Nógrád Megyei Hírlap, 2015. március (26. évfolyam, 50-75. szám)
2015-03-26 / 71. szám
A kettes út színe és fonákja (2.)- Szendehelyi zebrák és rétsági zűrök Többféle szempontból is Nyugat-Nógrád ütőerének számít a kettes főközlekedési út. A „pusztától-pusztá- ig”, azaz Parassától Katalinig tartó megyei szakaszon a nap minden órájában hatalmas a forgalom, ami komoly gondokat jelent a három leginkább érintett településen, Nagyorosziban, Rétságon és Szendehelyen. Ám erre a helyzetre egyre inkább késik a megnyugtató megoldás, és a lakosság akár még a forgalomlassító „sztrájk” megszervezésétől sem riad vissza. Korszerűsítik a közvilágítást Salgótarján. LED-techno- lógiát alkalmazva korszerűsítik Salgótarján közvilágítását; az ötezer üzemeltetett lámpatest kétharmadát cserélik ki július közepére 330 millió forintos beruházásban, az Új Széchenyi Terv keretében - tájékoztatta a város polgármestere az MTI-t. Dóra Ottó elmondta: a mintegy 333 millió forintos fejlesztés a Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) támogatásával valósul meg, az önkormányzat 49,9 millió forintos önrészt fizet. Egy-két hét múlva kezdődik a munka, az 5039 lámpa közül 3602 darabot korszerűsítenek Salgótarján közterületein. A polgár- mester hozzátette: a megmaradó lámpákat is szeretnék kicserélni, erre újabb pályázatot nyújtanak majd be. Közbeszerzési eljárásban a berettyóújfalui Mezei Will Kft. nyerte el a kivitelezést, a cég öt év garanciát vállalt. A beruházással 763 megawattóráról 432 megawattórára csökken majd az éves fogyasztás, ami 16 millió forintos megtakarítást eredményez. A nógrádi megyeszékhelyen a legutóbb 1995 és 1997 között korszerűsítették a közvilágítást. Ők rajzoltak a legszebben Kazár. A kazári Aba Sámuel Általános és Alapfokú Művészeti Iskolában rendezték meg a napokban a Nógrád megyei általános iskolai rajzverseny döntőjét, amelyen huszonegy alma mater negyvenkilenc diákja vett részt, s rajzolta le a település néprajzi gyűjteményének tárgyait. A megmérettetésen most is elismerésre méltó alkotások születtek, így a szakmai zsűrinek nehéz volt kiválasztani a legjobbakat. Az ötödikesek és hatodikosok között Kotrebai Laura (Rózsavölgyi Márk Alapfokú Művészeti Iskola, Balassagyarmat) készítette a legszebb rajzot, amellyel megnyerte a versenyt. A második helyen Mag Viktória (Váczi Gyula Alapfokú Művészeti Iskola, Salgótarján), a harmadikon pedig Radics Loretta (Aba Sámuel Általános és Álapfokú Művészeit Iskola, Kazár) végzett. Különdíjban részesült Godó Veronika (SÁI Arany János Tagiskola, Salgótarján) és Markovics Eszter (Váczi Gyula Alapfokú Művészeti Iskola, Salgótarján). A 7-8. évfolyamos nebulók közül Király Dorina (Mocsáry Antal Körzeti Általános és Művészeti Iskola, Karancs- lapujtő) állhatott fel a képzeletbeli dobogó tetejére, akit Kasza Laura (Etesi Általános Iskola) és Torják Kitti (Bolyai János Gimnázium, Salgótarján) követett. A zsűri különdí- jat adományozott Czire Denisa (Mocsáry Antal Körzeti Általános és Művészeti Iskola, Karancslapujtő) és Hamvas Sára (Rózsavölgyi Márk Alapfokú Művészeti Iskola, Balassagyarmat) részére. Az első forduló közönség- díjasa pedig Bagosi Szabolcs (Aba Sámuel Általános és Alapfokú Művészeit Iskola, Kazár) lett. Hegedűs Henrik Szendehely/Rétság. Nagyorosziból indulunk tovább, Szendehely felé igyekszünk. A gyönyörű tavaszi napsütésben a dombtetőről balra tekintve egészen Érsekvadkertig ellátni. Előttünk a másik sávban éppen feltorlódott egy kocsisor. Hat-nyolc kamiont számolunk meg, mögöttük egy Opel sofőrje kíváncsian kukkant ki a volán mögül, mikor előzhet. Ez is mindennapi kép errefelé. Szendehelyre érve úgy délután fél kettő felé jár az idő. Viszonylag nyugodtabb a forgalom. Felmegyünk a templommal szomszédos kis kaptatón és a borozó elől tekintünk szét. Innen belátjuk azt a lejtőt is, amelynek közepén ott a gyalogátkelőhely, a falu legveszélyesebb pontja. Néhány kattintás, ahogy egy kamion lefelé, szinte lépésben közelíti meg az iskola és a vendéglő előtti kereszteződést - kivételes alkalom, ha mindez az éjjeli órákban történik, aligha lassít ennyire. Iskolások állnak meg a zebra előtt. A tanító néni gondosan körbenéz, és csak azután engedi át a csoportot. Mi utánuk megyünk át, meg- állnánk a középen lévő kis terelőszigeten, de csakhamar lemondunk az itteni fotózásról, mert félelmetes érzés, ahogy jobbról-bal- ról robognak mellettünk az autók - pedig most nem is jön kamion. Keressük Altsach Ignác polgár- mestert, de nem találjuk a hivatalában, így telefonon beszélgetünk vele a szendehelyi gondokról.- A mi községünk az egyetlen a 2-es út teljes hosszában, ahol belterületen megy három sáv - mondja, szinte kérdezés nélkül. - A temetőtől kezdődő kapaszkodó plusz sáv rendkívül balesetveszélyes. Gondoljunk csak bele: jön a jármű a párhuzamos jobb oldali részen, majd lefékez a templomnál lévő zebránál, átengedi a gyalogost. De ott jön mögötte egy gyorsabb kocsi, amely már képtelen megállni, kikerüli az előtte állót, de a manőver következtében elgázolja szegény járókelőt. Hál’ Istennek azért az itteniek annyira hozzászoktak ezekhez a mostoha körülményekhez, hogy nagyon körültekintőek, amikor átmennek a túloldalra. Amikor azt kezdjük firtatni, hogy milyen megoldási lehetőségek merülnek fel a bajok orvoslására, a polgármester azonnal folytatja: - Mi mindenben partnerek vagyunk. Akár ideiglenesen csökkentik a veszélyt, akár végleges kiutat találnak. Csak találjanak. Amikor felvetettük, jól jönne ide, a gyalogátkelőhöz egy közlekedési lámpa, a közútkezelő rögvest visszavágott: a baleseti mutatók ezt nem támasztják alá. Hátjöjjenek el, és töltsenek csak egy órát itt..! Lehet, hogy megváltozna a véleményük. Azt is kezdeményeztük, hogy legalább a falu belterületén szűkítsék le a forgalmat egy- egy sávra, de ez a felvetésünk sem talált értő fülekre. Ráadásul, amikor lejjebb, a Katalinpuszta előtti szerpentinen mondjuk esős időben, vagy jeges úttesten kereszt- beáll a kamion, akkora torlódást idéz elő, hogy mindkét falurészen szinte megáll az élet Egyértelmű: epekedve várjuk az elkerülő szakasz megépítését, de ahogy most látom, ez 2020-ig aligha valósul meg. Gondolkoztunk a polgári engedetlenségen, forgalomlassításon, sőt útlezáráson is, de nem tudom, ez mennyire lenne helyénvaló. A lényeg: a politika felé rendíthetetlenül kell továbbra is lobbiznunk, és egyszer a sóhajok valóban meghallgatásra találnak. Kőrútunk utolsó állomása Rétság. Éppen a legnagyobb zajban érkezünk. Az új autóbusz-fordulóból jönnek-mennek a járatok. A szűk mellékutcából fordulna ki egy Ikarus, de legalább másfél percig „dekkol”, míg egy előzékeny autós a főútra engedi. A rendőrség felől sorra robognak át a kamionok, a belvárosi balkanyart óvatosan közelítik, mert éppen néhányan átmennek a zebrán. Feljebb, ahol az iskolánál ott a jelzőlámpa, a pirosnál három hatalmas teherautó is „bedugul”. Pár percen belül legalább negyven-öt- ven jármű elhalad előttünk. Hegedűs Ferenc polgármester a városházi, emeleti irodájában fogadja az érdeklődő „sajtót” és máris az ablakhoz invitál. Az egyik legfontosabb kérdéssel kezdi: - Nagyon örülünk, hogy a Volán-társaság elvitte a buszmegállót a főutcáról. Ezzel egy nagy terhet levett, nem csak a mi vállunk- ról. Ám továbbra sem megoldott a járatok kifordulása. Már megbeszéltük a közútkezelővel, hogy szemközt, a sarkon még jobban „lecsippentenek” a járdából, így amikor balra kifordul a busz, nem kell a másik sávot érintenie. Más lehetőségeket is kerestünk: így például a benzinkútnál saját erőből, félmillió forint felhasználásával felszerelünk egy sebességmérő táblát, ami hasonló elven működik, mint ami Nagyorosziban meghiúsult, azaz a megengedettnél nagyobb sebesség esetén a lejtő végén lévő lámpa átvált piros jelzésre. Kirakattunk negyven kilométer per órás korlátozó táblákat is. Hasonlóképpen sikerült elérni, hogy a vasútállomás használaton kívüli parkolójában megállhassanak a kamionok, legalább ott pihennek, ahol tágas a hely, és úgy mennek tovább. Már a rendőrök sem büntetik őket ezért. Folyamatosan tárgyalunk a közútkezelő szakembereivel, mérlegeljük, mi egyéb módszereket alkalmazhatunk még a forgalom csillapítása érdekében, de azt sem szeretnénk, ha túlságosan „bedugulna” a város és naponta többször Rétság belvárosában torlódna fel kocsisor. A polgármester amondó, hogy nem vetne jó fényt senkire, ha olyan „drasztikus” döntésre jutna, megkockáztatja az útlezárást, vagy bármilyen demonstrációt szervez. Hegedűs Ferenc biztos abban, hogy ha már nem Rétságon át vezetne a kettes út, a lakosság ennek bármi kárát látná - mert aki ide akar jönni, úgyis megérkezik. Bízik abban, a politikai döntéshozók minél előbb elindítják a településeket elkerülő „projektet”. Miután a személyes tapasztalatok és a hallott panaszok birtokában befejezzük kőrútunkat, nincs más hátra, mint arról a reménykedésről meggyőződni, ami a polgármesterekben megfogalmazódott - 2020-ig megvalósul-e az M2 autóút folytatása egészen az országhatárig. Balta Mihály országgyűlési képviselő kertelés nélkül kimondja: az út kiemelt célként szerepel a 2014-2020-as, Nógrád megyére vonatkozó infrastrukturális fejlesztési elképzelésekben. Ez pedig mindenképpen mutatja, legkésőbb a fenti időszak végéigmegjn- dulnak a munkálatok. A honatya hozzátette, jelenleg a nyomvonal tervezése zajlik. Első körben Vácig négysávosítják a meglévő szakaszt, ám a Naszály hegytől már a terepviszonyok nem teszik lehetővé az út kiszélesítését, így a „frekventált” településeket, mint Szendehely, vagy Rétság, később Nagyoroszi, feltétlenül ki kell kerülni. A másik kérdés az - vélekedik a politikus -, a szlovák fél milyen jellegű fejlesztéseket akar megvalósítani Besztercebányától Parassapusztáig, és mikor szán rá erre forrásokat, hiszen a magyar- országi autóutat az előírások szerint majd észak felé csatlakoztatni kell a szlovákiaihoz. Információink szerint a Váctól az országhatárig haladó nyomvonalra a közelmúltban több változat készült. Felmerült a hegy „átfúrása” és alagút építése, de ez költségesnek tűnik, így a leginkább elképzelhető megoldás a Naszály keletről történő kikerülése, így a leendő új M2-es autóút Rútságot is keletről kerüli meg. Ám egyelőre nem tudni pontosan, mikor lesz a tervezőasztalon megszületendő rajzokból munkás valóság. Addig viszont az érintett településeknek el kell viselni a zajt, a dübörgést, a fólrengésszerű rezonanciát, a tömény benzingőzt és a balesetveszélyt Vége. (Cikkünk első részét a március 25-i, szerdai lapszámunkban közöltük.) Egy tettes, nyolc eset Egy 35 éves férfit vettek őrizetbe a salgótarjáni nyomozók. Nógrád megye. Egy 35 éves karancslapujtői férfi - nem egészen egy hónap leforgása alatt - Salgótarjánban kettő, Karancsberényben pedig további egy ingatlan területére hatolt be. A fiatalember két családi házból - ahová a nyitott ajtón keresztül ment be - készpénzt és a sértettek nevére kiállított okiratokat tulajdonított el, míg a harmadik esetben az udvaron elhelyezett kerékpárt lovasította meg. A gyanúsított ugyanezen időszakban a megyeszékhely és Karancslapujtő belterületén összesen öt darab személygépjárművet tört fel, amelyek a tulajdonos portáján, illetve a közterületen parkoltak. A járművekből készpénzt és bankkártyákat vitt el; az egyik „plasztiklapot” felhasználva később nagyobb összeget vett magához a tulajdonos számlájáról. A Salgótarjáni Rendőrkapitányság nyomozói bűnügyi őrizetbe vették a 35 éves férfit, és kezdeményezték az előzetes letartóztatását - tájékoztatta lapunkat Nágel Tamás, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. „Szikrától a hamuig”, , ; NMH4nformáció. Az Országos Tűzmegelőzési Bizottság „Szikrától a hamuig” címmel meghirdetett felmenő rendszerű alkotói pályázata a 8- 13 éves, valamint a 14-18 éves korosztályt ösztönzi arra, hogy a tűzoltói hivatást, annak hőseit helyezzék műveik középpontjába. A pályázóktól - május 29-ig - a tűzoltók beavatkozását bemutató kép- vagy hanganyag elkészítését és benyújtását várják Pályázni lehet A4-es méretű szabadkézi rajzzal, festménnyel, fotóval, továbbá 15 másodpercnyi hanganyaggal, 30 másodpercnyi rövidfilmmel és számítógépes alkalmazással. A pályaműveket május 29- ig a nograd.ttb@katved.gov.hu címre e-mailben, vagy személyesen a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságra (Salgótarján, Szent Flórián tér 1.) elektronikus adathordozón kell benyújtani. Az országos pályázat fővédnöke dr. Bakondi György tűzoltó altábornagy, főigazgató, az Országos Tűzmegelőzési Bizottság elnöke, míg az országos bírálóbizottság elnöke dr. Bérezi László tűzoltó dandártábornok, országos tűzoltósági főfelügyelő. A megyei pályázat védnöke Berecz György tűzoltó ezredes, megyei igazgató, a Nógrád Megyei Területi Tűzmegelőzési Bizottság elnöke, a megyei bírálóbizottság elnöke Juhász László tűzoltó alezredes, megyei tűzoltósági főfelügyelő. A bírálóbizottság a korcsoportokon belül kategóriánként három-három alkotást díjaz, az első helyen díjazott alkotások pedig automatikusan részt vesznek az országos versenyben is. A pályamunkák eredményeit megyei szinten június Sún hirdetik ki, míg országosan június 12-én. Szendehely'^ legveszélyesebb pontja: a templomnál lévé átkelőhely