Nógrád Megyei Hírlap, 2015. március (26. évfolyam, 50-75. szám)
2015-03-19 / 65. szám
A Nógrád megyei U14-es válogatott edzőikkel és a megyei szakmai vezetőkkel 2015. MÁRCIUS 19., CSÜTÖRTÖK Győr dobta a legtöbb gólt NŐI KÉZILABDA BL. A címvédő Győri Audi ETO KC dobta a legtöbb gólt - szám szerint 282-t - a női kézilabda Bajnokok Ligája alap- és középszakaszának összesítése alapján. Az európai szövetség kedden közzétett jelentésében kitér rá, hogy a magyar csapat a harmadik legkevesebb gólt kapta, 224-et. A plusz 58-as gólkülönbség a második legjobb a mezőnyben. A legtöbb gólt, 76-ot a szlovén Krim Ljubljana és a macedón Vardar Szkopje - a Győr negyeddöntős ellenfele - meccse hozta (29-47), a legkevesebbet pedig, 40-et az egyedüli százszázalékos Larvik és az ETO csatája (21-19). A legnagyobb különbséggel a montenegrói Buducsnoszt Podgorica nyert, 19 góllal a Krim ellen (39-20). A ljubljanaiak amúgy a középdöntőben nem szereztek pontot. A Metz-Győr mérkőzés 5071 nézője a második legtöbb volt a középdöntőben, az alapszakaszban a svéd Sävehof győri vendégjátékára voltak a leginkább kíváncsiak, azt a mécsesét 5200-an látták a helyszínen. Az ETO sorozatban kilencedik alkalommal jutott a legjobb nyolc közé, ez most az érvényben lévő csúcs. A középdöntőben 18 hazai, 17 vendégsiker és 1 döntetlen született A negyeddöntőben a Győr a Var- darral, a Nagybánya a volgog- rádi Dinamo Szinarával, a dán Viborg a Podgoricával, a német Thüringer HC pedig a Lárvákkal találkozik. Mongólia az első búcsúzó labdarúgás. Elsőként Mongólia válogatottja számára ért véget a 2018-as labdarúgó-világbajnokság selejtezősorozata. A nemzetközi szövetség (FIFA) honlapjának keddi beszámolója szerint az ázsiai együttes a kontinentális előselejtezőben Kelet-Timortól a visszavágón hazai környezetben 1 -O-ra kapott ki, így kettős vereséggel búcsúzott. Továbbjutott viszont a FIFA világranglistáján utolsó, 209. helyen álló Bhután, amely idegenbeli 1 -0-s sikerét követően a hazai visszavágón 2-1-re nyert Srí Lanka válogatottja ellen. A himalájai királyság csapata a mostani két találkozót megelőző 18 meccsén vereséget szenvedett, ráadásul egy alkalommal 20-O-ra Kuvait- tól, 2013 szeptembere óta pedig először lépett pályára, akkor éppen mostani ellenfelétől kapott ki 5-2-re. Pénzbüntetések ívii-SZ Szurkolói miatt az Újpest 100 ezer, míg a Ferencváros 50 ezer forintos büntetést kapott a Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottságától. Az fb keddi ülésén az újpestieket a Paks elleni hazai bajnoki találkozó kapcsán marasztalta el, mert szurkolói megbotránkoztató rigmusokat kiabáltak és valaki egy teli sörös poharat dobott a vendég kis- pad közelébe - írta az mlsz.hu. A ferencvárosiak szintén megbotránkoztató bekiabálások miatt bűnhődnek, ezek a Nyíregyháza elleni idegenbeli ösz- szecsapáson történtek. Nógrádi válogatott sikere LABDARÚGÁS Régiós U14-es kiválasztó torna, Tiszaújváros Szép siker született a közelmúltban megrendezett tiszaújvárosi régiós tornán, hiszen Nógrád megye válogatottja a régió másik két megyéjének válogatottjait legyőzve tornagyőztes lett. Megyénk korosztályos válogatottja két évvel ezelőtt lett kiválasztva alközponti szinten, Taskó András Bozsik szakmai igazgató és Palaticzky Szabolcs Bozsik koordinátor irányításával, felügyeletével, majd nyáron egy többnapos edzőtáborban kovácsolódott össze igazi társasággá a húsz játékos. Ősszel szintén közös táborban edződött és formálódott csapattá a kiválasztott húsz labdarúgó, majd még a torna előtt is volt lehetősége a vezető edzőnek a finomításokra. A Nógrád megyei válogatottban az SBTC hét, a BSE-Palóc Farkasok öt, a PULC négy, a Kisterenye három, míg a Diósjenő egy játékossal képviseltette magát. A játékosokat Horváth Gyula, ifj. Répás Béla, Sebestyén Szilárd (SBTC), Mohácsi László, Komár Gábor (BSE-Palóc Farkasok), Vallus Ferenc, Bedő Tamás (PULC), Oláh Zsolt (Kisterenye) és Józsa Csaba (Diósjenő) edző nevelte, készítette fel a megmérettetésre. A mérkőzéseken minden játékos a maximális tudását adta, amely a sikerhez vezetett. Az ellenfelek csapatában is voltak kiemelkedő teljesítmények, így a régiós válogatotthoz hét nógrádi, hét borsodi és hat hevesi játékos kapott meghívót. Nógrádból Deme Donát, Szeneczei Erik, Constantino Dominik, Grajzel Donát, Dinka Krisztián, Al Shamiri Omar és Mihalik János kapott lehetőséget további bizonyításra a területi kiválasztó mérkőzésen. Régiós torna eredményei: Nógrád-Borsod 2-1. GL: Mihalik, Angyal, Nógrád-Heves 1-0. GL: Grajzel. Nógrád válogatott összeállítása: Deme Donát - Szeneczei Erik, Constantino Dominik, Darnyik Márk, Hugyecz Márton - Grajzel Donát, Ispán Viktor, Dinka Krisztián - A1 Shamiri Omar, Angyal Krisztofer, Mihalik János Pályára lépett még:Gombos Zoltán, Oláh Bálint, Zabari István, Alaksa Dávid, Molnár György, Bangó Csaba, Tősér Dorián, Csépe Martin, Barta Zsombor. Felkészítő edző: Sipkó Sándor. Kanyó Ferenc Büntetőkkel ment tovább az Atlético Hiába győzött kedden 2-0-ra Monacóban az Arsenal, a hazai 3-1-es veresége miatt kiesett a labdarúgó Bajnokok Ligája nyol- caddöntőjében, melyben az Atlético Madrid büntetőpárbajban búcsúztatta a Bayer Leverkusent. bajnokok ligája. Ahogy az várható volt, az Arsenal már a meccs elején átvette a kezdeményezést, míg a Monaco a stabil védekezésre törekedett, és szinte teljesen feladta a támadás lehetőségét. A londoniak próbálkozásai a 36. percben értek góllá Giroud kissé szerencsés találata révén. A fordulás után meglepetésre elmaradtak az Arsenal-rohamok, a hazaiak pedig több veszélyes kontrát is vezettek, ám nem tudtak betalálni, és a hajrára fordulva a csereként beállt Ramsey használt ki egy nagy francia védelmi hibát. Ekkor már csak egy gólra volt a „csodától” Arsene Wenger együttese, amely az utolsó negyedórában mindent megtett a továbbjutást érő harmadik gólért, de nem járt sikerrel. Madridban az utóbbi hetekben gólképtelen Atlético volt kezdeményezőbb az első félidőben, és a játékrész közepén sikerült betalálniuk. Mario Rodriguez góljával egyenlített az Atlético, amely a szünetig támadásban maradt, ám a fordulás után már visszafogottabban ment előre, és elsősorban arra ügyelt, hogy ne kapjon gólt. A második 45 percben mindkét együttes próbálkozott, ám kevés veszélyes szituáció alakult ki a kapuk előtt, és újabb találat nem is született, így hosszabbítás következett. A ráadásban a hazaiak voltak aktívabbak, helyzetük is akadt, ám nem tudtak betalálni, a Leverkusen pedig látszólag már nem is nagyon akart, az eredmény pedig nem változott. A büntetőpárbajban két-két hiba és találat után az ötödik sorozat döntött, méghozzá a spanyolok javára, miután Torres a kapuba helyezett, míg Kiessling főié rúgta a labdát. Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, visszavágók: AS Monaco (francia)-Arsenal (angol) 0-2 (0-1). GL: Giroud (36.), Ramsey (79.). Továbbjutott: a Monaco, 3-3-as ösz- szesítéssel, idegenben lőtt több góllal. Atlético Madrid (spanyol)-Bayer Leverkusen (német) 1-0 (1-0,1-0,1-0) - büntetőkkel: 3-2. GL: Mario Suarez (27.). Tj: az Atlético Madrid, 1 -1-es összesítéssel, büntetőpárbajt követően. Megyei származású a MOB-díjasok között A MOB 2015-ös Médiadíjait kilenc, a Nők sportjá- ért-díjakat négy kategóriában adták át a MOM Kulturális Központ Kupolatermében. A díjaztot- takat a rádiós legenda, Táncsics Mihály-díjas, Prima-díjas és MOB Média Életműdíjas sportújságíró, a Magyar Sportújságírók Szövetségének tiszteletbeli elnöke, Novotny Zoltán méltatta. Riskó Géza, az MTVA vezér- igazgatói tanácsadója, a MOB Média Bizottságának elnöke köszöntőjében kifejtette, büszkeség számára, hogy a MOB odafigyel a sportújságíró szakmára és 1992 óta évente elismerik az olimpiai mozgalomért dolgozó újságírókat.- Nehéz helyzetben volt a MOB Média Bizottsága, amikor a közelmúltban tartott ülésen a jók közül kellett a legjobbakat kiválasztani - mondta. És akkor lássuk a díjazottakat. MOB Média Oklevél elismerésben részesült Szabó Miklós, a Nemzeti Sport fotóriportere, fotó- rovat-vezető helyettese, Tóth Anita, a Nemzeti Sport egyéni és csapatsportágak rovatvezetője, Halászi László, az MTVA kiemelt szerkesztője, és az Utánpótlás- sport.hu szerkesztősége, melynek 10 munkatársa 62 sportág utánpótlás-eredményéiről, versenyeiről, versenyzőiről ad rendszeres, szakszerű, ember- és gyermekközeli tájékoztatást. MOB Média Nívódíjat kapott Illyés Tibor, az MTVA hírügynökségi fotóriportere, Sz. Nagy Tamás, a Nemzeti Sport főszerkesztő-helyettese, Spiller István, az MTVA hírügynökségi sportszerkesztője, Méhes Gábor, a Sport Televízió kommentátora. MOB Média Életműdíjban részesült Gulyás László, az MTVA szerkesztő-riportere, kommentátora, valamint a Nógrád megyei Jobbágyiból származó Jancsó Kornél, az MTVA hírügynökségi sportszerkesztője, aki a MOB-tól már két alkalommal is nívódíjat kapott, a Magyar Sportújságírók Szövetsége pedig tavaly Feleki- díjjal ismerte el tevékenységét. Nők sportjáért Juniordíjas lett Szilágyi Liliána ifjúsági olimpiai és Európa-bajnok úszó, különdí- jat kapott Lubics Szilvia ultrafutó, az Ultrabalaton és a Spartathlon győztese. A Nők sportjáért Éves Díjat nyerte el Miklós Edit síző és Életműdíjban részesült dr. Miltényi Márta sportorvos. A médiadíjasok Borkai Zsolt MOB elnök és Riskó Géza társaságában