Nógrád Megyei Hírlap, 2015. június (26. évfolyam, 124-149. szám)

2015-06-16 / 137. szám

2015. JÚNIUS 16., KEDD 2 Virágosítási akció Salgótarján. Közösségi virá­goskerteket alakítanak ki a Beszterce lakótelepen a téren található platánfák alatt kiala­kított ágyásoknál. A közterület megszépítését szolgáló meg­mozdulást június 16-án, ked­den 10 órától szervezik. A ren­dezvényre szívesen fogadnak elültetendõ virágpalántákat mindazoktól, akik hozzájárul­nának az akció sikeréhez és szeretnék, hogy saját viráguk legyen a kiskertekben. A mun­ka szervezését és lebonyolítá­sát a Salgótarjáni Foglalkozta­tási Nonprofit Kft. munkatár­sai végzik, de a helyi Gyermek­kert tagóvoda gyermekei is be­kapcsolódnak, akik egyben örökbefogadói is lesznek az új virágoskerteknek. Szeretettel várnak minden kertészkedni szeretõ, a környezetért tenni akaró érdeklõdõt. Hagyományőrző tábor Bánk.A Nógrád Szíve Hagyo­mányõrzõ Egyesület Baráti Kö­re hagyományõrzõ tábort szer­vez június 23. és 25. között, amelyre azokat a 8-14 éves gye­rekeket várják, akik érdeklõd­nek a népmûvészetek, népha­gyományok iránt. A rendezvé­nyen való részvétel ingyenes. A szervezõk többféle program­mal készülnek: lesz néptánc, üvegfestés, gyöngyfûzés, csu­hézás, múzeumlátogatás Vá­cott, kirándulás a Gyadai tanös­vényhez, illetve a résztvevõk ki­próbálhatnak többféle szabad­téri játékot is. A tábort a bánki Ifjúsági Táborban tartják meg és maximális létszáma húsz fõ lehet. Jelentkezni és bõvebb in­formációt kérni Debreceniné Králik Tündénéllehet június 18­ig (csütörtök) a 30/680-1816-os telefonszámon. Hegedûs Henrik (Folytatás az 1. oldalról.) Balassagyarmat. Reggel nyolc óra a Mikszáth Kálmán Mûvelõ­dési Központ elõtt. Gyülekezõ. A szervezõk, többek között Jusz­tin GizellaésJakus Juli a bejárat elõtt beszélgetnek. Várják a di­ákokat. Elõször a „zöldek” jön­nek. A nyírjesi székhelyû RIDENS középiskola tanulói. Egy tolókocsiban ülõ lány olyan széles mosollyal tekint körbe, mintha csak a világ hét csodá­jából az egyiket szemlélné meg. Nemsokára megjelennek a „pi­rosak”, a Szent-Györgyi Albert Szakközépiskola fiataljai. Aztán befutnak a „sárgák”, vagyis a Balassi Bálint Gimnázium diák­jai (szemre õk vannak a legtöb­ben), meg a „kékek” is készü­lõdnek, õk a Szondi György Szakközépiskolából érkeztek. De hol a „Keri” és a „ Szent Im­re”? Hamar érkezik a válasz: a két intézményben már múlt hét végén befejezõdött a tanítás, a gyerekek javában vakációznak, kár is lett volna újra összecsõ­díteni õket ide. Indul menet. Az elején a „sár­galáz”. A balassisok valami fur­csa képzõdményt választottak kabalának. Megint kérdezni kell: ki az az alak? Kiderül, egy mesefigura az illetõ, „Minyon” névre hallgat, az ifjabb korosz­tály körében kedvelt, a „Lolka és Bolka” és „Frakk” története­in nevelkedett idõsebbek alig­ha ismerik. A Szondi vezérálla­ta annál inkább kikövetkeztet­hetõ. Kis kordén húzzák a fiúk: szemlátomást a kérõdzõk fajtá­jához tartozik ez a mûanyag fla­konokból és még más hozzáva­lókból kreált emlõs, leginkább bivalyra emlékeztet, de lehet, hogy csak egy tehén bikája, mindenesetre semmiképpen sem „hatökör”. A RIDENS élõlé­nye maga a talány. A sorban egy srác kapja a fejére: alja egy gu­mimatracra hasonlít, de van rajta fej, tor és potroh is, meg csápok. Aztán némi segítséggel leesik a tantusz: õ a Nyírjesi Szörny, akitõl minden horgász reszket. A „szentgyörgyisek” pedig egy flakonokból álló poli­pot hordoznak. Nosza, míg az alkalmi bioló­gia órán megbirkóztunk az élõ­lény-felismerési feladatokkal, a felvonulás immár célba is ért, és minden csoport felért a Palóc liget nemrégiben korszerûsített szabadtéri színpadának bejára­tához. Zenés kíséret illik a ren­dezvényhez: Pálmai Krisztián szintetizátoron, Telek Zoltán kongákon adja az alaphangot. Medvácz Lajospolgármester lép elõ. Köszönti az utódokat. Elõ­ször feleleveníti a Diákjuniális kezdeteit, a hõskort, a nyolcva­nas éveket, a fénykort, a kilenc­venes esztendõket, és kitér a má­ra. Némi humort is vegyít a mon­dandójában: „ lehet, hogy közte­tek van a jövõ polgármestere, or­szággyûlési képviselõje, netán miniszterelnöke”. Egy sárga tri­kós srác e szavak hallatán rög­vest kidülleszti a mellét, körbete­kint, és büszkén mutat magára. A város vezetõje az iskolák diákönkormányzati képviselõit hívja magához. Ez is elmarad­hatatlan kellék: egyetlen napra, jelképesen átnyújtja Balassa­gyarmat kulcsát a fiatalságnak, amit az öt tinédzser lelkesen emel a magasba. Következnek az esõûzõ tán­cok. A Balassi koreográfiája egyszerû, és „profik” adják elõ, hiszen a fellépõk között a váro­si látványtánc-csoport tagjai pörögnek-forognak az alkalmi színpadon. Latin zenére rop­ják. A Szondi inkább a vadnyu­gatot részesíti elõnyben: „Cotton Eye Joe” szól a hangfa­lakból, kis amerikai „népi ke­ringõt” varázsolnak elénk a „kékek”. A legjobb, a legtökéle­tesebb mutatvány, plusz az élethû jelmezek is – egyértel­mûen a „zöldeké”. A nyírjesi gyerekek, kis tanári segítség­gel az õsemberek világába ka­lauzolják vissza a nézõsereget. Sámántánc, amely közben a fõ­szereplõ akkora révületbe mé­lyed, hogy nyomban össze is esik. Végül a „pirosak”: kissé nógatni kell a társaságot, míg aztán középre viszik a flakon­polipot, tesznek vele egy kört, és ennyi a produkció – kár. Az esõûzõ táncok után még néhány érdekes feladat vonzza a diákokat, üzenetekkel teli luft­ballonok szállnak a magasba, de tudjuk, a mai Diákjuniális itt, ennél a pontnál már véget ér. A gyerekek is szétszélednek, s ahogy kifelé haladunk Balas­sagyarmatról, itt-ott még feltû­nik egy-egy sárga-kék-piros szí­nû embercsoport. Színek kavalkádja a Diákjuniálison FOTÓK: GYURKÓ PÉTER A nyírjesi gyerekek az õsemberek világába kalauzolták a nézõsereget A fiatalság egy napra birtokba vehette a város kulcsát A Szondi vezérállata a kérõdzõk fajtájához tartozott... A múlt hétvégén elballag­tak az általános iskolák végzõs tanulói, a legtöbb diák számára hivatalosan is elkezdõdött a nyári szünet. Néhány oktatási intézményben azonban hétfõre még berendelték a gyerekeket, de az utolsó „tanítási” nap számonké­résektõl mentesen, szigo­rúan a szórakozás és a ki­kapcsolódás jegyében telt. Az érettségizõk és a felsõoktatási hallgatók ki­vételével – akikben még okkal él a vizsgadrukk – már senkinek sincs oka aggodalomra. Itt az idõ, hogy a hosszú tanórák fá­radalmaiért kárpótoljon a vakáció. Tõzsér V. Nógrád megye.Még kézbe sem kapták az év végi bizonyítványo­kat a tanulók, bizonyos alma ma­terek vezetõi úgy gondolták, hogy nem lehet elég korán elkez­deni a felkészülést az új tanévre, ezért még egy napra összecsõdí­tették az iskola apraja-nagyját. A hangulat viszont már sokkal felhõtlenebb volt, mint a hátra­hagyott kilenc hónap során bár­mikor. Amíg a szerencsésebbek otthoni pihenéssel vagy épp für­dõzéssel, kirándulással töltötték az idõt, addig a többiek második otthonukban rendhagyó progra­mokon vettek búcsút a tanter­mektõl osztálytársaik körében. Egyes helyeken játékos diákna­pot, máshol túrázást vagy éppen juniálist szerveztek felvonulás­sal, énekkel és tánccal. A nyári hónapok megfelelõ al­kalmat kínálnak a családi ren­dezvényekre, baráti összejövete­lekre és a hõn áhított belföldi és külföldi nyaralások megvalósí­tására. Mindezeknek csupán a szülõk szabadideje és pénztár­cája szab határokat. Azok, akik nem tudják megoldani gyerme­kük elhelyezését a nagyszülõk­nél vagy más rokonoknál szám­talan táborozási lehetõség közül választhatnak. Az oktatási intéz­mények programjai mellett egy­házi és civil szervezetek, vala­mint önkormányzatok és egyéb létesítmények is hirdetnek tema­tikus kempingeket. Jó hír, hogy már nem csak a városok, hanem több esetben a kisebb települé­sek is gazdag kínálattal szolgál­nak. Érdemes jól megvizsgálni a felmerülõ lehetõségeket, mert komoly eltérések lehetnek ár-ér­ték arányban, és aki nem foglal le idõben egy-egy tábort vagy üdülést, az a végén pórul járhat. A fiatalok egy része a szün­idõt arra használja, hogy a terve­ihez szükséges zsebpénzt és egyben tapasztalatot szerezzen. A munkavállalás a 16. életévüket betöltött személyeknek megen­gedett, az egy évvel fiatalabbak­nak a szülõ hozzájárulását is csatolni kell a tevékenységhez. Diákmunkát az erre a célra lét­rehozott szervezeteken keresz­tül vagy ismerõsök útján is lehet intézni. Legtöbben a kereskede­lemben, vendéglátásban vagy a hivatalokban próbálnak szeren­csét, de akad, aki rövid idõre új­ságkihordónak, segédmunkás­nak, vagy úszómesternek áll. A munkavégzéshez minden eset­ben igényelni kell adóazonosító jelet a Nemzeti Adó- és Vámhiva­taltól, a diákokra ugyanis ugyan­azok az adózási szabályok vonat­koznak, mint a fõállású munka­vállalókra. Dolgos vakáció Rengeteg diák vállal munkát a nyáron, de talán nem tudja min­denki, hogy a közteher­viselés szempontjából a dolgos diákok már felnõttnek számítanak. Bejelentésükre, adózá­sukra ugyanolyan sza­bályok vonatkoznak, mint más munkaválla­lók esetében. NMH-információ. A diákok 16 éves koruktól dolgozhat­nak, de szünidõben, szülõi engedéllyel a 15 éves tanu­lók is vállalhatnak munkát, ha általános iskolába, szak­iskolába vagy középiskolába járnak. Munkakezdés elõtt célszerû a leendõ foglalkoz­tatót ellenõrizni a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján (http://www.nav. gov.hu/nav/adatbazisok), a hátralékos, a felfüggesztett, a be nem jelentett alkalma­zottat foglalkoztató cégek­nél kockázatos munkába állni. A munkavállaláshoz adóazonosító jelre van szükség, amit a NAV-nál kell igényelni a 15T34-es nyomtatványon. A foglalkoztatónak a jöve­delemrõl és a levont közter­hekrõl igazolást kell kiállíta­nia, aminek alapján a diák jövõ májusban elkészíti sze­mélyijövedelemadó-bevallá­sát. Munkaviszony esetében ragaszkodni kell az írásban megkötött – minimum az alapbért és a munkakört tar­talmazó – munkaszerzõdés­hez, az alkalmi munka és idénymunka esetében vi­szont ez nem kötelezõ – tájé­koztatta lapunkat dr. Kört­vélyesi Zsuzsanna, a NAV Észak-magyarországi Regio­nális Adó Fõigazgatóságának sajtóreferense. Haverok, buli vagy munka? FOTÓ: GYURKÓ PÉTER Voltak, akik rendhagyó programokon vettek búcsút a tantermektõl

Next

/
Oldalképek
Tartalom