Nógrád Megyei Hírlap, 2015. március (26. évfolyam, 50-75. szám)

2015-03-12 / 59. szám

2015. MÁRCIUS 12., CSÜTÖRTÖK Vincze Barbara a férfiak között is helyt- állva lett a hosszútávon a leggyorsabb női teljesítő teuesítménytúra. Mátrafüred köz­ponttal rendezte meg az elmúlt szomba­ton a gyöngyösi Kékes Turista Egyesület, Szőke György levezénylése mellett négy távon - 10-20-30-40 km - a Mátra-hegy Pásztói hölgyek sikere elnevezésű országos teljesítménytúrát. A szabadidős rendezvényen az elmúlt évhez hasonlóan idén is minden korosz­tályt felölelően, mintegy 1400 túrázó vett részt. Megyénk településeit képviselve a kilencven túrázó ismételten bizonyította, hogy helyet követelnek maguknak az or­szág legjobb teljesítménytúrázói között. Eredményesség szempontjából ki­emelkednek a pásztói hölgyek: Vincze Barbara (40 km: 1.), Zagyi Edit (40 km: 2.), Virágh Erika (30 km: 2.) és dr. Dobrovoczky Ágota (20 km: 2.) kiváló teljesítménye. Mellettük Sándorné Szentkúti Anita (Jobbágyi, 20 km: 3.), míg a férfiaknál a kishartyáni Antal Ta­más (20 km: 2.) ért el remek eredményt. A túrán hosszú idő után a korábban nagy természetjáró múlttal rendelkezett Szécsényből és Hollókőből is voltak rész­vevők, miközben Pásztóról, főként a tú­rázó szülők jóvoltából már a gyermeke­ik is megismerkedhettek ezzel az igen egészséges sportolási lehetőséggel. 2015. évi Mátrahegy országos teljesít­ménytúra győztesei és jobb nógrádi ered­ményei 10 km, nők (209 induló): 1. Dé- kány Andrea (Isaszeg) 1:33 óra... 16-17. Tariné Tóth Csilla, Halasi Hanna (Pász­tó) 2:49,18. Csépe Mónika (Pásztó) 2:50 ... 23. Csonkáné Alapi Ilona (Szurdok- püspöki) 2:55 ... 37. Krasznainé Boros Ilona (Kisterenye) 3:14... 55. Szomszéd- né Halász Erzsébet (Kisterenye) 3:27 ... 60-62. Bakallár Tímea, Balás Anett (Pász­tó), Szabó Kinga (Szécsény) 3:35 ... 95. Tóth-Petyi Bianka (Pásztó) 3:58 ... 100- 102. Budavári Edit, Vandor-nyik Kriszti­na, Madjász Vanda (Pásztó) 3:59. Férfiak (194): 1. Vajda Balázs (Gödöllő) 1:14 ... 18. Tóth Balázs (Bátonyterenye) 2:37 ... 23. Tari Norbert (Pásztó) 2:49 ... 28. Csonka Ádám (Szurdokpüspöki) 2:56,29. Csonka Csaba (Szurdokpüspö­ki) 2:57... 50. Krasznai Zsolt (Kisterenye) 3:14 ... 80. Balás Csaba (Pásztó) 3:35 ... 104. Kubinyi Tamás (Pásztó) 3:59. 20 km, nők (190): 1. Rusvai Katalin (Jászárokszállás) 2:14, 2. dr. Dobro­voczky Ágota (Pásztó) 3:14,3. Sándorné Szentkúti Anita (Jobbágyi) 3:17... 13-15. Lavrincz Judit (Salgótarján), Jancsó Ildi­kó (Jobbágyi) Németh Viktória (Zagyva- pálfalva) 4:39, ló. Varga Zsuzsanna (Job­bágyi) 4:40... 29-30. Dobrovoczky Adri­enn, Hugyecz Lívia (Pásztó) 4:59... 4748. Tóth Zsuzsanna, Tóth Krisztina (Jobbá­gyi) 5:16... 50-52. dr. Menderné Kovács Katalin (Pásztó), Posta Gabriella (Jobbá­gyi), Kurunczi Lilla (Szarvas-gede) 5:18. Férfiak (242): 1. Nagy István (Isaszeg) 2:17,2. Antal Tamás (Kishartyán) 2:33... 7. Varga Attila (Szurdokpüspöki) 2:48... 14. Bohács Szabolcs (Bárna) 3:10 ... 17. Cz. Zentai József (Pásztó) 3:29 ... 23. Ra­fael Tamás (Salgótarján) 4:00... 52. Lucza Gábor (Nagybárkány) 4:43... 54. dr. Sza­bad Gergő (Pásztó) 4:44 ... 70. Cseh Pé­ter, Szabó Balázs (Salgótarján), Handó Ádám (Mátraszele) 4:57... 84. Fodor Gá­bor (Karancsberény) 5:03 ... 105-108. Horváth Tamás, Lengyel István, Schön Jakub (Salgótarján), Domoszlai Dávid (Kányás) 5:22. 30 km, nők (45): 1. Némethné Dina Enikő 4:50,2. Virágh Erika (Pásztó) 5:33, 3. Maczák Tímea (Jobbágyi) 5:44 ... 24. Oravecz Veronika (Karancslapujtő) 8:29. Férfiak (152): 1. Durucz István (Jászbe­rény) 4:09... 9. Oravecz Szabolcs (Jobbá­gyi) 4:56 ... 29. Gortva Nándor (Pásztó) 6:45 ... 80. Vincze Gábor (Salgótarján) 8:12, 81. dr. Pilinyi László (Salgótarján) 8:14,82. dr. Orosz Iván (Salgótarján) 8:15, 83. Demus Dávid (Balassagyarmat) 8:19, 84. Csímár András (Dejtár) 8:19 ... 86. Benke Bálint, Benke Máté (Szügy) 8:22 ... 110. Barta Zoltán (Karancskeszi) 8:30. 40 km, nők (48): 1. Vincze Barbara (Pásztó) 5 óra: 37 perc, 2. Zagyi Edit (Pásztó) 6:37... 7-8. Herbst Orsolya (Job­bágyi), Herbst Kinga (Jobbágyi-Buda- pest) 8:38... 20-21. Kosik Tiborné, Desz- poth Hajnalka (Szurdokpüspöki) 9:28. Férflak(282): l.Kánási Tamás (Isa-szeg) 4:44... 14. Kurunczi Nándor (Szarvasgede) 5:53,15. Pintér Norbert (Jobbágyi)5:59 ... 18. Nagy László (Pásztó) 6:14 ... 37. Krasznai Gábor (Jobbágyi) 7:16... 56. Mé­száros Tamás (Balassagyarmat) 7:40... 65. Cserháti Tibor (Szurdokpüspöki) 7:58 ... 74. Maksó Róbert (Hasznos) 8:17... 80. Ré­Ü Virágh Erika 30 km-en a nőknél a második leggyorsabb idővel ért célba de Zsolt (Szurdokpüspöki) 8:26... 93. Mol­nár Balázs (Somoskőújfalu) 8:36. További nógrádi eredmények megtalál­hatóak a www.matrahegy.hu honlapon. lassagyarmat) 5.0.FiúIII. korcso­port (24): 1. Tóth Máté (Szurdok- püspöki Ált. Isk.) 6.0, 2. Dobos Zétény (Salgótarjáni Ált. Isk. és Kollégium - Gagarin) 6.0,3. Bog­nár Kevin (Gárdonyi Tagiskola, Pásztó) 5.5, 4. Plósz Erik (Mocsáry Ált. Isk., Karancsaljai Tagintézménye 5.0, 5. Gáspár Márk (Szent Ambrus Katolikus Ált. Isk., Patak) 4.5, 6. Jar- galsaikan Bat (Szent Ambrus Katolikus Ált. Isk., Patak) 4.0. Fiú IV. korcsoport (29): 1. Lórik Gergő (Salgótarjáni Ált. Isk. és Kollégium .- Gagarin) 6.0, 2. Pityi Benedek (Dózsa György Ált. Isk., Balassagyarmat) 5.5,3. Kelemen Áron (Gárdonyi Tagis­kola, Pásztó) 5.0, 4. Vérségi Ta­más (Salgótarjáni Ált. Isk. és Kol­légium - Gagarin) 5.0, 5. Szabó Tamás (Mocsáry Ált. Isk., Karancsaljai Tagintézménye) 5.0, 6. Winkler Benjámin (Ma­gyar Szentek Római Katolikus Ált. Isk., Pásztó) 5.0. Értéi(számo­sok, fiúk: 1. Görcsi Gábor (Bor­bély Lajos Szakközépiskola, Sal­gótarján) 3.5, 2. Huszár Márk (Mikszáth Kálmán Líceum, Pásztó) 2.5, 3. Bíró Máté (Salgó­tarjáni Ált. Isk. és Kollégium - Gagarin) 0.0. Lányoknál egy abszolút holt­verseny alakult ki, melyben az elsőség sorsát sorsolással dön­tötték el. A szerencse a pásztói Sevelya Virágnak kedvezett. Gordos Rezső vándorkupa pontversenyének a végeredménye: 1. Mocsáry Antal Általános Isko­la és AMI, Karancslapujtő 89,5 pont, 2. Mocsáry Antal Általá­nos Iskola, Karancsaljai Tagin­tézménye 70, 3. Pásztói Általá­nos Iskola (Gárdonyi Tagiskola) 68.5, 4. Salgótarjáni Általános Iskola és Kollégium (Gagarin) 65.5, 5. Rimóci Szent István Ál­talános Iskola, Mikszáth Kálmán Tagintézménye, Nógrádmegyer 62 6. Szent Ambrus Katolikus Általános Iskola, Patak 25,5. Oravecz Kinga (Gárdonyi Géza Tagiskola, Pásztó) 6.0 pont, 2. Pál Anna (Mocsáry Antal Általános Iskola Karancsaljai Tagintézmé­nye) 5.5,3. Mender Laura (Gár­donyi Tagiskola, Pásztó) 5.5, 4. Oláh Dorka (Gárdonyi Tagisko­la, Pásztó) 5.0,5. Molnár Hanga (Gárdonyi Tagiskola, Pásztó) 5.0, 6. Verbói Liliána (Mocsáry Ált. , Isk. és AMI, Karancslapujtő) 5.0. Leány II. korcsoport (31): 1. Kojnok Bianka (Rimóci Szent Ist­ván Ált. Isk., Mikszáth Kálmán Tagintézménye, Nógrádmegyer) 7.0, 2. Sándor Veronika (M- ocsáry Ált. Isk., Karancsaljai Tag- intézménye) 6.0, 3. Gáspár Ni­cole (Gárdonyi Tagiskola, Pász­tó) 5.0,4. Kresák Flóra (Gárdonyi Tagiskola, Pásztó) 5.0,5. Fazekas Emese (Mocsáry Ált. Isk. és AMI, Karancslapujtő) 5.0, 6. Szlo- bodnyik Nóra (Szabó Lőrinc Ált. Isk., Balassagyarmat) 4.5. Leány III. korcsoport (12): 1. Lőrik Kitti (Salgótarjáni Ált. Isk. és Kollégium (Gagarin) 7.0, 2. Bartus Natália (Rimóci Szent Ist­ván Ált. Isk. Mikszáth Kálmán Tagintézménye, Nógrádmegyer) 6.0. 3. Sütő Rebeka (Salgótarjáni Ált. Isk. és Kollégium - Gagarin) 4.0. 4. Paulik Krisztina (Mocsáry Ált. Isk. és AMI, Ka-rancslapujtő) 4.0, 5. Peska Beatrix (Mocsáry Ált. Isk., Karancs-aljai Tagintéz­ménye) 4.0, 6. Dikony Kleopátra (Szent Márton Katolikus Ált. Isk., Borsosberény) 3.5. Leány IV. korcsoport (8): 1. Babják Léna (II. János Pál Kato­likus Ált. Isk., Bátonyterenye) 6.5, 2. Sevelya Virág (Gárdonyi Tagiskola, Pásztó) 6.5, 3. Bangó Enikő (Rimóci Szent István Ált. Isk., Mikszáth Kálmán Tagintéz?- ménye, Nógrádmegyer) 5.0, 4. Oláh Kitti (Mocsáry Ált. Isk. és AMI, Karancslapujtő) 3.0, 5. Gordos Miléna (Mocsáry Ált. Isk. és AMI, Karancslapujtő) 2.5, 6. Ispán Viktória (Rimóci Szent István Ált. Isk., Mikszáth Kál­A tarjáni „Gagarinos” Lőrik Kitti százszázalékos teljesítménnyel lett aranyérmes 5.0, 6. Vágvölgyi Ádám (Salgó­tarjáni Ált. Isk. és Kollégium - Gagarin) 5.0. Fiú II. korcsoport (54): 1. Gajder Gergő (Szurdok- püspöki Általános Iskola) 6.5,2. Rigó László (Mocsáry Ált. Isk. és AMI, Karancslapujtő) 6.0, 3. Gréczi Kolos (Kiss Árpád Ált. Isk., Balassagyarmat) 6.0,4. Bé­kési Péter (Kiss Árpád Ált. Isk., Balassagyarmat) 5.5, 5. Kovács Koppány (Fráter Erzsébet Ált. Isk., Csécse) 5.0,6. Rondella Sá­muel (Dózsa György Ált. Isk., Ba­A karancslapujtői Mocsáry Antal Általános Iskola és AMI oktatási in­tézménye adott otthont a napokban a néhai iskola- igazgató, sakkpedagógus, Gordos Rezső emlékére rendezett versenynek. Az esemény egyben az álta­lános iskolások Nógrád megyei egyéni korcsopor­tos sakk diákolimpia dön­tője is volt. Cz. Zentai sakk. Karancslapujtőn az ál­talános iskolások korcsoportos egyéni viadalán közel kétszáz di­ák ült le a sakkórák elé. A 7 for­dulós svájci rendszerű küzdel­mek végén a nógrádmegyeri Kojnok Bianka és a salgótarjáni Lőrik Kitti százszázalékos siker mellett szerezte meg a korcso­portos elsőséget. Mellettük Racskó Máté és Oravecz Kinga Pásztóról, Gajder Gergő és Tóth Máté Szurdokpüspökiből, Bab­ják Léna Bátonyterenyéről, Lőrik Gergő, Görcsi Gábor pedig Salgó­tarjánból szerzett bajnoki címet oktatási intézményének. Közü­lük Babják Léna, Lőrik Gergő, Racskó Máté, Görcsi Gábor meg­ismételte elmúlt évi elsőségét. Eredményhirdetéskor az egyé­ni győztesek kupát, a helyezet­tek oklevelet, érmet, szaksajtót és egyéb tárgyjutalmakat kap­tak. A csapatverseny győztese - mely a házigazdák együttese lett - pedig a Gordos Rezső-emlék- verseny vándorkupáját nyerte el, így egy évig őrizheti a díszes serleget vitrinjében. Általános iskolások Nógrád megyei sakk diákolimpia döntő korcsoportos végeredménye. Le­ány I. korcsoport (33 induló): 1. A IV. korcsoport lányoknál Babják Léna (II. János Pál Pápa Iskola, Bá­tonyterenye) végzett az első helyen mán Tagintézménye, Nógrád­megyer) 2.5. Fiúi. korcsoport(33 induló): 1. Racskó Máté (Gárdonyi Tagisko­la, Pásztó) 6.5 pont, 2. Huszár András (Gárdonyi Tagiskola, Pásztó) 6.0, 3. Mede Marcell (II. János Pál Katolikus Ált. Isk., Bátonyterenye) 5.5,4. Nagyházi Gergő (Szabó Lőrinc Ált Isk., Ba­lassagyarmat) 5.0, 5. Kovács Gergő (Mocsáry Ált. Isk., Karancsaljai Tagintézménye) Kétszáz diák sakkozott Karancslapujtőn

Next

/
Oldalképek
Tartalom