Nógrád Megyei Hírlap, 2015. április (26. évfolyam, 76-100. szám)

2015-04-11 / 84. szám

2015. ÁPRILIS 11., SZOMBAT A Mercedes visszavág Kínában? A Forma-l-es mezőny maradt Ázsiában, hiszen a Malajziai Nagydíjat követően Kínában mérkőznek meg a csapatok. Ez lesz a 12. Kínai Nagydíj, ame­lyet már hetedszerre rendeznek meg a versenynaptár elején, ta­vasszal. Kína helye nem kérdő­jelezhető meg a világbajnokság­ban, hiszen a világ legnagyobb piacainak egyike és rendkívül gyorsan fejlődő gazdasággal rendelkezik, ami az FI-ben ér­dekelt cégeknek fontos. FORMA-l. A Ferrari Malajziában na­gyot lépett előre. Sebastian Vettel győzel­me nagy fegyverténynek számít Forma- l-es berkekben. Az a tény, hogy ferraris pilóta majdnem két éve nem állhatott fel a dobogó tetejére, s az, hogy a német pi­lóta mindössze a második versenyén már hazahozta a győzelmi trófeát Maranellóba, kiemeli őt a vörösek eddi­gi pilótái közül. Ennek ellenére, próbál­nak az olaszok reálisak maradni a kínai esélyeket illetően. 2014-ben a Mercedes hengerelt Sang­hajban. Lewis Hamilton és Nico Rosberg kettős győzelmet ünnepelhetett a kínai nagyváros pályáján. Annak dacára, hogy a Ferrari remek boksztaktikája ré­vén megnyerte a Malajziai Nagydíjat, nem várható, hogy dominálni fog. Azt a Mercedestől várja továbbra is minden­ki. A Ferrari technikai igazgatója, James Allison, szerint még sok munka vár rá­Az 5 451 méter hosszú kínai pályát szintén a német sztárdizájner, Hermann Tilke tervezte. Jellemzően elég kanyargós, s a kanyarok döntő többsége lassú. Emel­lett a pályán található egy rövid, de gyors szakasz is. Három egyenes szektoron bár nehéznek tűnik, de azért lehetséges az előzés. Az első kanyar beszűkül, ami izgalmassá teheti a verseny rajtját Az 56-körös Kínai Nagydíj április 12-én helyi idő szerint 14 órakor (nálunk reggel 8 órakor) veszi kezdetét. Jules Bianchi balesete miatt itt is egy órával korábbra hozták a rajtot A pályarekordot még mindig Michael Schumacher tartja (2004-ből), ideje 1 perc 32.238 másodperc. Amber PR delmeskedett ezúttal a Mercedes színe­iben. Az alacsony hőmérsékletű pályák vélhetően rém igazán kedveznek a Ferrarinak, gy Vettel duplázása nem va­lószínű, de icén még okozhat meglepetést a német pilóa. A Mercedes emellett nem nézi tétlenü a Ferrari térhódítását és emeli a tétet Kínában. A német csapat ugyanis felüvizsgálta, hogy mivel teljesít­hetett volnr jobban Malajziában, és azt, hogy hogyai tudja elkerüli az ehhez ha­sonló fiaskókat. Paddy Lowe, a Mercedes technikai gazgatója elmondta, egy sor aerodinairikai fejlesztéssel utaznak Sanghajba és várhatóan a malajziainál jobb teljesítményt érnek ott majd el. juk, ha kihívója akar lenni a Ferrari a Mercedesnek hosszú távon is. Allison beszélt a csapatra nehezedő nyomásról is, amely már-már elviselhetetlen volt.- Egy egész nemzet elvárása nehe­zedik ránk. Ez nagyon nyomja a vál­lunkat, de amikor ilyen napokon lazul a nyomás egy kicsit, az kérem nagyon jó érzés. Senki sem találja a megfelelő szavakat arra, hogy hogyan érezzük magunkat most - szögez­te le utalva a malajziai győzelemre. A malajziai után következő kínai fu­tam sem egy könnyű helyszín időjárás tekintetében. Errefelé is változékony idő­járás és esőzések jellemzőek. Az időjós­ok szerint viszont egyelőre esőzés nem várható a vasárnapi fütamon. Erre a pá­lyára és időjárási viszonyokra olyan au­tóra van szükség, amely különböző kö­rülmények között is jól teljesít. A straté­gia megválasztásánál is főhet a csapatve­zetők feje. Ezúttal is nagy hang­súly helyező­dik az abroncsokra, hiszen a hőmérsék­let itt gyakran alacsony (15-20 fok között lehet) és a pálya eléggé eszi a gumikat. Előre vetíti a verseny eredményét az a tény, hogy az utóbbi években Mercedes motorral futó autók értek el sikereket Sanghajban. 2010-ben kettős McLaren- győzelem született Sanghajban. 2011-ben Hamilton (McLaren), 2012-ben pedig Rosberg (Mercedes) győzött. 2013-ban ki­vételesen az akkor Ferrarival (!) verseny­ző Fernando Alonso állhatott fel a dobogó tetejére. 2014-ben ismét Hamilton győze­Kocsis ismertette a programját kézilabda. Világversenyeken éremeséllyel indu­ló válogatottakat, a meglévőnél szélesebb utánpót­lásbázist, infrastrukturális fejlesztéseket és a sportág eddiginél hatékonyabb népszerűsítését szeretné elérni Kocsis Máté, aki pályázik a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnöki posztjára. A Fidesz kommunikációs igazgatója, Józsefváros polgármestere csütörtö­kön sajtótájékoztatón mutatta be az elnök­ségbe jelölt csapatát, il­letve a programját. Ki­emelte, megtiszteltetés­nek tartja, hogy felkérték elnöknek, és hangsú­lyozta, komoly szakmai stáb áll mögötte. Kocsis Máté tisz- telet- beli elnöknek jelöli Mocsai Lajos „sikerkapitányt”, a Testnevelési Egyetem rektorát, akinek „tapaszta­latára, tudására, kapcsolataira szüksége van a ma­gyar kézilabdázásnak”. Mocsai Lajos elmondta többek között, hogy szeretné, ha a jövőben az ed­diginél több fiatal tehetség jutna szóhoz élvonal­beli klubokban. Az ő területe lenne az edzőképzés és a tudományos munkák kidolgozása. A női válogatottakért és a női utánpótlásért Pálinger Katalin és Radulovics Bojana olimpiai és világbajnoki ezüstérmesek felelnének az elnökség­ben. A férfi válogatottak és a férfi utánpótlás ügye Marosi László területe lenne. Oláh Sándor az ama­tőrök ügyének összefogásáért, Bardóczy Gábor a TAO-pénzekért, Győrfi János a sporttudományért és az innovációért, Tállay András a sportegészségügy­ért és a teljesítménymérésekért felelne az elnökség­ben. A főtitkár Novák András lenne. A 33 esztendős Kocsis Máté jelezte: szeretnének csarnokokat építeni, illetve a meglévőket felújíta­ni, hogy még több gyereknek legyen kedve és le­hetősége ezt a sportágat választani. Az elnöki program része az az elképzelés is, hogy létrehoz­nak egy központi adatbázist, amelyben minden já­tékos szerepel. Hozzátette: azért is tartották a sajtótájékoztatót a budapesti Tüskecsarnokban, mert szeretnék, ha az új létesítményben a kézilabda nagy teret kapna. Megjegyezte: kívánatos lenne, ha a fővá­rosban megerősödne a férfi kézilabdázás. Az MKSZ küldöttgyűlését jövő pénteken tartják. Kocsis mellett a korábbi 206-szoros válogatott átlövő, Farkas Ágnes is jelölteti magát. A 2011 júniusa óta elnök, Vetési Iván családi okokra hivatkozva március 5-én jelentette be, hogy nem száll harcba is­mét a posztért. Támogatás a rendezéshez vízilabda. A kormány állami támogatást nyújt a Magyar Vízilabda Szövetségnek (MVSZ) a Bajno­kok Ligája 2016-os és 2017-es budapesti hatos döntőjének megrendezéséhez szükséges licencdíj meg­fizetéséhez, egyúttal hozzájárul a lebonyolítás költségeihez is. A Magyar Közlönyben megjelentek szerint a kormány vállalja, hogy az Európai Úszószövetségnek (LEN) járó licencdíj megfizetéséhez az idén 50 ezer eurónak, jövőre 200 ezer eurónak, 2017-ben pedig 150 ezer eurónak megfelelő forintösszegű állami támogatást biztosít, míg ezen felül a rendezési költ­ségekre 2016-ban és 2017-ben 87,5 millió forintot juttat az MVSZ-nek. Egy hónapja dőlt el, hogy Budapest lehet a házigazdája a BL hatos döntőjének 2016-ban és 2017-ben. A rendezési jogot a magyar főváros Isztambullal szemben nyerte el. A LEN új rendszerében párosával lehet otthont adni az eseménynek: 2014-ben és 2015-ben Barcelona lesz a házigazda. 1 i li q9i9>l JO MEGFEJTÉS, SZERENCSÉS NYERTES Múlt heti rejtvényünk helyes megfejtése: „Megtaláltam, az éjjeli szerkény alsó fiókjában felejtettük!" E heti szerencsés nyertesünk: Juhász Lászlóné, Szécsény, Somogyi út 7. Kérjük, hogy mai rejtvé­nyünk megfejtését 2015. április 16-ig juttassák el szerkesztőségünk ügyfélszolgálatára (Salgótar­ján, Mártírok út 1. Inkubátorház).

Next

/
Oldalképek
Tartalom