Nógrád Megyei Hírlap, 2015. március (26. évfolyam, 50-75. szám)

2015-03-10 / 57. szám

2015. MÁRCIUS 10., KEDD Értékes kapocs lehet Veres László, a Pásztói SK edzője labdarúgás. Veres László edző felkérésével talán megol­dódik Pásztón a sok éve húzó­dó kettős fociélet, hiszen eddig igencsak külön úton járt a Pásztói SK és a térség utánpót­lás-neveléssel foglalkozó a vá­rosban bejegyzett másik sport­egyesülete, a Pásztói Utánpót­lás Labdarúgó Club. A fiatal tré­ner nem ismeretlen a megye labdarúgó életében, az ifjúsá­giaknál korábban a PULC szí­neit vezetve a megye egyik - bajnokságot is nyert - élcsapa­tát irányította. Köztudott, hogy a két egyesület között eddig nem volt felhőtlen a kapcsolat. Most a helyi önkormányzat rá­hatásával a tervek szerint egy gyümölcsöző együttműködés fog létrejönni. A hamarosan el­rajtoló megyei I. osztály tava­szi sorozatában a PULC egy csapatnyi a fiatal labdarúgója egészítheti ki a PSK felnőttcsapatát. Bár a tervek szerint jobbára csak az új őszi bajnoki szezontól lépnek majd színre, de alkalmanként ta­vasszal már biztos ott lesznek ezek a játékosok a pásztói csa­pat összeállításában. A Pásztó SK elsődleges célja a tavaszi szezon túlélése és a jelenlegi 9. hely körüli megtartása. Ci. Zentai Gyűlnek az olimpiai kvalifikációs pontok JUDO VILÁGKUPA, Dél Amerika Remekül szerepeltek az Ungvári testvérek a chilei olimpiai kvalifikációs via­dalon, melyen 30 ország csaknem 200 judósa lé­pett tatamira: Miklós arany-, Attila pedig ezüst­érmet szerzett. A legnépesebb súlycsoport­ban, a 73 kilogrammosok között első kiemeltként induló Ungvári Miklós az első körben erőnyerő volt, majd az amerikai Akiyama ellen ipponnal nyitott, kevesebb mint két percnyi küzdelem után. A negyeddöntőben a Brit Nem­zetközösségi Játékok győztese, a brit Williams következett, akin kevesebb intéssel lépett át olim­piai ezüstérmesünk. Nem volt ilyen szoros a 2012-ben Madrid­ban Világkupa-győztes spanyol Ramirez elleni párharc - bár az ellenfél már két intéssel is veze­tett, a harmadik percben ellene is ippont ért el a Közgép-Ceglédi VSE 34 éves klasszisa, A döntő még három percig sem tartott, pedig az ellenfél az Európa-baj- nok orosz Gadanov volt, akivel Ungvári Miklós tiszteletére Chilében is megszólalt a magyar himnusz már sok nagy csatát vívott Bíró Tamás tanítványa. Gadanov 2: ló­nál kapitulált, így Ungvári Mik­lós megszerezte az aranyérmet. Ez volt pályafutásának 33. érme a Nemzetközi Judo Szövetség so­rozatából, egyben a nyolcadik arany, amellyel Miki megerősí­tette pozícióját az olimpiai kvali­fikációs versenyben. .Miklós öc­cse és klubtársa sem akart lema­radni, hasonló harcossággal lé­pett tatamira, mint bátyja. Az el­ső kanyarban a hazaiak reménységét, Dassorit intézte el ipponnal, majd a finn Virta ke­rült el az útból, ugyancsak ha­sonló módon. Az elődöntő izgal­masan alakult, a Pán-amerikai bajnokság hétszeres érmese, a rutinos argentin Lucenti nehe­zen adta meg magát, de míg ő há­rom intést is begyűjtött, a mi ver­senyzőnk neve mellett csak egy szerepelt, így Ungvári Attila jutott be a fináléba. A döntőben a Brit Nemzetközösségi Játékok győztese, a brit Livesey volt az el­lenfél, s fordulatos küzdelemben végül a rivális szerezte meg az el­ső helyet: a ceglédi judós vazarival vezetett, ám fél perccel a vége előtt Livesey fordítani tu­dott. Attila pályafutásának 13. vi­lágkupa-érmét szerezte meg, s ő is javított az olimpiai kvalifikáci­ós rangsorban. Érdekes a hely­zet a 81 kilogrammosoknál, hi­szen pillanatnyilag három ver­senyzőnk is kvótát érő helyen áll: Csoknyai László 184, Krizsán Szabolcs 152, Ungvári Attila pe­dig 150 pontot gyűjtött eddig. A neheze még hátra van: az első kvalifikációs év a bakui Európa- bajnoksággal véget ér, s május elején kezdődik a második év, amelyben már minden pont dup­lán számít majd érdekesség még, hogy aghánai (!) színekben sze­replő Szögedi Szandra az ötödik helyen végzett a 63 kilogrammo­sok mezőnyében. Ungvári Attila (kékben) ezüstérmet szerzett Santiagóban Nagy Konrád huszonegyedik gyorskorcsolya összetett vb. Nagy Konrád a 21. helyen végzett a gyorskor­csolyázók összetett világbajnokságán, Calgaryban. A magyar versenyző 500 mé­teren 36.59 másodperccel 18., 5000-en pedig - a nemzetközi szövetség honlap­ja szerint - 6:40.61 perces országos rekorddal 21. lett szombaton, ezzel 22. volt az első nap után. Vasárnap 1:46.04 perccel all. legjobb időt érte el 1500 méte­ren, s így összesítésben egy helyet előrelépett a 24 fős mezőny ben. A férfiaknál a holland Sven Kramer rekordot jelentőén a hetedik összetett vb-címét gyűjtöt­te be, míg a nőknél a cseh Martina Sablikova harmadszor győzött. A vasárnapi záráson a három szám után az első nyolc között lévők indulhattak el 10 000, il­letve 5000 méteren. Eredmények. Férfiak, világbajnok: Sven Kramer (Hollandia) 146,509 pont, 2. Gyenyisz Juszkov (Oroszorország) 146,934, 3. Sverre Lunde Pedersen (Norvégia) 147,182 ...21. Nagy Konrád. Nők, világbajnok: Martina Sablikova (Csehország) 157,717, 2. Ireen Wüst (Hollandia) 159,278, 3. Ida Njatun (Norvégia) 159,795. Négyből három súlycsoportban magyar arany Kötöttfogású Magyar Nagydíj. Korpási Bálint (71 kg), Bácsi Péter (80 kg) és Kiss Balázs (98 kg) is aranyérmet szerzett, így a vasárnapi négy ka­tegóriából háromban ha­zai győzelem született a szombathelyi kötöttfogá­sú birkózó Magyar Nagy­díjon. A magyar szövetség honlapja szerint a tavaly világ- és Európa- bajnok Bácsi esélyeshez méltó módon birkózott egész nap, a nyolcaddöntőben svéd riválist vert nagyon simán (8-0), majd a negyeddöntőben az ukrán Andrij Bjelihet győzte le, miután 6-4-es vezetésénél ellenfelét leléptették. A fináléért ezt követően a kazah Askar Dilmuhamedowal csapott össze és akciódús birkózással győzött 9-4-re. A döntőt a grúz Gjorgij Cirekidzével vívta az FTC sporto­lója, aki annak ellenére is uralta a meccset, hogy az elején össze­fejelt riválisával, s ápolni kellett. Bácsi végül egy kitolással, majd egy intéssel győzött 2-O-ra. A 2009:es vb-győztes Kiss Ba­lázs szintén magabiztosan me­netelt a döntőbe, úgy, hogy nem tudtak rajta akciót csinálni el­lenfelei. A BVSC birkózója köny- nyed, 9-0-ás sikerrel kezdett a kirgiz Bekszultan Mahmudov el­len, majd az elődöntőért Németh Ivánt verte 1-0-ra. A négy kö­zött aztán a román Alexuc Ciurariut is 1 -0-ra győzte le, a fi­náléban pedig azzal az olasz Daigoro Timoncinivel csatázott, aki az elődöntőben Török Zsoltot múlta felül 2-0-ra. A döntőben Kiss tartotta magát a korábban bevált eredményhez és - riváli­sa intésével - 1-0-ás sikerrel szerezte meg a kategória első he­lyét, majd meccse után azt mondta, hogy a szoros ered­mény ellenére magabiztosnak érezte sikerét. A 71 kilóban Korpási Bálint már a 16 közé kerülésért is sző­nyegre lépett, így négy meccset kellett vívnia a döntőért, ám ez nem jelentett számára gondot, szép sikerekkel jutott el a finálé­ig. A szintén BVSC-s kötöttfogá­sú egy grúz birkózó ellen kez­dett és nyert 6-0-ra, majd a 16 között a szintén grúz Gjorgij Dzsavahiját győzte le 2-1-re. A nyolc között Lévai Zoltán sem je­lentett Korpási számára gondot (4-1), az elődöntőben pedig az iráni Ramin Taheristartandot is legyőzte (3-1). Lendülete aztán a döntőben is kitartott, s két pörgetéssel, illet­ve egy kitolással 5-0-ra nyerte a román Ilié Cojocari elleni csatát, A roman Ilié Cojocari (pirosban) es Korpasi Bálint (kékben) a Birkózó Magyar Nagydíj Pólyák Imre-emlékversenyen, a 71 kilo­grammos súlycsoport döntőjében a szom­bathelyi Aréna Savaria sportcsarnokban ***** r**#.*s &>*€**, * ... melynek elején a két birkózó összefejelt, ezért a fejükön kötés­sel birkózták végig a meccset. Több magyar érem nem szüle­tett vasárnap, miután a bronz­csatákban Török Zsolt és Né­meth Iván is kikapott.- A legjobbjaink közül minden­ki hozta magát, nagyon szépen birkóztak a fiúk, magabiztosak voltak és ami szintén fontos, hogy erőnlétben a mezőny főié nőttek - nyilatkozta az MTI-nek Struhács György szövetségi kapi­tány, aki szerint az is jól látszott, hogy a második vonalban vannak hiányosságok, viszont a junior birkózókkal elégedett volt. A nehézsúlyú Lám Bálint boka­sérülése után vasárnap a váloga­tott egy másik alapembere, az olimpiai és világbajnoki bronzér­mes Módos Péter sérült meg. Az 59 kilóban érdekelt versenyző el­ső meccsén, 8-6-os vezetésnél szenvedett vállsérülést. Struhács György vele kapcsolatban annyit mondott, hogy a további vizsgála­tok után derül ki, mennyire nagy a baj, ugyanakkor kicsit tart tőle, hogy komoly sérülésről van szó. A magyar csapat hat éremmel zárta a 27 ország közel 240 ver­senyzőjét felvonultató szombat- helyi nagydíjat, miután szomba­ton Ligeti Dániel győzött a 130 kilogrammosok között, míg a szintén nehézsúlyú Lám Bálint és a 75 kilóban szereplő Szabó László ezüstérmet nyert.

Next

/
Oldalképek
Tartalom