Nógrád Megyei Hírlap, 2015. április (26. évfolyam, 76-100. szám)

2015-04-23 / 94. szám

Világranglista-pontszerző ese­ményt rendezett a mögöttünk hagyott hétvégén a Salgótarjáni Hegyikerékpáros Egyesület eresztvényi központtal, Salgó várának környékén. Ahogyan az várható volt, a futamra a környező országok „pontéhes” versenyzői is megérkeztek, így ukrán, szlovák és lengyel ver­senyzőkkel kellett felvennie a harcot a mieinknek. Az elit ka­tegóriában a nőknél ez Benkó Barbarának még sikerült (Focus XC Team), a férfiaknál már kevésbé, hiszen Juhász Zsoltnak (Waberer's Areus MTB Team) mindösszesen az ötödik pozíciót sikerült megka­parintani. A Salgótarjáni Hegyikerékpáros Egye­sület nem kezdő a hegyikerékpáros ver­senyek rendezésében, csak a hagyomá­nyos cross-country szakágban számolva ez volt a klub tizenharmadik, legalább Magyar Kupa ranggal bíró versenyük. Nem lett „szerencsétlen” az esemény, bár tény, hogy néhány kellemetlen momen­tum beárnyékolta a hétvége ragyogását- de erről majd később. A nap ragyogá­sát azonban szerencsére csak szombaton árnyékolták a felhők és bár a hét közepén tapasztalt kánikula-közeli értékektől messze elmaradt a hétvége hőmérsékle­te (sőt, vasárnapra virradóra fagyott is Eresztvényben), alapjában véve elfogad­ható időjárással találkozott a helyszínre érkezett több mint kétszáz versenyző, kí­sérőik és a több száz kilátogató néző is. 6 évestől az 55 évesig Az U9-es, azaz a 9 év alatti kategóriák rajtjával indult a versenynap. A legki­sebbek a Mesevölgyben sem a vaddisz­nótól, sem a medvétől nem ijedtek meg- pályájuk nyomvonala mindkét faragott állat mellett elhaladt. A fiúk között a ren­dező egyesületből Péter Nándor (Salgó­tarjáni HKE) állhatott fel a dobogóra. Az Ull-es és U13-as korosztályok már az egykori Dornyay Turistaház irányába raj­toltak, majd a Mesevölgyben kanyargó pályán keresztül érkezetek vissza a ver­senyközpont területére - itt a lányoknál Báli Emese U11 -ben, míg Reichardt Liza U 13-ban (mindketten SHKE) hozott el magabiztosan egy-egy ezüstérmet. Reichardt Zalán debütált U 13-ban, amely korosztályban első versenyén ó. lett, de eredményéhez hozzá tartozik, hogy mindösszesen 11 másodpercre volt tőle a 4. pozíció. Délelőtt 10 óra magasságá­ban az amatőrök is lehetőséget kaptak, hogy a különböző, FUN elnevezésű kor­osztályokban megmérjék magukat egy nemzetközi verseny pályáján. Persze nem kellett a teljes nyomvonalat teljesí­teniük a hobbi bringásoknak, de már majdnem a teljes pályát birtokukba ve­hették. Adame Iászló (Nagybárkány) pa­pírforma szerint uralta a master me­zőnyt, Bálint József és Takács Gábor (mindketten SHKE) előtt. A junior lányoknál teljes „hazai” dobo­gó született: Kotroczó Dorka, Reichardt Liliána és Báli Sára végeztek az élen. A junior korú lányok pont a hazai verseny- rendszer sajátossága okán döntöttek úgy, hogy ebben a szezonban inkább a maraton-versenyekre koncentrálnak és a klasszikus szakágban „csak” a FUN, azaz a licenc nélküliek között állnak rajthoz. Ennek oka, hogy több hazai csa­patvezető szerint is az U15-ÖS korosz­tály „nagy pályára” küldése sok esetben túl nagy lépés az U 13-as gyerekpályáról érkező fiataloknak, ezért a két korosz­tály közötti évváltáskor sokan lemorzso­lódnak a hazai mezőnyből. A következő rajtban induló U15-ös és U17-es korosztályoknak ugyanis már pontosan azt a nyomvonalat kell teljesí­teni, amit a világranglista-pontokért koptatnak a nap során a profik is. Var­ga Dániel Bence (SHKE) dobogóért küz­dött a népes U 15-ös mezőnyben, azon­ban a sprintbefutó során egy felemás megítélésű helyzetbe keveredett, miu­tán az előtte haladó versenyzőtársa rö­Külföldi versenyzők uralták a viadalt HEGYIKERÉKPÁR Salgótarján Kupa, Eresztvény Dósa Eszter (Vitalitás SE) az ötödik helyen végzett vidre zárta előtte az előzési ívet és a kor­donokra szorította versenyzőnket, aki­nek szerencsére nem történt komo­lyabb baja az esetből kifolyólag - a do­bogós hely azonban elúszott... A 30 és 40 közöttieket tömörítő master 1-ben megyénk sokat tapasztalt versenyzői közül Kispál Máté (SHKE), Ibrányi Attila (Vitalitás SE) és dr. Bakos Gergő (SHKE) is az élmezőnyben vég­zett - az előbbi sorrendben hozták el a 4., 5. és 6. pozíciókat a számukra négy teljes körből álló verseny végén. Master 3-ban a rendezési feladatokból is orosz­lánrészt vállaló Verebélyi Zsolt állhatott fel a dobogóra - az 50 év felettieknek három kört kellett abszolválni. Salgótarjánban a világranglista 14. helyezettje Ha a verseny előtt fogadásokat lehetett volna kötni, az ilyen irodát üzemeltető „vállalkozó” jól járt volna - persze ez már csak utólag derült ki. Abban ugyanis mindenki biztos volt, hogy a mostanság igen jó formában lévő szlovák válogatott Michal Lami (lump Sport Klub), mint a hegyikerékpáros világranglista 14. helye­zettje nyeri majd a Salgótarján Kupát. Vá­logatott társai, Martin Haring (CK Banská Bystrica - 72.) és Lami Frantisek (lump Sport Klub - 125.) is visszajáró vendég Salgótarjánba, de az ukrán válogatott tag­jai (Sergii Rysenko - 87. és Oleksandr Gerashchenko - 132.) sem először jártak Salgó vára környékén - csak hogy az elő­kelőbb helyen álló külföldieket felsorol­juk. A hazaiak közül Parti András (Wa­berer's Areus MTB Team - 71.) egy kulcs- csontrepedés okán nem tudott rajthoz áll­ni, ennél fogva úgy tűnt, hogy a legna­gyobb esélye egy jobb helyezés megszerzésére Juhász Zsoltnak (Wa­berer's Areus MTB Team - 93.) volt A hétkörös futam elindítását követően már a kör felére elszakadt az üldözőktől a fent említettekből, illetve meglepetésre a világranglista 264. lengyel Adrian Brzózkából (JBG-2 UCI Pro MTB Team) ál­ló hétfős csoport, amelyből a Salgó várá­nak oldalában levezető lejtőn „összesze­dett” technikai hiba okán először az ük- rán Gerashchenko esett ki. Juhász máso­dik köre egy perccel volt rosszabb az el­sőnél, ami azonban - mint utólag kiderült - összességében nem vált hátrányára. Az inkább saját tempóját választó Juhász bár leszakadt az élen állókról, de innentől hat körön keresztül az elit mezőny legki­egyensúlyozottabb köridőit produkálva szerezte meg végül az ötödik helyet. Rysenko szintén a második körben adta „meg magát”, szerencsétlenségére az utolsó előtti körben jelentkező technikai hiba miatt azonban ő sem fejezte be a versenyt. Lami Frantisek a harmadik kör­ben úszott meg, ekkorra már csak Lami Michal és Martin Haring tartotta az ak­korra már egyértelműen frissebbnek és esélyesebbnek tűnő Brzozkát. A lengyel a negyedik körben megunta a „potyauta­sokat” és mindkét szlovákot „lelépte” - in­nentől egyenes út vezetett számára a győ­zelemig, míg a szlovákok csak az utolsó körben döntöttek egymás között a továb­bi dobogós helyekről. A hölgyeknél Benkó Barbara (Focus XC Team) nagy sajtóvisszhangot kiváltó, ki­sebb csütörtöki közúti balesete okán kényszerhelyzetbe került, hiszen a pon­tokra nagy szükség van a kvalifikáció­hoz, azonban a baleset következtében jobb válla és keze messze nem volt teljes értékű. Dósa Eszter (Vitalitás SE) egy ko­molyabb sérülésből felépülőben vállalta több hét után első ízben a rajthoz állást hegyikerékpáros versenyen. Főbb ellen­feleik az ukrán válogatott hölgyek voltak, akikkel Benkó csak az első körben „kö­zösködött”, a másodikra fordulva már mindkettejüket leszakította. Dósa Eszter részéről - mivel még nem teljes a felépü­lése - a biztos pontszerzés abszolválása volt a cél, amit a lehetőségekhez mérten teljes mértékben teljesített is. Gördülékeny szervezés- Összességében egy-két kisebb prob­lémán, momentumon kívül rendben zaj­lott a verseny, kirívó hibát nem követ­tünk el, véleményem szerint a résztve­vők meghatározó többsége ismét jó élmé­nyekkel távozott városunkból - foglalta össze röviden Kotroczó Nándor, a Salgó­tarjáni HKE elnöke a lebonyolítással kap­csolatos gondolatait. A főszervező egy­ben megköszönte Salgótarján Megyei Jo­gú Város Önkormányzatának, a HE-DO Kft-nek és a BaloBau Kft-nek, mint az esemény főszponzorainak segítségét, il­letve a további támogatók hozzájárulását is. Kéri István, a Salgótarjáni HKE alel- nöke, versenyigazgató elmondta: mint minden hasonló besorolású eseményen, ezúttal is külföldről, a Nemzetközi Kerék­páros Szövetség (UCI) által delegált főbí­ró ellenőrizte a rendezés minőségét.- Ezúttal egy cseh hölgy, Veronika Krejcova volt a főbírónk, aki egy nagyon kellemes attitűddel segítette a lebonyo­lítást. Egyesületünk jelentős verseny- rendezési tapasztalattal rendelkezik, így - ahogyan vártuk - nem talált hiá­nyosságot, problémát a főbíró, dicsére­tét és egyben köszönetét fejezte ki min­denkinek, aki szerepet vállalt a lebo­nyolításban. 2010 után tehát egy újabb, várhatóan semmilyen probléma feltün­tetést sem tartalmazó jelentés érkezik majd mind hozzánk, mind a Nemzetkö­zi Kerékpáros Szövetség felé - mondta a versenyigazgató. Nógrádi eredmények. U9 fiúk (4 indu­ló a kategóriában): 3. Péter Nándor. Ull lányok (3): 2. Báli Emese. Ull fiúk (16): 13. Sándor Balázs, 15. Osgyáni Erik. U13 lányok (7): 2. Reichardt Liza, 7. Herencsényi Róza (Bike-Zone Gödöllő). U13 fiúk (13): 6. Reichardt Zalán. U15 fi­úk (20): 4. Varga Dániel Bence. U19 nő (3): 3. Csikány Bianka. U19férfi (11): 9. Osgyáni Dávid, 10. Itczés Bendegúz. Elit női abszolút (7): 5. Dósa Eszter (Vitali­Az abszolút győztes lengyel Adrian Brzózka ünnepel a célban tás SE). Elit férfi abszolút (30): 22. Vertich Tamás. Master férfi (18): 4. Kispál Máté, 5. Ibrányi Attila (Vitalitás SE), 6. Dr. Bakos Gergő. Master 2 férfi (12): 11. Gombolai László (Vitalitás SE). Master 3 férfi (4): 3. Verebélyi Zsolt. FUN junior nő (4): 1. Kotroczó Dorka, 2. Reichardt Liliána, 3. Báli Sára. FUNfel­nőttférfi (11): 4. Simon Marian (Fülek). FUN master nő (2): 2. Sejben Anita. FUN master férfi (11): 1. Adame László (Nagybárkány), 2. Bálint József, 3. Ta­kács Gábor. A nem jelöltek mindannyian a Salgó­tarjáni HKE versenyzői. Elit végeredmény. Férfiak: 1. Adrian Brzózka (lengyel, JBG-2 UCI Pro­fessional MTB Team), 2. Michal Lami (szlovák, Jump Sport Klub), 3. Martin Haring (CK Banská Bystrica), 4. Lami Frantisek (szlovák, Jump Sport Klub), 5. Juhász Zsolt (magyar, Waberer's Areus MTB Team), ó. Oleksii Zavolokin (ukrán válogatott), 7. Vígh Zoltán (magyar, Waberer's Areus MTB Team), 8. Dina Márton (CUBE - Csömör), 9. Artem Shevtsov (ukrán válogatott), 10. Bu- ruczki Szilárd (CUBE - Csömör). Nők: 1. Benkó Barbara (Focus XC Te­am), 2. Natalia Krompets (ukrán, ISD MTB Team), 3. Iryna Popova (ukrán, CKR MTB Team), 4. Balázs Beáta (Brin­gabanda SC), 5. Dósa Eszter (Vitalitás SE), 6. Kiss Mónika (Bike-Zone Gödöl­lő), 7. Göltl-Zelenij Linda (Pilis CCC). Kárpitszegek a pályán, kerékpárlopás... A sok pozitívum mellett a hétvége hangulatát sajnos két negatív esemény is beárnyékolta, amelyre az egyesület 24 éves fennállása óta még egyetlen salgó­tarjáni eseményen sem volt példa. Még pénteken a késő délutáni órákban egy ismeretlen személy - vélhetően a kerékpárosoknak „címezve” - több száz da­rab kárpitszeget helyezett el a Salgó vára mögött levezető turistajelzésen/tan- ösvényen. Ezeket a szervezők még a szombati pályabejárás előtt amennyire csak lehetett összegyűjtötték, így tudomásuk szerint csak két versenyzőnek okoztak gondot, nekik is a pályabejárás során. Vasárnap délután az elit futam rajtja közben a Pilis CCC egy ik versenyző-családjának autójának lezárt kerék- pártartójáról loptak el ismeretlenek három kerékpárt. Utóbbi esetben a tulaj­donosok feljelentést tettek, előbbi esetben az egyesület vezetése szintén fon­tolgatja a feljelentés megtételét. Meglepetésre a szlovák Michal Lami, a világranglista 14. helyezettje ezúttal csak második lett i r

Next

/
Oldalképek
Tartalom