Nógrád Megyei Hírlap, 2015. május (26. évfolyam, 101-123. szám)

2015-05-07 / 104. szám

Várják a Quaestor- károsultakat A Quaestor-károsultak tegnaptól a posták mel­lett a salgótarjáni kor­mányablakban is be­nyújthatják kárigényüket Salgótarján. A kárigények bejelentésének végső határ­ideje június 5., amelynek el­mulasztása jogvesztő. Vagyis ezt követően nem lehet be­nyújtani az igényeket. A kor­mányhivatalok vállalták a pos­tai szolgáltatások bővítését a kárigények ügyében. Ügyfél- szolgálataikon keresztül, or­szágszerte huszonhat kijelölt kormányablakban fogadják be a károsultak kérelmeit; Nóg- rád megyében a Salgótarjáni Járási Kormányablakban (Sal­gótarján, Múzeum tér 1., Vá­rosháza földszint, nyitva tar­tás: hétfő 7-17, kedd-péntek 8- 18 óra). A Quaestor Károsultak Kár- rendezési Alapja a károsultak kérelmének benyújtásához űr­lapot rendszeresített, amelyhez a kormányablakokban is hozzá lehet jutni, illetve letölthető a Befektető-védelmi Alap (Beva) internetes oldaláról (www.bva .hu) és a Kormányablak hon­lapjáról (www.kormany ablak.hu). A kormányablakhoz a Beva-nak címzett kérelmeket zárt borítékban kell benyújta­ni, a borítékon fel kell tüntetni az alap nevét, és - feladóként - a kérelmező nevét és lakcímét. A benyújtó a kérelem átvételé­ről elismervényt kap. A kormányablakokban kizá­rólag a kárigények benyújtá­sára van lehetőség, a tisztvise­lők a Quaestor vonatkozásá­ban más típusú ügyintézést nem végeznek, konkrét ügyekben információt nem nyújtanak. Kárpátaljai fiatalok támogatására NMH-inform áció. A Somosi Környezetnevelési Központ és a Környezet- és Természetvé­delmi Oktatóközpontok Orszá­gos Szövetsége (KOKOSZ) ka­ritatív jelleggel környezetvé­delmi tábort szervez Kárpát­alján élő fiatalok számára. A Somosi Környezetnevelé­si Központ a tábor megrende­zéséhez díjmentesen biztosít szálláshelyet, s a KOKOSZ-szal közösen vállalják a teljes szak­mai program megvalósítását. Mivel Kárpátalján a legtöbb magyar család számára még az utazáshoz szükséges okmá­nyok kiváltása is óriási terhet je­lent, ezért kérik mindazok segít­ségét, akik szeretnék és tudják is támogatni tervük megvalósí­tását, hogy vállalják át egy-egy fiatal útlevelének költségét, ami átszámítva ötezer forint. Mindezt megtehetik, ha a Somosi Környezetnevelési Központ K&H Bank Zrt.-nél ve­zetett 10400786-50515256- 50571003 számú számlájára befizetik, vagy átutalják a pénzt. A közleménybe min­denképp írják rá: „kárpátaljai támogatás”. Az események alakulását nyomon követheti a www.somosi kor-nyezetert .hu illetve a www.kokosz.hu honlapokon. További információkért ír­jon az mzmadar6@gmail.com elektronikus címre, vagy hív­ja a 20/522-2525-ös telefon­számon Molnár Zoltánt, a tá­bor szervezőjét. „Se fólia, se redőny..." Mécsesek egy kaposvári dohánybolt előtt, ahol április 22-én egy férfi késsel megölte az alkalmazottat, egy fiatal nőt (Folytatás az 1. oldalról.) NÓgrád megye. - Se fólia, se re­dőny nem kell. A lesötétítés ne könnyítse meg a rossz szándék­kal jövők dolgát, a redőnyös pol­cok használata pedig a vissza­tartás, a rászokás megelőzése szemszögéből nem hoz olyan hasznot, mint amennyire plusz terhet jelentene a kiszolgálásban - mondták azok a házasfelek, akik mintegy két évtizede trafi- kosok a nógrádi megyeszékhe­lyen. Nemzeti dohányboltosként nem kellett megélniük inzultu­sokat, ellenben latba vetették minden olyan tapasztalatukat, ami a megelőzés szemszögéből nem bagatell. Egyáltalán az, hogy ketten visznek minden na­pot, s a délutáni órákban bezár­nak, már jelent biztonságot. Amit szintén nagyon lényeges­nek tartanak: az árut úgy helye­zik el, hogy ne legyen hozzáfér­hető, lenyúlható... Ezt már jóval korábban, a trükkös lopások idő­szakában vezették be, a prakti­kusságához nem fér kétség... Ügyelnek a vevőkkel szembe­ni, megfelelő - ha kell erélye­sebb - hangnemre. Amint arról nagyon sokszor megbizonyosod­tak, a határozott fellépésre oly­kor szintén szükség van olyan betérőkkel szemben, akik indo­kolatlanul agresszívek a kiszol­gálókkal. Az ilyen vevők eseté­ben nem vezet célra a kedves­ség. Sőt, ezt a kiszolgáltatottság, a támadhatóság jelének vélik... A házaspár hölgy tagja a keres­kedelemben dolgozók biztonsá­ga, az áruvédelem kapcsán meg­jegyezte, hogy számolni kell a nagyfokú közömbösséggel, hi­szen manapság elvétve segít va­laki a bajbajutott, például megtá­madott embertársán. Ezért szá­mít a munkarend körültekintő ki­alakítása, egy sajátos, belső véde­lem megtartása, s ehhez érdemes megszívlelni azok praktikáit, akik már sokat láttak-hallottak. Az Országos Rendőr-főkapi­tányság adatai szerint 2013. július 1. és 2015. április 24. között 142 rablás történt a nemzeti dohány­boltokban. Egy megkérdezett vá­rosközponti trafikos tudomására jutott, hogy néhány hete kíséreltek meg rablást az egyik salgótarjáni árusítóhelyen, csupán a nagy ve­vőforgalomnak volt köszönhető, hogy a szándék meghiúsult En­nek ellenére úgy fogalmazott: nem tart attól, hogy bűncselekmény ál­dozatává válik. Hozzátette: „ha azon múlna az életem, hogy oda­adom-e az árut, akkor inkább áten­gedem, elvégre az ember testi ép­sége a legfontosabb”. Elismerte, hogy valamelyest növelné a biztonságérzetét, ha lekerülne a sötétítő fólia az ab­lakról. A jó idő beköszöntével egyre több üzlet ajtaja marad nyitva, helyette szalagfüggönyö­ket szerelnek fel, így legalább a hangok kiszűrődnek az utca­frontra. „Ámbár ez sem garancia arra, hogy ha bajba kerülnék, akkor a járókelők a segítségem­re sietnének” - mondta. Cigaretta és a fiatalok, kellő távoltartás az egészségre káros szenvedélytől? A 18 éven aluli fiatalok nem szolgálhatok ki dohányáruval, és a trafikba sem léphetnek be. Egy alkalmazott elmondása sze­rint az új rendszer bevezetése után voltak cigarettavásárlásra irányuló próbálkozások a kisko­rúak részéről, de mostanra már belátták, hogy mindez hiába, aki akarja, az úgyis megoldja, hogy hozzájusson a termékhez. A dohányzó tinédzserek nem foglalkoznak azzal, hogy látható- e az áru vagy sem. „Lehet, hogy néhány fiatal életéből kimarad, vagy későbbre tolódik a cigaretta használata a korlátozásoknak kö­szönhetően, de ez nem jelent túl­zott gátat. Aki szeretné kipróbál­ni az nem azért csábul el, mert meglátja a polcokon, úgyis talál módot arra, hogy hozzájusson” - véli néhány középiskolás diák.- A dohányáru eltakarásának valójában nincs visszatartó hatá­sa, a fiatalokat a baráti körben vagy éppen a dohányos szülők közelé­ben éri az inger a kipróbálásra, hi­szen a tiltás, sajnos, olaj a tűzre. Önáltatás abban bízni, hogy az ab­lakok fóliázása, a cigaretta elrejté­se célszerű a dohányzásra szokás kivédése érdekében. Ez utóbbi ki­fejezetten gyerekes módszer - han­goztatta egy Balassagyarmat mel­letti falu érintett boltosa.- Én is elszívtam tizenévesen egy-két cigarettát a barátnőim­mel, mert hajtott a „csakazértis” és a kíváncsiság, de nem lettem a cigaretta rabja - tudatta egy harminc év körüli, balassagyar­mati anyuka. - Most három éves a kisfiam, és tudom, hogy mit fo­gok majd tenni azért, hogy ő is mentes legyen: a felvilágosítás kevés, a jó példa az, ami a he­lyes, végleges álláspontra segíti a fiatalt. (MJ. - T. V.) urna AZ UNIÓ COOP ZRT SALGÓTARJÁN! COOP ÜZLETEI TOVÁBBRA IS ÚJABB AKCIÓKKAL VÁRJÁK A VÁSÁRLÓKAT MÁJUS 6-12-IG EH. SERTÉSTARJA CSONTOS EH. SERTÉS KARAJ CSONT NÉLKÜL EH. CSIRKEMELL FILÉ 1 kg 1 kg 1 kg (tőkehúst árusító üzl. máj. 7-9.) (tőkehsút árus. üzl. máj. 7-9) (baromfit árusító üzl.) 999Ft / . * T3'49Ft FARMER UHT TEJ 1,5% II I Te) PÖTTYÖS ÓRIÁS TÚRÓ RUDI C00P„A1RIZS ÁLLÓTASAKOS TOMI MOSÓSZER AMAZÓNIA SILAN ÖBLÍTŐ FRESH SKY NATÚR 51 g 1 kg PSH1 1,5 kg ■■■■ '•/vVij*“’'* -EGYSÉGÁR: 23)3,33 Ft/kg 1199 Ft helyett3 £99 Ft . EGYSÉ6ÁR:499,50 Ft/I 3s|j* VÁSÁROLJON 2000 FT FELETT, GYŰJTSE TOVÁBBRA IS MÁJUS 3MGA HŰSÉGPONTOKAT CUKIFEJEK PLŰSSÖKÉRT! HIRDETÉS W SALGOTARJANI PROGRAMAJANLO APOLLÓ MOZI A mai naptól a moziban költözés miatt a vetítések szünetelnek. JÓZSEF ATTILA MŰVELŐDÉSI ÉS KONFERENCIA KÖZPONT A mai nap a Nyitnlkék óvodára felkészítő foglalkozás elmarad. Legközelebbi időpont: május 12. kedd, 10.30 Jegypénztár nyitva tartás: hétköznaponként: 11.00-17.00 Onlinejegyvásárlás: http://www.stkult.info/online-jegy TARJÁNI GYERMEKTÁBOR Nyári napközis táborok időpontjai: Június 15-19., június 22-26., június 29-július 3., július 6-10., július 20-24., augusztus 3-7. Bővebb információ, jelentkezés: 0630/549-4209, www.tarjantabor.hu VÁROSI TANUSZODA Nyitva tartás: hétfő-péntek: 6.00 8.30,16.30 - 21.00 Szombat: 6.00-21.00 vasárnap 6.00 -11.00 Szauna: hétfő-szombat 18.00 - 21.00 Szerdánként 18.00 Hydrobic vízitorna VÁROSI TELEVÍZIÓ 09.00 HfRFÜZÉR 09.25 AJÁNLÓ 09.30 NEMZETKÖZI DIXIELAND FESZTIVÁL 2015-GROUP N' SWING 10.00 BENCZENE SHOW - SZEKERES ADRIENN (2. RÉSZ) 10.30 HfRFÜZÉR 10.55 AJÁNLÓ 11.00 INFO TV 13.00 HÍRFÜZÉR 13.25 AJÁNLÓ 13.30 INFO TV 19.00 HÍRFÜZÉR 19.25 AJÁNLÓ 19.30 MÚLT ÉS JÖVŐ - KIÁLLÍTÁS A MÚZEUMBAN 19.45 NEMZETKÖZI DIXIELAND FESZTIVÁL 2015- JAZZ TÁBOR FORMÁCIÓ 20.00 HÁTTÉR - ZENTHE FERENC EMLÉKNAP 20.15 REPÜLÉS A VÁROS FÖLÖTT 20.30 HÍRFÜZÉR 20.55 AJÁNLÓ 21.00 INFO TV A programajánló a Salgótarjáni Közművelődési Nonprofit Kft. támogatásával készült. További programok a WWW.STKULT.INFO honlapon! Tájházak napja Terén; Alkalmat kívánunk teremteni rá, hogy az év egy napján tájházaink az érdek­lődők figyelmének közép­pontjába kerülhessenek, a megszokott látnivalók mel­lett A Magyarországi Tájhá­zak Szövetsége így ajánlotta nemrégiben a Tájházak nap­ját, amelyhez a község is csat­lakozott - a rendezvény ide­jén ingyenesen látogatható - gyűjteményes kiállítóhelyé­vel és a helyi hagyományokra épült eseménysorral. Terény Község Szlovák Nemzetiségi Önkormányzata, valamint a Faluvédő és Segítő Egyesület volt a házigazda a hagyomá­nyos vásárt bemutató, kézműveskedéssel, énekszó­val, májusfa-díszítéssel tarkí­tott tavaszünnepen. A jó han­gulathoz járult a Kalácska Ha­gyományőrző Népdalkor és a terényi gyerekek játékos mű­sora, az Orsósmagnó Múze­um zenés bemutatója, a gyer­mekeknek és családoknak ki­talált programsor, s a hamu- ba-sült pogácsa kínálása, kós­tolása is. < 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom