Nógrád Megyei Hírlap, 2015. április (26. évfolyam, 76-100. szám)

2015-04-04 / 79. szám

Gyutai bizakodik az olasz tesztek után Az idén az olasz bajnokság National Trophy 600 Supersport kategóriájában induló Gyutai Adrián, a paksi gyorsasági motoros a nemrég újraaszfaltozott misanói pályán vett részt a kötelező' hivatalos teszten. A három nap alatt sikerült megtalálni a Honda alap­beállításait, valamint a helyes gumikeveréket, és a fo­lyamatosan javuló köridő azt is igazolta, hogy a Misanóban először motorozó 24 éves versenyzőnek si­került alaposan feltérképeznie a legendás pályát. motorsport. Eddigi pályafutása legnehezebb szezonja előtt áll Gyutai Adrián. A 24 éves paksi gyorsasági motoros idén már teljes szezont teljesít az olasz pontvadászatban, hogy egy lépéssel közelebb kerüljön nagy álmához, a vb induláshoz. Adrián egyedüli hondásként új kategóriában, a National Trophy 600 Supersportban áll rajthoz az olasz futamokon. Adrián eddig még sosem motorozott Misanóban, ám a teszt alatt nemcsak a legendás pályacsíkkal ismerkedett össze, ha­nem szerelőivel és a Dunlop mérnökeivel közösen megtalálták a Hon­da legoptimálisabb alapbeállításait, illetve a pályára leginkább alkal­mas gumikeveréket. A három nap alatt a megtett 67 kör - mindezt annak ellenére, hogy pénteken, a zuhogó eső miatt mindössze ötször ment végig a vizes aszfaltcsíkon - alatt folyamatosan javult a köride­je (1.42.9 volt a legjobb) és a mért időeredmények alapján mindig a legjobb négy között szerepelt: az öt edzésből kétszer a harmadik, há­romszor a negyedik időt érte el. Ez pedig bíztató az április 24-26-a kö­zött ugyanitt, Misanóban rendezendő bajnoki rajtra.- Nagyon elégedett vagyok a Misanóban eltöltött három nappal, an­nak ellenére, hogy a pénteki gyakorlást szinte teljesen elmosta az eső. Szombaton és vasárnap viszont rengeteg időt tölthettem a pályán, amit így sikerült megismernem. A Honda tökéletesen működött, de van még pár beállítás, amit szeretnénk kipróbálni. Az alapok megvannak, a fan­tasztikusan dolgozószerelőim, Bájó és Bene Peti, valamint a Dunlop mérnökei segítségével sikerült egy nagyon eredményes hétvégét zárnom. Rengeteg adatot gyűjtöttünk, és az utolsó finomításo­kat majd a szabadedzéseken elvégezzük. - fogalmazott Adrián. A Tomracing Motorsport csapatfőnöke is bizakodóan vár­ja a misanói idénynyitót a teszten tapasztaltak fényében.- Nagyon vártuk már, hogy Adrián ismét pályára léphes­sen, és kiderüljön, hogy a kemény téli felkészülés után mi­lyen teljesítményre lesz képes a világ egyik legerősebb bajnok­ságának motorosai között. A teszt során Adrián nagyon jó időket motorozott, és úgy látjuk, hogy megérett a hírhedten kemény olasz bajnokság mezőnyéhez - jelentette ki Miklósy Tamás. Gyutai utolsó felkészülési állomásként abszolút tesztelési céllal elindul április 18-19-én, a Pannoniaringen az IMRC és a Magyar Baj­nokság első versenyén. Fölényesen győzött a Magyargéc LABDARÚGÁS Arany Fácán megyei III. osztály, 13. forduló Keleti csoport Magyargéc SE - Mihálygerge SE 9-0 (5-0) Magyargéc, vezette: Geese Z. Magyargéc SE: Berki D. - Dombi, Rádi R. (Pusztai), Bari, Ökrös R, Ökrös I., Pingiczer (Váradi), Rácz L., Oláh Cs., Rádi R., Rácz Gy. (Rácz T.). Mihálygerge SE: Márton - Oláh I., Nyerges, Szalai, Sznak Zs., Sznak D., Kiss, Balogh, Czakó, Sznak M., Berencsi. GL: Ökrös I. (2), Rácz T. (2), Rácz Gy., Oláh Cs., Rádi R., Pingiczer, Rádi R. Cserhát TSE Felsőtold - Egyházas SE 3-0 (2-0) Felsőtold, vezette: Kálmán Z. Cserhát TSE Felsőtold: Nagy I. - Murányi (Balás I.), Balázs G., Tóth, Nyírjei, Szita (Imre), Hucs- kó, Foltényi, Balázs B., Klárik, Nagy B. (Csillár). Egyházas SE: Tóth P. - Zom- bori, Oláh G. (Gregász), Bari, László, Brányik, Oláh I T., Oláh H., Oravecz (Oláh II T.), Kiss, Dienes. GL: Klárik (2), Nagy B. Kisterenyei SE - Kisbágyon 6-1 (3-0) Kisterenye, vezette: Bogár Cs. Kisterenyei SE: Mészáros - Zabari, Barabás (Oláh), Kovács, Komódy, Szabó (Lócskai), Lő­rinc, Gyura, Farkas, Erdei, Berki A. (Bakos). Kisbágyon: Baranyi G. - Ságodi, Baranyi D., Bangó, Báthy, Varanyeczki, Puporka, Gáspár, Tóth, Berki Sz., Nagy. GL: Lőrinc (3), Gyura, Komódy, Bakos, ill. Varanyeczki. Sárga lap: Lőrinc, Oláh, ill. Baranyi D., Puporka, Berki Sz. Ecseg SE - Mátraszele SE 3-3 (2-1) Ecseg, vezette: Lovasi J. Ecseg SE: Tóth Z. - Adorján, Bognár, Mihalik J., Baranyi M., Banos (Fokk), Szerémi, Válóczi (Bagyinszki), Mihalik R. (Zsiga), Baranyi T., Moravcsik. Mátraszele SE: Kazinczi - Oravecz, Bodor, Fekete, Berzák, Berki, Szabó, Radies T., Baranyi L, Radies L, Handó. GL: Baranyi T., Moravcsik, Baranyi T., ill. Radies L, Berki, Radies T. Sárga lap: Moravcsik, ill. Oravecz, Fekete, Radics, Handó. Csécse SE - Roma SE Varsány 1-2 (1-2) Csécse, vezette: Kecskés G. Csécse SE: Vido - Pusztai, Tóth, Hényel, Határ, Válóczi (Ma­kai), Bodó, Zsiga (Kolompár), Hídvégi, Vincze, Nágel. Roma SE Varsány: Balázs - Baranyi, Kosa D., Berki, Petrovics, Sárközi R., Sárközi R, Sámuel G., Kökény, Sámuel D., Kosa J. GL: Bodó, ill. Sámuel G. (2). Sárga lap: KósaT)., Berki, Kosa I. Szabadnapos: Mátraszőlős KSE. A bajnokság állása 1. Felsőtold 12 10 2 0 48-18 32 2. Roma SE V. 12 10 1 1 47-17 31 3. Kisterenye 12 8 1 3 60-25 25 4. Csécse Í1 6 3 2 34-17 21 5. Magyargéc 12 6 1 5 44-26 17 6. Mátraszele 12 5 2 5 30-28 17 7. Ecseg 12 5 1 6 42-44 16 8 Mihálygerge Í2 4 0 8 23-46 12 9. Mátraszőlős 11 3 0 8 24-31 7 10. Egyházas SE 12 1 1 10 26-65 4 11. Kisbágyon 12 1 0 11 15-76 3 Megjegyzés: Magyargéctől és a Mátraszőlőstől 2-2 pont levonva. Középcsoport Ipolyvece TE - Szondy SE Hont 0-0 Ipolyvece, vezette: Holecska A. Ipolyvece TE: Puruczki - Csejk, Medve A., Sinkó, Medve Sz., Fábi­án L, Varga, Stefkó, Fábián R, Huszti (Rácz), Burai (Szabó R). Szondy SE Hont: Brinyiczki - Garazsi, Pásztor, Bander, Rúzsa, Szabó R., Lakatos, Virág Zs. (Dudok), Virág D., Dombi, Pál. Sárga lap: Fábián R, ill. Brinyiczki, Pásztor. Szent Imre DSE Balassagyarmat - Doboskút SK Nógrádsipek 0-1 (0-1) Balassagyarmat, vezette: Béres K. Szent Imre DSE Balassagyar­mat: Oláh R. - Vass, Riczi, Ádám, Máthé, Petényi (Oláh R.), Csó- kási, Szenográdi, Antal, Tolnai, Csábi (Mahót). Doboskút SK Nógrádsipek: Végh Sz. - Végh R, Percze, Ban­gó B., Bangó A. (Lenner), Rácz (Bartus), Németh (Oláh B.), Csernák Cs., Varga (Matuszka), Rigó, Csernák Sz. GL: Varga. Sárga lap: Oláh R., Riczi, ill. Percze, Bangó A., Csernák Cs. Nógrádmarcal SE - Csitár SE 3-1 (1-1) Nógrádmarcal, vezette: László L. Nógrádmarcal SE: Kerekes - Szabó, Cservenák, Dömsödi, Tol­nai (Oláh II A.), Oláh I A, Gáspár, Ábrahám Á., Tamás, Ábrahám K., Reznyik. Csitár SE: Deme - Valah, Tó­tok (Tóth), Gaál, Baráz, Kelemen, Gál, Bozány (Fehér), Zagyi, Ba­lázs, Antal. GL: Gáspár (2), Oláh I A., ill. Gál. Sárga lap: Gáspár. Szécsény VSE ü. ­Ipolytamóc SE 1-0 (1-0) Szécsény, vezette: Kiss D. Szécsény VSE H: Horváth - Kovács, Farkas, Lőrik, Molnár, Végh F. (Kelecsényi), Sztrigán, Vincze, Lőrincz (Szekeres), Né­meth, Lászlók. Ipolytamóc SE: Oláh - Bába, dr. Bolyós G., Kiss, Tőrincsi, Bo­tos, Szőrös Zs., Gál (Botos), Bolyós B., Matyóka, Tőzsér (Lakatos). GL: Lászlók. Ipolyszögi SE - Unicum FC Mohora 2-1 (0-1) Ipolyszög, vezette: Kiss T. Ipolyszögi SE: Tóth Z. - Sági, Tóth Cs. (Bogdán), Molnár, Tre- pinszki Z., Baráth, Kovács (Sze­ntesi), Trepinszki Sz., Tóth G. (Kárdási L), Takács, Bognár S. (Záborszky). Unicum FC Mohora: Antalics - Odor, Antóni, Krajcsi, Vidámi (Oláh), Feranecz, Tóth J. (Czi- bulya), Gyurovics, Molnár, Bog­nár K., Pénzes. GL: Trepinszki Sz., Kovács, ill. Feranecz. Sárga lap: Sági, Ta­kács, Bognár, ill. Antóni, Krajcsi, Vidámi. Ludányhalászi SE - Kétbodony SE 3-4 (2-1) Ludányhalászi, vezette: Ka­zinczi I. Ludányhalászi SE: Priska - Tiszttartó R., Végh T., Erki (De­mus), Mester (Kovács G.), Urbán, Pityi, Oláh, Szeles, Takács (Pusz­ta), Végh Gy. (Mosó). Kétbodony SE: Matyóka - Zachar, Szorcsik, Jakubecz, Kiss (Marsiczki), Jakab, Bartyik, Ko­vács R. (Boros), Majoros, Meló (Lichy), Simon. GL: Úrbán, Végh Gy., Puszta, ill. Meló (2), Jakab, Simon. A bajnokság állása 1. Mohora 13 10 2 1 48-13 32 2. Szécsény II. 13 9 1 3 36-6 28 3. Kétbodony 13 8 2 3 52-25 26 4. Nógrádsipek 13 8 2 3 39-17 26 5. Ipolytamóc 13 7 2 4 30-17 23 6. Ipolyszög 13 6 0 7 31-38 18 7. Csitár 13 5 1 7 42-39 16 8. Szent Imre DSE 13 5 1 7 22-25 16 9. Ipolyvece 13 4 3 6 31-34 15 10. Hont 13 4 3 6 23-39 15 11. Nógrádmarcal 13 3 0 10 14-65 8 12 Ludányhalászi 13 0 1 12 15-65 1 Megjegyzés: Nógrádmarcaltól 1 pont levonva. Nyugati csoport Szendehely FCD. - KSE Szátok 3-5 (2-1) Szendehely, vezette: Jónás K.. Szendehely FC n.: Gláz - Szú­nyog, Földi (Hugyecz), Müller, German (Benyusovics), Rotten­bacher (Fidel), Gáspár, Tóth, Hékli (Tamis), Bach, Nagy (Ko­csis). KSE Szátok: Szabó - Gubik, Pribelszki (Fábián), Herczeg, Hustyava (Batta), Franka (Ha­lai), Dóbiás D., Previz, Dóbiás R, Loksa (Maczkó), Medvik. GL: Bach, Gáspár, Tamis, ill. Dóbiás R (3), Medvik, Gubik. Keszegi SE - Legéndi SE 1-1 (1-1) Keszeg, vezette: Magos N. Keszegi SE: Szunyogh - Al­bert, Sára, Erdei, Lestyán, Schmittinger (Cseri), Gyetván, Deák, Sára, Papp, Miklián. Legéndi SE: Rafael - Füle, Murcsik P. (Bujnyik), Pintér, Molnár, Murcsik T., Kovács, Kur- nász, Burai, Sajgó, Franyó. GL: Deák, ill. Sajgó. Sárga lap: Miklián, ill. Füle, Murcsik R, Kurnász. ősagárd LK - Egyházasdengeleg FE 2-0 (2-0) Ősagárd, vezette: Szűcs Gy. Ősagárd LK: Kapuszta - Far­kas, Hauzman, Leányvári, Tóth Péter, Rácz, Kraft, Holecz, Tóth Pál (Balogh), Barnoki (Virág), Tabics. Egyházasdengeleg FE: Mlinár- csek Z. (Holecz) - Gyurik, Berkes, Király, Jambrich, Sinkó, Jakus, Pe­te, Liptai, Falta, Mlinárcsek M. GL: Tabics, Holecz. Sárga lap: Barnoki, ill. Berkes, Mlinárcsek. Nógrád SE - Kálló FC 5-2 (1-1) Nógrád, vezette: Urbán V. Nógrád SE: Burik - Csabuda, Fritz, Kovács, Pálinkás J., Varga, Mészáros, Pálinkás F., Pikács, Kondricz, Strausz (Králik). Kálló FC: Oláh - Makó I. (Vidák D.), Vidák Gy., Hajdú N., Horváth L, Diviák, Hajdú A., Horváth A., Lakatos T., Ruska (Lakatos A.), Makó Zs. (Zimmerman). GL: Strausz, Pálinkás R, Mé­száros, Králik, Kondricz, ill. Vidák, Zimmerman. Sárga lap: Csabuda, ill. Zimmerman. KSE Becske - Tolmács SE 3-0 (játék nélkül) Vanyarc KSE - Erdőkürt SK 3-0 (játék nélkül) A bajnokság állása 1. Becske 13 11 1 1 57-22 34 2. Ősagárd 13 11 0 2 49-13 33 3. Vanyarc 13 8 2 3 34-19 26 4. Legánd 13 7 3 3 38-24 24 5. Szátok 13 7 2 4 34-29 23 6. Erdőkűri 13 6 2 5 26-23 20 7. Szendehely II. 13 5 2 6 36-38 17 8. Nógrád 13 3 2 8 19-44 11 9. E.-dengeleg 13 3 1 9 23-43 10 10. Kálló 13 3 0 10 22-43 9 11. Keszeg 13 2 3 8 22-38 9 12. Tolmács 13 1 4 8 21-45 7 i i r r i

Next

/
Oldalképek
Tartalom