Nógrád Megyei Hírlap, 2015. március (26. évfolyam, 50-75. szám)
2015-03-17 / 63. szám
Hamupipőke elvarázsolta a mozinézőket Hamupipőke a hét végén elvarázsolta a mozirajongókat: a Walt Disney stúdió Kenneth Branagh rendezte nagyjátékfilmje 70,1 millió dolláros (20,3 milliárd forint) jegybevétellel nyitott az amerikai mozikban, világszerte 132 millió dollárral. Us Angeles. A Walt Disney klasszikus rajzfilmjeinek éló'sze- replős feldolgozása telitaláltatnak bizonyult az elmúlt években: tavaly a Csipkerózsika történetét átdolgozó Démona Angelina Jolié főszereplésével szintén mintegy 70 millió dollárral debütált első hétvégéjén. A Hamupipőke című film ezen a hét végén nyitott Észak- Amerika 3845 filmszínházában, és elkészítésének 95 millió dolláros költségei már meg is térültek. Nem érte el ugyan a nagysikerű Aliz Csodaországban 116,1 millió dolláros nyitását, de meghaladta a Démona bemutató-hétvégi 69.4 millió dolláros jegybevételét annak ellenére, hogy olyan világsztárok, mint Angelina Jolié vagy Johnny Depp nem szerepelnek a filmben. A Hamupipőke sem nélkülözi azonban a parádés szereposztást, olyan közkedvelt színészeket láthatunk a filmvásznon, mint Cate Blanched, Helena Bonham Carter és Stellán Skarsgard. Globálisan is jól nyitott a film, 62.4 millió dollár bevételt ért el a nemzetközi forgalmazásban, holott csak a piacok 60 százalékán mutatták be, köztük Kínában, ahol 25 millió dollár értékben váltottak rá jegyet a nézők. A Hamupipőkétől messze elmaradt a kasszasikerlista második helyén Liam Neeson és Ed Harris legújabb akciófilmje, az Éjszakai hajsza. A Warner Bros filmje nem érte el a bemutatása előtti várakozásokat, amelyek 15 millió dolláros első hétvégi jegyforgalmazást reméltek. Elton A Dolce&Gabbana divatmárka bojkottjára hívott fel Elton John, miután a homoszexuális olasz tervezó'páros a meleg párok általi gyermekvállalás ellen foglalt állást egy interjúban. LondoiV'RÓma. A Panorama című olasz hetilapban a divattervezők a hagyományos családmodell mellett álltak ki, és Domenico Dolce egyebek közt „vegyi úton előállított gyermekekről, szintetikus babákról, bérbe vett anyaméhekről, katalógusból kiválasztott spermiumokról”beszélt.- Meleg vagyok, és nem lehetnek gyerekeim. Úgy gondolom, hogy az embernek nem lehet meg mindene az életben. Az életnek van egy természetes folyása, és vannak dolgok, amelyeket nem lehet megváltoztatni, az egyik ilyen a család - mondta az interjúban az 56 éves Domenico Dolce, aki hosszú évekig élettársként élt együtt üzlettársával, az 52 éves Stefano Gabbanával.- Hogy jöttök ahhoz, hogy szintetikusnak nevezzétek csodálatos gyermekeimet? A művi megtermékenyítés sok szerető embernek tette lehetővé, hogy megvalósítsa álmát a gyermekáldásról. Gondolkodásmódotok épp oly elavult, mint a kreációitok! - horkant fel Elton John, aki két, mesterségesen fogant és béranya által világra hozott gyermeket nevel férfi házastársával. A popzene brit szupersztárja közölte, hogy soha többé nem visel D&G márkájú terméket, és a divatház bojkottjára szólított fel másokat fs. A felhíváshoz tüstént csatlakozott több híresség, köztük Martina Navratilova, a ellen partnerével nemrég összeházasodott leszbikus teniszlegenda vagy Courtney Love rockénekes és színésznő, akik mindketten megfogadták, hogy soha többé nem vesznek fel D&G-ruhát, sőt Love közölte, hogy halomba rakta és máglyán égeti el Dolce és Gabbana-cuccait.-Ébresztő,már2015-ötírunk!” reagált Ricky Martin, a latin pop vállaltan meleg sztárja is, aki lombikban fogant és béranya által kihordott ikreket nevel. A Puerto Ricó-i énekes figyelmeztette a divattervezőket, hogy szavaiknak súlya van, és a gyűlöletet terjeszthetik. A pálfordulás kapcsán a hírességek felidézték a Vanity Fair című magazin 2005-ös címlapját, amelyen a tervezők még gyermekek körében pózoltak és azt hangoztatták, hogy maguk is apák szeretnének lenni. A felháborodásra és a bojkottfelhívásra a Thaifóldön nyaraló páros vasárnap este békülékeny nyilatkozattal próbálta oltani a tüzet, azt hangsúlyozva, hogy csak a témával kapcsolatos személyes véleményüket mondták el, és nem akartak ítélkezni mások fölött. Domenico Dolce hozzátette, hogy szicíliaiként hagyományos családban nőtt fel, tudatát ez határozza meg, de tudja, hogy vannak más családmodel- lek is, „és helyes, hogy így van”. A divattervezők, akik a Reuters szerint ma már nem alkotnak „romantikus párt”, a hagyományos csa- ládmodellt és az anyaságot állították legutóbbi kollekcióik középpontjába, a következő télre javasolt női ruháikat várandós manökenekkel és saját gyér- mekeikkel a kifutóra lépő modellekkel, a férfiruhákat pedig a nagymamájuk kísérte férfimanökenekkel népszerűsítették. TELEVIZIO-MUSOR DUNA TV RTL KLUB 2015. MÁRCIUS 17., KEDD 5.20 Akadálytalanul © 5.50 Hajnali gondolatok 6.00 Srpski Ekran 6.30 Unser Bildschirm 7.00 Híradó, Sporthírek 7.20 Charly, majom a családban (ismétlés) © 8.05 Jamie 15 perces kajái (ismétlés) 8.35 Don Matteo (ism.) © 9.45 A szenvedélyek lángjai © 10.35 Család-barát 12.00 Híradó 12.45 Jamie 15 perces kajái 13.15 Kívánságkosár 15.20 Lola® (am.-kolumbiai sor., 140/72.) 16.05 Charly, majom a családban ® (német családi sorozat, XII/4.) 17.00 Ridikül® 18.00 Híradó, Sporthírek 18.35 Don Matteo® jolasz krimisorozat, 194/96.) Rex felügyelő © (osztrák krimisor., 11/1.) 20.50 Önök kérték© A magas szőke + két szőke © (francia vígjáték, 1988) Fsz.: Pierre Richard 23.15 Pietro Mascagni: Paraszt becsület (a Magyar Állami Operaház előadása, 2014) 0.30 Nyugodjanak békében! © (olasz western, 1967) 2.15 A magas szőke + két szőke (ismétlés) © 6.00 Jó reggelt, skacok! © Rajzfilmek 7.35 Híradó (ismétlés) © 8.08 Minden Reggel © Magazinműsor 10.05 TopShop© Televíziós vásárlás 11.45 Asztro-Show 12.50 Havazin (ismétlés) 12.40 ízes élet - Mautner Zsófival (ismétlés) © 13.00 Reflektor (ismétlés) © 13.15 Agymenők® (am. vígjátéksorozat, IV/1.) 13.40 Fókusz (ismétlés) © 14.10 Éjjel-Nappal Budapest (ismétlés) © IHP8 A vihar© (mexikói sorozat, 52.) 16.20 A szerelem foglyai © (amerikai sorozat, 2.) 16.45 Dr. Tóth © 18.00 Híradó© Esti kiadás 18.50 Fókusz® 19.20 Éjjel-Nappal Budapest ® (magyar sorozat, 485.) 20.40 Barátok közt © (magyar sorozat, 7329-7330.) 3133 Castle® (am. krimisorozat, V/6.) Az erő legyen veled! 22.20 Híradó© Késő esti kiadás 22.40 XXI. század ©- A legendák velünk élnek 23.15 Magyarul Balóval Közéleti háttérműsor 23.45 Brandmánia© 0.20 A főnök® (am. krimisorozat, VI/7.) TV2 VIASAT3 C00LTV M 2 6.25 Tények 6.50 Mokka© 9.30 Stahl konyhája © 9.35 Babapercek© 9.40 TeleShop 10.45 Astro-Világ 11.55 Hungarikumok 12.00 Tények 12.25 Aktív © 12.50 Családi Titkok© (magyar realitysorozat) 13.55 Magánnyomozók© (magyar realitysorozat) 14.55 Valentina titka © (kolumbiai sorozat) 15.55 Emlékezz, Reina! © (am.-mexikói sorozat) 16.55 A Macska © (mexikói sorozat) 17.25 Fiorella® (mexikói sorozat) 18.00 Tények Hírműsor IPH33 Jóban Rosszban © (magyar sorozat, 2559.) 20.20 Éden Hotel© (valóságshow) 21.35 Kasza! © (showműsor) 22.40 Doom © (amerikai horror, 2005) 92! Fsz.: Dwayne Johnson, Ben Daniels, Karl Urban, Dexter Fletcher, Rosamund Pike Közben: Kenósorsolás 0.45 Tények 1.30 Aktív (ismétlés) © 1.30 Sportos 1.45 EzoTv.hu 2.45 Aktív (ismétlés) © 3.05 Halálkeringő ® (magyar thriller, 2010) 10.00 Baywatch© 11.00 Knight Rider© 12.00 A mentalista (ism.) ® 12.50 Medicopter 117- A légimentők (ism.) © 13.45 Cobra 11 (2rész)© 15.35 CSI:NewYork-i 6.05 Tv-shop 6.35 Harmadik műszak © 7.25 Monk- Flúgos nyomozó ® 9.05 Csengetett, Mylord? 11.15 Acélszemély® 12.10 Esküdt ellenségek: Bűnös szándék © 13.10 Gyilkos számok © 14.10 CSI: A helyszínelők© 16.10 Feketelista® 18.05 Csengetett, Mylord? (amerikai vígjátéksorozat) 19.05 Jim szerint a világ © (am. vígjátéksorozat, V/6-7.) 20.10 Két pasi- meg egy kicsi © (am. vígjátéksor., VII/15-16.) 21.00 Dreddbíró® (amerikai akciófilm, 1995) 23.00 Halál a mélyből © (német thriller, 2009) 1.15 Nyomtalanul Belgiumban © SPECTRUM I DISCOVERY 16.30 CSI: Miami helyszínelők © 17.20 Dr.Csont® 18.15 ShowderKlub© 19.15 Gyilkos elmék © (am.-kanadai krimisor., VII/17.) 20.15 A mentalista® (am. krimisorozat, IV/14.) 21.10 Dr.Csont© (amerikai krimisorozat, VI/8.) 22.10 CSI: A helyszínelők® (am.-kanadai krimisor., Vlt/7.) 23.05 A rejtély® (am.-kanadai scMi sor., IV/1.) 24.00 GyiHxos elmék (ism.)® 1.00 Dr. Csont (it 14.00 Rejtélyek 15.00 A kód 16.05 Elveszett műtárgyak nyomában 17.05 Légnyomás: Pilóták az isten háta mögött 17.35 Fald fel Amerikát! © 18.05 Beépített főnök® 19.00 Világ a város alatt © 20.00 Rejtélyek nyomában © 21.00 Az iszlám és a tudomány 22.00 Korszakalkotó felfedezések ® 22.55 Nácik a célkeresztben ® 23.55 Fényűzés felsőfokon © 0.50 Kamionnal a halálutakon ® 1.45 Korszakalkotó felfedezések ® 11.00 Ereklyék a hátsó kertből 11.30 Raktárvadászok 12.00 Konténervadászok 12.30 Licitvadászok 13.00 Csupasz túlélők 14.00 Amcsi benzinfalók 16.00 Autókereskedők -Cserebere a világ körűi 17.00 Kanadai raktárárverések 17.30 Csomagcsaták 18.00 Ereklyék a hátsó kertből 18.30 Konténervadászok 19.00 Amcsi benzinfalók 20.00 Csupasz túlélők 21.00 Kanadai raktárárverések 22.00 Licitvadászok 9®I0 Régiségvadászok 24.00 Raktárvadászok 0.30 Kanadai raktárárverések 17.40 Peppa malac 17.55 Mesélj nekem! 18.05 Mekk mester 18.10 Magyar népmesék 18.20 Kerek mese 18.25 Mélytengeri mentőcsapat 18.40 OzieBoo! 18.45 Irány Dinóföld! 19.05 Bogyó és Babóca 19.10 Napfény farm 19.20 BabarésBadou kalandjai 19.45 Hetedhét gyerekhíradó 20.00 Böngésző © 21.00 Én vagyok itt® 22.40 Egyszer volt, hol nem volt © (am. fantáziasorozat, 11/12.) 23.25 Ég, föld, férfi, nő - Pécs, Szeged © 0.20 Az A38-as színpadán: Járai Márk ® 8.45 Tonhal-csaták - Észak dél ellen 9.40 Kincsvadászok 10.35 Országút a pokolba 11.30 Gyáróriások 12.25 Aranyásók Alaszkában 13.20 Országút a pokolba 14.15 Hitler, a beteg 15.10 Tonhal-csaták 16.05 Kincsvadászok 17.00 A Yukon aranyásói 18.00 Eszement játékok 18.30 Tömeg-kontroli 19.00 Azok a 90-es évek 20.00 Pedig jó ötletnek tűnt 21.00 Eszement játékok 22.00 Túlélni Alaszkát Élj, mielőtt meghalsz 23.00 A Harmadik Birodalom építményei 24.00 A Harmadik Birodalom szellemei 1.00 Eszement játékok Doom A Mars egyik távoli kutatóállomásán valami baj történt, az odluvai állomással megszakadt az összeköttetés. Ötös szintű karantén lép érvénybe, és bevetik a Gyorsreagálású Harci Osztagot. A Főtörzs vezette osztagnak sikerül lezárnia a Föld felé vezető átjárót, majd elindulnak felderíteni az állomást. A tengerészgyalogosok ismeretlen eredetű, rémséges szörnyekkel találják magukat szembe, amelyek lesben állnak minden fal mögött, és a telep termeiben és alagútjaiban ólálkodnak, hogy legyilkolják a még életben lévő embereket. ST0RY4 9.35 NCIS (2 rész) ® 11.35 Született feleségek (2 rész, ism.) © 13.30 A farm, ahol élünk (2 rész) ® 15.40 Váratlan utazás (ism.) © 16.45 7/24 1655 Váratlan utazás ® 17.55 7/24 18.00 Született feleségek © 19.00 7/24 19.30 Született feleségek ® 20.30 Szex és New York © 214)0 Columbo - Jobb ma egy veréb ® 23,05 Szex és New York (ism.) ® 23.40 Bostoni halottkémek ® 0.40 Dallas @ ECHO TV wmm SP0RT1 SP0RT2 Hírek: 8.00,10.00 Híradó: 12.00, 14.00,16.00,18.00,19.30.22.00; 12.30 Gazdafórum 13.30 Telefonos ambulancia 14.30 Színházi magazin 15.00 Heti mérleg 16.30 Mozaik 17.00 Több mint egészség 17.30 Kulturális híradó 18.30 Pénzügyi tájoló 18+ 19.00 Kibeszélő 19.55 Napi aktuális 20.30 Bírósági történetek 21.30 Szópárbaj 22.30 Színházi magazin 23.00 Napi aktuális 24.00 Korrektúra 16.45 Ez egy ilyen falu... ® 17.10 Nekem ne lenne hazám? 17.30 Határtalanul magyar 18.00 Szerelmes földrajz 18.35 Száműzött magyar irodalom © 19.05 Csodabogaram.) 19.35 Hazajáró © 20.05 Önök kérték (Ism.) 21.00 Híradó 21.20 Gasztroangyal ® 22.20 Ridikül ® 23.05 Magyar gazda (ismétlés) 23.25 Tálentum 24.00 Angol nyelvű hírek 0.10 Család-barát (ism.) 12.15 Magyar labdarúgás (ism.) 14.15 Fíeszta+14,30 Goalissimo 15.30 Kosárlabda. New York Knicks-San Antonio Spurs 17.30 Mai helyzet 17.45 Magyar labdarúgás. Ligakupa, negyeddöntő, DVSC-Teva-Videoton (élő) 20.15 Arany pillanatok 20.30 Ökölvívás. Szergej Kovaljov-Jean Pascal (ism.) 23.30 Labdarúgás. BL, nyot- caddöntő (ism.) 2.15 Labdarúgás. BL (összefoglaló, ism.) 13.30 Spanyol labdarúgás (összefoglaló) 14.30 Magyar labdarúgás. Ligakupa, negyeddöntő, Ferencvá- ros-SZTK-Erima 16.30 Labdarúgás. BL, nyolcaddöntő, visszavágó (ism.) 19.15 Labdarúgás. BL (ösz- szefoglaló, ism.) 20,00 Kosárlabda. NBA-alapszakasz, New York Knicks-San Antonio Spurs (ism.) 22.00 Póker. WPT Season 11 (ism.) 24.00 Magyar labdarúgás. DVSC- Teva-Videoton ST0RY5 12.30 így főzünk mi 13.00 Menekülés a szerelembe @14.00 Köny- nyek királynője ® 15.00 A szenvedély száz színe (ism.) ® 16.00 Szerelem ajándékba (ismétlés) @ 17.00 Naphegy klinika ® 18.00 A szenvedés száz színe © 19.00 Szerelem ajándékba © 20.00 Váratlan utazás © 21.05 A farm, ahol élünk (2 rész) @23.10 7/24 23.40 Mosolyt kérek! @0.35 Rubí, az elbűvölő szörnyeteg (ism.) © 15.30 Mini páros ® 16.00 Esküvői álomruhák: Az Amsale-sza- lon ® 16.55 Segítő angyalok © 17.25 Babák az intenziven ® 18.00 Süssünk házikenyeret © 19.10 Szerelem tálalva © 20.05 Feleségcsere ® 21.00 Ha ciki, ha nem: Beteg vagyl ® 22.00 Testépítő nők ® 23.00 Sokkoló függőségek ® 24.00 Ha ciki, ha nem: Beteg vagy! ® 1.00 Testépítő nők ® TV PAPRIKA Jót, de gyorsan! ® 18,30 Hugh mesterhármasa ® 19.00 A szakács, ha szabadnapos ® 19.30 Húsimádók klubja ©> 20.00 Mindörökké Gordon ® 21.00 Otthon a konyhában 22.00 Jót, de gyorsan! © 22.30 Receptdaráló Extra © 23.00 Jamie 15 perces kajái © 23.30 Édes élet David Roccó- val © 24.00 Két éhes olasz © 1.00 Fitt-térítők © 5.50 Ma reggel 600 Minden órakor Híradó, Sport. Időjárás, Közlekedés, Agrár- vagy Gazdasági hírek 9.00 Ma délelőtt. Benne: Profit 7, Tőzsdenyitás 12.00 Déli híradó 12.45 Ma délután. Benne: Élő egyház, Hírháttér 18.30 Ma este 19.30 Híradó. Sport, Időjárás 20.35 Ma este 22.00 Ma éjjel. Benne: Világ- híradó, Világmeteor, Angol nyelvű hírek 24.00 Himnusz 0.05 Éjszakai program