Nógrád Megyei Hírlap, 2015. május (26. évfolyam, 101-123. szám)

2015-05-09 / 106. szám

Mozgékony gyerek volt, tornában és cselgáncsban is szép sikereket ért el, majd 1999-ben testépítésben lett masters világbajnok. Emellett többszörös magyar, vidék és Budapest bajnok, páros bajnok. Az egri főiskolán végzett, a diplomáját á TF-en újította meg, de cselgáncs edzői végzettsége is van. Luciáivá, Bátonyterenye és az Építők után a Stromfeldben tanított, ahonnan pár hete nyugdíjba vonult.

A média világa sem idegen számára, kipróbálta a rádiózást és a televíziózást is, most egy könyvön dolgozik. Nemrég Angliában és Hollandiában is élt egy rövid ideig. Azt vallja, hogy el kell menni Salgótarjánból, hogy visszajöhessünk, és értékelni tudjuk a város csodáit. A nyugodni nem tudó Szamkó Katalinnal beszélgettünk.

Bakos László- Kiskoromban nem sportoltam, az utcán nőttem fel, ott futottam meg másztam, fiús gyerek voltam - kezdte a beszélgetésünket. - A mozgás volt az életem, nem gondoltam, hogy valahová el is kell járni azért, hogy mozoghassak. Aztán megalakultak a bokszkörök, onnan vannak az első sportos emlékeim.- És mi volt az első sportága ?- Tornászként kezdtem, ötödikes koromban kijelöltek, hogy én bizony tornázni fogok. Ez egészen a gimnazista koromig, a Bolyaiig megmaradt, utána jött a cselgáncs. De nagyon szerettem kosarazni is, csak nem tudtam, mert kicsi voltam. Mint később kiderült, minden sportágamban nagy szerepet játszott az erőfejlesztés.- Cselgáncsban nagyon szép eredményeket ért el.- Nemrég kiderült, hogy része vagyok a magyar cselgáncs történelemnek, a főiskolán vizsgáznak is belőlem. De akkoriban nem volt nehéz sikereket elérni. Itt is szerencsém volt, de ahogy mondani szoktam, amikor én bármelyik verseny- sportot elkezdtem, akkor az szelídebb volt, és nem ment az egészségem rovására. Akkoriban kevés volt a női versenyző, így szép sikereket érhettem el. Aztán amikor már a TF-re jártam, és egy szegedi klubban versenyeztem, már például az oroszok ellen is tatamira kellett lépnem, ott rájöttem, hogy nem az a cselgáncs, amit én képzeltem, és a filmeken láttam. De jól hangzik, hogy feketeöves, egy dános mester vagyok.- Hogy gondol vissza a testnevelőire?- Nagyon sokat köszönhetek nekik, Gedőczi Zoltánnak, és Szarvas Józsefnek, akitől átvettem egy kosárlabda csapatot, majd pedig megmentett egy ügyben, amikor összevesztem az egyik bíróval. De ha nincs Kmetty Ferenc, akkor én nem vagyok testnevelő.- Mitől jó egy testnevelő?- A legfontosabb a hitelesség. A főiskolán sok olyan tanárom volt, akit soha nem láttam a medencében, buktam is sorra az úszás órákat. Én nem hiszek benne, hogy úgy is meg lehet tanítani valamit, ha nem mutatjuk be. Gedőczi sok éves munka után is kiment megmutatni, hogy kell dobni a diszkoszt, vagy azt mondta a diákjainak, hogy fussanak utána.- Mégsem volt egyértelmű, hogy tanár lesz...- Eredetileg pszicho-pedagógiára akartam menni, ahová nincs türelmem. Ha belegondolunk, hogy egy beteg gyermeknek mekkora munka, hogy egy centit haladjon, ahhoz nagy türelem kell, én sokkal „sistergősebb” voltam akkor. Költő akartam lenni, meg pszichológus és megváltani a világot. Lementem például Karinthy-hez, és elmondtam neki, hogy nem tud írni, megmondtam neki, hogy nyelvésznek kellene lennie. A szüleim nem tudtak róla, de a nagy író küldött egy képeslapot a szüleimnek, így lebuktam.- Hol indult a tanári pályája?- Lucfalván kezdtem tanítani, akkor még képesítés nélkül, mert ingáztam a főiskolán nappali és levelező között. MinMindenben bizonyított, amibe csak belevágott

Beszélgetés Szamkó Katalinnala salgótarjáni testépítő' világbajnokkal

dig amikor már sínen voltam, közbejött valami, egy féléves házasság után elváltam, majd teherbe estem lettem. Lucfalván hat tantárgyat vittem, másfél évig voltam ott. Például szlovákot is tanítottam, de nem is tudtam szlovákul. Tizenéves fejjel úgy tudtam fegyelmezni, hogy megígértem, hogy ha csendben leszek, ugrok egy hátra szaltót.- Aztán Kisterenyére került.- Ott nagyon jó kollégáim voltak. Ott közel voltam a gyerekekhez, szívesen maradtam délután is. Aztán amikor családom lett, rájöttem, hogy messze van a munkahelyem. Majd az építőkbe kerültem, és legendás kor kezdődött, Szarvas Öcsivel és Gedőczivel. A versenyeket sorra nyerték, és ezeket a csapatokat én öröklöttem meg. Utána összevonták a gépiparival, és azóta ott tanítottam.

magyarok nagyon arányosak vagyunk, például a németekhez vagy az afrikaiakhoz képest. A mai napig nem hiszem el, hogy nyertem, nem gondoltuk volna, hogy ez sikerülhet. Annyira nem készültünk erre, hogy még Himnuszt sem vittünk magunkkal. Erre az eredményre nem nagyon figyeltek fel, de így utólag úgy gondolom, hogy ez így volt jó, mert lehet, hogy már nagyképű és ezért magányos lennék, ha elkezdtek volna

Új színt vitt a testépítésbe..- Sok áldozattal is jár a versenysport.- Amikor azt kérik tőlem, hogy segítsek nekik bajnoknak lenni, akkor azt kérdezem, hogy ezért mennyit tudnak adni. De nem csak a pénzre gondolok, mert most már az üzletről szól minden. Hanem mennyit tud rászánni az életéből, az idejéből és az egészségéből. Én nem vagyok versenysport hívő, magamat sem tartom versenyző alkatnak.- Hogy jött a body building?- A testépítést egy fogadás miatt kezdtem el. Gyermeket vártam, amikor egy ismerősöm azt mondta, hogy a testnevelők nem tudják, hogy miről beszélnek, és fogalmuk sincs, hogy mi az a testépítés. Erre azt feleltem, hogy megszülöm a gyereket, és utána világbajnok leszek. Aztán kiderült, hogy a gátlásaim is közrejátszottak abban, hogy belevágtam, mert nagyon szégyenlős voltam, és ezt csak így lehetett kezelni. A színpadra is csak úgy mertem' felmenni, ha előtte adtak egy korty bátorító italt. De sok kabalám volt, a legjobban a sánta nyúlláb vált be. Közben pedig magam sem értettem, hogy mit is keresek itt.- Szóval nehezen indult a dolog...- Van a versenyeknek egy olyan hangulata, amit én nagyon nehezen találtam meg. Hátra szaltókat csináltam, meg is írták a lapok, hogy egyesek összekeverik a tornát és a body buildinget. Először nagyon a végén végeztem, és akkor megnéztem, hogy a többiek mitől jobbak, mint én. Az első versenyemen a harmadik lettem. Ha akkor nyerek, biztos vagyok benne, hogy abbahagyom. Egyébként nagyon szerettem a csillogós részét, szerettem nőies lenni. Sajnálom, hogy elférfiasodott a sportág.- legnagyobb sikerét 1999-ben érte el, amikor az IFBB Masters világbajnokságon nyerni tudott.- Úgy gondolom, hogy Portugáliában szerencsém volt, mert nagyon szerették a magyarokat. Antropológiailag nagyon hasonlítunk, és úgy gondolom, hogy mi,

celebként kezelni. Sok olimpiai bajnok barátom van, és azt látom, hogy nagyon magányosak. Azt tapasztaltam, hogy a siker nagyon megforgatja az embereket. Én nem maradtam egyedül.- Mi történt utána?- Aztán Budapesten rendezték meg a vb-t. Még a verseny közepén tartottunk, amikor én már Hatvanban palacsintát ettem. Ezt a sportágat nem centikre mérik, itt voltak nemzetközi összefonódások, úgyhogy előre tudtuk, hogy kinek kell nyernie. Utána még nyertem pár versenyt, de utána abbahagytam. De olyan is volt, hogy amikor mentünk fel a színpadra már láttuk, hogy kinek a neve van belevésve a kupába. Akkor nehéz eldönteni, hogy felmenjünk-e egyáltalán. De ez a sportág a közönségnek is szól. Az első hatból már bárki az élre kerülhet. Nagyon sok függ a szimpátiától, a műsortól, hiszen ez egy szubjektív látványsportág.- Biztos gyakran megkérdezik, hogy sokat kellett-e edzenie...- A kezdet nagyon nehéz, amikor belevágsz valamibe. De a közepe meg a vége nagyon jó. Utána megjön a hiány. Ha rászoksz valamilyen sportra, olyan adag adrenalint és emberi kapcsolatot kapsz, ami nagyon tud hiányozni.- Rá kell szoktatni valakit, vagy hagyni kell, hogy megszeresse a sportot?- A vb után a kételyekből is kijutott. Rábeszéljek-e egy ügyes gyereket a versenysportra, ha nem akarja csinálni, vagy hagyjam meg neki a döntést. Gedőczi mesélte, hogy „odakötözték” a zongorához, és végül megszerette. Én ebben nem hiszek.

A világbajnoki cím elnyerésekor, 1999-ben- Testnevelőnek sem tartja magát...- így van. Olyan valakinek tartom magam, aki szereti a sportot, és ha segítséget kérnek, akkor tanácsot adok. Azt gondolom, hogy a gyerek az tükör. Amit lát, amit hall, azt adja tovább. Bármit csinálunk, az náluk csapódik le. Hatalmas a felelősségünk.- Mit gondol a mindennapos testnevelés bevezetéséről?- Nagyon jó ötletnek tartom, csak sok helyen nincsenek meg a feltételei. Több és jobb tornateremre lenne szükség. A gyerekeknek nagyon hasznos, láttam, hogy mennyit fejlődtek első osztályos koruk óta. A felmérésekben viszont nem hiszek. Rengeteg időt elvesz a mozgástól. De sajnos nehéz olyan sportágat találni, ahol ingyen folytathatják a sportolást. De azt is tapasztaltam, hogy nem szeretnek szenvedni, és nem képesek dolgozni a sikerekért. És amíg azt látják, hogy valakiből teljesítmény nélkül is lehet celeb, addig nem is fognak szenvedni az eredményekért. Sokan szeretnek gyúrni, de nem azért, hogy versenyezzenek, hanem nagyon fontos nekik, hogy hogyan néznek ki. De én hiszek a tanárokban, hogy képesek megváltoztatni a gondolkodásukat.- Mesélte, hogy nemrég Angliában és Hollandiában is élt.- Az volt a legérdekesebb, hogy ezekben az országokban mindenki számára elérhetőek a fitnesz termek, nagyon olcsóak, és mindenkinek saját edzésterve van. Felhagytak a nálunk most divatos, felkapott edzésmódszerekkel, és visszatértek a hagyományos módszerekhez, a kőkemény munkában hisznek.- De mindenhonnan hazatért...- Azt gondolom, nem véletlenül születtünk ide. De erre csak úgy jön rá az ember, ha elmegy innen, hogy visszatérhessen. Az utcák, az épületek, a város mind kódol bennünk valamit. És ezek a tájak hozták a kiváló sportolókat, művészeket, akikre büszkék lehetünk. Gondolok itt Kadlótra, vagy Mecserre, akiknek ha kimondják a nevüket, csordultig lesz a szívem.- A gyermekei is sportoltak?- Egyikük török-portugál szakon végzett és hitelügyintéző, a másik régésznek tanul. Mindketten belevágtak a sportba, a lányom sorra nyerte az úszóversenyeket, de nem szerette. Most fut. A fiam rögtön lesérült, amikor elkezdett cselgáncsozni, most úszik. Nekik is azt tanácsolom, hogy menjenek el, hogy visszajöhessenek.- Mesélte, hogy hadilábon áll a számokkal és az évszámokkal...- De azt gondolom, ez is szerencse, mert aki nem tudja, hogy hány éves, az lassabban öregszik. A testnevelők szerintem amúgy sem öregszenek, tízévente rakódik rá valami, és ez a mai világban nagyon felértékelődik. Ezért a múlton se rágódok, bár sok negatív dolog is ért, például amikor meghalt a férjem. A jelenben élek, és azt látom, hogy mit szeretnék a jövőben.- És mit lát a jövőben?- Ha át tudok állni arra, hogy nem kell rohannom a kötelező dolog után, akkor én leszek a világ legboldogabb embere. Bárkinek nagyon szívesen írok edzéstereket, és van egy pesti terem, ahol majd segíteni tudok pár dologban. Emellett önkéntesen szeretnék majd segíteni azokon, akik erre rászorulnak. Akár ha kenyeret kell kennem, vagy a telefont kell felvennem. Úgy érzem, hogy ennyivel tartozók. De azt is tervezzük, hogy Németországban is kipróbáljuk magunkat.- És a mozgással mi lesz?- Hetente háromszor-ötször mozogni fogok, de versenyezni már nem szeretnék. És ebbe bele kell férnie egy kardio edzésnek, futni szeretnék, amit sohasem kedveltem. Sokáig őzikének hívtak, mert a tornász múltam miatt csak lábujjhegyen futottam, mintha a földet kaparnám. A hozzátartozóim féltenek, hogy ennyire aktívan már nem kellene mozognom.- Hogyan tekint vissza eddigi életére?- Nagyon sokat köszönhetek a tanításnak, az újságírásnak, a világbajnokságnak, és bár sok munkával járt, gyakran magányosnak tűnt ez az egész, úgy gondolom, hogy minden így volt jó. Rengeteg ember barátságát köszönhetem a sportnak. Semmi sem bántam meg, úgy gondolom, hogy minden törvényszerűen követte egymást az életemben. És megtanultam, hogy semmit sem szabad görcsösen csinálni. Ha valami benne van a pakliban, úgyis megtörténik. Versenyezni is nagyon jó dolog, de azt sem szabad görcsösen, mert az már nem jót szül. Nem arra beszélek rá embereket, hogy versenyezzenek, hanem azt szeretném elérni, hogy szeressék a sportot. Ha ebbe belefér a versenysport, akkor az egy plusz.

fiEEgSSM