Nógrád Megyei Hírlap, 2015. március (26. évfolyam, 50-75. szám)

2015-03-06 / 54. szám

Szerény, mint az ibolya A naptár szerint még tél van, a természet látszólag pihen, re­generálódik, erőt gyűjt a tavaszi megújuláshoz, mégis már hetek óta érzékelhetőek azok a változá­sok, mozgások, amelyek a tél kö­zeli búcsúját, s a tavasz eljövetel­ét idézik. És szó, mi szó, elég mindehhez csupán virágos ker­tünkben vizitálni, szemlét tarta­ni, ahol már hallatszik az éne­kes madarak még nem teljesen beénekelt hangja, látszik a fák rügyfakadása és nem melléke­sen, hanem inkább bizonyság gyanánt bontogatja szirmait és nyújtogatja fejecskéjét a nárcisz, a jácint és a tulipán is, és egyre tői övezve, eddigi életével, egy­szerűségével is azt sugallja, hogy a legjobb, a legokosabb döntés volt mindaz, amit élete során ed­dig meghozhatott. Nem taga­dom, van oka szerénységének, hisz a tavaszvirágok között az el­sők egyike, és kicsiben talán a vi­rágok legszebbike, másrészt az emberek hűségét, szeretetét és ragaszkodását - most védett nö­vényként is - azzal hálálja meg, hogy még a legzordabb tavaszo­kon is előbújik, és örömet szerez­ve, jó szívvel megmutatja szir­mait. Éveim száma miatt is tanúja vagyok kedvességének. Hisz fia­inkább a Napra törnek. Talán végleg, vagy csak átmenetileg, eltűnt a hó és Tél tábornok visz- szarendelte csapatait, s - kiváló hír az is, hogy - a nyíló virágok sorában új szereplőt, új vendé­get, a szerénység és az ártatlan­ság jelképét, az ibolyát köszönt­hetjük, mely már a kékszín több árnyalatában is pompázik. A szívemnek is oly kedves ta­vaszvirág, a többi kerti virággal sohasem akart versenyre kelni, még úgysem, hogy az erdők, a li­getek szép díszeit is jelentő, töb­bi ibolyával, akár a többségi tá­mogatást is megszerezhette vol­na. És ez a kis gyönyörűség, nem akart sohasem trendi, divatos, avagy még kevésbé állandóan a topon, a csúcson lenni. Hanem csupán szerényen, félig-meddig - elvonulva a világtól - megbúj­va, meghúzódva a kert valame­lyik sarkában, szegletében, a ke­vésbé napfényes, és inkább csak árnyékos helyén élni. Szerény­sége nem engedte, hogy a min­dig szem előtt lévő, és állandóan a napfényben fürdőző és formá­ját tekintve is, mindig a legjobbat nyújtó rózsával versenyezzen. És nem beszélve kicsinységében is igazi hódítóhódító illatáról, mert ismerjük el: bizony-bizony vét­kes a női szívek elrablásában, il­letve a férfiak meghódításában is. Mégis az emberek szereteté­talságom idején, ő volt életem tán’ egyik legszebb, legfonto­sabb virága. Mindig az első ta­vaszvirág volt, amivel édesanyá­mat és - nem szégyellem, hogy - később szerelemvirágként, kedvesemet is köszöntöttem. Emellett e virág az olyan szerény anyagi „tehetséggel” megáldot­tak virága volt, amilyen én ma­gam is voltam. És nem beszélve az egyéni és a hivatali nőnapi egyen-köszöntésekről sem, s bi­zony ott sem jutottunk tovább a kékibolyánál. Tagadhatatlan, hogy az ajándékozások nem vol­tak „hivalkodók”, sőt nagyon is szerények voltak, mint akkori életünk, amelyet jó szívvel ma is vállalok. Hogy is tehetném, hogy is tagadhatnám meg, hisz akkor éltem rövid legénységem szerel­mes hőskorát, és nem dicsekvés­ként mondom, ifjú házasként előbb jártam a mennyekben, a csillagok között, mint szegény Gagarin. Férfi társaim! Merjük érzéseinket, szeretetünket kimu­tatni! Ma sem az a lényeg, hogy milyen drága, divatos az aján­dék, hanem az, hogy milyen sze­retettel adják. Érzéseinket szeré­nyen, akár egy szál virággal is ki­fejezhetjük! Ne feledjék, egy szál virágnál jobb, értékesebb és al­kalomadtán békéltetőbb gesz­tus, nincs is a világon! Banos József Aki színházat teremtett Színház született az el­múlt tíz év alatt á város­ban - köszönhetően Garamvölgyi Andreának. Amatőr szereplőkből olyan társulat alakult, amely a profik között is megállja a helyét. Kevés ilyen csoport mondhatja el magáról, hogy előadá­suk - nem is egy alka­lommal - hivatásos társu­lat színházi bérletelőadás sorozatában volt látható - ők igen... Szenográdi Ferenc Szécsétf. Andi Színjátszósai­nak művészeti vezetője, rende­zője Garamvölgyi Andrea génjei­ben hordozza a színjátszás sze­retetét. A nagyszülők egykoron aktív tagjai voltak az amatőr színtársulatnak Szécsényben. Andrea már általános iskolás ko­rában barátságot kötött a szín­játszással, amely meghatározta további sorsát. lobban érdekelte a rendezés, a művek színpadra állítása, mint a szereplés. A főis­kolán szociálpedagógiát tanult, később pedig drámapedagógia, majd gyermekszínház-rendezői képesítést szerzett. Amikor 1998-ban a városi alapfokú művészeti iskola szín­játszó tanszakkal bővült, Szerémy Andreával közösen ott tanítottak. 2005-től önállóan dol­gozott tovább. Az intézményben megalakult az Andi Színjátszó­sai csoport. Az első bemutatko­zásuk a „Dzsungel könyve” cí­mű musical volt. Az előadással kirobbanó sikert értek el, több alkalommal is telt ház előtt ját­szották. Ezt követte a József és a színes szélesvásznú álomka- - bát” című mű színre állítása. A 2007-2008-as tanévben egy régi álma valósult meg: bemutatták a „Valahol Európában” című musi­calt. Ahhoz, hogy ez létrejöhes­sen, felnőtt szereplőkre is szük­sége volt. Olyan személyeket kért fel, akiknek már volt szín­padi előéletük.- Számomra az elmúlt tíz év egyik legszebb élménye ennek a darabnak a bemutatójához kapcsolódik. Az előadás végén a közönség állva tapsolt, az embe­rek szemében ott csillogott a könny. Azt mondtam, ez az, ami­ért érdemes dolgozni: örömet szerezni, élményt nyújtani, több száz színházlátogató számára - vélekedett Garamvölgyi Andrea. E darabot többször is bemu­tatták, szerepeltek vele más tele­püléseken is. A sorban az „Oliver”, a „Hair” és az „Abigél” következett.- Egy másik csodálatos élmé­nyem az „István, a király” című rockopera bemutatójához kap­csolódik. Felemelő érzés volt lát­ni a múzeumkertben a három­ezer nézőt és hallani a pozitív megjegyzéseket, elismeréseket az előadás után. Hasonlóban volt részem, amikor 2014-ben a Vár­kertben felállított szabadtéri színpadon ismét bemutattuk a művet - fogalmazta meg egyko­ri érzéseit. A csoport szakmai elismeré­sét jelzi, hogy 2013-ban a Zenthe Ferenc Színház salgótarjáni bér­leti előadásán két darabbal is je­len voltak, a „Valahol Európá­ban” és az „Oliver” cíművel. Utóbbi megkapta a gyermekelő­adás „vastaps” díját. Az elmúlt egy évtized mérlege 64 egész estés előadás. Garamvölgyi Andrea úgy véle­kedett, hogy nem profi színésze­ket akar nevelni.- Kapnak a fiatalok annyi ön­ismeretet, belső értéket, ameny- nyivel bármilyen pályát is vá­lasztanak, megállják a helyüket - mondta. Mindezek ellenére ketten is a világot jelentő desz­kát választották. Pásztor Máté hi­vatásos színész, PesákÁdám pe­dig az operett akadémia hallga­tója, több darabban is játszik az Operett Színházban. Mindketten hűek maradtak a szécsényi tár­sulathoz, több előadásban is fon­tos szerepet vállalnak. A tanárnő nagy hangsúlyt fek­tet a keze alatt lévő 25-30 fiatal képzésére. Csoportja több alka­lommal is arany minősítést kapott. Mit jelent számára a rendezés?- Azt csinálom, amit szeretek, látszom és játszatok. Ezt csak egyféle képen lehet: nagyon ko­molyan. ,- Két éve a Szécsényi Közműve­lődési Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, a művészeti iskolában tanít, rendez. Hogy bírja mindezt?- Amit az ember szeret, szív­ből végez, abba nehezen lehet belefáradni. A társulatunkban jó csoportszellem uralkodik, min­denki tudja és a teszi a dolgát. Vannak nagyon jó segítőim, pél­dául Csizmadia Kinga, aki ná­lunk nőtt fel, ma már matemati­ka-ének szakon tanul. Az utóbbit jól hasznosítja a színjátszó kör­ben - vélekedett. Garamvölgyi Andrea sok em­berrel megszerettette a színhá­zat. A közönség elismerően szól róla. A város önkormányzatától 2012-ben megkapta a „Szécsényért” kitüntetést, de a Nógrád Megyei Önkormányzat is elismerésben részesítette őt. Települési konfliktusmegelőző, -kezelő módszer: mediáció MAGYARORSZÁG KORMÁNYA Európai Unió Európai Szociális Alap BEFEKTETÉS A JÖVÖBE 3. Mikor kerül(het) sor mediációra? Egymással vitában álló felek helyzete konfliktushelyzetként értelmezhető. Megfelelő kere­tek között tartva a konfliktus­helyzetek előmozdítói lehetnek egy-egy probléma megoldásá­nak. Lehetőséget teremthetnek arra, hogy a felek nyíltan meg­fogalmazzák érdekeiket, köl­csönösen megismerjék és meg­értsék egymás álláspontját, s ennek révén megállapodásra jussanak. A konfliktusok azonban el­juthatnak olyan fázisba, ami­SZECHENYI t kor a vitás felek már nem haj­landók, vagy nem képesek köz­vetlen kommunikáció útján megállapodni, hajlandóak azonban egy külső közvetítő se­gítségével kísérletet tenni a probléma megoldására. Ekkor kerülhet sor a mediációra. A mediációs folyamat A mediációs processzust négy alapfázisra, illetve a har­madik fázisban hét egymást követő szakaszra oszthatjuk. Valóságos mediációs helyzet­ben ezek a fázisok és szaka­TÁMOP-5.6.1.C-11/2-2011-0033 "Összefogás az áldozatokért" szók természetesen nem külö­nülnek el élesen egymástól, ám ismeretük segít a folyamat strukturálásában, kézbentartá­sában, a hatékony mediáció megvalósulásában, végső so­ron tartós és kölcsönösen elő­nyös megállapodások létrejöt­tében. A mediáció alapfázisai: • kapcsolatfelvétel, ■ előkészítés, • mediációs megbeszélés, • utánkövetés. Nem vagyunk migrációs főirány Az elmúlt hetekben napi százas vagy több százas nagyságrendű határsértő­vel szemben történt intéz­kedés javában a déli or­szágrészben, a szerbiai szakaszon. Ezek egy ré­sze bevándorló, egy má­sik csoportja menekült státusú - a kettő között van különbség. Mennyire érinti Nógrád megyét a bevándorlási- vagy mene­külthullám? A rendőrség szerint nem kell idegen áradattól tartanunk. Tőzsér V. Nógrád megye. Korábbi lapszá­munkban már beszámoltunk ar­ról, hogy a Bevándorlási és Ál­lampolgársági Hivatal hogyan kezeli a menekültáradatot, mi­lyen intézkedéseket foganatosít a kialakult helyzetben. Az illeté­kesek balassagyarmati képvise­lő-testület előtt tett beszámolójá­ból az is kiderült, hogy a város­ban működő közösségi szállás jelenleg sem működik teljes ka­pacitással. Nincs tervben férő­helybővítés, sem az intézmény zárttá tétele, és nem indokolt semmilyen szigorítás. A Nógrád Megyei Rendőr-fő­kapitányság sajtóreferense, Nágel Tamás rendőr százados ar­ról tájékoztatott, hogy megyénk területén előreláthatóan nem kell tartani bevándorlási hullám­tól. Nógrád megyét nem érintet­te a magyar-szerb határszakasz­ról kiinduló illegális migráció. Mint mondta: jelenleg nem va­gyunk migrációs főirány, és vár­hatóan nem kell menekült-ára­dattól tartani. A fentiekben em­lített okok miatt az ügy kezelésé­vel kapcsolatban nincsenek ki­emelt intézkedések. A rendőrség a közterületen folytatott tevé­kenysége során a külföldiek jog­szerű tartózkodását továbbra is ellenőrzi. Bács-Kiskun és Csongrád me­gyében százával kerülnek rend­őrkézre a határsértők, akik fő­ként Koszovóból, Szíriából és Af­ganisztánból érkeznek. A már­cius 3-án, a csongrádi határsza­kaszon feltartóztatott kilencven külföldi között egyetlen koszo­vói sem volt. Kedden országosan 189 embert fogtak el a rendőrök. A határsértők menedékkérelmet nyújtottak be, ügyükben a Be­vándorlási és Állampolgársági Hivatal jár el. A menedékjog az Alaptörvény és az Európai Unió Alapjogi Chartája által is védett alapjog. Az illegális határátlépők többsége elsősorban nem Ma­gyarországon kíván letelepedni, Nyugat-Európa felé mennének tovább. I j Egy évtized és hatvannégy egész estés előadás ■[MM

Next

/
Oldalképek
Tartalom