Nógrád Megyei Hírlap, 2015. május (26. évfolyam, 101-123. szám)
2015-05-07 / 104. szám
Ezen a napon történt... 239 éve született Berzsenyi Dániel költő, táblabíró, „a niklai remete" (A közelítő tél, Horatius- hoz). 1 jegné|»szerűi )h verse A magyarokhoz című ódája, melyet Kodály Zoltán zenésített meg. 144 éve Nyírbaklán megszületett gróf Károlyi Gyula, aki 1931 32-hen Magyarország mi niszterelnöke volt. 1936-ban Iloríln'Miklós titkos tanácsossá nevezte ki. AII. világháború idején gróf Bethlen Istvánnal és gróf Estelink)'Móricait együtt támogatta I lorthy úgynevezett kiugrási politikáját. 1915. és 1945. között a Magyar Tudományos Akadémia igazgató tagja volt. 58 évvel ezelőtt Budapesten született Kováts Kriszta színművésznő, a Rockszínház alapító tagja. Jászai Mari-díjas. A Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése után, 1979-től a pécsi Nemzeti Színház, 1980-tól a győri Kisfaludy Színház, 1982-től a Rockszínház., 1988-tól a Madách Színház tagja volt. 1990. óta szabadúszóként dolgozik. 15 éve ezen a napon tette le Vlagyimir Putyin a hivatali esküjét (Jroszországban. 182 éve született Johannes Brahms zeneszerző, a romantika kimagasló alakja. 175 éve Votkinszkban megszületett Pjotr lljics Csajkovszkij orosz zeneszerző (Diótörő). Balettjeivel a szimfonikus bakát műfaját teremtette meg. Számos hegedű- és zongoraversenyművet is komponált. Európában éö az Amerikai Egyesült Államokban is nagy sikerrel koncertezett, amelyhez hozzájárult az is, hogy maga vezényelte műveit. 124 éve e napon megnyílt a Városligetben az első állandó jellegű budapesti cirkusz. 1945- ben, ISuda|test ostroma idején az épület erősen megrongálódott, később rendbehozták, 1949-ben államosították. A Fővárosi Nagycirkusz mint állami üzem működött 1966. tavaszáig, amikor a főváros lebontatta. A helyén épült új cirkuszban 1971-ben volt az első előadás. 190 évvel ezelőtt meghalt Antonio Salieri olasz zeneszerző, karmester, aki Beethoven, Schubert és Liszt tanára volt. 52 Éve halt meg Kármán T<> dór amerikai gépészmérnök, a szuperszonikus repülés atyja, a PKZ helikopter feltalálója. Kármán Tódor munkatársaival, Petróczy lst\ ónnal és Zurovetz Vilmossal közösen dolgozott a megfigyelésre alkalmas, egyhelyben lebegő helikopter kifejlesztésén. Felhőtlen gyermekkor címmel indította el a gyermekek támogatását szolgáló, több mint egy hónapon át tartó adománygyűjtését és programsorozatát az Ökumenikus Segélyszervezet. Budapest Az országos akcióhoz idén is stratégiai partnerként csatlakozik a Tesco-Global Áruházak Zrt., így június 14-ig nemcsak a 1353-as adományvonalon, hanem az áruházlánc kasszáinál kapható 250 forintos kuponok megvásárlásával is bárki hozzájárulhat a gyermekek körülményeinek javításához, a felzárkóztató és közösségi New York. A PEN díját átvevő Charlie Hebdo francia szatirikus magazin képviselőit álló ovációval köszöntötték a nemzetközi írószervezet New York-i Természettudományi Múzeumban megrendezett irodalmi gáláján. Az irodalmi és emberi jogi szervezet márciusban jelentette be, hogy a Charlie Hebdo a PEN Amerikai Központjának május 5-i gáláján Toni és James C. Goodale-díjat kap a szólásszabadság bátor képviseletéért. Mint ismeretes, a Charlie Hebdo párizsi szerkesztőségére januárban terroristák támadtak rá, a két szélsőséges iszlamista fegyveres 12 embert ölt meg. A PEN döntése érzelmektől fűtött vitát indított el neves írók körében arról, hogy vajon a lap megérdemli-e a kitüntetést. programokhoz, valamint a segélyszervezet nyári táboraihoz - mondta el Gáncs Kristóf, a segélyszervezet kommunikációs igazgatója a kampányindító budapesti sajtótájékoztatón. Az ÖS évente több mint 1500 nehéz sorsú gyereket segít rendszeresen átmeneti otthonain és családsegítő intézményein keresztül. Rácsok Balázs szociális és fejlesztési igazgató kiemelte: az ÖS- hez különböző életkörülmények közül érkeznek a gyermekek. A szervezet célja, hogy a hozzájuk kerülő gyermekek fejlesztését minél előbb megkezdjék: kiemelt korcsoportba tartoznak a 3 évesnél fiatalabbak, hiszen a korai fejlesztés segítségével A szigorú biztonsági intézkedések közepette megrendezett gálán írók százai vettek rész, köztük Salman Rushdie és Neil Gaiman. Rushdie a napokban egyenlő esélyekkel indulhatnak az életben. A másik fontos cél, hogy minél többfajta élményben, programban részesüljenek a gyermekek, beleértve egyebek mellett a szociális készségek fejlesztését, az óvodáskorúak programjait és a korrepetálást is. Kitért arra is, hogy a bántalmazott gyermekek - a szervezet többek között krízisközpontot, menedékházat működtet - számára speciális fejlesztések szükségesek. Mint mondta, nagy álmuk, hogy - amennyiben az adománygyűjtés megfelelő eredménnyel zárul - létrehozhassanak egy olyan országos gyermekfejlesztő központot, ahol szakemberek foglalteljes mellszélességgel állt ki a francia lap díjazása mellett. Ugyanakkor több író távollétével tüntetett a Charlie Hebdo elismerése miatt. Michael kozhatnak a traumatizált gyermekekkel. A nyári táborokban tematikus programokat tartanak, szem előtt tartva az egyes gyermekeknél felmerülő hátrányok leküzdését és az eredmények mérését A szervezet komplex fejlesztésben gondolkodik, mivel a jól célzott, hosz- szú távú munka meghozza az eredményt - hangsúlyozta. Lehel László elnök-igazgató közölte: sok szó esik manapság a gyermekszegénység materiális vonzatairól, az éhezésről, a szegényes ruházatról, a fűtetlen lakásról, tehát a mindennapi élethez szükséges feltételek hiányáról. A segélyszervezet azonban arra szeretné ráirányítani a figyelmet, hogy a szegénységnek vannak olyan kevésbé látványos, kézzel fogható aspektusai, amelyeknek hosszú távon negatív következményei lehetnek. „Ez meghatározza nemcsak a gyerekek életét, hanem az ország a jövőjét is” - hangsúlyozta Lehel László, hozzátéve: ha a gyermekekről beszélünk, az ország jövőjéről is beszélünk. Emlékeztetett: a közelmúltban Ukrajnának, majd Nepálnak gyűjtöttek, ez utóbbi esetben 10 millióval járultak hozzá a közös akcióhoz. Keddtől a 1353-as telefonszámon már a Felhőtlen gyermekkor kampányát lehet támogatni, de a honlapon továbbra is lehetőség van az online adományozásra. Ondatje, Peter Carey és négy további korábban meghívott szerző lemondta részvételét, mert úgy vélték, a magazin Moha- med-karikatúrái támadóak. A PEN díjátadón szintén a szabad véleménynyilvánítás terén nyújtott bátor helytállásáért jutalmazta a szervezet Khadija Iszmailovát. A PEN honlapja (pen.org/2015-PEN-gala) szerint az azerbajdzsáni újságírónő, akit 2014 decembere óta előzetes letartóztatásban tartanak, a helyi korrupciós ügyeket leleplező tényfeltáró cikkeivel vált ismertté. A gálán Tom Stoppard drámaíró irodalmi munkásságáért részesült elismerésben, Markus Dohle, a Penguin Random House igazgatója pedig a globális irodalmi közösség vezetésében betöltött szerepéért kapott díjat. A Balaton Napja Badacsony. Ezentúl a Balaton Napja lesz a strandszezon megnyitója, amelyet minden év első olyan pénteki napján tartanak meg, amikor a tó hőmérséklete eléri a 20 fokot. Ilyenkor nemcsak a tóparton, hanem a környezetében is sport és kulturális programokkal várják a vendégeket - mondta az ötletgazda Kardos Gábor, a Balatoni Kör elnöke a Magyar Turizmus Zrt. és több balatoni szervezet által is támogatott kezdeményezésről. A korábbi években többnyire májusban melegedett fel a Balaton 20 fokosra, a tó szerdán 17 fokos volt. A Balaton Fejlesztési Tanács és a tóparti önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség által is támogatott kezdeményezés tervei közt szerepel, hogy a Bala- ton-felvidéki Nemzeti Park és az MTA Balatoni Limnológiai Intézetének bevonásával környezettudatossági programokat tartanak majd ezen a napon, amivel felhívják a figyelmet a tó ökológiai védelmének fontosságára, beleértve a Kis- Balatont is. Kardos Gábor kiemelte: fontos, hogy legyen egy olyan nap, amikor a Balatonnal mint természeti és kulturális értékkel foglalkozik az egész ország, ezért a későbbiekben szeretnék elérni, hogy távolabbi települések is csatlakozzanak a Balaton Napjához tematikus rendezvényekkel, balatoni estekkel, a régióra jellemző ételekkel, borokkal fűszerezve a programjaikat. Jutalom a terroristákért Washington. Húszmillió dolláros jutalmat ajánlott fel az Egyesült Államok kormánya azoknak, akik hiteles információkkal szolgálnak az Iszlám Állam nevű terrorszervezet négy magas rangú tagjának tartózkodási helyéről. A washingtoni külügyminisztérium közlése szerint hétmillió dollár jár Abd al-Rahman Musztafal-Kaduliért, aki az al- Kaida nemzetközi terrorhálózat egyik iraki csoportjának tagja volt, majd csatlakozott az Iszlám Államhoz. Ötmillió dollárt fizetnek a szervezet szóvivőjéről, Abu al-Adnaniról szóló információkért, és ugyanennyit Tarkan Tajumurazovics Batirasviliért, másik nevén Abu Omar al-Sisaniért, aki az IÁ aleppói, rakkai, latakiai és idlíbi műveleteiért felelős parancsnoka. A Charlie Hebdo megkapta a PEN-díjat Magyar cég nyitott bemutatótermet Tel-Avivban Jeruzsálem. Kedd este a helyi építész-szakma színe-java jelenlétében megnyitotta tel-avivi bemutatótermét az Ivánka nevű, betonra specializálódott, elsősorban az építőiparban működő magyar dizájncég. A Tel-Aviv Bné Brak nevű elővárosában megnyitott Ivánka nevet viselő bemutatóteremben a magyar cég termékei mellett öt másik helyi és külföldi vállalkozás áruit is megtekinthetik majd az izraeli érdeklődők és szakemberek. A Hamama, vagyis üvegház néven létrehozott inkubátorház- jellegű vállalkozásban a legnagyobb területen Ivánka termékeket állítanak ki. Az ünnepélyes megnyitóra összesereglett, mintegy 600 meghívott üzleti partner, építész és dizájner előtt beszédet mondott Ivánka Katalin, a 2002-ben életre hívott Ivánka cég egyik alapítója. Egyúttal kiosztották a tekintélyes izraeli „Binján vediúr”, vagyis Építészet és lakás című magazin idei „legígéretesebb építész, belsőépítész és termékdizájner“ díjait, s a díj egyik átadója Ivánka Katalin volt. Ivánka Katalin a megnyitó után az MTI tudósítójának elmondta, hogy olyan márkák is a megrendelőik, mint a Hyatt Hotel, a Starwood Hotels, a BMW, és a Vodafone. Az izraeli beruházást a cég vezetője többek közt a helyi építészeti és vizuális kulturális hagyományokkal indokolta, az izraeli építészetben ugyanis a betont megszokott, „természetes” alapanyagnak tekintik. A helyi bemutatóterem nemcsak kiállítótérként működik, hanem az épület galéria szintjén építészek, dizájnerek stúdiók fognak működni, s így a vállalkozások közvetlen viszonyba kerülnek a helyi partnerekkel, a szakma olyan elismert képviselőivel, akik kiváló formális és informális kapcsolatokat ápolnak az építészet összes fontos helyi szereplőjével. Fából készített traktort TtSUtÖrs. Puskás István ül fából készített traktorján. A férfi, aki motorkerékpárt és autót is készített már fából, ezúttal traktort és ekét készített hajópadlóból négy hónap alatt. Az abroncsok, a lámpák és a motor kivételével a kétszáz köbcentis fűkaszamotorral hajtott traktor minden eleme fából készült. * I * Indul a gyermekek hónapja