Nógrád Megyei Hírlap, 2015. április (26. évfolyam, 76-100. szám)

2015-04-08 / 81. szám

Néhány deciméteres lehetett A pletykát mint a társadalmi rend fontos tényezőjét kutatják A társadalmi rend egyik szinte észrevétlen, de a mindennapjainkban na­gyon is jelen lévő, fontos tényezőjét, a pletykát vizsgálja Takács Károly szociológus, aki az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpontban a Len­dület program keretében megkezdett munkáját az Európai Kutatási Tanács közelmúltban elnyert tá­mogatásával folytathatja. Budapest. Takács Károly évek óta vizsgálja a negatív társas kapcsolatokat, például az utála­tot és az agressziót. Az ÉRC tá­mogatásával a jövőben azonban egy új kutatási irány, a pletyka vizsgálata felé is elmozdul fő­ként szociológusokból álló cso­portjával, de a munkába fizi­kust, biológusokat, kulturális antropológust és statisztikuso­kat is bevon - olvasható a Ma­gyar Tudományos Akadémia honlapján. A pletyka „léte összefügghet a társadalmi renddel, a kooperáci­óval. Beszélgetünk másokról, ez az információcsere pedig közvet­lenül hozzájárulhat egy jobban, hatékonyabban működő társa­dalom létrejöttéhez'’ - vázolta te­óriáját Takács Károly, hangsú­lyozva, TlOgy'S’komplex társadat*“ makban a magas szintű és köl­csönös információcserén alapu­ló kooperáció nagyon jelentős szerepet játszik. „Megvizsgáljuk, hogy igaz-e az az alapvetés, amely szerint azokban a közösségekben, ame­lyekben megvan a magasabb szintű információcserén alapuló pletyka, nagyobb a rend, a nor­makövetés és a hatékonyság, va­lamint sikeresebben szorítja ki a közösség a deviáns viselkedést” - magyarázta. Kutatócsoportját elsősorban az érdekli, milyen hatásai vannak an­nak, ha a pletyka nem őszinte. Te­hát ha valaki szándékosan úgy kí­vánja a reputációs rendet - valaki­nek vagy valaminek az elismertsé­gét - megváltoztatni, hogy nem teljesen valóságos információt mond másokról. „Természetesen az is elképzelhető, hogy valaki szándékai ellenére ad téves'infor­mációkat, de érdekesebbek azok a helyzetek, amikor ez tudatosan történik” - mondta. Ismertetése szerint általános és középiskolákban korábban is végeztek kérdőíves kutatásokat. Az oktatási intézmények azért tűntek az adatfelvétel ideális te­repének, mivel a kamaszkor a pletyka és a reputációs rend ki­alakulásának szempontjából fontos időszaknak számít. „Ez az az életkor, amikor a közösség kezdi kialakítani a saját norma- rendszerét. A kamaszkor meg­határozó növekedéspszichológi­ai szempontból is a normák ki­alakulásában, fenntartásában és érvényre juttatásában egy kö­zösségen belül. Mi pedig úgy gondoltuk, hogy a pletyka szem­pontjából is érdekes lehet” - ma­gyarázta Takács Károly. A korábbi felmérésekben meg­kérdezték például az interjúala­nyokat, hogy kiről pletykálnak jó- , és kiről rosszindulatúan, és azt is, hogy szerintük ki pletykál róluk. „Ezek szabványos szociometriái vizsgálatok, amelyekhez képest újdonságot jelent majd például, hogy egy olyan felnőtt közösség­ben, ahol ehhez mindenki hozzá­járul, viszonylag újnak számító technikai eszközökkel, például okosórákkal rögzítenénk a beszél­getéseket” - beszélt a hagyomá­nyos és a tervezett módszerekről a szociológus. A jogi és etikai szempontokat is figyelembe vevő adatfelvétel során egy szoftver szűrné és egyből törölné a szemé­lyesnek minősülő adatokat, az ily módon anonimmá tett informáci­ókat viszont kódolva lehetne fel­dolgozni a kutatás során. A hálózatkutatás eredménye­it felhasználva, térben és időben is szeretnék ábrázolni, valamint elemezni az adott közösség strukturális formáit. „Ez egy na­gyon összetett dolog, amely min­den közösség esetében eltér. A szimulációs modellekkel azon­ban leegyszerűsítve vizsgálhat­juk meg, hogy a kapcsolati háló szerkezetének milyen hatása lesz arra, hogy a pletyka segítsé­gével egy közösségen belül sta­bil kooperáció jön létre” - vázol­ta elképzeléseit a szociológus. Mint kiemelte, fontos az is, hogy jól lehatárolható keretei le­gyenek a közösségnek, mert ha ezek a határok nagyon képléke­nyek, akkor a kutatók szerint a pletyka kisebb eséllyel képes el­látni a társadalmi rendet és re­putációt erősítő funkcióját. „Per­sze a minél pontosabb és telje­sebb kép kialakításához arra van szükség, hogy egy nagyobb közösségben is vizsgáljuk a pletykát, de most még csak az el­ső lépéseknél tartunk” - hang­súlyozta Takács Károly. ■ Miskolc. Feltehetően egy né­hány deciméteres nagyságú me­teorit megsemmisülését lehetett látni hétfő este Miskolc fölött az MTI által megkérdezett szakértő szerint. Leitner Zsolt, a miskolci Szabó Gyula Bemutató Csillagvizsgáló szakkörvezetője az MTI-nek ked­den azt mondta, nem ritka ez a csillagászati jelenség. Úgy fogal­mazott, bár ő „csak szemtanúk elbeszélésből” hallott a Miskolc fölött történt eseményről, vélhető­RÍ0 deianeiro. A yanomami in­diánok eltemették azokat a vér­mintáikat, amelyeket még az 19ó0-70-es években vettek tőlük amerikai kutatók. A Brazília északi részén, az Amazonas és a Venezuelával ha­táros Roraima államok vidékén őshonos yanomami törzs tagjai Roraima állam egyik falujában földelték el ősi ceremóniában a vérmintákat - adta hírül honlap­ján az 0 Globo brazil napilap, amely egy videót is közzétett a „temetésről”. 1967-ben több ezer vérmintát vettek tőlük amerikai kutatók egy genetikai teszthez. Ezeket a mintákat fiolákban őrizték, amelyeket most sikerült visszakapni az Egyesült Álla­moktól. A mintákat adók közül 30-an még ma is élnek, közülük 15-én vettek részt a hétvégi cere­mónián. Davi Kopenawa, a yanomamik egyik sámánja el­mondta, a törzs tagjait elborzasz- totta az, hogy a mintákat évtize­deken keresztül hűtőszekré­nyekben őrizték távol az ősi föld­től, ahonnan valók. „10 vagy 11 éves lehettem, amikor egy nem indián meglátogatta törzsünket. en egy néhány deciméteres mete­orit lehetett, amely a Föld légkör­ének alsóbb rétegében robbant szét. Ezt fényjelenség kíséri - tet­te hozzá. Az Eszak-Magyarország című Borsod-Abaúj-Zemplén me­gyei napilap keddi számában több szemtanú beszámolója alap­ján azt írta, hogy fény- és hangje­lenségekkel kísérve tört darabok­ra feltehetően egy meteorit Mis­kolc fölött hétfőn este. A látványos jelenségről számos amatőr vide­ót töltöttek föl a világhálóra. Négy faluban éltünk, sok misz- szionáriussal, ők mondták a törzs öregjeinek, hogy vért kell adnunk” - idézte fel a történte­ket Kopenawa, aki éveken ke­resztül harcolt azért, hogy visz- szaadják nekik a betegségek ku­tatására felhasznált mintákat. Az indiánok száma a múlt szá­zadban nagyon megfogyatko­zott, betegségek tizedelték őket, aranyásók nyomultak be terüle­teikre, és ölték meg őket. 2010-ben az öt amerikai kuta­tóintézet, ahol a mintákat tárol­ták, elfogadta a brazil kormány javaslatát arra, hogy szolgáltas­sák vissza a mintákat az indiá­noknak. Március 2ó-án a Penn­sylvaniai Egyetem és a brazil ha­tóságok aláírták a megállapo­dást a minták visszaadásáról. Az őslakosok védelmével fog­lalkozó Survival International szerint ha egy janomami meg­hal, holtestét elégetik, és a törzs számára létfontosságú, hogy semmilyen maradványa vagy ja­va ne maradjon fent. A yanomamik számát manap­ság mintegy 20 ezerre becsülik, a törzs tagjai 200-250 faluban élnek. Eltemették vérmintáikat Két óegyiptomi sírhelyet tártak fel Kairó. Két óegyiptomi sírhelyet tártak fel francia régészek egy Szakkarától délre fekvő régészeti lelőhelyen - jelen­tette be az egyiptomi műemlékvédelmi minisztérium. A két sírhely az egyiptomi óbirodalom idejéből származik, és a kö­rülbelül Kr.e. 2240 és 2150 között ural­kodó II. Pepi fáraó két papjának végső nyughelyeként szolgált. Az első, 12 méter mélyen fekvő sírba egy Ankti nevű, míg a 6 méter mélyen ta­lált második sírba egy Szabi nevű papot temettek el. Az építmények fehér már­vány falait áldozatbemutatást ábrázoló festmények díszítik - adta hírül a Luxor Times, amely honlapján számos fotót tett közzé a gazdagon díszített sírkamrákról. Mindkét helyen találtak sírgyalázás- ra vagy sírrablásra utaló jeleket: az el­temetettek csontjait szétszórták a sír­kamrában - állapította meg Vassil Dobrev, a francia közel-keleti régészeti intézet vezetője. HIRDETÉS Csillag születését kapták lencsevégre Washington. Egy csillag születését kapta lencsevégre „valós időben” egy nemzetközi kutatócsoport, amely az Új-Mexikóban működő, nagyon nagy rádiótávcső-rendszer, a VLA segítségé vei 18 év különbséggel készített két felvételt hasonlította össze. A kutatásról a Science legújabb szá­mában jelent meg tanulmány. A Földtől 4200 fényévnyire lévő W75N(B)-VLA2 jelű csillagról, amely 300-szorfényesebb, minta Nap, 1996- ban készítettek felvételeket, majd 2014-ben ismét lefotózták - olvasható a PhysOrg hírportálon. Mint a kutatásokat irányító Carlos CarrascoGonzales, a Mexikói Nemze­ti Autonóm Egyetem csillagásza hang­súlyozta, a két felvételsorozat között drámai a különbség. Míg 1996-ban a születő nap által kilövellt forró ionizált gázok kompakt tömege látható, a tava lyi felvételeken már a csillagszél meg­nyúlt áramlata figyelhető meg. A feltételezések szerint a csil­lag sűrű gáznemű környezetben születik, és egy fánk alakú por­gyűrű veszi körül. Időről időre a születő nap forró, ionizált gázo­kat lövell ki. Kezdetben a csillag­szél minden irányban egyfor­mán terjed, és kerek burkot al­kot a fiatal égitest körül. Később a csillagszél eléri a porgyűrűt, amely lelassítja az ionizált gázo­kat. A továbbiakban a gyűrű tengelye mentén terjednek a gá­zok, ahol a kisebb ellenállás mi­att gyorsabban tudnak „halad­ni”. Ezzel magyarázható az áramlat megnyúlt alakja. „Egyedülálló lehetőség adó­dik, hogy a következő néhány évben megfigyeljük, milyen át­alakulásokon megy át egy na­gyon fiatal csillag élete legko­rábbi szakaszaiban” - magya­rázta Carlos Carrasco-Gonzalez. «Á ^ Sajóvölgye C •‘Wmf A TAKAREKPONT riALÖZAT TA6JA Itt az idő, hogy megbízható partnerre bízza hiteltartozását! VÁLTSON! Forintosított hitelének kedvező kiváltása a Sajóvölgye T akarékszövetkezetnél! rífrMtfvi I A ' ..J. < j / ) £y . Mk if~*' 7}ft ■­Gyors, pontos ügyintézéssel várjuk Salgótarján. Klapka Gy. Oi 1.32521-248 Bag, Petőfi tér 14. 28/504-020 Bátonyterenye. Madách út 6. c/2 32/512-400 Bátonyterenye. Ózdi út 47. 32/355-708 Bujt*. Deráksor út 10. 32/488-068 Ceted. Petőfi út 5. 32/406-177 Héhalom, Petőfi út 7. 32/482-148 Káttó, Rákóczi út 3. 32/477-014 Karancelapujtő, Rákóczi út 66.32/447-321 Kazár. Hunyadi út 6. 32/341439 Litte Kossuth út 18. 32/453-115 Mátraterenye, Kossuth út 191. 32(362-306 Vanyare, Szrtki út 1/a. 32/484-400

Next

/
Oldalképek
Tartalom