hét múlva (2015. június 21.) Ausztriában, Spielbergben állnak majd rajthoz. 2003 után tavaly rendeztek ismét futamot ezen a pályán nagy sikerrel. Nagy változás az erősorrendben ott sem várható. 2014-ben Rosberg és Hamilton mögött Bottasnak volt lehetősége dobogóra állni. Két kérdés merülhet fel a végeredménnyel kapcsolatban. Melyik Mercedes pilóta nyeri meg a futamot és a Ferrari vajon vissza tud-e kapaszkodni a dobogóra, vagy ismét átadja helyét Bottasnak a Williams-től? 2015-ös Kanadai Forma-l-es Nagydíj eredménye. 1. Lewis Hamilton (Mercedes) 1:31:53.145, 2. Nico Rosberg (Mercedes) + 2.285,3. Valtteri Bottas (Williams) + 40.666, 4. Kimi Raikkönen (Ferrari) + 45.625, 5. Sebastian Vettel (Ferrari)+49.903,6. Felipe Mássá (Williams) + 56.081, 7. Pastor Maldonado (Lotus) + 1:06.664, 8. Nico Hülkenberg (Force India) + 1 kör, 9. Danyiil Kvjat (Red Bull) + 1 kör, 10. Romain Grosjean (Lotus) +1 kör, 11. Sergio Perez (Force India) + 1 kör, 12. Carlos Sainz Jr. (Toro Rosso) + 1 kör, 13. Daniel Ricciardo (Red Bull) + 1 kör, 14. Marcus Ericsson (Sauber) + 1 kör, 15. Max Verstappen (Toro Rosso) + 1 kör, 16. Felipe Nasr (Sauber) + 2 kör, 17. Will Stevens (Marussia Ferrari) + 4 kör, 18. Roberto Merhi (Marussia Ferrari) DNF, 19. Jenson Button (McLaren) DNF, 20. Femando Alonso (McLaren) DNF. A világbajnokság eredménye a Kanadai Nagydíj után. Pilóták; 1. Lewis Hamilton 151 pont, 2. Nico Rosberg 134 pont, 3. Sebastian Vettel 108 pont, 4. Kimi Raikkönen 72 pont, 5. Valtteri Bottas 57 pont, 6. Felipe Mássá 47 pont, 7. Daniel Ricciardo 35 pont, 8. Danyiil Kvjat 19 pont, 9. Romain Grosjean 17 pont, 10. Felipe Nasr 16 pont Konstruktőrök: 1. Mercedes 285 pont, 2. Ferrari 180 pont, 3. Williams 104 pont, 4. Red Bull 54 pont, 5. Lotus 23 pont, 6. Sauber 21 pont, 7. Force India 21 pont, 8. Toro Rosso 15 pont, 9. McLaren 4 pont, 10. Manor 0 pont. AMBER PR Robert Járni az új vezetőedző Iniesta nem játszik labdarúgás. Sérülés miatt nem szerepelhet a spanyol labdarúgó-válogatott soron következő két mérkőzésén András Iniesta, a friss Bajnokok Ligája-győztes Barcelona középpályása. Iniesta a Juventus ellen 3- 1-re megnyert szombati, berlini BL-döntőben remek formában volt, a találkozó legjobbjának választották. Másnap a spanyol szövetség a honlapján közölte: sérülés miatt hiányozni fog a Costa Rica elleni csütörtöki barátságos összecsapásról és a fehéroroszok elleni boriszovi Eb-selejtezőről. Az Eb-címvédő spanyolok csoportjukban öt forduló után a második helyen állnak 12 ponttal, vezetnek a szlovákok 15 ponttal. Bajnokok lettek LABDARÚGÁS. Kádár Tamás és Lovrencsics Gergő csapata, a Lech Poznan nyerte a lengyel labdarúgó-bajnokságot, miután a hétvégi fordulóban gól nélküli döntetlent játszott a vendég Wisla Krakow csapatával. A címvédő Legia Warszawa - Guzmics Richárd együttese - ugyan legyőzte a Gornik Zabrzét, ám a pozna- niaknak éppen egy pont kellett, hogy öt év után ismét aranyérmesek lehessenek a fővárosiak előtt. Favre és De Bruyne volt a legjobb labdarúgás. A német labdarúgó-bajnokságban szereplő futballisták szerint a Borussia Mönchengladbac- hot irányító Luden Favre volt az elmúlt idény legjobb edzője, míg a játékosok közül Kevin de Bruyne, a VfL Wolfsburg középpályása kapta a legtöbb szavazatot. A Kicker című szaklap hagyományos voksolásán a Bundesliga 183 labdarúgóját kérdezték a szezon legjobbjairól. A Gladbachhal harmadikként zárt svájci Favre a szavazatok 30,6 százalékát begyűjt- ve végzett az élen, míg a 23 esztendős belga De Bruyne 52,5 százalékkal lett első. A futballisták között Arjen Robben, a bajnok Bayern München holland szélsője (23,5 százalék), a trénereknél pedig Markus Weinzierl, az ötödik FC Augsburg vezetőedzője (24,6 százalék) zárt másodikként. Megérkezett a „trónörökös" Megszületett Görbicz Anita válogatott kézilabdázó kisfia, Vincze Ottó Boldizsár. A Győri Audi ETO KC honlapján közölte, hogy hétfőn 7.55 perckor Görbicz világra hozta kisfiát, aki 3360 grammal és 49 centiméterrel született. A kismama és a baba is egészségesek, minden rendben zajlott - áll a közleményben. A világbajnoki ezüst- és bronzérmes, Eb-harmadik, olimpiai negyedik, kétszeres BL-győztes Görbicz és párja, Vincze Ottó korábbi labdarúgó októberben jelentették be, hogy gyermeket várnak. A horvát válogatottal 1998-ban világbajnoki bronzérmes Robert Járni lett a Puskás Akadémia labdarúgócsapatának vezetőedzője, a szakember hároméves szerződést kötött az első osztályú klubbal. labdarúgás. A felcsúti gárda hétfői sajtótájékoztatóján a játékosként 81-szeres válogatott Járni köszönetét fejezte ki a stábja iránt tanúsított bizalomért. A Pécstől érkezett tréner hangsúlyozta, hogy megpróbálnak élni a lehetőséggel, tudásukat kamatoztatni és becsületes munkával eredményeket elérni. Mészáros Lőrinc, a Puskás Akadémia elnöke kiemelte: elégedettek voltak a korábbi edzővel, Benczés Miklóssal, mégis közös megegyezéssel szerződést bontottak, mert úgy érezték, a csapatnak vérfrissítésre van szüksége. Hozzátette: nem szeretnének a következő szezonban a kiesés ellen küzdeni, stabil NB I-es együttest építenének, amely elé az első öt közé kerülést tűzték ki célul. A klubelnök úgy vélte, a 12 csapatos NBI-hez erős keretet kell összeállítani, mert 3-4 csapatot leszámítva, szinte mindenki esélyes lehet a kiesésre. Megjegyezte, nem elsődleges cél a bajnoki cím, viszont a csapat továbbépítése és még több utánpótlás játékos beépítése a felnőttek közé elvárás. Robert Járni közölte, hogy munkáját Sasa Glavas és Szijjártó István pályaedzők, Jure Bozinovic erőnléti edző és Sandro Törnie kapusedző segíti. A tréner meglepőnek nevezte, hogy a Puskás Akadémia első csapatánál nagyon sok olyan játékos van, aki az utánpótlásból került fel. Úgy vélte, egész Európában probléma, hogy a fiatal labdarúgók csak 25 éves koruk környékén lesznek érett játékosok, miközben régebben 21 éves koruk körül már érett futballistának számítottak. Hozzátette, azt szeretnék tudásukat kamatoztatva Felcsúton elérni, hogy ez a korhatár lejjebb tolódjon. Takács Mihály, a Puskás Akadémia főigazgatója elmondta: filozófiájuk és küldetésük nem változik, játékosok és emberek nevelése a fő céljuk. Szerinte az együttes továbbra is Puskás Ferenc szellemében fog dolgozni, miután Robert Járni is meghatározó játékosa volt a Real Madridnak. Az MTI kérdésére Mészáros Lőrinc elmondta, a szakmai stáb vélemény alapján fognak igazolni, amire az előrelépés miatt szükség is lehet Közölte: két stabil kez- dőjátékosuk visszavonul, őket azonban nem engedik el, hanem az akadémián foglalkoztatják tovább. Tóth Balázs és Szélesi Zoltán fejezi be aktív pályafutását Robert Járni jelezte, hogy minden pozícióra minimum két játékosra van szüksége a konkurenciaharc miatt. Mint mondta, több játékossal is tárgyalnak, az egyeztetések pedig a hét folyamán lezárulnak. Papírforma befutó Kanadában..,