Nógrád Megyei Hírlap, 2015. április (26. évfolyam, 76-100. szám)

2015-04-28 / 98. szám

12 2015. ÁPRIUS 28., KEDD Köszöntötték a magyar válogatottat DIVÍZIÓ l/A JÉGKORONG-VB. Több száz szurkoló köszöntöt­te vasárnap a magyar jégko­rong-válogatott tagjait, akik szombaton a lengyelországi di­vízió I/A-s világbajnokságon kiharcolták az élvonalba jutást Kovács Zoltán, a magyar szö­vetség főtitkára az MTI érdek­lődésére elmondta, 6-700 drukker várta a nemzeti együt­test a Városligeti Műjégpályán, ahol a 2008-as feljutást kihar­coló gárda három tagja, Hor­váth András, Szuper Levente és Szélig Viktor köszöntötte a megjelenteket. A játékosokat egyenként szólították színpad­ra, miután befutott a csapatot szállító busz. Amikor már min­den hazaérkező a pódiumon állt - három hokis és a szak­mai stáb Krakkóban maradt -, bejátszották a lengyelek ellen 2-1-re megnyert szombati mérkőzés utolsó pillanatait, melyeket nagy üdvrivalgással fogadott a közönség. A magya­rok a kazahok mögött máso­dikként végezve harcolták ki feljutást a világelitbe. Könyv Mező Ferencről Megjelent az egyetlen ma­gyar szellemi olimpiai bajnok, Mező Ferenc életútját végigkö­vető mű, amelyet Takács Fe­renc sporttörténész profesz- szor írt. A szerző, aki tanító­mesterének vallja Mezőt, évti­zedek kutatómunkáját követő­en összegezte tekintélyes kötetben mindazt, amit az 1928-as amszterdami játékok művészeti versenyének irodal­mi ágában aranyérmes tudós emberről tudni érdemes. így legfőképpen azt, hogy „Az óko­ri olympiai játékok története” című pályaművével miként nyert. Emellett a csaknem 400 oldalas könyvből megtudható például, hogy az 1885-től 1961- ig élt Mező Ferenc érdemeket szerzett a magyar sportnyelv kialakításában, számos ide­gen kifejezést magyarított, és sportdiplomataként is jelentős pályát járt be. A tanítványok által Lexi tanár úrnak hívott latin- és görögtanárt, a határo­kon kívül is hírnévre szert tett sporttörténészt 1948-ban be­választották a Nemzetközi Olimpiai Bizottságba. Ő irányí­totta az 1960-as olimpia ren­dezési jogának elnyerését cé­lul tűző magyar kandidálást, ám a házigazda végül nem Bu­dapest, hanem Róma lett, amit kudarcként élt meg. Hazardot választották premier league. Chelsea- t erősítő Eden Hazardot vá­lasztották meg az év leg­jobbjává az angol Premier League labdarúgói. A 24 éves belga csatár a lon­doniak mind a 33 eddigi bajno­kiján pályára lépett és 13 gólig jutott, szavazás második he­lyén a Tottenham Hotspur válo­gatott támadója, Harry Kane, a harmadikon pedig a Manches­ter United spanyol kapusa, David De Gea végzett. Az év fi­atal futballistájává a 21 éves Kane-t választották, aki 20 talá­lattal a második helyen áll a Premier League góllövőlistáján. Gólgazdag hét végi forduló Keleti csoport Zagyvarónai SE - SK Karancsberény 1-4 (0-2) Zagyvaróna, vezette: Kazinczi J. Zagyvarónai SE: Németh - Bá­bel (Demény), Török, Miskolczi, Földi, Oláh G., Gálos, Balázs, Oláh Z., Oláh A. (Farkas), Toronyi. SK Karancsberény: Sztremi - Babka, Klimasz (Simon R), Si­mon B. (Fodor Cs. R), Varga, Zsosa, Szőke L, Szőke Sz. (Gon­dos), Rács, Szőrös, Bíró (Létrái). GL: Oláh Z., ill. Szőke Sz. (2), Babká, Fodor Cs. P. Sárga lap: Földi, Oláh G. Karancsalja MSE - Karancskeszi SE 5-0 (1-0) Karancsalja, vezette: Geese Z. Karancsalja MSE: Bakos - Pá­dár, Breznyánszky (Szabó), Lan­tos, Nagy, Fekete, Takács (Csics­LABDARUGAS Arany Fácán me* ték. Ságújfalutól 1 pont levonva. vács L, Rebők, Molnár, Kovács Á., Juhász. GL: Szabó (2), Palotai (2), Vas, Klajbán, ill. Smid, Sirsom. Sár­ga lap: Bartkó D. Mátraterenye SE - Vizslás AC 6-0 (2-0) Mátraterenye, vezette: Men- czel J. Mátraterenye SE: Bocsó - Tóth, Horváth, Keviczki, Kapos­vári, Antal, Bartha, Varga, Kiska, Bujtár, Morva. Vizslás AC: Baár - Homolya, Hajas (Bata), Bakonyi, Barna, Földi, Sári, Kocsis, Bognár (Ko­vács), Ornyik R., Szakos. GL: Bujtár (4), Varga, Bartha. Sárga lap: Kiska, ill. Homolya. TSKEtes­Mátraverebély-Szentkút SE 0-0 Etes, vezette: Stark J. Ifjúságiak: Zagyvarónai SE - SK Karancsberény 2-0, Karancs-alja MSE - Karancskeszi SE 1 -2, Kazár KSE - Ságújfalu KSE 1-11, Luc- falva SK - Jobbágyi HSE 2-4, Mát­raterenye SE - Vizslás AC 0-16, TSK Etes - Mátraverebély SE 4-5, Bujáki SC - Varsány SE 0-4. osztály, 19. forduló GL: Vidák (3), Bőgér D. (3), Krasnyánszki (3), Szűcs, ill. Nagy G. A Nógrádsáp tíz fővel játszott. Bánk SE - őrhalom SE 3-1 (1-1) Bánk, vezette: Makovinyi R. Bánk SE: Peredi - Németh, Pádár, Sági, Barkaszi (Rohácsi), Szikora, Csizmár, Molnár, Sind­Bercel KSK - Dejtár SE 2-1 (0-0) Bércéi, vezette: Urbán V. Bércéi KSK: Marót - Kiss, Branda, Káposzta, Havjár (Bá­tyi), Jakus, Török, Dallos, János, JJugyecz (Dávid), Csapó. Dejtár SE: Tresó - Dóka, Pap, Gál M., Csabai (Hársfalvi), Lázár, Balatoni, Varga (Sipos), Farkas (Antal), Petrezsely (Major), Ke­A bajnokság állása ler, Klenk, Takáts. resztes (Gál B.). 1. Vizslás 19 16 1 2 110-23 49 Örhalom SE: Barna - Nagy, GL: Dallos (2), ill. Lázár. Sárga 2. Ságújfalu 19 16 2 1 138-22 48 Hodászi (Maries), Boros, Csábi, lap: Kiss, Branda, Dallos, János, 3. Karancsberény 19 14 1 4 81-39 43 Virágh (Géringer), Sinkovics, ill. Dóka, Varga, Farkas. 4. Zagyvaróna 19 14 0 5 72-16 42 Gáspár, Kovács, Hegedűs (Kér­5.Jobbágyi 19 13 1 5 97-40 40 tész), Strihó. Szabadnapos: Nézsa SE. 6. Karancskeszi 19 10 4 5 68-39 34 GL: Szikora, Sindler, Rohácsi, 7. Varsány 19 8 2 9 52-54 26 ill. Hegedűs. Sárga lap: Peredi, A bajnokság állása 8. Kazár 19 6 1 12 56-80 19 Sági, Szikora, ill. Hodászi, 1. Szügy 17 14 1 2 59-15 43 9. Luciáivá 19 6 1 12 57-72 18 Sinkovics. 2. Szendehely 17 12 2 3 51-12 38 10. Etes 18 4 1 13 36-74 13 3. Rétság 17 11 5 1 63-16 38 11, Karancsalja 19 4 1 14 36-115 13 Patak SE ­4. Bánk 18 10 3 5 50-22 33 12. Mátraverebély 19 4 1 14 29-110 13 Romhány SE 5. Bércéi 17 10 2 5 42-30 32 13. Mátraterenye 18 4 1 13 38-153 12 8-1 (3-0) 6. Dejtár 18 10 2 6 40-32 32 14. Buják 19 4 1 14 38-71 10 Patak, vezette: Gordos Á. 7. Patak 17 9 2 6 46-23 29 man, Teplán, Sasvári, Muzsik, Henglár. Karancskeszi SE: Szeles - Fe­nyő, Király, Boros, Lantos, Ba­logh, Botos, Hegedűs, Simon, Oláh, Budveszel. GL: Lantos (3), Takács, Mu­zsik. Sárga lap: Teplán, ill. Bo­ros, Budveszel. Kazár KSE - Ságújfalu KSE 3-2 (1-0) Kazár, vezette: Menczel J. Kazár KSE: Oláh - Póczos, Bo­ros, Sándor, Kovács Gy., Horváth (Baranyi), Pál, Bornai, Kovács V. (Kómár), Jakab, Dobos (Vinyei). Ságújfalu KSE: Puporka - Dé­nes, Lakatos, Bocsó, Kalocsai .(Brumár), Orosházi M. (Botos), Tatter (Rácz), Gyüre, Szilvási, Medgyesi, Könnyű. GL: lakab Gy. (2), Vinyei, ill. Könnyű, Szilvási. Sárga lap: Ko­vács Gy., ill. Könnyű. Luciáivá SK - Jobbágyi HSE 6-2 (2-0) Luciáivá, vezette: Csala D. Luciáivá SK: Alapi - Radies N. (Géczi), Klajbán (Radics A.), Vas, Pribisán, Szabó, Tóth, Palotai, Malomhegyi, Bartkó D., Babus. Jobbágyi HSE: Buda - Tamás, Sirsom, Illés, Márkus, Smid, Ko­TSK Etes: Rigó - Somoskői (Sirkó Cs.), Szabó J., Máté (Zsélyi), Szeberényi Zs, Orosz (Kucsera), Szeberényi M., Berki K., Berki A., Zámbó (Kobolák), Sirkó T. Mátraverebély-Szentkút SE: Reviczki - Galbács, Kovács, Kiss (Verebélyi L.), Varga, Nagy, Verebélyi B., Csépány (Fekete), Oláh, Bolyki, Csemer (Szabó M.). Sárga lap: Máté, Zámbó. Szabadnapos: Varsány SE. A bajnokság állása 1. Karancsberény 16 14 2 0 51-13 44 2. Mátraverebély 18 12 5 1 51-16 41 3. Etes 18 11 3 4 47-36 36 4. Karancsalja 18 11 2 5 57-29 35 5. Varsány 17 11 1 5 49-32 34 6. Mátraterenye 17 10 1 6 76-39 31 7. Ságújfalu 17 8 1 8 48-36 24 8. Kazár 18 6 3 9 45-31 21 9. Karancskeszi 17 6 2 9 41-54 20 10. Vizslás 17 3 4 10 26-52 13 11. Zagyvaróna 18 3 3 12 34-50 12 12. Jobbágyi 17 3 1 13 28-70 10 13. Lucfalva 18 1 0 17 26-121 3 14. Buják kizárva Megjegyzés: A Bujáki SC csa­patát háromszori ki nem állás miatt a versenybizottság kizárta a további a küzdelmekből. Az ed­dig lejátszott eredményeit töröl­Megjegyzés: Bujáktól 3, Ságúj­falutól 2, Lucfalvától és a Mátra- terenyétől 1-1 pont levonva. Nyugati csoport Borsosberény SE - Szügy SE 0-5 (0-3) Borsosberény, vezette: Nagy S. Borsosberény SE: Selymes - Miklósi, Simó, Majer, Strihó Zs. (Tóth), Bódis, Balázs, Sinkovics, Szajbert (Újvári), Hatala, Kovács. Szügy SE: Szathmári - Tövis, Szilágyi, Strihó Cs. (Benedek M.), Dombóvári, Kovács Á., Be­nedek (Koplányi), Kalmár, Pin­tér, Hodászi, Bolyós (Barta). GL: Hodászi (2), Pintér (2), Be­nedek J. Sárga lap: Dombóvári, Pintér. Rétság VSE - Nógrádsáp SE 10-1 (5-0) Rétság, vezette: Berki A. Rétság VSE: Papp - Luzsák (Oláh), Steidl, Bőgér Á. (Rózsa), Törteti, Németh (Hriagyel), Szűcs, Vidák, Szklenár (Nagy Z.), Bőgér D., Krasnyánszki. Nógrádsáp SE: Félix - Varga, Dián, Kárpáti, Szilfai, Tóth, Be- reczki, Nagy G., Matyóka, Me­gyeri. Patak SE: Pincze G. (Pincze F.) - Ánik, Keresztes, Pincze D., Pap, Kácsor (Varga), Németh L. (Huttyán), Várhegyi, Faludi, Kutnyik, Oravecz. Romhány SE: Paróczi (Nagy) - Váró, Filiczki, Seres (Németh R.), Matus, Osztróczki (Fodor), Zalat- nai, Radionov, Rúzsa, Muszta, Valencsák. GL: Oravecz (2), Németh (2), Várhegyi, Kutnyik, Huttyán, Pincze G., ill. Muszta. Sárga lap: Várhegyi, ill. Váró. Szendehely FC - Nagyoroszi HBB SE 6-0 (2-0) Szendehely, vezette: Szakai T. Szendehely FC: Mák - Kurali, Földvári, Pach, Márkus (Hal- járszki), German (Bonafert), Sztupák, Földvári, Rottenbac­her (Szegner), Mácza, Gáspár (Babicz). Nagyoroszi HBB SE: Dobi- ásik - Ujlaczki (Dávid), Petró (Makkai), Kajtor (Vasas), Garai, Nagy, Krausz, Bogdány, Szan- dai, Kovács (Herczeg), Szorcsik (Kürti). GL: Mácza, Gáspár, Földvári, German, Babicz, Haljárszki. Sár­ga lap: Földvári, Gáspár, Szeg­ner, ill. Ujlaczki, Petró, Vasas. 8. Borsosberény 18 7 3 8 44-39 24 9. Romhány 18 4 3 11 37-65 15 10. Nógrádsáp 18 4 1 13 27-74 13 11. Nézsa 17 3 3 11 22-46 11 12. Nagyoroszi 18 3 1 14 28-90 10 13. Őrhalom 18 2 2 14 18-63 8 Megjegyzés: Nézsátó\ 1 pont le­vonva. Ifjúságiak: Borsosberény SE - Szügy SE 2-4, Rétság VSE - Nógrádsáp SE 22-0, Bánk SE - Őrhalom SE 6-2, Patak SE - Romhány SE 1-5, Szendehely FC - Nagyoroszi HBB SE 11-0, Bércéi KSK - Dejtár SE 4-7. Szabadnapos: Nézsa SE. A bajnokság állása 1. Rétság 17 17 0 0 114-17 51 2. Szügy 17 13 2 2 69-16 41 3. Szendehely 17 12 1 4 85-18 37 4. Bánk 18 11 2 5 74-28 35 5. Romhány 18 8 4 6 67-44 28 6. Bércéi 17 8 3 6 67-35 27 7. Őrhalom 18 8 0 10 53-63 24 8. Borsosberény 18 7 3 8 62-46 23 9. Nagyoroszi 18 5 2 11 35-74 17 10. Patak 17 5 2 10 31-72 17 11. Dejtár 18 5 2 11 33-65 16 12. Nézsa 17 4 0 13 31-99 12 13. Nógrádsáp 18 0 1 17 16-160 1 Megjegyzés: A Borsosberénytől és Dejtártól 1-1 pont levonva. I f 4 I

Next

/
Oldalképek
Tartalom