Nógrád Megyei Hírlap, 2015. március (26. évfolyam, 50-75. szám)

2015-03-07 / 55. szám

tüzesen is jói Kénén teljesítem annoz, hogy áj összeállítás az ő nevével kezdődjön.. Az egykori remek kapuvédő ma hetvenéves Az SBTC csapata, amelyik harmadik lett az 1971/72-es bajnokságban. Az alsó sorban jobbról a negyedik Szőke István. Amikor ötven évvel ezelőtt, 1965. szeptember 12-én a Népstadionban Szojka Fe­renc utolsó percben lőtt csodálatos szabadrúgásgólja után - ami egy pontot ered­ményezett a jó nevekből állt MTK ellen - összeölelkeztünk mi tarjáni szurkolók, sok minden járt az eszemben, csak az nem, amit jelenleg csinálok. Hiszen hon­nan is tudhattam volna, hogy hetvenedik születésnapján cikket fogok írni csapa­tunk akkor alig húszesztendős kapusáról, Szőke Istvánról, aki nem kevesebb mint huszonötezer néző előtt mutatkozott be az abban az évben újra NB I-es lett Stécé fekete-fehér mezében. A játékospályafutása végén járó, huszonnyolcszoros magyar válogatott jobbfedezet, Szojka Ferenc mellett Sándor Zoltán, Ferenc Gyu­la, Oláh Dezső, Toldi Miklós, Szalay Miklós, Básti István, Kocsis Lajos, Taliga Fe­renc és Kökény József voltak a csapattársai. S, hogy az újdonsült ifjú hálóőr nem okozott csalódást, azt mi sem bizonyítja jobban, minthogy Szűcs György edző az ősz további nyolc mérkőzésén is neki szavazatott bizalmat. S csapat pedig jó haj­rával - többek között az Ózd és a Csepel idegenbeli, valamint a Bp. Honvéd ittho­ni legyőzésével - a kilencedik helyet szerezte meg a legjobbak között...- A bemutatkozás előzményeit és hatvanas évek számára fonto­sabb eseményeit kérésemre az alábbiakban foglalta össze a két­szeres jubiláns Szőke István...-1945. március 7-én Salgótar­jánban, Ponyipusztán születtem, s egyhetes korom óta huszonöt éves koromig - azaz a házassá­gomig - Pásztón éltem a szüle­immel. 1960-ban a Mátra alji vá­rosban kezdtem el futballozni is, és már tizenhat évesen a felnőttcsapatban védtem a me­gyei I. osztályban. Az első edzőm Géczy Pál, a Stécé korábbi legen­dás kapusa volt. Az SBTC-hez 1962-ben kerültem és még ugyanabban az évben az ifjúsá­gi csapattal megnyertük a me­gyei válogatottak országos tor­náját. Akkori csapattársaim kö­zül később többen is szerepel­tek magasabb (NB III, NB II) osz­tályban, az NB Tig Básti István és jómagam jutottunk el. Az el­lenfelek soraiban a zseniális ké­pességű Varga Zoltán is helyet kapott. Az 1965-ös NB I-es pre­mier után az 196ó-os esztendő­höz ugyancsak szép emlékem fűződik, minthogy Varsóban - ahová útlevelem nem lévén, ke­gyes csalással a fradista Szőke István papírjával utazhattam - a Lengyelország-Magyarország utánpótlás mérkőzésen magam­ra ölthettem a címeres mezt. Ez akkor is felejthetetlen élmény volt számomra, ha végül is a be­állításomra nem került sor, s „csak" a kispadról szurkoltam a Varga Lászlónak, a Vasas kapu­sának és a többieknek a 0:0-al végződött találkozón...- A következőkben hogyan ala­kult sportkarriered?- Nem volt könnyű bekerülni a csapatba, hiszen jó képességű ka­puvédők álltak szakvezetőink - Grosics Gyula, Szűcs György, Mé­száros József, Marosvári Béla, MoórEde, Kovács Imre - rendelke­zésére. 1974. szeptember 7-éig - még további nyolcvanhétszer ját­szottam az SBTC színeiben má­sok mellett a már említett Szojka Ferenccel, Taliga Ferenccel vagy Bánkúd Istvánnal és Kocsis Lajos­sal. Utóbbi véleményem szerint az akkori magyar Messinek szá­mított. Nagy örömömre az 1971/72-es szezonban részese le­hettem a klub fennállása eddigi legnagyobb sikerének, a bronz­érem megszerzésének, amellyel jogot nyertünk az UEFA Kupa-sze­replésre is. Kétszer voltam tagja a vidék legjobbja címet elnyert együttesnek s 1967 novemberé­ben a Győr ellen játszottam a Nép­stadionban az l:0-ra, egy tizen­egyessel elvesztett kupadöntőben is. Básti Istvánnal 83, Szalay Mik­lóssal 78, Kmetty Józseffel 74, Ré­pás Bélával 72, Vertig Józseffel 69, Jeck Ferenccel pedig 67 alkalom­mal voltam egy csapatban s rend­re olyan neves ellenfelekkel mér­tük össze tudásunkat, mint az FTC, a Honvéd, az MTK, az Újpest, a Vasas, vagy a vidékiek közül a DVTK és a Győri ETO. A hálómat veszélyeztető sok nagyszerű, mondhatni klasszis csatár között ott volt Albert Flórián, Bene Ferenc, Fazekas László, Dunai II. Antal is. A Stécével bejártuk a környező szocialista országokat s játszot­tunk Görögországban és Spanyol- országban is. 1972 nyarán a Bar­celona melletti Hospitaletben egy négyes torna döntőjét az Espanollal vívtuk és nagy csatá­ban csak 3-2-re maradtunk alul. Különleges emléknek számít az 1968-as szibériai, kemerovói uta­zásunk is, ahol egy kis medvebo- csot kaptunk ajándékba... 1975/76-os bajnokságban Balas­sagyarmaton védtem, majd az SBTC-nél illetve az STC-nél vol­tam szakosztályvezető illetve ügy­vezető elnök. Edzősködtem az STC-ifinél, Nagybátonyban, Kis­bágyonban és Kisterenyén is és évekig szerepeltem az SBTC Öregfiúk csapatában. Talán hosszabb is lehetett volna az ak­tív futballista időszak az éle­temben, de másként alakult... S ráadásul átestem két komoly operáción: csontátültetést is eszközöltek a csuklómban....- S miként alakult az úgyneve­zett civil életed?- Sokáig, csaknem három év­tizedig a Nógrádi Szénbányák al­kalmazásában álltam, sokat kö­szönhetek a vállalatnak. Ugyan­akkor időben gondoltam a labda­rúgás utáni időkre is. Az egri fő­iskolán földrajz-testnevelés szakon szereztem diplomát, há­lás vagyok felkészítőimnek Szar­vas József és Szepesi Antal testne­velő tanároknak. Nagybátony­ban a Fáy András Szakközépis­kolában, Szakiskolában és Kollé­giumban tanítottam, onnan kerültem nyugállományba. Negyvenöt évvel ezelőtt háza­sodtunk össze feleségemmel, Ma­rikával. Két gyermekünk - egy fiú és egy leány - született, akik szintén boldog házasságban él­nek. Két unokánk sok örömet je­lent lányomék, azaz a szülők szá­mára, de mi is osztozunk érzése­ikben. Áron az SBTC kis focistája, ügyesnek, tehetségesnek mutat­kozik. Örökölte a gömbérzéket az édesapjától, Palaticzky Szabolcs­tól és talán tőlem is, s a húga, Fan­ni is szereti rúgni a labdát és jól tornászik. 1989 óta Kisterenyén lakunk. Bizonyára ismertségem­nek is köszönhetően Bátony- terenye lakói 1994 és 2002 között két ciklusban is megválasztottak önkormányzati képviselőnek.- Barátaid, közeli ismerőseid gyakran szólítanak „Keneddy”- nek. Honnan származik ez az el­nevezés?- Az akkori csapat - amelyből nagy szomorúságunkra sokan eltávoztak már az égi mezőkre - tagjai szerették egymást valami­lyen becenévvel felruházni. A jó egymás közti viszony, a közvet­len, bensőséges légkör kifejező­je is volt ez. Engem Toldi Miklós nevezett el „Keneddy”-nek, mert nemcsak a nevem volt Szőke, ál­lítólag félrefésült frizurám s a fej­formám révén is hasonlítottam az amerikai elnökre.- Jársz-e még Stécé-meccsekre? Hogyan ítéled meg a csapat je­lenlegi helyzetét, jövőjét?- Bár a mi időnk lejárt, en­gem mint régi játékost válto­zatlanul érdekel a Stécé sorsa. Gyakran megnézem a mérkő­zéseket a Tóstrandon s bizony nem vagyok boldog, hogy utó­daink már hosszú évek óta vagy az NB Ill-ban, vagy a me­gyei bajnokságban szerepel­nek. Ez nem méltó hosszú NB I-es múltunkhoz, a korábbi eredményekhez, sikerekhez. Tisztában vagyok vele, hogy az elmúlt huszonöt évben gyöke­resen változtak meg a társadal­mi, gazdasági viszonyok s ez az egykoron fejlett ipari térség - benne Salgótarján - manap­ság nem dúskál anyagi javak­ban. Mégis véleményem sze­rint az SBTC-nek mint a me­gyeszékhelyet reprezentáló csapatnak magasabb osztály­ban lenne a helye és nagyobb támogatást, összefogást érde­melne. Öt év múlva, 2020-ban lesz a klub megalakulásának századik évfordulója. Remé­lem, hogy a centenáriumot már jobb körülmények között fogjuk megünnepelni. Mi ad­dig is tiszta szívből énekeljük szép indulónkat és drukko­lunk szeretett csapatunknak: hajrá Stécé!- Köszönöm az interjút és nemcsak a magam nevében kí­vánok szép születésnapot, sok boldogságot. Isten éltessen! Csongrády Béla Duplán ünnepelhet Szőke István BSBSB8i5SBB]iBeP 1T .lilTíTi ittiiBiii

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom