Nógrád Megyei Hírlap, 2015. április (26. évfolyam, 76-100. szám)
2015-04-23 / 94. szám
Jótékonysági zeneest Karancskeszi. A helyi művelődési házban rendezik meg a Platthy József Általános Iskola javára szervezett jótékonysági zene estet április 24-én, pénteken 17 órától. Az eseményre ellátogatok megtekinthetik és meghallgathatják az iskola tanulóinak és furulyazenekarának, továbbá Forgács Erzsébetnek, Bányainé Bozó Máriának, Zsákai Józsefnek, Csemer Gyulának, a Karancsberényi Népdalkörnek, a Cicegének, Novák Sándornak, Orosz Mártonnak, Kolozsi Lászlónak és Kolozsi László Zsoltnak a műsorát. A belépőt a Karancskeszi Platthy József Általános Iskolában és a művelődési házban lehet megvásárolni ötszáz forintért. Testületi ülés Romhány. A község önkormányzatának képviselő-tes- tülete április 23-án, csütörtökön 18 órakor tartja soron következő ülését a községháza tanácskozó termében. A polgármester napirend előtt beszámol az előző gyűléseken hozott határozatok végrehajtásáról, majd meghallgatják a gyermekjóléti és családsegítő szolgálat munkatársainak, valamint a művelődési otthon vezetőjének tájékoztatását a 2014-ben végzett tevékenységükről. Ezután a költségvetési kérdéseket és a képVÍSélSi ’• tíszteletdíjnk ügyét tárgyalja á testület, és, szavaznak az önkormányzat 2014-2019-ig tartó, ötéves gazdasági programjáról. Zárásként a helyi esélyegyenlőségi tervet vitatják meg. Számos fiatal vett részt a salgótarjáni városházán nemrég megrendezett „Rólad Szól!” elnevezésű interaktív fórumon, amelyen az ifjúság véleményére, ötleteire és javaslataira voltak kíváncsiak az Emberi Erőforrások Minisztériumából érkezett szakemberek. A beszélgetésen a kezdeti zárkózottság után mindenki elmondta építő jellegű vagy helyenként bíráló kritikáját a különböző témakörök kapcsán. Szigeti András- Amikor az elkövetkező négy év ifjúságpolitikájáról gondolkodtunk, arra jöttünk rá, hogy számos tanulmányt elolvashatunk, bármennyi megyei statisztikai adatot végig böngészhetünk, de csakis akkor tudunk a fiatalok számára értelmezhető ifjúságpolitikát csinálni, ha magukat az érintettek is bevonjuk az alkotás folyamatába. Ezért indítottuk útjára a „Rólad szól!" beszélgetés-sorozatot, mert úgy gondoljuk, hogy csak akkor lesz sikeres a kormányzat ifjúságpolitikája, ha nemcsak a fiatalokról, hanem a fiataloknak is tud szólni, és értelmezhető szolgáltatásokat nyújt nekik - fejtette ki Hollik István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kabinetfőnök-helyettese. A tanácskozás kapcsán a szakember elmondta: egy-egy ilyen eseményen több kérdést tesznek fel témakörönként, azonban arra is bátorítani szokták a fiatalokat, hogy ha nekik eszükbe jut olyan téma, amelyre ők nem gondoltak, azt nyugodtan mondják el. Alapvetően azonban azokra a tárgykörökre fókuszálnak, amely érdekelheti az ifjúságot - a munkavállalástól az internetes zaklatásokon át egészen a sportolási lehetőségekig. Azaz próbálnak minden olyan területet lefedni, amely kapcsolatban áll a fiatalsággal. Hollik István az eddigi tapasztalatokról - kérdéseinkre válaszolva - elmondta: a fiatalok örülnek ennek a lehetőségnek, hiszen kifejezetten kitüntetőnek érzik, hogy számít a véleményük, és meghallgatják őket. Nem megszokott számukra, hogy a kormányzat részéről jön valaki és megkérdezi őket a meglátásaikról. A rendezvények elején egyfajta visszafogottság tapasztalható a résztvevők részéről, de ahogy belemelegednek a beszélgetésbe, megnyílnak és őszintén elmondják a véleményüket, amelyben igen sokszor található kiváló ötlet és javaslat. Az interaktív beszélgetés elején Dóra Ottó polgármester köszöntötte a megjelenteket, és arra kérte őket, hogy mondjanak el mindent, ami szerintük fontos, hiszen a kormányzat csak így dolgozhat ki olyan ifjúságpolitikát, amely a jövőjüket nagymértékben befolyásolhatja. A fórum némileg visszafogottan kezdődött, de az idő múlásával, illetve néhány kérdést követően mindenki bátran fejtette ki véleményét. Az internetes zaklatásokra irányuló kérdés kapcsán többen elmondták, hogy annak elkerüléséért elsősorban maga az egyén tehet a legtöbbet, ugyanis ha a világhálón nem tesz közzé nem oda illő fényképeket, információkat, akkor jelentősen kisebb eséllyel találják meg őket a zaklatok. Az internet témakörénél maradva kifejtették azt is, hogy mindenképpen fontos számukra, hogy tagjai legyenek egy nem online közösségnek is, mert a személyes emberi kapcsolatok olyan pozitívumokat nyújtanak, amelyek sokkal boldogabbá teszik az egyéneket. A bulizás tárgykörében a jelenlévők válaszaiból kiderült, hogy a szórakozóhelyeket elsősorban a saját ismereteik vagy a barátaik javaslataik alapján választják ki. Mindenki pozitívan fogadta azonban az ötletet, hogy érdemes lenne egy olyan honlapot készíteni, ahol a buli előtt bárki rákereshet a szórakozóhelyekre és az ott kapott információk alapján eldöntheti, mennyire biztonságos számára az adott mulató. Összességében tehát kijelenthetjük, hogy mindenki számára hasznos volt az együtt töltött idő, hiszen a kormányzat emberei számos építő javaslatot és kritikát kaptak, a fiatalok pedig örültek a lehetőségnek, hogy beleszólhatnak az őket érintő intézkedések formálásába. Uj kajakokkal kelhetnek vízre A nógrádi térségben működő Vízi-Lovas Nonprofit Kft. alapítása óta egyaránt szervez síkvízi és vadvízi túrákat - ezeket mostantól saját eszközparkjukkal is meg tudják megvalósítani. Síkvízi túráikat jellemzően a Tiszán, a Tisza-tavon és a Bodrogon szervezik, amelyek a város zajától távol nyújtanak kiváló kikapcsolódást minden korosztálynak. A programszervezés során sokszor jelent gondot a nagyobb létszámú csoportok esetén a szükséges mennyiségű kajak rendelkezésre bocsátása, amin az elmúlt időszakban pályázati segítséggel sikerült enyhíteniük. A támogatás segítségével a csoportokat mostantól nyolc új kajakkal tudják kiszolgálni, illetve beszerzésre kerültek a szükséges kiegészítők - kajak-és kormánylapátok, hullámkötények, mentőmellények, illetve a vízi vándortáborozáshoz szükséges sátrak, hálózsákok - is. A kajakozás jellemzően Nógrád megyén kívül űzhető sporttevékenység, azonban kevesen tudják, hogy kevés ráfordítással az Ipoly is alkalmassá tehető lenne erre. A beavatkozások lényegében nem járnának a meder kotrásával vagy átalakításával, inkább egy teljes körű tisztítás és tereprendezés formájában lehetne a tevékenységre alkalmassá tenni a folyót akár már Ráróspusztától kezdődően. A megyében ezáltal egy új rekreációs-turisztikai szolgáltatás válhatna elérhetővé, ami tovább erősíthetné a Hollókő - Szécsény - Ipolytarnóc turisztikai tengelyt is. A Vizi-Lovas Nonprofit Kft. az Ipoly alkalmassá tételére is pályázott a közelmúltban, eddig sajnos sikertelenül, de erre irányuló elképzeléseik megvalósítására továbbiakban is keresik a lehetőséget A Vizi-Lovas Nonprofit Kft. vízi, lovas és gyalogos túráiról a www.vizi-lovas.hu honlapon lehet bővebben tájékozódni, ahol baráti társaságok, munkahelyi csoportok egyedi programszervezési igényeikkel is jelentkezhetnek. Az eszközbeszerzés az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a turisztikai tevékenységek ösztönzéséhez a LEADER Helyi Akciócsoportok által 2013-ban nyújtandó támogatások részeként, 4.991.891 forintból valósult meg. Hajrázik a „Sulimoped” Nógrád megye. Salgótarjánból és környékéről összesen ötven fő általános iskolás tanuló kezdte meg tavaly novemberben a „Sulimoped” programot. A Nógrád Megyei Baleset-megelőzési Bizottság munkatársai a megyében összesen száznégy diákból választották ki azt az ötven végzőst, aki a tanfolyamot elkezdhette. Az Országos Rendőrfőkapitányság baleset-megelőzési bizottsága által az ország valamennyi megyéjében útjára indított program célja, hogy a kiválasztott ötven gyermek térítés nélkül szerezhet segédmotoros kerékpár vezetői engedélyt. Az eddig eltelt idő alatt szőkébb hazánkban negyvenhetén sikeres KRESZ vizsgát, ötvenen sikeres elsősegélynyújtási vizsgát, harmincötén pedig sikeres járműkezelési vizsgát tettek. A Nógrád Megyei Baleset-megelőzési Bizottság képletesen, az iskolai tanévzáró ünnepség keretében, a pedagógusok és a szülők jelenlétében kívánja átadni a gyermekek részére a megszerzett vezetői engedélyt. ti i inp *> m m ti L> i t ■BBB&SBS