Nógrád Megyei Hírlap, 2015. május (26. évfolyam, 101-123. szám)

2015-05-08 / 105. szám

norma Elkészítés: A tojásokat felütjük, és hozzáke­verjük a lisztet, a tejet, a reszelt hagymát, sóval, mustárral ízesítjük. A virslikről leszedjük a műbelet, majd négybe vágjuk mindegyik szál virslit. Közben elkezdjük az olajat melegíteni. Lisztben megforgatjuk, majd a to­jásos masszába mártjuk. Nem túl forró olajban aranysárgára sütjük. Elkészítés: A karikára vágott virslit, a zöldsé­geket és a tésztát külön megfőzöm. Ha kihűlt, összekeverem. A tojássárgát a mustárral elkeve­rem, majd folyamatos keverés mel­lett hozzáadom az olajat, míg majo­nézt kapok, majd hozzáadom a tej­fölt/ a fűszereket és pár csepp cit­romlevet. A kapott öntetet a tésztás keverékre csurgatom. Átforgatom, és hidegen tálalom. 20 dkg sajt 1 darab tojás 1 evőkanál liszt só, bors, kakukkfű Elkészítés: Előveszünk egy edényt, amiben felolvasztjuk a vajat. Ha a vaj felol­vadt, akkor 1 evőkanál lisztet eny­hén megpirítunk rajta, majd körül­belül 3 dl vízzel felöntjük és továb­bi 10 percen át forraljuk. Folyama­tosan kevergessük közben. Ha ezzel végeztünk, várjunk amíg kihűl. Ahogy kihűlt, hozzáadjuk a tojás- sárgáját és addig keverjük, amíg krémszerű állagot nem kapunk. Só­val és borssal megfűszerezzük ahogy mi szeretnénk. Egy tepsit vagy valamilyen tűzálló tálat kike­nünk vajjal, majd ennek az aljára a hosszában felvágott virsliket ráfek­tetjük és a krémünkkel leöntjük. Jó sok sajtot reszelünk a tetejére és ap­ró vajdarabokkal, bazsalikommal is megszórjuk. Betesszük az előmele­gített sütőbe és 20-25 percig sütjük, de úgy is látni fogjátok a sajtból, hogy mikor jó. Párolt zöldség nyu­godtan mehet mellé. váltva kihagyunk egy-egy csíkot, mint gyerekkorunkban a fűzögetős papírnál .A következő virslinél a másik csíkot hagyjuk ki. A tészta te­tejét tojással kenőtollal megkenjük. Kivajazott, kilisztezett tepsiben megsütjük. Sütési hőfok: 250°C Hozzávalók 3-4 személyre: 40 dkg krinolin 4 evőkanál olaj 2 fej vöröshagyma 3 evőkanál lecsó 2 gerezd fokhagyma fűszerpaprika őrölt bors, só Füstölt sajtba és baconbe tekert virsli Hozzávalók: 20 dkg virsli (4 db bécsi virsli) 8 szelet bacon, 10 dkg füstölt sajt 4 darab burgonya 4 közepes darab csiperkegomba 1 közepes darab újhagyma 6 szál petrezselyem 2 teáskanál olívaolaj só ízlés szerint 4 csipet fekete bors S Elkészítés: |JÉ A megtisztított és finomra vágott vöröshagymát fonnyaszd meg az Ola­fe jón, ha kell, kevés vizet aláöntve pá- 0 rold, amíg teljesen meg nem puhul. Ekkor vedd le a tűzről, hintsd meg pirospaprikával. A krinolint (ha nem biztos, hogy bélbe töltötték, nyúzd meg), vágd vékony szeletek­re és add a hagymához. Újra a tűz­re téve pirítsd át, ízesítsd a lecsóval, zúzott fokhagymával, őrölt borssal és sóval. Végül kevés vizet aláöntve párold készre. Elkészítés: A krumplikat héjában félig meg­főzzük, majd megpucoljuk, s felsze­leteljük, a gombát és az újhagymát úgyszintén. A virsliket bevagdos­suk, majd betekerjük a sajtba és a baconbe. Egy serpenyőbe kevés ola­jat öntünk, rátesszük, a krumplit, a gombát és a hagymát, majd erre a virsliket. Fűszerezzük, majdbetesz- szük a sütőbe, szép pirosra sütjük. Tálaláskor szórunk a krumplira aprított petrezselymet és újhagyma zöldet. Sütési hőfok: 180°C Hozzávalók: 10 dkg párizsi 3 dl tejföl, 5 szelet gépsonka 4 főtt tojás, 3 virsli 2 csemegeuborka 1 főtt sárgarépa 15 dkg majonéz 1 húsleveskocka 1 csomag étkezési zselatin Rácsos virsli Hozzávalók: 50 dkg virsli (műbeles) 2 darab tojás, 4 evőkanál tej 4 evőkanál finomliszt 1 kis fej vöröshagyma (reszelve) 1 teáskanál mustár (ízlés szerint) só ízlés szerint 5 dkg finomliszt (a forgatáshoz) 2 dl napraforgó olaj (a sütéshez) Hozzávalók: 4 pár virsli 10 dkg vaj Elkészítés: A tejfölt a majonézzel összekever­jük. A tojást, az uborkát, a sárgaré­pát és a párizsit kis kockákra vág­va beleforgatjuk. 1 deciliter vízben feloldjuk a húsleveskockát, benne a zselatint, és mikor kissé lehűlt, az előbbi masszával összekeverjük. Egy tetszés szerinti hosszúkás for­mát (lehet őzgerincforma is) fóliával kibélelünk, és beleterítünk három szelet sonkát. A tejfölös massza felét beleöntjük, majd hosszában ráfek­tetjük a virsliket (előfordul, hogy nem fér bele 3 virsli, csak 2 és fél). Óvatosan ráöntjük a megmaradt masszát, és betakarjuk 2 szelet son­kával. Hűtőszekrényben néhány óra* alatt megdermesztjük, majd felsze­letelve tálaljuk. Hozzávalók 3 adaghoz: 1 csomag leveles tészta (hájas) 30 dkg virsli 1 evőkanál vaj 1 evőkanál finomliszt 1 darab tojás Virslis tésztasaláta Hozzávalók: 25 dkg fodros metélt 30 dkg mexikói zöldségkeverék 2 pár virsli 2 dl 20 %-os tejföl 1 dl ét Vénusz olaj 1 tojássárgája 1 evőkanál mustár só, bors, citromlé Elkészítés: A fagyasztott leveles tésztát felen­gedjük, és kinyújtjuk 3 mm-es vé- ikonyságúra. Hosszanti csíkokat vá­gunk bele 2 cm-ként, ebbe bújtat­juk bele a virsliket úgy, hogy fel­A virsli kiváló friss kenyérrel és jó mustárral, de variálhatjuk is, belekerülhet salátába, lnmdázhatjuk, megtölthetjük, süthetjük, és még számtalan módén felhasználhatjuk. Ha van otthon néhány pár virslink és szeretnénk valami újdonságot készíteni belőle remélem segíteni tudok néhány receptet. t \ f 1 I r i f

Next

/
Oldalképek
Tartalom