Nógrád Megyei Hírlap, 2015. május (26. évfolyam, 101-123. szám)
2015-05-09 / 106. szám
FOTÓ: P. TÓTH LÁSZLÓ 50 éve: bánya és múzeum „Tegnap délután nyitottak meg Salgótarjánban az ország első földalatti bányamúzeumát Ehhez hasonló Közép-Európában - a salgótarjánit is beleértve - összesen három működik. A megnyitó vendége itSültTibor, a Nógrádi Szénbányászati Tröszt főmérnöke fogadta. Beszédében ismertette azokat a feladatokat, amelyeket a bányamúzeum hivatott betölteni...” E néhány mondat része annak a tudósításnak, amelyik a megyei lap, a „Nógrád” hasábjain jelent meg 1965. május elsején. A cikk dátumából (is) kiderül, hogy egy fél évszázada létezik Salgótarjánban ez a sokak által látogatott, kedvelt különleges, mondhatni egyedi jellegű idegenforgalmi látványosság, amely valóságos közegben mutatja be az iparosításban, a várossá fejlődésben nagy szerepet játszott - éppen ezért felbecsülhetetlen kincset jelentett - „fekete gyémánt felszínre hozatalának emberpróbáló folyamatát és élettel tölti meg a bányászatra jellemző fogalmakat, szakkifejezéseket. Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Salgótarjáni Osztálya április 30-án, a bányamúzeum megnyitásának éppen az ötvenedik évfordulóján rendezett megemlékezést a „tetthelyen”. A megjelenteket a bányamúzeum képviseletében Szilveszter Tibor köszöntötte, majd Józsa Sándor, az OMBKE helyi elnöke tartott ünnepi beszédet. Elmondta, hogy annak idején a József lejtősakna eredeti, épségben lévő vágatrendszerében alakították ki a földalatti bemutató tereket. Miután az aknában 1951-ben abbamaradt a szénkitermelés, a helyszín egy bő évtizeden át a központi bányamentő állomás gyakorló tárnájaként működött. Az 1965-ben felavatott, átadott bányamuzeumot a Nógrádi Szénbányászát! Tröszt üzemeltette és a biztonságtechnikai osztály felügyelte. A tárlatvezetők nyugalmazott mérnökök, technikusok voltak. Ők mutatták be a bányaművelési folyamatokat, eszközöket, a csákánnyal való jövesztéstől a fúrórobbantó, majd fejtőkalapácsos munkán át a gépesített frontfejtésig, rakodási és szállítási műveletekig. A múzeumot 1980-ban ipari műemlékké nyilvánították. A szénbányák 1992-es felszámolását követően az intézményt 1993 áprilisában a Nógrád Megyei Ön- kormányzat vette át és a Nógrádi Történeti Múzeum kezelésébe adta bányászati kiállítóhely néven. A közelmúltban egy ideig - 2012. május 15-étől 2015. február 1-jéig - a Salgótarjáni Közművelődési Nonprofit Kft.-hez tartozott, jelenleg a városi irányítású Domyay Béla Múzeum látja el a működtetést. (Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Dornyay Béla Múzeum, az OMBKE Salgótarjáni Osztálya és a Bányamúzeumot Segítők Baráti Egyesülete a közelmúltban írt alá együttműködési megállapodást a kiállítóhely fenntartása, fejlesztése, a szakmai munka, a hagyományőrzés elősegítése érdekében.) Józsa Sándor bejelentette, hogy ez év őszén, október 10-én egész napos megemlékezést - ezen belül konferenciát - fognak tartani az ötvenéves évforduló alkalmából. Az elnök név szerint is megemlítette Cserjési Miklóst, Józsa Pált, Kicsiny Miklóst, Törőcsik Istvánt és Vajda Istvánt, mint olyan személyeket, akik kiváltjelentős szerepet játszottak az emblematikus intézmény fél évszázados történetében. A beszéd elhangzását követően a bányamúzeum bejáratánál Liptay Péter elnökhelyettes és Vajda István helyezett el koszorút. A Bányász- Kohász Dalkör az alkalomhoz illő számokkal - köztük a bányászhimnusszal - járult hozzá az emelkedett hangulathoz. Az ünnepség után az OMBKE Salgótarjáni Osztálya - amelyik ugyancsak jubilál: százhúsz éves - tartott taggyűlést a Zemlinszky u. 1. sz alatti épületben. Liptay Péter számolt be az elmúlt évi munkáról és körvonalazta az idei terveket. Ezek sorában kiemelte, hogy az októbet 10-i emléknapon tervezik elhelyezni a bányamúzeum falán a százötven évvel ezelőtt született Róth Flóris mérnök, egykori bányaigazgató emléktábláját. A költségekhez kérte a tagság támogatását, hozzájárulását is... Cs. B. Bányászhagyományok Tatabányán a közelmúltban tartották a bányászkórusok és bá- nyászhagyomány-őrző énekes közösségek hatodik országos találkozóját. A rendezvényre meghívást kapott - immár ötödik alkalommal - a salgótarjáni székhelyű Bányász-Kohász Dalkör is. A férfikar - az 1892-ben létrejött acélgyári dalárda nyomdokain járva, az értékek megőrzésének, továbbéltetésének szándékával - 2003-ban alakult és 2004-től rendszeresen szerepel különböző rendezvényeken és szervez saját programokat is. A üaigetarjani bányát»/ kohász daiwok a tatabanyái ke rustatóiko/on. Vcaénycft; Dióst ión««. A dunántúli városban rendezett találkozó házigazdája és színhelye a Kertvárosi Bányász Művelődési Otthon volt. Megnyitót Bencsik János országgyűlési képviselő, köszöntőt Rabi Ferenc, a Bánya- és Energiaipari Dolgozók Szakszervezete elnöke mondott. A nyolc együttes sorában a tarjáni dalosok negyedikként léptek a pódiumra Diósi János vezetésével. A szóvivő Józsa Sándor volt, aki hangulatos szövegben ismertette a bemutatott repertoárt: az eredeti nógrádi bányászdalt, a „Bányász, bányász a mi nevünk...” című mulatós éneket és a két Selmecbányái eredetű diáknótát. A produkciót nemcsak a közönség fogadta kedvezően, hanem a zsűri is. Alföldi Borús István zenei szerkesztő, a KÓTA választmányi tagja dicsérettel illette azt a kezdeményezést, hogy hangfelvételről a salgótarjáni Bányász-Kohász Fúvószenekar kíséretét is felhasználták. Ugyancsak elismeréssel szólt a műsorválasztásról, az előadásmódról is. A nap folyamán a tarjáni férfikar és a Sárisápi Szlovák Pávakör közös énekléssel rótta le kegyeletét az életüket vesztett bányászok tiszteletére emelt emlékműnél. A Bányász-Kohász Dalkör ezúttal is szép sikerrel képviselte Salgótarjánt és minden bizonnyal részese lesz a jövő évi kórustalálkozónak is. csébé Hiánypótló kötet(ek) „Nem vagyok író...Talán a „le író”ellen nem tiltakoznék...Megfigyelni szeretek és elmesélni (leírni) mit láttam. Ennyi az egész” - mondj a magáról Henglár Gertrúd, akinek a közelmúltban jelent meg nyomtatásban az első könyve „Az út körbeér” címmel. A kötet bemutatójára a Balassi Bálint Megyei Könyvtárban került sor, a szerzővel Handó Péter költő, író, szerkesztő beszélgetett. A diskurzusból kiderült, hogy a salgótarjáni születésű Henglár Katalin jelenleg is itt él: Zagyvapálfalván, a bányagépgyári körzetben. Családilag is ezer szállal kötődik az egykori öblös- üveggyárhoz, amelynek a kolóniájában nőtt fel s ahol maga is évekig dolgozott kétkezi munkásként. írásai a valóságban gyökereznek, életképeiben zömmel saját élményeit dolgozza fel. Hősei úgymond hétköznapi - gyakorta nehéz sorsú, perifériára szorult és mindenekelőtt kiszolgáltatott - emberek. Henglár Katalin érzelmeit, hangulatait, gondolatait A szerző, Henglár Katalin és beszélgetőpartnere f Handó Péter sokáig csak internetes blog- bejegyzésekként fogalmazta meg és hozta nyilvánosságra. Miután azokra biztató visszhangokat, támogató véleményeket kapott, rászánta magát a könyvformátumban való megjelentetésre is. Handó.Péter nem győzte hangsúlyozni, hogy e kötet hiányt pótol, a jelenlegi könyvpiacon, a kortárs irodalomban ugyanis szinte nyoma sincs a munkáskultúrának, a munkásszármazású „toll- forgatóknak”. Egykoron természetes volt, aztán elfelejtődött, ennélfogva manapság újnak számít Henglár Gertrúd hangja. Ezért is üdvözlendő feltűnése, arról nem is beszélve, hogy a helyi értékek sorát gyarapítja írásaival. Mindezek alapján a felettébb szerény fogal- mazású „...ennyi az egész...” kijelentés után joggal teendő egy kérdőjel. Annál is inkább mert - mint hírlik - úgynevezett e-könyv formájában „Karcos tükör” címmel már összeállt novelláinak gyűjteménye is. • dyb Árvavára, Csorba-tó, Dobsinai jégbarlang, Duna, jégkorong, kassai dóm, síelés. Ezeken kívül még számos más nevet, fogalmat, idegenforgalmi látványosságot is felsoroltak a diákok arra kérdésre, hogy kinek mi jut eszébe Szlovákiáról. E feladat csak egyetlen eleme volt annak a vetélkedőnek, amelyet a Salgótarjáni Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat, a Magyarországi Szlovákok Szövetsége és a Salgótarjáni Általános Iskola és Kollégium a KLIK helyi tankerülete támogatásával a minap ren- ! dezett a Balassi Bálint g Megyei Könyvtárban. A | megjelenteket - köztük a | SÁIK igazgatóját, ~ Mravcsik Sándort - a szlovák önkormányzat elnöke, dr. Egyed Ferdinánd köszöntötte. Kiemelte a rendezvény úttörő jellegét, újszerűségét. A vetélkedőt Czene Gyula nyugalmazott iskolaigazgató vezette azon gondolat szellemében, hogy a jelképes határtól alig néhány kilométernyire élő salgótarjáni fiatalok minél jobban ismerjék meg és tiszteljék a szomszédos ország értékeit. A megmérettetésre kilenc, hetedik osztályos tanulókból álló csapat - kettő-kettő a Beszterce, a székhely (Gagarin) illetve a Kodály tagiskolából, egy-egy pedig az Aranyból, a Dornyayból és a Petőfiből - nevezett. A zömében komoly ismereteket feltételező, számon kérő próbatételek ellenére a vetélkedő kifejezetten jó hangulatban, mondhatni, hogy az életkornak megfelelő légkörben zajlott. Az „otthon” elkészített, Szlovákiát népszerűsítő plakátok „versenye” után a szlovák zászló színeit kellett felragasztani egy papírlapra. Mindegyik csapatnak jól sikerült, mint ahogyan valamennyien helyesen tippelIrány a Magas-Tátra... ték meg az ország 49 ezer négyzetkilométeres területét, az ott használatos pénznemet, a köztársasági államformát vagy az európai uniós tagságot is. Szóródtak viszont a válaszok például a városok, a várak - amelyeket Homoga József fotóművész felvételei alapján kellett felismerni - esetében, a folyók hosszának, a hegycsúcsok magasságának megítélésében s azt sem sikerült mindenkinek pontosan eltalálni, hogy mióta független ország A Balassi Bálint Megyei Könyvtárban rendezett „Ki mi tud Szlovákiáról” vetélkedőn hat salgótarjáni általános iskola kilenc csapata vett részt Szlovákia vagy, hogy melyik Nógrád megyei faluban élnek szlovák anyanyelvű állampolgárok. Érdekes feladat volt kiválasztani a szlovák gyökerű vezetékneveket - így a Gajdost, a Misecskát, a Mravcsikot, a Pekárt, a Remenárt stb. - a helyi telefonkönyv alapján. A mindvégig nagyon kiegyensúlyozott, szoros versenyben végül is azok a pluszpontok döntöttek, amelyeket a magyarországi szlovákok himnuszának megtanulásáért és elének- léséért kaptak a csapatok. A zsűri - amelyben dr. Egyedné Baránek Ruzsenka, a Magyarországi Szlovákok Szövetségének elnöke, Nádasdi Csilla és Pass Me linda a SÁIK két igazgatóhelyettese foglalt helyet - döntése értelmében az első helyet az Arany János iskola Balázs Zsolt, Czuczu De rísz, Trajbán Kitti összetételű csapata szerezte meg. Felkészítő tanáruk Almásy Istvánná. A második helyen a székhely (Gagarin) iskola I. csapata végzett. Tagjai: Al-Assaf Abdullah (több mint érdekes, hogy egy arab nevű magyar fiú Szlovákiáról vetélkedett!) Angyal Milán, Bíró Máté. Tanár: Tarjáni Zsanett. A képzeletbeli dobogó harmadik fokára a Kodály iskola II. csapata léphetett fel Gréczi-Zsoldos Miklós, LaczkaÁdám, Orosz Márton öszszetételben. Tanáruk: Dobosné Máté Rita. Minden résztvevő kapott emléklapot, leporellót és szlovákiai édességeket. Ugyancsak valamennyien részt vehetnek azon a május végi buszkiránduláson, amelyik egészen a Magas-Tátráig vezet. Azt út során több olyan látnivalót is megtekinthetnek, amelyet eleddig csak könyvekből, az internetről ismertek s amelyről a vetélkedőn is szó esett. A diákok vállalkozó szellemük, fáradozásaik jutalmaként érdemelték ki e nagyvonalú ajándékot. Boldogan utaznak majd, hiszen példának okáért a győztes csapat egyik tagja még soha nem volt Szlovákiában, a másik csak közvetlenül a határon túl járt, a harmadik pedig legmesszebb Losoncig jutott. Dr. Egyed Ferdinánd mindenkit meginvitált a szeptember 5-i szlovák nemzetiségi napra és azt is bejelentette, hogy május 29-én ugyancsak Salgótarjánban a megye középiskolás csapatai mérik össze tudásukat Szlovákiáról. Csongrády Béla h Ünnepi beszédet az avatás 50. évfordulójának napján Józsa Sándor, az OMBKE Salgótarjáni Osztályának elnöke mondott
