Nógrád Megyei Hírlap, 2015. március (26. évfolyam, 50-75. szám)

2015-03-26 / 71. szám

Csemer Boggie tizedikként énekel Visszatér az „X-akták” Tizenhárom évnyi ki­hagyás után eredeti szereplőivel tér vissza a televíziók képernyő­jére az X-akták című kultikus sci-fi sorozat. London. David Duchovny és Gillian Anderson egy hatré­szes széria erejéig ölti magá­ra ismét Fox Mulder és Dana Scully FBI-ügynökök szere­pét. A forgatási munkálatok idén nyáron kezdődnek az eredeti sorozat „atyja”, Chris Ga/terirányításával. Egyelőre nem tudni, hogy a miniszéria mikor kerül a televíziók kép­ernyőjére. A kilenc évadot megélt sorozat, amelyben Mulder és Scully megoldatlan rejté­lyeket és paranormális ese­teket vizsgált, 1993-tól 2002-ig futott. Több mint 200 epizódjával az „X-akták” az amerikai ká­beltelevíziózás történetének leghosszabb ideig futó sci-fi sorozata. Tizedikként lép színpad­ra Csemer Boglárka Boggie, Magyarország képviselője a 60. Euroví­ziós Dalfesztivál első elő­döntőjében, május 19-én Bécsben. Bécs. A két bécsi elődöntőben elhangzó dalok sorrendjéről a show producerei döntöttek, és azt Jon Ola Sand, az Európai Mű­sorszolgáltatók Szövetsége (EBU) produkciós vezetője, vala­mint Frank Dieter Freiling, a ver­senyt lebonyolító testület elnöke egyaránt jóváhagyta - olvasható az esemény hivatalos honlapján (www.eurovision.tv). A kialakított sorrend alapján a május 19-i első, 16 előadót felvo­nultató elődöntőben elsőként a Moldovát képviselő énekes, Eduard Romanyuta lép színpad­ra, őt az örmény, a belga, a hol­land, a finn, a görög, az észt, a macedón és a szerb versenyző követi. Ezután lép a bécsi Stadthalle színpadára Csemer Boglárka Boggie, aki Magyaror­szág képviseletében a Wars For Nothing című dalt adja elő. Őt a fehérorosz, az orosz, a dán, az albán, a román, végül a grúz ver­senyző követi. A május 21-i második elődön­tőben 17-en mutatják be dalu­kat; itt a litván duó, Monika Linkyte és Vaidas Baumila kezd és a lengyel induló, Monika Kuszynska zár. Mindkét elődön­tőből tíz-tíz produkció kerül a május 23-i döntőbe, ahol a hat kiemelt ország, a házigazda Ausztria, Franciaország, Spa­nyolország, Németország, Olasz­ország, az Egyesült Királyság, plusz idén Ausztrália előadója csatlakozik hozzájuk. Az már januárban, az Euroví­ziós Dalfesztivál hivatalos sorso­lásán eldőlt, hogy melyik ország melyik elődöntőbe kerül. Az idei versenyen 40 ország indul; Csemer Boglárka Boggie és a Wars For Nothing című szám A Dal című magyar válogató meg­nyerésével szerzett jogot Ma­gyarország képviseletére. Az Eurovíziós Dalfesztivált ez­úttal azért rendezik Ausztriában, mert tavaly Koppenhágában egy osztrák énekes, Conchita Wurst nyert Rise Like A Phoenix című dalával. Kállay-Saunders András és a Running az előkelő 5. helyen végzett. A versenyt először 1956- ban rendezték meg, a legjobb magyar helyezést Bayer Friderika érte el, aki Jenei Szilveszter szer­zeményével, a Kinek mondjam el vétkeimet? című dallal 1994- ben negyedik lett Dublinban. A verseny korábbi indulói közül so­kan világsztárrá váltak, köztük a svéd sikercsapat, az ABBA, a brit Cliff Richard, Olivia Newton-John, a Shadows együttes, az izraeli Ofra Haza vagy az egykor svájci színekben induló kanadai Céline Dión. Az Eurovíziós Dalfesztivál elő­döntőit és döntőjét a Duna Tele­vízió élőben közvetíti. Csemer Boglárka (Boggie) május 19-én lép a bécsi Stadthalle színpadára Alkoholfüggőség miatt kezelték A „Mad Men - Reklámőrültek” című amerikai televíziós so­rozat sztárja, Jón Hamm nemrég fejezte be alkoholfüggősége miatti kezelését. LOS Angeles. A színésznek partnere, Jennifer Westfeldt színésznő-forgatókönyvíró segít a szenvedélybetegség legyőzésében - húzta alá egy héten kiadott közleményben Hamm szóvivője, Annett Wolf. A pár magánélete tiszte­letben tartására kér minden­kit. A szóvivő nem közölt to­vábbi részleteket. Az MTI beszámolója szerint az 1960-as években játszódó „Mad Men - Reklámőrültek” utolsó évada április 5-én rajtol az AMC csatornán. A 43 éves Jón Hamm Don Drapert, a sötét múltú reklámszakembert ala­kítja a sorozatban. A szerep hírnevet és számos Emmy- jelölést hozott a színésznek. TELEVÍZIÓ-MŰSOR 2015. MÁRCIUS 26., CSÜTÖRTÖK RTLKLUB TV2 6.00 Jó reggelt, skacok! © 6.25 Tények Rajzfilmek 6.50 Mokka© 7.35 Híradó (ismétlés) © Magazinműsor 8.08 Minden Reggel © 9.30 Stahl konyhája © Magazinműsor 9.35 Babapercek© 10.05 TopShop© 9.40 TeleShop Televíziós vásárlás 10.45 Astro-Világ 11.45 Asztro-Show 11.55 Hungarikumok 12.40 ízes élet - Mautner 12. 00 Tények Zsófival (ismétlés) ® 12. 25 Aktív © 13.00 Reflektor (ismétlés) © 12. 50 Családi Titkok® 13.15 Agymenők© (magyar realitysorozat) . (am. vigjátéksorozat, IV/8.) 13.55 Magánnyomozók® 1 13.40 Fókusz (ismétlés)© (magyar realitysorozat) 1 14.10 Éjjel-Nappal 14. 55 Valentina titka © 1 Budapest (ismétlés) © (kolumbiai sorozat) 15.25 A vihar© Fsz.: Gabriela Spanic (mexikói sorozat, 59.) 15. 55 Emlékezz, Reina! © 1 16.20 A szerelem foglyai © (am.-mexikói sorozat) 1 (amerikai sorozat. 9.) 16. 55 A Macska© 16.45 Dr. Tóth © (mexikói sorozat) Tippek és tanácsok Fsz.: Maite Perroni, Daniel az egészséges élethez Arenas, Erika Buenfil 18.00 Híradó© 17.25 Fiorella © 1 Esti kiadás (mexikói sorozat) 1 18.50 Fókusz® 18. 00 Tények 1 Közszolgálati magazin Hírműsor ÉBH Éjjel-Nappal Jóban Rosszban © Budapest © (magyar sorozat, 2566.) (magyar sorozat, 492.) Fsz.: Gazdag Tibor, Liptai 1 20.40 Barátok közt© Claudia, Gesztesi Károly 1 (magyar sorozat, 7343-7344.) 20. 20 Éden Hotel © 21.15 CSI: Miami (taktikai valóságshow) 2 helyszínelők ® NCIS© (am. krimisorozat, IX/17.) (am. krimisorozat, Különleges küldemény Fsz.: Mark Harmon, Michael 22.15 Híradó© Weatherly, Pauley Perrette £ Késő esti kiadás 22. 35 Hawaii Five-0 © EHETil Gyilkos elmék ® (am. krimisorozat, IV/7.) (am.-kanadai krimisor., VII/5.) Fsz.: Alex O’Loughlin, Scott 23.45 Magyarul Balóval Caan, Daniel Oae Kim 2 Közéleti háttérmúsor Közben: Kenósorsolás 0.20 Minden lében 23. 35 Az indíték® négy kanál ® (kanadai krimisorozat, 12.) | (am.akciósorozat, 111/1.) Fsz.: Kristin Lehman, 1.20 Reflektor® Lauren Holly, Louis Ferreira Sztármagazin 0. 35 Tények 1.35 Titkok otthona ® 1. 20 Aktív (ismétlés) © (am. kalandfilmsorozat, 12.) 1. 40 Sportos 2.20 a’la CAR (ismétlés) © 1. 55 EzoTV.hu 2.45 TRENDmándia (ism.) 2. 55 Életfogytig zsaru © 3.10 Teresa© (am. krimisorozat, 17.) DUNA TV 5.20 Akadálytalanul© 5.50 Hajnali gondolatok 6.00 Slovenski utrinki 6.30 Alpok-Duna-Adria 7.00 Híradó, Sporthírek 7.20 Charly, majom a családban (ismétlés) © 8.10 Jamie 15 perces kajái (ismétlés) 8.40 Don Matteo (ism.) © 9.35 A szenvedélyek lángjai © kajái (angol ismeretterj. sor., 40/9.) jégtánc-vb 2015 í (közvetítés Shanghaiból) Női rövidprogram - Páros Kűr (olasz krimisorozat, 194/103.) A pedálozás ritmusa .35 Szívek doktora ® (amerikai sorozat, III/8.) Nagymamák a városban .20 Munkaügyek- Ir-Reality show (magyar vígjátéksor., IV/14.) Lélekdrazsé Római helyszínelők- Árulkodó nyomok © I (olasz krimísorozat, 60/26.) 2012 .15 Nyugattól Keletre avagy a média diszkrét bája© (magyar vígjáték, 1993) Fsz.: Szőke András, Szabó Győző, Badár Sándor 1.25 Himnusz 1.35 Óh, Dzsingisz! ® (francia film, 2005) 2.50 Pannon expressz © 3.25 Talpalatnyi zöld 3.55 Határtalanul magyar VIASAT3 5.1 S GSG9- Az elit kommandó © 6.00 Tv-shop 6.35 Acélszemély© 7.20 Monk- Flúgos nyomozó © 9.00 Csengetett, Mylord? 11.10 Acélszemély® 12.05 Esküdt ellenségek: Bűnös szándék ® 13.05 Gyilkos számok © 14.05 CSI: A helyszínelők® 16.05 Feketelista® (am. akciósorozat, 1/19-20.) 18.00 Csengetett, Mylord? 19.05 Jim szerint a világ © (am. vígjátéksorozat, V/12-13.) 20.10 Két pasi- meg egy kicsi © (am. vfgjátéksor., VII/21-22.) 21.00 Drakula© (amerikai horrorsorozat, l/B.) 22.00 Serenity (ismétlés) © 0.30 Drakula (ismétlés) ® 10.00 Baywatch® 11.00 Knight Rider© 12.00 A mentalista (ism.) © 12.50 Medicopter 117- A légimentők (ism.) © 13.45 Cobra 11 (2 rész) © 15.35 CSI: New York-i helyszínelők ® 16.30 CSI: Miami helyszínelők © 17.25 Dr.Csont© 18.20 Nyugi,Charlie!® (am. vígjátéksorozat, I/4-5.) 19.15 Gyilkos elmék © (am.-kanadai krimisor., VII/23.) 20.15 A mentalista© (am. krimisorozat, IV/18.) 21.10 Dr.Csont® (amerikai krimisorozat, VI/12.) 22.10 Döglöttakták® (amerikai krimisorozat, IV/21.) 23.05 Hazudj, ha tudsz! © 24.00 Gyilkos elmék (ism.) © 1.00 Dr. Csont (ismétlés) © SPECTRUM I DISCOVERY 17.55 Mesélj nekem! 18.05 Mekk mester 18.10 Magyar népmesék 18.20 Kerek mese 18.25 Mélytengeri mentőcsapat 18.40 OzieBoo! 18.45 Irány Dinóföld! 19.00 Bogyó és Babóca 19.10 Nyuszi Péter 19.20 BabarésBadou kalandjai 19.45 Hetedhét gyerekhíradó 20.00 Böngésző © 21.00 Én vagyok itt© 22.40 Borgiák ® (kanadai-ír sorozat, I/2.) 23.35 Friss és máris a sze­métben - A globális élelmiszer-pazarlás ® 0.30 Az A38-as színpadán: Middlemist Red lemez- bemutató koncert ® !*•* 12.10 Élet a sivatagban © 13.10 Géptemetők® 14.05 Klímalibikóka® 15.10 Szuperrendszerek® 16.05 Elveszett műtárgyak nyomában 17.05 Légnyomás: pilóták az isten háta mögött 17.35 Fald fel Amerikát! -Rajongói klub © 18.05 Beépített főnök - Amerika © 19.00 Világ a város alatt © 20.00 Klímalibikóka® 21.00 Szuperrendszerek© 22.00 Korszakalkotó felfedezések © 22.55 10 dolog, amit nem tudtál © 23.50 Géptemetők © 0.45 A heavy metal története © 1.40 Csakazértis álmodozók © 11.00 Ereklyék a hátsó kertből 11.30 Raktárvadászok 12.00 Konténervadászok 12.30 Licitvadászok 13.00 Csupasz túlélők 14.00 Amcsi benzinfalók (amerikai sorozat, 2 rész) 16.00 Autókereskedők- Cserebere a világ körűi 17.00 Aranyláz Alaszkában 18.00 Ereklyék a hátsó kertből 18.30 Konténervadászok 19.00 Amcsi benzinfalók 20.00 Csupasz túlélők Az elveszett paradicsom 21.00 Aranyláz Alaszkában A legrosszabb pillanatban 22.00 Aranyláz a Bering-tengeren Nyári vihar 23.00 Bear Grylls 24.00 Raktárvadászok 8.45 Tonhal-csaták - Észak dél ellen 9.40 Kincsvadászok 10.35 Országút a pokolba 11.30 Gyáróriások 12.25 A Yukon aranyásói 13.20 Eszement játékok 14.15 Túlélni Alaszkát 15.10 Törzsutas a vadonban 16.05 Kincsvadászok 17.00 A Yukon aranyásói 18.00 Ilyen lesz a világvége? Szupervihar 19.00 Misztikus égbolt 20.00 Keresztül az Antarktiszon 21.00 Pedig jó ötletnek tűnt 22.00 Tonhal-csaták 23.00 Élet a rácsok mögött 24.00 Hitler Jurassic parkja 1.00 Pedig jó ötletnek tűnt 2.00 Tonhal-csaták 2.50 Élet a rácsok mögött Munkaügyek Úgy tartja a mondás: csak az nem hibázik, aki nem dolgozik. A Duna TV IrReality-sorozatának szereplőire, a munkaügyi hivatal dolgozóira ez a mondás nem igaz: ők hibát hibára halmoznak, hiába kerülik a munkát nagy ívben. Professzionalizmus, kompetencia, szorgalom, hatékony­ság, kollegialitás - ezek azok az értékek, amelyek hivatalnoka­ink számára örökké elérhetetlenek maradnak. ST0RY4 9.35 NCIS (2 rész) ® 11.35 Szü­letett feleségek (2 rész, ism.) © 13.30 A farm, ahol élünk (2 rész) @ 15.40 Váratlan utazás (ism.) ® 16.45 7/24 16.55 Váratlan utazás @ 17.55 7/24 18.00 Született fe­leségek © 19.00 7/24 19.30 Szü­letett feleségek © 20.30 Szex és New York ® 21.05 Csak barátok (am. vigj., 2005) ® 23.00 Szex és New York (ism.) ® 23.35 Bostoni halottkémet ® 0.35 Dallas ® ST0RY5 12.30 így főzünk mi 13.00 Sebzett szivek ® 14.00 Könnyek királynő­je ® 15.00 A szenvedély száz szí­ne (ism.) ® 16.00 Szerelem aján­dékba (ismétlés) ® 17.00 Nap­hegy klinika ® 18.00 A szenve­dély száz színe ® 19.00 Szerelem ajándékba © 20.00 Váratlan uta­zás ® 21.05 A farm, ahol élűnk (2 rész) @23.10 7/24 23.40 Mosolyt kérek! ® 0.35 Rubl, az elbűvölő szörnyeteg (ism.)® TV PAPRIKA 18.00 Jót, de gyorsan! ® 18.30 Hugh mesterhármasa ® 19.00 A szakács, ha szabadnapos © 19.30 Húsimádók klubja ® 20.00 Nick Stellino konyhája ® 20.30 Jamie vidéki konyhája @ 21.00 Otthon a konyhában 22.00 Jót, de gyorsan! © 22.30 Receptda­ráló Extra ® 23.00 Jamie 15 per­ces kajái © 23.30 Édes élet David Roccóval © 24.00 Olasz meló @ 0.30 Édes élet David Roccóval ® ECHO TV mi SP0RT1 SP0RT2 LIFE NETWORK ■mi Hírek: 8.00,10.00 Híradó: 12.00, 14.00,16.00,18.00,19.30.22.00; 9.30 Munkavállalók világa 10.30 Mozaik 11.00 Kincs ami van 12.30 Az üzlet 13.30 Világpano­ráma 14.30Mozaik 15.00 ArcKép 17.00 Törésvonalak 18.30 Ci­vil fórum 19.00 Kibeszélő 19.55 Napi aktuális 20.30 Háttér-kép 21.30 Visszhang 22.30 Ne le­gyen áldozat 23.00 Napi aktuális 24.00 Bírósági történetek 12.00 Slovenski utrinki (ism.) 12.30 Alpok-Adria 13.00 Híradó 13.15 Kívánságkosár 15.00 Nóta­csokor 15.15 isten kezében (ism.) 15.45 Önkéntesek (ism.) 16.15 Gyökerek 17.15 Határtalanul ma­gyar 17.45 Kosárlabda 20.00 Sze­nes Turné 21.00 Híradó 21.25 Gasztroangyal © 22.20 Ridikül © 23.05 Elő egyház 23.30 Talen­tum 24.00 Angol nyelvű hírek 0.10 Család-barát (ism.) 11.00 Televíziós vásárlás 12.00 Spanyol labdarúgás. Barcelona- Reai Madrid 14.00 MMA (ism.) 16.00 Fieszta+ 16.15 Kosárlabda. Adria-liga, 26. forduló 16.45 Bika- rodeó. Ford Tough Series, Kansas City 17.45 Mai helyzet 18.00 Ko­sárlabda. NBA Inside Stuff 18.30 Trash Talk 20.00 Darts. Premier League, 8. állomás, Dublin (élő) 23.30 Sportverda (ism.) 0.30 Ló­verseny (ism.) 13.00 Birkózás. Kötöttfogású Ma­gyar Nagydíj (ismétlés) 14.30 Pó­ker. WPT Season 11 (ism.) 15.30 Harcmúvészmagazin 15.45 Ököl­vívás. Profi gála, Cou Si-ming- Amnat Ruenroeng (ism.) 18.45 Labdarúgás. Felkészülési mér­kőzés, Németország-Ausztrália (ism.) 20.45 Franciaország- Bra­zília (élő közvetítés) 23.00 Zuhany- hiradó 0.30 Spanyol labdarúgás. Barcelona-Real Madrid (ism.) 13.30 Haza jön a baba ©14.00 Szuperdada visszatér ©15.00 Ml van benne valójában? © 15.30 Mi­ni páros © 16.00 Összenőtt test­18.00 Csendes szörnyetegek 19.00 Szerelem tálalva 20.00 Fe­leségcsere © 21.00 Ha ciki, ha nem: Beteg vagy! ® 22,00 Sokko­ló függőségek © 24.00 Ha ciki, ha nem: Beteg vagy! ® 1.00 Sokkoló 5.50 Ma reggel 6.00 Minden órakor Híradó, Sport, Időjárás, Közleke­dés, Agrár- vagy Gazdasági hírek 9.00 Ma délelőtt Benne: Kosár, Unió2812.00 Déli híradó 12.45 Ma délután. Benne: Iskolapad, Rúzs és selyem, Profit? Unió28, Kosár 18.30 Ma este 19.30 Híradó, Sport, Időjárás 20.35 Ma este 22.00 Ma éjjel. Benne: Világhíradó, Világme­teor, Angol nyelvű hírek 24.00 Him­nusz 0.05 Éjszakai program

Next

/
Oldalképek
Tartalom