Nógrád Megyei Hírlap, 2015. március (26. évfolyam, 50-75. szám)

2015-03-05 / 53. szám

Március 3. 3 9 12 20 33 36 38 39 40 44 50 52 54 55 64 67 76 77 78 79 2015. MÁRCIUS 5., CSÜTÖRTÖK / \ Ezúton tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és tisztelték, hogy PÁL ISTVÁN az utolsó magyar dudás, népzenész, mesemondó, a Népművészet Mestere, a Magyar Kultúra Lovagja, Nógrád Megye Önkormányzatának Madách-díjasa, Kétbodony és Tereske települések díszpolgára, 96 éves korában elhunyt. Temetésére 2015. március 7-én, szombaton, 10.30 órakor Tereskén, katolikus szertartás szerint kerül sor. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Meló Martina Tereske község polgármestere / Mély tájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, szerették és tisztelték, hogy PÜNKÖSDI SÁNDOR 64 éves korában elhunyt. Temetése 2015. március 7-én, 10 órakor lesz a zagyvarónai temetőben. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A GYÁSZOLÓ CSALÁD „Szeretteim, én most már elmegyek, küzdöttem sokat, de már nem lehet. Az örök haza vár, isten veletek, a telketek mélyén mindig ott leszek. ” Mély fájdalommal tudatjuk, hogy ID. RÉZSÓ ENDRE türelemmel viselt, hosszú szenvedés után, 80 éves korában elhunyt. Hamvait szűk családi körben helyezzük örök nyugalomra. GYÁSZOLÓ LÁNYA ÉS CSALÁDJA \ „REX-HUMJtNUM TEMETKEZÉS Salgótarján, Füleki út 26. 24 órás ügyelet: 06-30/9-552-137; 06-30>9-552-138 (32) 431 -544 Kérdéseivel forduljon szakmai (vezetőnkhöz: 06-30/217-6418. INGATLAN KARANCSAUÁN, csendes környezetben 5 szobás, amerikai konyhás, 2 .fürdőszobás, padlófűtéses, gáz- és vegyes tüzelésű csalá­di ház igényesnek eladó. Tel.: 06-30/523- 3484. *24383’ SALGÓTARJÁNBAN, Zagyvarónán családi ház eladó. Érd.: 06-20/2800-601, *24504* JÁRMŰ SZEMÉLYGÉPKOCSIT, terepjárót, ill. kisha- szon-gépjárművet keresünk megvételre, azonnali készpénzfizetéssel, évjárattól, ál­lapottól függetlenül. Érdekel még veterán autó és motor. Hívjon bizalommal! 06- 30/565-4638 *24245* 2001-ES Volkswagen Polo 1.416V (4 ajtós) extrákkal, 1998-as Volkswagen Golf III 1.4 benzines, 5 ajtós, 99 000 Ft, Simson Star 50 cm3-es motorkerékpár (4000 km-rel, eredeti állapotban) eladó. Tel.: 06-30/565- 4638. *24245* VEGYES SZARVASAGANCSOT (hullajtottat), és trófe­ákat vásárolok, akár 4000-22 500 Ft/kg-ig. Hívjon bizalommal! Tel.: 06-30/338-2399, Salgótarján. *24246* MINDENFÉLE szarvasagancsot és trófeákat vásárolok napi legmagasabb áron! Díjtalan kiszállás. Hívását köszönöm! Tel.: 06- 20/511-4209. *24246* __ HAGYATÉKBÓL eladók: hagyományos mosó­gép és centrifuga, automata mosógép, hű­tő- és fagyasztószekrény, -láda, porszívó, mikro, Rehab+ kerekesszék, 55 cm, 72 cm-es színes tévé, tv-állvány, franciágy 160 x 200 15 000 Ft, sarok étkezőgarnitúra + asztal, 3-1-1 ülőgarnitúra (ágyazhatós), 1- es ágy ágyneműtartós (új típus), szőnye­gek, FÉG 850 gázkonvektor, gáztűzhely, 11,5 kg-os PB-gázpalack, gáz Siesta, fatü­zelésű kályha, elektromos terménydaráló, 220 V-os hegesztőtrafó újszerű, 220 V-os villanymotor, alig használt, 120 l-es cefrés hordó, Whirlpool páraelszívó, hagyományos női- és férfikerékpár, Suzuki Swift 13-as vasfelni 4 db, Kleber 185/65 15-ös 90%- os téli gumi 4 db. Tel.: 06-30/5011-666. *24386* ELADÓK: újszerű, komplett hálószobabútor, szekrényes fürdőszobai mosdó komplett csapteleppel, tükörrel, spotlámpával, 4 ré­szes szekrénysor, 1300 W-os vizes takarító­gép, újszerű Alco 550 elektromos fűszegélynyíró, gáztűzhely, 3-1-1 ülőgarnitú­ra (ágyazhatós), Salgó tűzhely (masina), fa­tüzelésű kályha (Servant, román, német), 70 l-es üst + üstház, fateknő, húsdaráló (5, 10,22-es), hurkatöltő, 25,50 l-es üvegbal­lon, fonott demizsonok, káposztás cserép­hordó 15,351, szőlőprés és daráló, zomán­cozott edények és fazekak különböző mére­tekben, 100 l-es fa boroshordó, ipari, nagy­méretű vassatu, 220 V-os kisméretű köszö­rű, 220 V-os ipari körfűrész, Camping bicik­li, kisméretű gyerekbicikli. Tel.: 06-30/565- 4638. *24386* FIGYELEM agancsvásár! Hullott szarvas­agancsot, trófeákat vásárolok 3900-22 000 Ft/kg-ig (őzet, dámot, töröttet, selejtet, rágotatt is). Tel.: 06-30/544-7377. Hívjon bizalommal! *24480* EZERMESTER mindenféle szarvasagancsot (töröttet, rágottat, selejtet is) vásárolna 4000 Ft/kg-tói 22 500 Ft/kg-ig. Tel.: 06- 30/611-3866. *24481* ______ _________ SA MSUNG hagyományos képcsöves, 12 éves, szerelővel átnézetett, jó állapotú, 68 cm-es képátmérőjű sztereó televízió olcsón eladó. 06-30/327-3030 *24494* ELADÓK: ágyneműtartó, varrógép, disznóvá­gáshoz felszerelés, gránitlapos varrógépasz­tal, vasmázsa, kockakő, kétlukú beton- béléstest, kézi kocsi, lemezjátszós rádió sok lemezzel, cseréphordó, zsírosbödönök, mű­anyag redőny. Tel.: 32/456-039, 32/317- 577. *24495* ÁLLAT 1 db 300 kg-os hízó, 8 db 130 kg-os hízó, 2 db 150 kg-os mangalica hízó és 1 db 5 má­zsás Angus bika eladó. Tel.: 06-30/9344- 071. *24425* ALBÉRLETET KERES SALGÓTARJÁNBAN minimum 3 szobás, ker­tes házat bérelne orvos hosszabb távra. Tel.: 06-30/986-2577. *24474* ÁLLÁST KÍNÁL RÉGISÉG CÉG képviseletére keresünk munkatársat. Értékesítési területen végzett munka vagy pedagógus végzettség előny. Lehet friss qyugdíjas is. Info: www.domusmed.hu vagy 20/962-1130. Önéletrajzokat várjuk: info@domusmed.hu címre. *24459* RÉGISÉGET, komplett hagyatékot vásárolok! Szarvasagancsot és trófeákat, fateknőt, fa­tálat, hokedlit, sámlit, szennyesládát, komó­dot, konyhaszekrényt, dunnát, párnát. Min­den, ami zománcozott: babakádat, edénye­ket, zsírosbödönt, katlant, vödröt, lavórtar­tót lavórral. Lemezből készült locsolókannát, fazekat, kádat, fonott üvegeket, üvegballont, káposztás cseréphordót. Mindenféle házi­szőttes vásznat, zsákot, térítőt, tekercset, derékaljat, hagyományos mosógépet és centrifugát, fatüzelésü kályhát, Salgó tűz­hely (masinát). Minden érdekel, hívjon biza­lommal, visszahívom, díjtalan kiszállás! Tel.: 06-30/475-7928^ *24249* _________________ AN TIK tárgyakat, komplett hagyatékot vásá­rolok! Régi kázsmér kendőt, szoknyát, nép­viseleti terméket, háziszőttes vásznat, zsá­kot, térítőt, falitányért, régi pénzt, régi 200 Ft-ost, kitüntetést, katonai tárgyakat, porce­lánt, régi üvegeket, feliratos szódásüveget, rádiót, könyveket, iratokat, pedálos játék Moszkvicsot, régi gyerekjátékokat, diafil­met, diavetítőt, lemezautót, modell, elemes autót stb. Veterán autót, motort, kerékpárt, bútorokat és kiegészítőket, dunnát, párnát, fateknőt, zománcozott babakádat. Minden érdekel, hívását köszönöm! Tel.: 06- 30/565-4638. * 24249* RÉGISÉGET, régi pénzt, forgalomból kivont, megmaradt külföldit, magyart, fémet, papírt, 200 Ft-ost, Kossuth 5 Ft-ost, kitüntetéseket, hagyatékot, régi rádiót, régi könyveket, régi képregényeket (pl. Kockás, Mozaik), diavetí­tőt, diafilmeket, iratokat, képeslapot, acél­gyári relikviákat (Rima), díszes öntvénykály­hát, szódásüveget, hibás, fölösleges mosó­gépet, centrifugát, gramofont, gramofonle­mezeket, szarvasagancsot, trófeát, pedálos játékautót (Moszkvics, Lada stb.) állapottól függetlenül, régi gyermekjátékokat, távirányí­tós kisautókat (Piko stb.), matchboxokat ke­resek gyűjteménybe! Veterán, fölöslegessé vált, csak őrizgetett, hagyatékban maradt au­tót, veterán kerékpárt, 1980 előtti Trabantot, kis Polski 126-ot, motort, oldalkocsit, motor­utánfutót, Pannóniát, pedálos Simson SR2- est stb., stabilmotort, géptáblákat, zománc­táblát, autós-motoros könyveket, újságokat régi rendszámtáblákat keresek. Sok minden érdekelhet. 30/912-9916 *24277* MEZŐGAZDASÁG SZÁRÍTOTT kukorica eladó (20 kg). I: 06- 30/967-1109, Rimóc. »24487* MÁRCIUS 5. Szeretettel köszöntjük névnapjukon Adorján és Adrián nevű kedves olvasóinkat! Adorján. Férfinév, az Adrián név régi magyar alakváltozata. Je­lentése: (a Velence tartományban levő) Hadria városából való, azaz: hadriai. ADRIÁN. Latin eredetű férfinév, a Hadrianus névből származik. A Nap kel: 6.16, nyugszik: 17.35. A Hold kel: 17.30, nyugszik: 5.55. Orvosi készenlét Salgótarján város és városkörnyéki betegek részére hétköznap 16 órától más­nap reggel 8 óráig felnőttek és gyerme­kek ellátására hét végén és ünnepnapon: reggel 8-tól reggel 8-ig. Helye: Szent Láz­ár Megyei Kórház. Telefon: 32/310-104. Gyermekszakrendelés hétvégén és ünnep­napon a város és városkörnyéki gyerekek ré­szére reggel 8-tól 12 óráig Szent Lázár Megyei Kórházban. Telefon: 32/522-000/2186 mellék. Az anyatejgyűjtő állomáson, az Ady Endre út 3. szám alatt 8 és 9 óra között ve­szik át az anyatejet. Fogászati ügyelet: hét végén és ünnep­napon 8-tól 14 óráig a Szerpentin út 19. szám alatt. Telefon: 32/441-840. BALASSAGYARMAT: Rákóczi út 125-127. szám alatt, szintén a fenti időkben lesz az ügyeleti ellátás. Telefon: 06-35/301-621. BÁTONYTERENYE, rétság: az alábbi he­lyeken tartanak ügyeleti ellátást, pénte­ken 16 órától hétfő reggel 7.30 óráig.- Bátonyterenyén: a Molnár Sándor út 1-3. szám alatti Egészségházban, telefon: 06-32/310-104,- Rétságon: a Laktanya út 5. szám alat­ti Szakorvosi Rendelőintézetben, telefon: 06-35/350-561. szécsény: Rákóczi út L13. sz. alatt lesz a fen­ti napokon ügyelet. Telefon: 06-32/370432. pásztó: Pásztó: a központi háziorvosi ügyelet címe: Pásztói Gondozóház, Sem­melweis u. 2. szám, telefon: 06-32/460- 006. (A fogászati rendelő helyisége a vá­rosközpontban, a könyvtárral szemben, az OTP régi épülete mellett.) LELKISEGÉLY-TELEFONSZOLGÁLAT: Salgótarjáni körzet: 06-80/810-600. (Este 18 órától reggel 6 óráig ingyenes!) Balassagyarmati körzetben: a 06-80/505- 502-es ingyenes körzeti hívószámon. Gyógyszertárak nyitva tartása SALGÓTARJÁNBAN március 7-én a Bem Jó­zsef út 14-16. szám alatti Szent Benedek Gyógyszertár. Telefon: 32/511-510, március 8-án a Füleki út 54-56. szám alatti Szent Lázár Gyógyszertár. Telefon: 32/513-515. Balassagyarmaton a Rákóczi út 51. szám alatti Szent György Gyógyszertár. Telefon: 35/300-637. bátonyterenyén a Molnár Sándor út 1- 3. szám alatti Elixir Gyógyszertár. Telefon: 32/353-175. pászión a Semmelweis út 15-17. szám alatti Margit Gyógyszertár. Telefon: 32/561-036. szécsényben a Rákóczi út 94. szám alatti Szent Jób Patika tart telefonos készenléti ügyeletet. Telefon: 32/370-350. rétságon nincs ügyelet, a sürgős segítség­re szoruló betegeket Balassagyarmat és Vác patikái látják el a hét végén gyógyszerrel. Állatorvosi ügyeletek A Magyar Állatorvosi Kamara Nógrád Me­gyei Szervezetének magán-állatorvosi (be­tegbejelentés) ügyeleti szolgálatának időtar­tama péntek (vagy az ünnepnap előtti mun­kanap) 14 órától hétfő (vagy az ünnepnapot követő nap) reggel 6 óráig tart. salgótarjáni ügyeleti körzet (Salgó­tarján, Cered, Litke, Karancslapujtő, Rimóc, Szécsény székhelyű állatorvosi működési terület): Dr. Pintér Gábor Szécsény, Dózsa Gy. u. 21/b. Tel./mobil: 06-30/958-1584. BALASSAGYARMAT ÉS SZÉCSÉNY ÜGYELETI körzet (B.-gyarmat, Szügy, Rétság, Terény székhelyű állatorvosi működési terület): Dr. Érsek Ervin Balassagyarmat, Óváros tér 22. Tel./mobil: 06-30/949- 8676. PÁSZTÓI ÜGYELETI KÖRZET (Pásztó, KállÓ, Alsótold, Ecseg, Palotás, Márkháza, Bátonyterenye, Mátraterenye székhelyű állatorvosi működési terület): Dr. Budik Edit Szirák, Petőfi u. 5. Tel./mobil: 06- 30/599-8003. * * * A Nógrád Megyei Kormányhivatal Élel­miszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatósága hatósági készenléti ügyelete: Dr. Qombik Zsuzsanna Salgótarján, Baglyasi út 2. Tel./mobil: 06-30/241-2949. Nó grát ] J. Megyei. S\______/-v H írl lap SES” jrsar­■ r’T'ihf* 7 W w— Most fizessen elő 12 nőnapra a Nógrád Megyei Hírlapra *0% kedvezményt kap a teljes árból! (teljes ár 28.i<}o Ft helyett IQ.070 f ,| BAK (XE 22.-L19.). Itt az idő, hogy minden ter- vedet rendbe rakd és többet figyelj a gyereke­idre is - ha vannak. Le­gyél a segítségükre, de meglehet, hogy pont ők tudnak neked segíteni valamiben. Lehetőleg ne terheld túl a lábaidat és az ízületeidet g VÍZÖNTŐ (I. 20. - 11. 18.). Az elküvetkezen- i dő napokban a kom- munikációra helyező­dik a hangsúly, ezért nem árt, ha már mától oda fi­gyelsz, kivel hogyan kommuni­kálsz, és hogyan rendezed az eset­leges konfliktusokat. HALAK (II. 19. - III. 20.). Ápold a kapcsola­taidat, látogaStTmeg a régi ismerőseidet de a saját igényeidet ne té- j veszd szem elől. A háztartásban ’ csak a legszükségesebbeket végezd I el, inkább foglalkozzál saját magad- j dal, vagy' az ismerőseiddel. _ KOS (III. 21. - IV. 19.). j Lendületesen kezdődik a mai nap, csak vi­gyázz, hog>; ne ess a ló túlsó oldalára, mert ott- ! hon sodrófával várhatnak. Ma ké- ; pes vagy hegyeket megmozgatni, de kerüld a vitákat, és aludj eleget, főleg ha fejfájásra vagy hajlamos. ,, bika (IV. 20.-V. 20.). Ez a te napod, amikor is a legjobban ki tudod fejez­ni magad, de vigyázz, mert a mai napodat a makacsság is jellemezheti, amivel sok mindenen ronthatsz. A mai nap nem kedvező pénzügyek intézéseié és komolyabb tárgyalásokra sem. IKREK (V. 21. - VI. 21). Ha vezetni kényszerülsz, legyél óvatos az utakon, vagy előzőleg ellenőrizd a járművedet, hogy min­den a helyén vanel? Nem ajánlatos a túl sok figyelmet igénylő dolgokba, feladatokba fognod, mert a felületes­ség sok hibához vezethet . ■ ■ ' : í; ■' ■ . ' ■ RÁK (VI. 22.-VII. 22.). Ma jobban tudod kordá­ban tartani az érzelme­idet, éppen ezért több türelmed lesz foglalkoz­nod a feladataiddal, az érzelmi vi­lágoddal és másokkal is. A főnö­ködnél is kivívhatsz egy kis elis­merést, OROSZLÁN (VII. 23. - v VIII. 22.). Ma remekek hetsz a munkahelyeden, mert bármit is teszel, a figyelem központjába ke­rülsz. Ezt a napodat a nagy lelkűség és a kreativitás jellemzi, és ha önzet­lenül segítesz az embertársaidon, később annak is meglesz a jutalma. m SZŰZ (Vm. 23. - XI. tí 22.). Ez a nap nem iga­jy zán alkalmas háztartási dPF' munkákra, és .pénz­ügyekre sem, mert könnyen valamilyen anyagi kár ér­het. A gyomrod és az emésztőrend­szered érzékenyebb lehet, ezért ke­rüld a zsíros, nehéz ételeket. MÉRLEG (IX. 23. - X. 22.). Szebbé, kényel­mesebbé, vagy otthono­sabbá teheted a munka­helyedet, esetleg kedve­ző alkalom adódhat arra, ha szeret­nél váltani, válts. Mostanság a csa­ládi dolgok, feladatok kötik le iga­zán a figyelmedet és az idődet is. skorpió (X. 23. - XI. 21.). A mai nap folyamán mások által tanulhatsz legtöbbet magadról, ami nem biztos, hogy jó érzés lesz, de legalább tanulságos. Túlzott rámenősséged ellenkező hatást vált­hat ki másokból, ezért lehetőleg mire denben fogd vissza magad. NYtLAS (XI. 22. - xn. k 21.). Számodra a pénz­ügyekben hozhat az élet tanulságos eseménye­ket, lehetőleg ne hazar­dírozz a pénzeddel! Valaki behíze­legheti magát az életedbe, de gon­dolj arra, hogy a jóhiszeműségedre már párszor ráfaragtál. JT: f. INógrád ./.Hírlap Kiadja a Nógrád Hírcentrum Kft. felelős kiadó, a Kft. ügyvezető igazgatója. Főszerkesztő: FENYVESI GÁBOR Kiadóvezetó: SÁNDOR JÓZSEF Tel.. 70/398-9330 Felelős kiadó: SÁNDORNÉ CSUKA ENIKŐ Lapszerkesztő: SCHVEICZER KRISZTIÁN GROSÁN MERCÉDESZ Tel.: 70/398-9295 Fotóriporter: GYURKÓ PÉTER Hirdetésfelvétel: SZABÓ ANDREA Tel : 32/418-190 Hirdetés: NÉMEDINÉ BARTANUSZ ANDREA Tel.: 20/975-3357 Terjesztési vezető: FUTÓ DÁVID Tel.: 70/398-9246 Főmunkatárs MIHALIK JÚLIA Szerkesztőség és kiadó címe: 3100 Salgótarján, Mártírok út 1. Telefon: 32/418-190 Fax: 32/418-191 E-mail: nograd.szerkeszto@gmail .com nogradhircentrumkft@gmail.com enik0.csuka@nmedi3.hu, Telefonos hirdetésfelvétel: 32/418-190,9015 mellék Teijesztési csoport: 32/418-190,9021 mellék Előfizetési díjak: egy hónapra: 2345 Ft, negyedévre: 7035 Ft, fél évre: 14070 Ft, egy évre: 28140 Ft. Előfizethető a kiadónál, valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül nyugtatömbön és átutalással az OTP Bank Nyrt. 11741000- 20181442 pénzforgalni jelzőszámra.________________ Az előfizetői példányok kézbesítését a lapot kiadó kft. teijesztői hálózata végzi, az árusítás a LAPKER ZrL regionális árushelyein keresztül történik. Készült: Mediaworks Kiadó és Nyomda Kft Székhely: 1225 Budapest Campona út 1. Felelős vezető: BERTALAN LÁSZLÓ nyomdaigazgató E-mail: nyomda@mediaworks.hu HU ISSN 1215-9042 Tájékoztatjuk Olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon akciókon, szavazáson, rqténypályázatokon résztvevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS- ben, interneten, e-maiiben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek előfizetéses megrendelés teljesítésére, akcióinkra, kiadványainkra és egyéb szolgáltatásainkra felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik körért, felhasználásuk módjáról és céljáról, A Nógrád Megyei Hírlap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldől gozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket, híreket átvenni MTI csak a Nógrád Megyei Hírlapra hivatkozva lehet. Kéziratokat és fotókat nem őrzőnk meg és nem w**«**a«há“> küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A Nógrád Megyd Hírlap példány számát a MATESZ hitelesíti.

Next

/
Oldalképek
Tartalom