Nógrád Megyei Hírlap, 2015. június (26. évfolyam, 124-149. szám)
2015-06-12 / 134. szám
norma Hozzávalók: személyenként: fél banán 1 dl tejszín, 2 dl tej ízlés szerint őrölt fahéj 1-2 evőkanál méz 1/2 citrom leve tejszínhab a díszítéshez gyón apró kockára vágjuk. Megsóz- vés szerecsendiót adok hozzá és fehér zuk, beletesszük az áttört vagy lere- rummal bolondítom. Hűtőbe téve ala- szelt fokhagymát, a joghurtot és az posan lehűtöm és dinnyehéjban, pár olajat, majd összekeverjük. Rászór- gömbnyi dinnyével tálalom, juk a finomra vágott kaprot, felhígítjuk annyi jéghideg vízzel, hogy i íi- jeges paradicsomleves ternyi levest kapjunk. Közvetlenül fogyasztás előtt ké- Hozzávalók 4 személyre: szítsük el, mert ha áll, az uborka le- 2 szem félbevágott, vet enged. érett miniparadicsom 2 nagy, lehámozott paradicsom DítinvPlPVP^ 1 evőkanál fehér borecet Andalúzgazpacho Elkészítés: A banánt meghámozzuk, karikákra vágjuk, s turmixgépbe tesz- szük. Hozzáadjuk a tejszínt, a tejet, ízlés szerint őrölt fahéjat, ízlés szerint 1-2 evőkanál mézet, s a fél citrom levét. Összeturmixoljuk, majd tányérba öntjük. A tetejét tejszínhabbal díszítjük, s végül mézet csurgatunk rá. Hozzávalók: 8 dl natúr joghurt 1 dl narancslé 5 evőkanál balzsamecet 12 dkg porcukor 2 csomag vaníliás cukor 1/2 dl málnaszörp 50 dkg málna 5 evőkanál citromlé 20 nagyobb bazsalikomlevél olívaolaj, só Joghurtos uborkaleves Elkészítés: A málnát tegyük turmixgépbe, majd sorban adjuk hozzá a vaníliás cukrot, a porcukrot, a balzsamecetet, a szörpöt és a citromlevet, alaposan turmixoljuk le. Ezután egy nagy tálba kiöntve keverjük hozzá a joghurtot, és addig hígítsuk narancslével, amíg jó sűrű, krémes gyümölcslevest nem kapunk, érdemes egy habverővel átkeverni. Tegyük hűtőbe. A bazsalikomchips-hez 160 fokra melegítsük elő a sütőt. A bazsalikomleveleket mossuk meg, majd alaposan szárítsuk is meg, különben a sütőben nem sülni, hanem fonnyadni fognak. Egy sütőtálcát béleljünk ki alufóliával, és azon szórjuk szét a bazsalikomleveleket, majd locsoljuk meg olívaolajjal és szórjuk meg sóval, a kezünkkel át is forgathatjuk, hogy mindenhol bevonja az olaj és a só a leveleket alaposan. Az előmelegített sütőben 7-8 perc alatt sötétzöldre és ropogósra sülnek. Óvatosan (nagyon törékenyek) szedjük ki őket papírtörlőre. A lehűtött levest tálaljuk a ropogósra sült sós bazsalikomlevelekkel, akár pár szem málnával is díszíthetjük. Hozzávalók: 1 galia dinnye 1 mézharmat dinnye 2,5 dl 30%-os tejszín 2 dl tej, 2 evőkanál méz csipet só 1 evőkanál fehér rum kevés őrölt szerecsendió 4 evőkanál olívaolaj 6 dl paradicsomlé 1 kávéskanál cukor, só őrölt feketebors ízlés szerint friss petrezselyemzöld a tálalásnál Hozzávalók: 5 darab paradicsom 1 fej vöröshagyma 1/2 fej lilahagyma 1 nagyobb újhagyma zöldjével 3 gerezd fokhagyma 2 darab fürtös uborka 1 darab csípős hegyes zöldpaprika 1 darab piros lecsópaprika 4 darab chilipaprika extraszűz olívaolaj 1/2 darab citrom borecet, chiliszósz petrezselyemzöld, zellerlevél 10 bazsalikom levél só, őrölt köménymag őrölt feketebors kakukkfű, oregano 2 szelet szikkadt toastkenyér Elkészítés: A paradicsomot, ecetet, olívaolajat, paradicsomlevet és cukrot elektromos keverővei egészen finomra mixeljük. Öntsük bele egy műanyag tálba, és hűtsük 3-4 órán vagy egy éjszakán keresztül. Fogyasztás előtt szórjuk meg friss petrezselyemzölddel, és tálaljuk márványsajtos, lila hagymás pirítóssal. Elkészítés: A dinnyéket félbevágom, a magos belső részt egy szűrőbe szedem, a gyümölcshúst karalábékanállal kiszedem. Magas falú edénybe teszem, ráöntöm a magos részről lecsöpögött levest, hozzáadom a mézet, a tejszínt, tejet, sózom és egy botmixerrel krémesre simítom. KeHozzávalók: 1 db (kb. 25 dkg) kígyóuborka 4 dl natúr joghurt 1 csokor kapor 3 gerezd fokhagyma 1 evőkanál olívaolaj, só Elkészítés: Az uborkát meghámozzuk, és naBanánkrémleves Elkészítés: A hozzávalókat aprítom, egy keveset félreteszek. A többit a chiliszósszal, olívaolajjal, borecettel, citrom levével botmixerrel ösz- szekeverem, és a hűtőbe teszem néhány órára, hogy jól lehűljön, s hogy az ízek összeérjenek. Ebből a mennyiségből 1 liter sűrű levest kaptam. Tálaláskor egy tálba ön- töm, teszek rá pirított kenyeret, s a félretett zöldségekkel megszórom. Balzsamos máinaleves A nyári levesek legismertebb fajtája a gyümölcsleves, amit általában főzve és aztán lehűtve szoktunk kínálni. Ám a hideg leveseket ennél egyszerűbben ügy is kreálhatunk, ahogy a nálunk melegebb nyarakat meg élő spanyolok készítik a gazpavhót. A jéghideg, gyakorta jéggel szervírozott zöldségleves nyomdokain haladva készíthetünk másféle zöldség-, illetve gyümölcs- leveseket. ¥ } 1 I I I t r