Nógrád Megyei Hírlap, 2015. április (26. évfolyam, 76-100. szám)

2015-04-03 / 78. szám

Orbán Viktor: ésszerű együttműködni Kazahsztánnal fedaiia. - Ésszerű mély együttműködést kialakítani Kazahsztánnal, mert ez a világ egyik leggyorsabban fejlődő országa - mondta Orbán Viktor miniszterelnök szer­dán Asztanában. A kormányfő háromnapos hivatalos lá­togatáson tartózkodik Asztanában. Orbán Viktor megbeszélést folytatott kazah kollé­gájával, Karim Maszimowal. Közös sajtó- tájékoztatójukon Orbán Viktor a magyar- kazah kapcsolatépítésről szólva kiemelte: ennek a zászlóshajója a magyar olajipari cég, amely együttműködik Kazahsztánnal. Megállapodtak arról is, hogy a két ország közötti közvetlen légi járat megteremtésé­nek segítésére légügyi egyezményt köt­nek, és a kormányfő hangsúlyozta a nuk­leáris együttműködés jelentőségét a mér­nöki szolgáltatások területén is. Orbán Viktor közölte: a jövőben Ma­gyarország kétszáz kazah diáknak bizto­sít ösztöndíjat. Beszámolt arról is, hogy a kormány úgy döntött: Magyarország csat­lakozik az Ázsiai Fejlesz-tési Bankhoz. Továbbá elfogadta a meghívást a májusi gazdasági fórumra, és a 2017-ben esedé­kes, Kazahsztánban sorra kerülő Expón is képviselteti magát - jelentette ki. Ä miniszterelnök kifejtette: a világon ma mindenki azon gondolkodik, hogyan lehet sikeresnek lenni a gyorsan változó világban. - Magyarországnak, amely tör­ténelmi okokból elvesztette a nyersanyag- és energiaforrásai nagy részét, nem köny- nyű választ adnia erre a kérdésre - ma­gyarázta. Úgy látja, a magyar sikeresség útját megtalálni nehéz, mert „sem mére­tünk, sem természeti adottságaink nem jelölik ki azt”. Orbán Viktor szerint éppen ezért fon­tos a világ gyorsan fejlődő részeivel jó kapcsolatot kialakítani, és ezért lényeges a jó viszony Kazahsztánnal is. A kormányfő felidézte: kazah kollégá­ja korábbi budapesti látogatása eredmé­nyeként baráti viszony alakult ki a két ország között. - Ezért a magyar delegá­ció mindig szívesen jön Kazahsztánba, ezúttal is a kormány hat tagja érkezett Asztanába - közölte. Karim Maszimov a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy Magyarország az EU tagjaként és Kazahsztán az ázsiai régió fontos országaként szorosabbra fűzheti stratégiai együttműködését. Megbeszélé­sük messze meghaladta a politikai párbe­széd általános szintjét, a két ország közöt­ti együttműködés Orbán Viktor és Nurszultan Nazarbajev kazah köztársa­sági elnök déleőtti találkozójával pedig még erősebb lett - mondta. Közölte: Magyarország és Kazahsztán sok területen működik együtt. Orbán Viktort szerda délelőtt - a miniszterelnö­ki találkozó előtt - fogadta Nurszultan Nazarbajev kazah köztársasági elnök. A nap folyamán Orbán Viktor magyar-ka- zah stratégiai tanács felállításáról szóló egyetértési megállapodást, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a KazAgro Holding és az Eximbank közös pénzügyi alapjának beindításáról szóló előszerződést, Trócsányi László igazság­ügyi miniszter bűnügyi jogsegély megál­lapodást, Varga Mihály nemzetgazdasá­gi miniszter pedig kétoldalú szakképzé­si együttműködési megállapodást írt alá kazah kollégájával. Orbán Viktor miniszterelnök és Nurszultan Nazarbajev kazah elnök tárgyal Asztanában, Kazahsztán fővárosában. A kormányfő háromnapos hivatalos látogatáson tartózkodik Asztanában. Balról Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Hozzák nyilvánosságra...! Budapest. - A Demokrati­kus Koalíció (DK) arra szólít­ja fel Polt Péter legfőbb ügyészt és Matolcsy György jegybankelnököt, hozzák nyilvánosságra, hogy kik vol­tak azok a poliükusok - akik az eddig ismert adatok sze­rint - pénzt tettek be a Qua­estorba - mondta csütörtö­kön a párt szóvivője. A DK azt is szeretné tudni: ha van­nak ilyenek, akkor ők meny­nyi jutalékot vettek fel a cég­től. Gréczy Zsolt úgy fogalma­zott: élnek a gyanúperrel, hogy fideszes politikusok vagy kormánytagok szerez­hettek befektetéseket a Qua­estornak. Mint mondta, a DK elnökségének tagjai közül senkinek nem volt és nincs is befektetése a Quaestornál. Feljelentést tesznek Budapest Ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz az LMP a gázárcsökkenés elmaradása miatt - közölte Szél Bernadett társelnök csütörtökön. Az el­lenzéki párt szerint elfogad­hatatlan, hogy a Magyar Ener­getikai és Közmű-szabályozá­si Hivatal „másfél éve nem ké­pes megtudni” a 100 százalék­ban állami tulajdonú Magyar Földgázkereskedő Zrt.-től, hogy a gázimportőr cég meny­nyiért veszi az Gazpromtól a gázt. Mivel a hivatal nem is­meri a beszerzési árat, nem tudja használni a gázképletet, így az importár jelentős csök­kenését nem tudja érvényesí­teni a belpiaci gázárakban, és „ezzel súlyosan megkárosítja a magyar fogyasztókat”. Hűtlen kezelés miatt... Az MSZP hűtlen kezelés miatt ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz a Quaestor-ügyben a Kül­gazdasági és Külügymi­nisztérium (KKM) gaz­dálkodásával összefüg­gésben - közölte Tóth Bertalan, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyet­tese csütörtökön Buda­pesten, sajtótájékoztatón. Budapest Azt mondta, a KKM szerdán beismerő vallomást tett, amikor bejelentette: háttér- intézménye, a Magyar Nemze­ti Kereskedőház Zrt. feljelen­tést tett, mert bár a Quaestor­nál elhelyezett állampapírok alaptőkéjét visszakapta, a két év után járó több száz millió fo­rintos kamat bennragadt.- Vagyoni hátránya keletkezett a KKM-nek - összegzett Tóth Ber­talan. Az ellenzéki politikus szerint a minisztérium azt is beismerte ezzel, hogy hanyagul, hűtlen mó­don bántak a közpénzekkel. Azt firtatta, hogy te­hetett a KKM vagy bármely intézménye több mil­liárd forintot a Quaestorba, amelynek tulajdonosai között rengeteg offshore cég van. Mi történt a 4 milliárd forintos összeg kivétele, március 9. és a szerdai nap közötti egy hónapban? - kérdezte, utalva arra, hogy azt rögtön lehetett látni, hogy nem állampapírt kapott vissza a KKM.- Mind az államháztartási, mind a nemzeti va­gyonról szóló törvény tartalmaz olyan rendelkezé­seket, amelyeket a külügyminisztérium ebben a botrányos és szövevényes ügyben megsértett és eb­ből több száz millió forint kára keletkezett a ma­gyar embereknek - hangoztatta. Kifejtette: az ál­lamháztartási törvény 79. paragrafusa rögzíti, hogy költségvetési szerv a kincstárnál vezethet számlát. A nemzeti vagyonról szóló törvény alap­ján pedig tilos nem átlátható céggel szerződést kötnie költségvetési szervnek. Tóth Bertalan felidézte azt is, Orbán Viktor mi­niszterelnök hétfőn a parlamentben azt mondta, a külügyminisztériumnál a jelek szerint megvan a pénz rendben. Most mégis kiderült, hogy több száz millió forint hiányzik - hívta fel a figyelmet. Úgy fogalmazott: „a helyzet most tehát az, hogy a miniszterelnök hazudott, a külügy pedig eltőzsdé­zett több száz millió forintot”.- A „brókerkormánynak” el kell számolnia az ál­lamkasszából hiányzó több száz millió forinttal - jelentette ki. íIRDETÉS Ellenőrizze tavasszal is a vízmérőaknát! Nemcsak a tél beköszöntével, hanem ilyenkor, a tavasz kezdetekor is érdemes ellenőrizni a vízmérőket A házi ivóvízhálózat részét képező vízmérőakna tisztán tartásáról és a vízmérők épségének megőrzéséről a Felhasználó köteles gondoskodni. Érdemes megtenni a szükséges óvintézkedéseket, hogy elkerülhetőek legyenek a mérő-meghibáso­dás helyreállításának, illetve a vízelfolyás miatt jelentkező magasabb vízdíjszámlának a költségei. Az Északmagyarországi Regionális Vízművek Zártkörűen Működő Részvénytársaság szak­embereinek javaslata alapján a tartós fagyok elmúltával célszerű megvizsgálni a vízmé­rőakna állapotát, különösen a hétvégi házakban. Az akna alapos kiszellőztetésévei a mérők megóvhatóak a korróziótól (a szellőztetés után az akna megfelelő lezárásáról gon­doskodni kell). Amennyiben hosszú ideig nem volt fogyasztás, akkor ivásra, főzésre törté­nő felhasználás előtt ajánlatos a víz kiengedése. A kerti csapokat csak akkor tanácsos üzembe helyezni, amikor már nem várhatóak fagyos éjszakák, hiszen a hideg jelentősen károsíthatja a szerkezeteket. Az ÉRV ZRt, munkatársai gyors és egyszerű megoldástjavasolnak az állapotellenőrzésre és a hálózat tesztelésére: a Felhasználók zárják el gondosan valamennyi vízvételi hely kifo- lyószerelvényét és nézzék meg a vízmérőt. Ha a legkisebb csillagkerék ennek ellenére pörög, Illetve egyéb módon észlelhető fogyasztás, akkor valahol szivárgás lehet a hálóza­ton, ezért szakemberrel át kell nézetni a rendszert. Ha normál felhasználás mellett a szokásosnál nagyobb fogyasztást jelez a mérő, akkor is meghibásodás feltételezhető a hálózaton, ebben az esetben is szükséges a baj forrásának felkutatása, és a hibás szerelvény vagy vezeték megjavíttatása, Probléma esetén forduljon a nap 24 órájában működő Központi Diszpécserszolgálat munkatársaihoz a 06-48/514-550 telefonszámon! Tavasszal is ellenőrizze a vízmérője állapotát, hiszen a fogyasztásmé­rők rendeltetésszerű működtetése a közös érdekünk! Köszönjük az együttműködését! ÉRV ZRt. : Tóth Bertalan szerint jj beismerő vallomást tett < a minisztérium í

Next

/
Oldalképek
Tartalom