Nógrád Megyei Hírlap, 2015. március (26. évfolyam, 50-75. szám)
2015-03-13 / 60. szám
Indul a Petőfi Program Budapest A nemzetpolitikai államtitkárság meghirdeti a Petőfi Sándor Programot, amelynek felhívásait március 15-én teszik közzé - jelentette be Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár Budapesten. A program alapvető célja, hogy a szórványterületeken fogyásban lévő magyarság identitását megerősítsék, és segítsék a már meglévő kinti közösségeket - közölte. Az államtitkár felidézte előzményként a Körösi Csorna Sándor Programot, amelynek célja, hogy magyar fiatalok utazzanak ki a diaszpóra magyarságához, és a magyar közösségek életét segítsék, hozzájáruljanak a magyar közösségek identitásának megőrzéséhez. Ennek mintájára indítják el a Kárpát-medencei szórványmagyarság megerősítését célzó Petőfi Sándor Programot, amelynek célterülete a Kárpát-medence mellett Ausztria, Csehország, Bosznia-Hercegovina, Macedónia és Csángófóld. Az államtitkár becslése szerint a 2,5-3 millió Kárpát-medencei külhoni magyarságnak mintegy fele él szórványban. A programban részt vevő 50 ösztöndíjas fiatalt kifejezetten a szórványterületekre küldik. A kezdeményezést Grezsa István miniszteri biztos koordinálja majd, arra 350 millió forint áll rendelkezésre - közölte Potápi Árpád János. Grezsa István elmondta: a Kárpát-medencében legalább annyi a tennivaló, mint a nyugati diaszpóra közösségeinél. A kiutazó fiataloknak az identitás erősítése mellett a közösségszervezés, a hálózatépítés lesz a feladata - jelezte. A fogadószervezetek és mentorok kiválasztása zajlik, a tervek szerint augusztus elején felkészítő programon vesznek részt a fiatalok. A program időtartama 9 hónap lesz, és célja még, hogy nemzeti elkötelezettségű fiatalok számára tanulási lehetőséget biztosítson a szórvány közösségekben. Milyen kapcsolatai voltak a Fidesszel? Budapest. A Demokratikus Koalíció arra kíváncsi, hogy „mélységeiben” milyen kapcsolatai voltak a Quaestornak a Fidesszel. Kerék-Bárczy Szabolcs úgy fogalmazott: Tarsoly Csabáról, a cég elnök-vezérigazgatójáról elfogultság nélkül lehet úgy beszélni, mint egy „Fidesz közeli emberről”, ezért az ügy „egy fideszes bróker- botrány”. Megjegyezte, hogy a Magyar Nemzeti Banknak az elmúlt időszakban valószínűleg „sűrűn kellett félrenéznie” ahhoz, hogy ne találjon semmit a cégnél. A DK elvárja, hogy a nyomozó hatóságok alaposan vizsgálják ki, a Quaestor cégei adtak- e támogatást a választási időszakban a Fidesznek vagy a Fidesz közeli médiának - jelentette ki az ellenzéki politikus. Emellett azt is kérik, fokozott figyelemmel vizsgálják ki, dolgoztak-e „Fidesz közeli pályázatírók” a Quaestor cégeinél. Kerék-Bárczy Szabolcs felszólította Orbán Viktor miniszter- elnököt, hogy számoljon be arról, mikor beszélt utoljára Tarsoly Csabával. * l Gázvezetékről tárgyaltak A Törökország felől érkező gázvezeték finanszírozási tervének elkészítésével sietni kell, mert vannak alternatív javaslatok is az Európai Unió asztalán - nyomatékosította Áder János államfő, amikor Ahmet Davutoglu miniszterelnökkel tárgyalt csütörtökön Ankarában. A magyar köztársasági elnök négynapos hivatalos látogatáson tartózkodik Törökországban. A megbeszélés után újságíróknak nyilatkozva elmondta, Magyarország abban érdekelt, hogy a gáz Görögországon, Macedónián és Szerbián keresztül érje el Magyarországot. A megbeszélésen a gázvezeték ügyén kívül érintették az atomenergia kérdését is. Áder János megfogalmazása szerint Törökország rendkívül ambiciózus atomenergia-programot indított, melynek keretében több atomerőművet akarnak létrehozni, például egy orosz építésűt is. A magyar elnök felajánlotta hazánk tapasztalatait a paksi atomerőmű üzemeltetésével kapcsolatban. A találkozón Áder János köszönetét mondott azért, hogy a magyar történelmi emlékhelyeket nagy odafigyeléssel ápolják Törökországban. Mint mondta A Törökországban hivatalos látogatáson tartózkodó Áder János köztársasági elnök és Ahmet Davutoglu török miniszterelnök kezet fog tárgyalásuk előtt viszonossági alapon nekünk is kötelezettségeink vannak, az eddig elmaradt felújítási beruházásokat mihamarabb be kell fejezni a magyarországi török emlékhelyeknél. A megbeszélést követően Áder János az ankarai magyarokkal és az Ankarai Egyetem hungarológus hallgatóival koszorúzott 1848-49-ess forradalom és szabadságharc tiszteletére a török főváros Kossuth Lajos utcájában, a politikus emléktáblájánál. Itt található egyébként a magyar nagykövetség is. Ezután a magyar államfő találkozott Cemil Cicekkel, a Török Nagy Nemzetgyűlés elnökével. Késő délután a magyar köztársasági elnököt és kíséretét ünnepélyes keretek között fogadta vendéglátója, Recep Tayyip Erdogan török elnök. A négy- szemközti megbeszélést követően az ott elhangzottakról sajtótájékoztatót tartanak. A fő feladat, hogy ne veszítsünk el az európai uniós forrásokat Budapest A magyar kormánynak sikerült stabilizálnia a helyzetet, és azon van, hogy forrásvesztés nélkül zárja le a 2007- 2013-as európai uniós költségvetési időszakot - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Lázár János a Portfolio internetes gazdasági újság konferenciáján elismerte, az elmúlt időszakban tűzoltás zajlott, hogy sikerüljön megtartani az EU-s forrásokat. Kijelentette: a kormány képes volt stabilizálni a helyzetet, a 2012-es 1000 milliárd forinthoz képest 2013-ban 1700 milliárd forintot sikerült kifizetni, 2014-ben pedig 1840 milliárd forintot. Az Európai Bizottság már nem beszél arról - mint 2012 közepén -, hogy Magyarországnak visszafizetési kötelezettsége lesz, elveszít forrásokat. A 2007-13-as időszakban rendelkezésre bocsátott 8700 milliárd forintnyi forrás 80 százalékát sikerült lehívni az Európai Bizottságtól. Ha idén sikerül 2263 milliárd forint értékben számlát befogadni, akkor Magyar- ország egy fillért sem fog elveszíteni . Ez eredmény ahhoz képest, hogy milyen állapotban volt a rendszer 2010-12-ben. Hozzátette, rossz volt az európai uniós források kifizetésének korábbi intézményrendszere, vissza kell helyezni az egészet az államapparátushoz azért, hogy világosabb legyen az ellenőrzési és felelősségi rendszer. Kijelentette: a korábban az európai uniós források elosztásáért felelős intézmény, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség még növelte is a korrupciós kockázatokat és a bürokráciát, ahelyett, hogy mérsékelte volna. A miniszter kifejtette: szükséges és lehetséges, hogy az ország érdekeihez igazítsuk az EU-s szabályokat.- Az európai uniós diktátumok átültetése nem egyenlő az ország érdekével - mondta. - Megpróbálunk mozgásteret találni az érdekérvényesítéshez, mert nem elég egyszerűen átvenni az uniós szabályokat, és lemenedzselni a pénzek kifizetését. Az EU-s pénz eszköz, amelyet ügyesen kell fölhasználni, ezért van jelentősége a szabályozásnak. Magyarország versenyképességének a javítására kell fordítani a 2014-2020 közötti költségvetési ciklusban rendelkezésre álló európai uniós forrásokat. A szűk európai uniós mozgástér közepette is az a cél, hogy a rendelkezésre álló 12 ezer milliárd forint forrást úgy használjuk fel, hogy a magyar legyen a legerősebb, legversenyképesebb gazdaság Közép-Európában, és Magyarország visszaszerezze a vezető szerepét a régióban. Az európai uniós források jó felhasználása mellett Magyarország versenyképességét növelné a bürokrácia csökkentése is. Szavai szerint „az egész magyar bürokrácia, államapparátus a gyanakvásra, a sikeresség elgáncso- lására, a megregulázásra és a megfélemlítésre van fölépítve”. Ez hozzájárul ahhoz, hogy nem elég versenyképes a magyar gazdaság. A bürokráciát mindenekelőtt három területen kell csökkenteni. Az egyik az európai uniós pénzek lehívása, ahol rugalmasabb hozzáférést kell biztosítani, s a magyar szerveknek bizalommal kell lenniük a nyertes pályázók iránt. Például ne kelljen nagy ösz- szegű bankgaranciát benyújtani az előleg lehívásához. A bürokráciacsökkentés másik kiemelt területe az adóigazgatási eljárás, a harmadik pedig a hatósági eljárások, különösen az építésügy területe. Készül az új közbeszerzési törvény, várhatóan az év második felében elfogadja a parlament.- Sokkal rugalmasabb lesz a közbeszerzési szabályrendszer, az intézményrendszer, az eljárásrend, az egész elektronikus alapon működik majd - mondta. Elismerte, az európai uniós fejlesztési források nagyban hozzájárulnak a magyar gazdaság növekedéséhez. Úgy fogalmazott, annyiban minden magyar önkritikus lehet, hogy elgondolkozik azon, az EU-s forrásokon kívül milyen fejlesztési eszközök állnak Magyarország rendelkezésére, és hogy e források nélkül mekkora gazdasági erőt képvisel ma Magyarország Európában, a világban és a regionális versenyben. Orbán váltsa le! Budapest. Az Együtt arra szólítja fel Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy váltsa le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal éléről Vida Ildikót. Erről Szigetvári Viktor, az ellenzéki párt elnöke beszélt budapesti sajtótájékoztatóján. Arra hivatkozott, hogy az Állami Számvevőszék vizsgálata több évre visszamenőleg „komoly visszaéléseket és működésbeli problémákat” tárt fel az adóhatóságnál. Vida Ildikó már nem csak erkölcsileg, de szakmailag is alkalmatlan az adóhatóság vezetésére - jelentette ki. Az ÁSZ közölte az MTI-vel, hogy ellenőrzése hiányosságokat tárt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál a belső szabályozottság területén, az irányítási eszközök aktualizálásában, valamint a kockázat- kezelési rendszer és az ellenőrzési nyomvonalak kialakításával kapcsolatban. AzLMP feljelentést tesz Budapest Az LMP ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz napelemek felszerelésére kiírt önkormányzati pályázatok ügyében - közölte Hadházy Ákos, az ellenzéki párt antikorrupciós szakszóvivője Budapesten sajtótájékoztatón. Vágó Gábor volt országgyűlési képviselő az Állami Számvevőszéknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál végzett vizsgálatát úgy értékelte: bebizonyosodott, hogy Vida Ildikó NAV-elnök szakmailag alkalmatlan posztjára. Hadházy Ákos a napelemek felhelyezésére kiírt pályázatoknál a valódi versenyt hiányolta. Mint mondta, ezek a közbeszerzések nem nyíltak, hanem meghívásosak, mivel nem érik el a 150 millió forintos értékhatárt. Hozzátette: a kozbeszerzes.hu adatait vizsgálva azt látták, hogy nagy számban vannak olyan közbeszerzések, ahol csak egy céget, a Goodwill Energy Kft.-t hívtak meg, holott szerinte illett volna három pályázatot bekérni. Megjegyezte, ahol több pályázó volt, ott is mindig ugyanazokat a cégeket hívták meg „alibiajánlatra”, ráadásul a beruházás becsült költségei is szinte fillérre megegyeznek. Ez nem lehet véletlen - közölte.- Ha egy közbeszerzésen valaki egyetlen egy ajánlatból választ, akkor az vagy komplett hülye, vagy pedig korrupt. Nincs más logikai lehetőség - fogalmazott. Vágó Gábor a szerdán nyilvánosságra hozott ÁSZ- jelentés kapcsán emlékeztetett arra, hogy a számvevő- szék 63 ponton kritizálta a NAV működését, és kiderült az is, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium egyszer sem vizsgálta át az adóhivatalt, ezért pedig a politikai felelősség Varga Mihály minisztert terheli. Értékelése szerint a jelentésből egy olyan szervezet képe rajzolódik ki, amelynek működése sok esetben nem felel meg a törvényeknek, ahol hiányosak a belső szabályzatok, különböző területi alegységek másként működnek és gyengék a belső kontrollok. „Súlyos bűnlajstromát látjuk itt Vida Ildikónak” - hangoztatta. V 0