Nógrád Megyei Hírlap, 2015. március (26. évfolyam, 50-75. szám)

2015-03-07 / 55. szám

Legyen más a szenvedélyed! *í‘ ff APOLLO MOZI Március 5-H. 15.30 UÁROSITANUSZODA A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács más szenvedélyeket ajánl a fiatalok figyelmébe; például a tudományos tevékenységet - fogalmazott Garamvölgyi László (Folytatás az 1. oldalról.) Nógrád megye. Az országos roadshow keretében a fiatalok ismert és sikeres emberekkel ta­lálkozva tapasztalhatják meg, hogy drogmentesen nagyon is lehet vonzó, kiemelkedő életpá­lyát építeni, harmonikus életet élni. Nem mellesleg ezeken az alkalmakon a megelőzéssel, a droghasználat veszélyeivel kap­csolatos információkat kapnak a diákok. Miközben kitűnő elő­adókat hallgatva kitűnően el­szórakoznak... Az említett program ugyanis az értékek mentén maradva, hangulati elemekkel alaposan megtűzdelve kopogtat be az egyes helyszínekre, tegnap pél­dául megyénk két intézményé­be: a salgótarjáni Kodály Zoltán tagiskolába, valamint a szécsényi művelődési központ­ba. Az iskolában a szórakoztat- va-felvilágosítva utat mutató rendezvény szervezői, támoga­tói sajtótájékoztatón is felhívták a figyelmet a kezdeményezés legfontosabb törekvéseire. Kü­lön is kiemelték a példamutatás­ra épülő kezdeményezés minél szélesebb körű megismertetését. Várkonyi Attila, Dj Dominique üdvözölte a jelenlévőket, s vázol­ta, mit is tűzött zászlajára az ese­ménysor. Ezután Fekete Zsolt, a város alpolgármestere köszöntöt­te a vendégeket, s elmondta egye­bek mellett, hogy Salgótarjánban is ismert a fiatalság káros szenvedélyek-okozta probléma­köre. Az önkormányzat pedig nagy hangsúlyt fektet arra, hogy meglegyenek a feltételei a drog­mentes kikapcsolódásnak, a ve­szélyeztetettek számára a hasz­nos időtöltés megszervezésének. Hozzátette: segítség ehhez a roadshow is, amiért külön kife­jezte köszönetét az alpolgármes­ter. Garamvölgyi László, kommu­nikációs igazgató arra hívta fel a figyelmet, hogy a Nemzeti Bűn- megelőzési Tanács támogatóként vesz részt ezen az országjáráson, s ajánl más szenvedélyeket, a mozgást, a tudományos vagy mű­vészeti tevékenységet. Fogarasy Gabriella projektmenedzser a rendezvénysorozat tavaly márci­usi indításáról, s arról beszélt, hogy művészek, sportolók, zené­szek kísérik végig ezeket. Az iskola tornatermében és az udvarán ezen a délelőttön, sok zene, táncjáték, ének, előadások, az Animal Cannibals fellépése szórakoztatta a diákokat. A pör- gős menetrendről, hangulati ele­mekről Dj. Dominique (is) gon­doskodott. A délutáni órákban a szécsényi állomásán mutatko­zott be a „Legyen más a szenve­délyed!” csapata. (ML) rílEVSTI* SZOMBAT 12.00 Hirfüzér. 12.30 Háttér - Kozmunkaprog- ran Salgótarjánban. 12.40 Csendes Percek (az adventista egyház műsora). 13.00 Farsangi hangverseny. 14.00 Háttér - Tarján) Tavasz Mű­vészeti Fesztivál. 14.25 Patócfőldön határ mentén. 14.50 Háttér - 5 éves a Havanna Táncs- tédió.15.30 Hírfuzér. 16.00 INFO TV. 19.00 Hír- füzér. 19.30 Volt növendékek hangversenye. 21.00 Háttér - A kommunizmus áldozatainak emléknapja. 21.30 Nemzetközi Dixieland Feszti­vál 2009.22.10 HAZATÉRÉS - Színházi Premier. 22.30 Hírfűzér. 23.00 INFO TV. VASARNAP 09.00 INFO TV. 12.00 Hírfüzér. 12.30 Volt nö­vendékek hangversenye. 14.00 Háttér - A kom­munizmus áldozatainak emléknapja. 14.30 Nem­zetközi Dixieland Fesztivál 2009.15.10 HAZATÉ­RÉS - Színházi Premier. 15.30 Hirfiizér. 16.00 INFO TV. 19.00 Hírfuzér. 19.30 Háttér - Köz- munkaprogram Salgótarjánban. 19.40 Csendes Percek (az adventista egyház műsora). 20.00 Farsangi hangverseny. 21.00 Háttér - Tarjání Tavasz Művészeti Fesztivál. 21.25 Palócföldön határ mentén. 21.50 Háttér - 5 éves a Havanna Táncstűdtó. 22.30 Hírfüzér. Héhalom önkormányzata április 24-25-én, a helyi sportpálya tőszomszédsá­gában lévő területen lát­ványos kulturális zenei műsorral, népművészeti kirakodó vásárral egybe­kötve bonyolítja le az I. Böllér Bajnokok Ligája el­nevezésű rendezvényét. Cz.Zentai Héhalom. A Böllér Bajnokok Li­gája elnevezésű versenyre bene­vezett csapatok képviselői ápri­lis 24-én, pénteken már meg­kezdhetik saját böllérudvaruk kialakítását. A fesztivál szomba­ton kora reggel nyitja ki a kapu­ját, ahol egy gyors szakmai tájé­koztatást követően 7 órakor disz­nószúrásokkal veszi kezdetét a böllérek versenye. ■ Miközben ők saját udvari terü­letükön a sertések feldolgozásá­val lesznek elfoglalva, a népmű­vészeti kirakódó vásár mellett, a színpadon 10 órakor ünnepélye­sen is megnyitják a rendezvényt a látogatók számára. Ezt követő­en népdalkörök, néptáncosok és színjátszók mutatkoznak be. A fő műsorvezető Klausmann Viktor lesz. A nem mindennapi, bizo­nyára sokak érdeklődését felkel­tő Böllér Bajnokok Ligájára a csa­Lopták volna a csatornát Lopás vétség elköveté­se miatt állítottak elő két férfit a salgótarjáni rendőrök. Salgótarján. A városi rend­őrkapitányság bűnügyi osz­tálya lopás vétség elkövetésé­nek megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást egy 20 és egy 26 éves salgótarjá­ni férfi ellen. A jelenleg ren­delkezésre álló adatok alap­ján a gyanúsítottak a közel­múltban bementek az egyik salgótarjáni vasútállomáshoz tartozó melléképületbe, majd a tetőszerkezetet megbontva megpróbálták eltulajdoníta­ni az épület alumínium-csa­tornájának egy részét. A helyszínre érkező rend­őrök azonban elfogták és elő­állították őket. A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a két fiatalembert, akik elis­merték a bűncselekmény el­követését - tájékoztatta la­punkat Nágel Tamás, a Nóg­rád Megyei Rendőr-főkapi­tányság sajtóreferense. Spongyabob - Ki a vízből! 3D . &inkrom^tam^ Március 5-11.17.45, 20.00 Chappie Szinkronizált amerikai sci-ft — Március 9-13. 19.00 Zenthe Ferenc Színház Harold Pinter: Hazatérés (PREMIER - Székfoglaló Bérlet kamara előadása) Szólójegy: 2000 Ft Március 8-ig! Jegyár: 400 Ft/fő/óra saját korcsolyával, 600 Ft/fő/óra bérelt korcsolyával. Március 7. 9.00 IV. Salgótarjáni Sportos Egészségnap Március 7.19.00 Skorpió SE-DEAC N'B li e« női futsal bajnoki mérkőzés Március 8. 9.00 ERIMA Gyermek Kézilabda Bajnokság Március 8. 18.00 Konecranes Salgótarjáni KSE- Mercedes-Benz Gyár KA NB I/B-s felnőtt férti kosárlabda bajnoki mérkőzés patok március 25-ig jelentkezhet­nek a bolerh@postafiók.hu ema­il címen, illetve levélben Hé­halom Község Önkormányzata Petőfi út 1. alatti címén. A bene­vezett csapatok kauclós részvéte­li díja húszezer forint, amelyet a verseny végén háromszáz darab kóstolójegy leadása ellenében visszakapnak. A böllérverseny szigorú zsűri­je pontozni fogja a szúrás szak- szerűségét, a minél hagyomá­nyosabb perzselést, a bontást, az udvar szépségét, a csapatmun­kát, annak hangulatát, a nyers­anyagokat, valamint sonka, a szalonna, a karaj, a tarja, az ol­dalas, a dagadó és a szűzpecse­nye formázását. A disznóölés ha­gyományához való hűség és a precíz munka előnyt fog jelente­ni. A vetélkedés végére a csapa­toknak egy szál hurkát, kol­bászt, 20 húsz dekagramm te­reptőt, abált szalonnát, fél liter toros levest, egy tálca pogácsát vagy hájas süteményt, mini­mum fél liter fogópálinkát és egy bő tányérnyi saját maguk által összeállított ételkülönlegességet kell a zsűri asztalára letenniük. Amíg készülnek a finom disz- nóságok, 17 órától Hevesi Ta­más szórakoztatja a nagyérde­műt. Ezt követően 18.30 órára tervezik az eredményhirdetést, amelyet 20 órától disznótoros bál fog követni. A nagyszabású szabadidős rendezvényt a Civil Összefo­gás Fórum, a Mangalicate­nyésztők Országos Egyesüle­te, Héhalom Közbiztonságáért Polgárőr Egyesület, Nógrád megye közgyűlése és két ke­reskedelmi egység, a CBA és Coop is támogatja. A vetélkedőn előnyt jelent a hagyományhű és precíz munka Nyitva tartós: hétfő-péntek: 6.00 - 8.30,16.30 - 21.00 szombat: 6.00 - 21.00 vasárnap 6-00 - 11.00 szauna: hétfő-szombat 18.00 - 21.00 Hegedűs Henrik Miért nem országos sláger...? Miért nem országos slá­ger Balassagyarmat Dala? Ezt a kérdést nem én tet­tem fel. A facebook-ot gör­getve állt meg hirtelen az ujjam az egér mozgatásá­val, amikor felfigyeltem gyors egymásutánban két megosztásra. Mindkettő Balassagyarmat Dalát méltatta. Érdemes szó sze­rint idézni ezeket a mon­datokat, mert valóban, nem csupán a zeneszám készítőinek, Horváth Ádámnak és barátainak hízelgő, hanem mindenki­nek, aki fontosnak tartja az Ipoly-parti városhoz va­ló kötődését. Gazda Albert a cink.hu oldalon így ír: „Balassagyarmaton szeret­nék élni és ezt a dalt éne­kelni reggeltől estig. Ha megnézitek a videót, ugyanígy lesztek ezzel ti is. Palócország fővárosa ilyen emberléptékű és barátsá­gos hely, rengeteg kedves és szép ember lakja, akik énekelnek, gitároznak, bi­cikliznek, és még egy üveg boruk is van. Csak azt nem értem, miért nem országos sláger még ez a dal! Ha minden város ilyen lenne - ennyi érzéssel és lélekkel -, igazán szuper hely len­ne Magyarország!” Egy igazi lokálpatriótá­nak ilyenkor szorul össze a torka, lúdbőrös lesz egy pillanatra, aztán kihúzza magát és büszkén veszi az újabb bókokat. Hiszen a szeretlekmagyarorszag.hu így fogalmaz: „A legjobb ma­gyar város-videoklip! Balas­sagyarmati fiatalok olyan jó klipet készítettek, hogy oda akarsz majd költözni... ” Néhány másodperc hí­ján négy és fél perc az egész, amely most már méltán népszerűsíti a vá­rost ország-világ előtt. Jön két kerékpáros fiatal, aki kétkerekű tekeréssel végig­járja utcáról-utcára, mind­azt, ami szép ezen a telepü­lésen, ami nevezetes ezen az Ipoly-parti ékszeren. Közben találkoznak éneke­sekkel, akik különböző pontokon sétálnak - az Óváros téren, a vasútállo­máson, a Nyírjesben, a Fő­téren, támaszkodnak a Szerb templom kerítésé­nek, jönnek befelé a Palóc ligetbe, tapossák a katona­temető füvét. És közben új­ra és újra felhangzik a ref­rén, amit ma már szerin­tem minden balassagyar­mati ismer, legalábbis azok biztosan, akikhez el­jutott, akiket megérintett ez a nóta: „Balassagyar­mat - ami csak nekünk je­lent /Egyben: álmot, múl­tat, jövőt, jelent/Balassa- gyarmat - néha reményke­dő/A szívünkben élhető... ” Tényleg: miért nem or­szágos sláger Balassagyar­mat Dala? BL-re készülnek a böllérek A pr ogr am ajánló a Salgótarjáni Kozmwvelődési Nonprofit Kft. támogatásával készült. .sfktift.ínfQ i V

Next

/
Oldalképek
Tartalom