Nógrád Megyei Hírlap, 2015. március (26. évfolyam, 50-75. szám)

2015-03-10 / 57. szám

Az új Passat a 2015-ös „Év Autója" A Volkswagen „bestselleré­nek” nyolcadik generációja nyerte el az európai „Év Autója” elismerő címét. Európa 2015-ös „Év Autója” egy Volkswagen - az új Passat nyerte a nemzetközi „Car of the Year” zsűri által évente kiosztott, tekin­télyes díjat. A győztest a Genfi Au­tószalon előestéjén hirdették ki.- Nagyon büszkék vagyunk erre az elismerésre - jelentette ki Prof. Dr. Martin Winterkorn, a Volkswagen AG igazgatótaná­csának elnöke a genfi díjátadót követően. - Az új Passat révén ismét sikerrel fejlesztettünk ki egy olyan modellt, amely mind műszakilag, mind pedig minő­ségi színvonalával mércéül szolgálhat kategóriájában. E ki­tüntetés mérnökeink, formater­vezőink és egész csapatunk munkájának nagyszerű elisme­rése. Az új Passat jól mutatja, hogy a Volkswagen márka meg­felelő válaszokat ad napjaink ki­hívásaira. Az új Passat kitüntetését Heinz-Jakob Neußer, a Volkswa­gen igazgatótanácsának a mű­szaki fejlesztés területéért fele­lős tagja vette át, majd így fogal­mazott: - Nagy örömmel tölt el minket a „Car of the Year 2015” elismerése. E díj különös jelen­tőségű számunkra, mivel szak- újságírók független nemzetközi zsűrije ítéli oda, emellett az ügy­felek körében is közismerten nagy tekintélynek örvend. Az „Év Autója” Európa egyik legrégebbi és legtekintélyesebb díja, amellyel immár 1964 óta tüntetik ki évről-évre a legjobb új­donságokat. A 22 európai ország összesen 58 autós szakújságíró­jából álló zsűri végül hét jelöltet nevezett a döntőre, amelyeket az elmúlt hónapok során - a gazda­ságosság, a kényelem, a bizton­ság, a menettulajdonságok, a funkcionalitás, a dizájn és a fejlett műszaki megoldások szempont­jai szerint - széles körű tesztek során vizsgáltak, vetettek össze egymással, illetve minősítettek. Az 52. alkalommal megrende­zett, nagyhagyományú szavazás döntőjében az új Passat összesen 340 ponttal fölényesen végzett hat vetélytársa mezőnyének élén. A közelmúltban a Polo (2010) és a Golf (2013) által a Volkswagen két aktuális modellje is elnyerte az áhított elismerést. Plusz tíz százalék Van még tartalék az 1,6 lite­res turbómotorban, ahogy azt a Genfben bemutatott Clio RS 220 Trophy is bizonyítja. A forró ferdehátúk rajon­góinak talán puhánynak tűn­hetett mostanáig a Renault Clio RS, de a Genfi Autósza­lonon bemutatott Trophy vál­tozat a legjobb bizonyíték ar­ra, hogy remek alap az autó, épp csak nem hegyezték azt ki kellőképpen. Az 1,6 literes benzines tur­bómotor teljesítményét 200- ról 220 lóerőre növelték, a mo­torvezérlő elektronikát át­programozták, nagyobb tur­bófeltöltőt kapott a négyhen­geres, új a szívósor valamint a kipufogó-leömlő. A maximális nyomaték a rövid ideig tartó túltöltés esetén immár 280 Nm, ami 40 Nm-rel több az eredeti felálláshoz képest. Hét Audi újdonság Genfben A március 5-15 között sorra kerülő genfi Autó­szalonon az Audi hét ki­emelkedően vonzó újdon­ságot mutat be. Az Audi prologue Avant tanul­mányautó mellett a legna­gyobb európai autókiál­lításon a négykarikás márka négy R8-as mo­dellt is kiállít, míg az Au­di Q7 e-tron quattro az el­ső plug-in hibrid érkezé­sét jelzi a Q modellsoro- zatban. A hetedik újdon­ság az Audi RS 3 Sportback-kel pedig a vi­lág legerősebb kompakt prémium autója is bemu­tatkozik. Genfben az Audi standon megismerhető a nagy teljesítmé­nyű R8-as sportautó új változata is. A V 10-es középmotor és az új quattro hajtás sportos vezetési élményt biztosítanak, különösen a sportautó csúcsváltozatánál, a 449 kW (610 LE) ugyanis 3,2 má­sodperc alatt gyorsul 0-ról 100 km/h sebességre, csúcssebessé­ge pedig 330 km/h. Az Audi R8 második generációja további modellek alapjául szolgál. Az elektromos motor által hajtott R8 e-tron szupermodell legújabb változata 340 kW teljesítményre és 920 Nm forgatónyomaték le­adására képes, álló helyzetből pedig 3,9 másodperc alatt éri el a 100 km/h sebességet. Az új akkumulátor celláknak köszönhetően hatótávolsága több mint kétszerese az előző sportautóénak, jelenleg ugyan­is 450 km megtételére képes. Az új Audi R8 LMS versenyau­tót a legutolsó, a 2016ban élet­be lépő GT3-as szabályok sze­rint építették, így az idén még csak a gyári tesztpályákon fut majd. A jelentős teljesítmény­beli növekedés ellenére alkatré­szeinek mintegy 50%-a meg­egyezik a széria változat alkat­részeivel. A Q7 e-tron quattro bemutatá­sával az Audi a második csatla­kozóról tölthető hibrid modelljét mutatja be. A nagy SUV a vilá­gon elsőként jelenik meg plug-in hibrid változatban hathengeres dízelmotorral és állandó összkerék hajtással. Hajtásáról lítium-ion akkumulátor gondos­kodik, mellyel elektromos üzem­módban 56 km távolság megté­telére képes - csendesen, hatéko­nyan futva nulla károsanyag ki­bocsátással. A dízelmotorral együtt az autó összesen 1.410 ki­lométert tehet meg. Az ilyen haj­tású autókra vonatkozó ECE sza­bályozás szerint az Audi Q7 e- tron 1,7 liter dízel üzemanyagot fogyaszt 100 kilométeren, C02 kibocsátása pedig kevesebb mint 50 g/km, ami a legjobb mu­tató ebben a kategóriában. Az új RS 3 Sportback - a világ legerősebb prémium autója a kompakt osztályban - 270 kW (367 LE) teljesítményre képes. A 2,5 literes TFSI motor 4,3 má­sodperc alatt gyorsítja fel az öt­ajtós autót 100 km/h sebesség­re, végsebessége pedig 280 km/h. Az autó hatalmas ereje és reagálási képessége vala­mint sajátos „zenéje” a márká­ra jellemző, tipikusan mélyen hörgő öthengeres motorhangja az első korosztályos quattro- kra emlékeztetnek. A hétfoko­zatú S-tronic sebességváltó az előző modellénél is gyorsabb váltást tesz lehetővé, így ez az autó kimagasló vezetési él­ményt ad. Az Audi prologue Avant - az Avant filozófia új megjelenítése - a dinamizmust kiválóan ötvözi a formával és a funkciókkal. 5,11 méteres hosz- szával, 1,97 méteres szélességé­vel az ötajtós autó a luxus osz­tályba repíti magát új karosszé­ria változatával. Mindezek mel­lett félreérthetetlen sportossá­got és dinamizmust ad, technológiája mind kívül, mind belül mértékadónak számít. A vezető és három utasa luxus kö­rülményekkel találkozik az au­tóban és digitálisan összekap­csolódhatnak a magas színvona­lú infotainment és informatikai rendszereken keresztül. Az Audi prologue Avant-ot az Audi Q7 e-tronban is megtalál­ható plug-in hibrid rendszerrel szerelték fel, melynek teljesít­ménye ebben az autóban még nagyobb, a 3.0 literes TDI motor 355 kW (455 LE) teljesítményt ad le, és az elektromos motorral együtt 5,1 másodperc alatt éri el a 100 km/h sebességet. Autópiac az EU-tagállamokban 2015. január Új személygépkocsik eladásának változása ­előző év azonos időszakához képest, százalék Forrás: ACEA WTVA Sajtó- és Fotóarchívum MTI j www.mti.hu MINI egyedülálló stílussal A MINI Countryman modellt a vakmerőén spor­tos kisugárzás és a páratlan sokoldalúság jellemzi. Az első négyajtós MINI-ként, nagy csomagtér­ajtajával, öt teljes értékű ülésével és az opcionálisan elérhető összkerékhajtási rendszerrel már a kezde­tektől fogva ellenállhataüan - a brit prémium már­ka rajongói és a sorra meghódított új célcsoportok számára egyaránt, amely alól az off-road-kedvelő célközönség sem kivétel. A modell töretlen erőnlét­ét és rugalmasságát egy vadonatúj exkluzív különkiadás most még inkább kihangsúlyozza: a MINI Countryman Park Lane a 85. Gen­fi Nemzetközi Autószalonon tar­totta világpremierjét, majd 2015 júliusától világszerte elérhetővé válik, négyféle motorváltozattal. A különleges kiadás a piactól függően maximum nyolcféle mo- dellváltozatban érhető el, elsőke- rék-meghajtással és az ALL4 összkerékhajtással egyaránt. A 90 kW/122 lóerő vagy 140 kW/190 lóerő teljesítményű négyhengeres benzinmotorok a MINI Cooper/Cooper S Countryman és a MINI Coo- per/Cooper S Countryman ALL4, míg a 82 kW/112 lóerő teljesítményű négyhengeres dízelmotor a MI­NI Cooper D Countryman és a MINI Cooper D Countryman ALL4 modellekhez, a 105 kW /143 ló­erő teljesítményű négyhengeres dízelmotor pedig a MINI Cooper SD Countryman és a MINI Cooper SD Countryman ALL4 modellekhez választható. 1 I f f \ é I

Next

/
Oldalképek
Tartalom