Nógrád Megyei Hírlap, 2015. február (26. évfolyam, 26-49. szám)

2015-02-21 / 43. szám

MTI FOTÓ: SZIGETVÁRY ZSOLT A három testőrt mutatja be a Pannon Várszínház Veszprém. Alexandre Dumas A három test­őr című kalandjátékát mutatja be szombaton a Pannon Várszínház, a veszprémi premier az ország más színházaiban bemutatott elő­adásoktól eltérően az eredeti regény adaptá­ciója - jelentette be pénteki sajtótájékozta­tóján a teátrum igazgatója. Vándorfi László elmondta, hogy Alexan­der Dumas ezer oldalas regényét adaptálták színpadra, kétfelvonásos, sok zenét és a Pannon Várszínház teljes társulatát felvo­nultató darabot láthat a közönség, amely eltérően a más színházakban látható fel­dolgozásoktól nem musical. Dumas, a romantika egyik legjelentősebb képviselőjeként ebben a darabban is hatalmas érzelmeket mutat meg, ezáltal az előadás ak­tualizálás nélkül is „beletalál a mindenkori vi­szonyokba” - fejtette ki az igazgató, hozzátéve, hogy az érzelmek mellett a siker, a karrier és az érvényesülés kérdését boncolgatja a darab. Az előadásban kettős szereposztásban mu­tatkozik be a Pannon Várszínház színpadán Szente Árpád Csaba, aki Buckingham her­ceg és Aramis szerepét is megformálja - mondta Vándorfi László, hozzátéve, hogy Richelieu bíboros szerepét Gazdag Tibor ala­Emelkedett a gázolaj ára kítja, a jelmeztervező Justin Júlia, a díszletter­vező Kovács Yvette Alida. A darab rendezője Vándorfi László. Az előadásban nagy szerepet kap a vívás, mely nem csupán „színészi kard- csattogtatás", hanem jelenetértékű helyzete­ket előidéző látványosság - fogalmazott a te­átrum vezetője. Dumas 1844-ben írta a re­gényt, amelyet családi háttere is inspirált, hi­szen apja a francia forradalom tábornoka volt- mondta Vándorfi László. A szombati bemutatót követően február­ban még három alkalommal, márciusban pedig szintén háromszor látható az előadás- közölte az igazgató. Negyedik a Nagyerdei Stadion Budapest. A szakmai zsűri szavazásán a debreceni Nagyerdei Stadion a negye­dik helyen végzett a 2014-ben átadott futballarénák külön- versenyében. A voksolást szervező hon­lap (www.stadiumdb.com) beszámolója alapján a zsűri­ben olyan nemzetközileg elis­mert és tapasztalt építészek ültek, akik nem vettek részt egyik pályázó munkálatai­ban sem. A pontozásnál négy kategóriát, a vizuális hatást, a környezetet, valamint az in­novációt és az ár-érték arányt vették figyelembe. Mindezek alapján az Egyesült Arab Emírségekben található Házzá Bin Zayed Stadion vég­zett az első helyen, a második a brazíliai világbajnokságra épült manausi stadion lett, a harmadik pedig a Szingapú­ri Nemzeti Stadion, megelőz­ve a Nagyerdei Stadiont. A versenyben 32 tavaly át­adott létesítmény, köztük a Fe­rencváros otthonául szolgáló Groupama Aréna is szerepelt, a budapesti létesítmény a zsű­ri szavazásán nem került be a legjobb tíz közé. A szakmai voksolás mellett a szurkolók is véleményt for­málhattak, 96 772 drukker adta le szavazatát, náluk a brazil Allianz Parque lett az első a bilbaói San Mamés Barria és a moszkvai Otkrityije Arena előtt. A szurkolók szavazásán a Groupama Aréna a 14., a Nagyerdei Stádion pedig a 17. lett. Budapest Emelte bruttó 3 forint­tal a gázolaj literenkénti nagyke­reskedelmi árát pénteken a Mól Nyit, a benziné nem változott. Az emeléssel a gázolaj literen­kénti átlagára 370-371 forintra nőtt, a benziné 347-348 forint maradt A Mól legutóbb szerdán vál­toztatott az árakon, akkor a 95- ös benzin és gázolaj literenkén­ti nagykereskedelmi árát egy­aránt bruttó 4-4 forinttal emelte. A benzin literenkénti átlagára tavaly szeptember és 2015 janu­ár között mintegy 100 forinttal csökkent, az utóbbi három hét­ben ugyanakkor fokozatosan, 20 forinttal emelkedett. A gázolaj li­terenkénti nagykereskedelmi ára február óta 24 forinttal lett maga­sabb. A benzinár 2012. április ele­jén érte el csúcsát, akkor egy liter átlagosan 451 forintba került. A gázolaj literje 2012. január köze­pén volt a legdrágább, átlagosan 449 forint. Az autósok 15-25 fo­rintos árkülönbséget is tapasztal­hatnak a kutaknál. Itthon ezen a napon... 575 éve Kottaner Jánosáé ellopta a Szent Koronát a vi­segrádi várból Erzsébet ki­rályné megbízásából. Az ud­varhölgyekért érkezett Kotta- nerné éjjel, gyertyafénynél nyitotta fél a lelakatolt koro­nás helyiséget és vitte el a ko­ronát, majd másnap reggel az elrejtett koronával Komá­romba utazott, ahol a király­né már várta. 82 éve született Afagy Irruv olimpiai bajnok öttusázó, ví­vó. Párbajtőrvívásban csapat­ban négyszeres magyar baj­nok és kétszeres BEK-győztes. Az 1960-as római olimpián egyéniben ezüstérmet szer­zett és ugyanitt csapatban olimpiai bajnok lett. 74 éve ezen a napon oszlat­ták fel rendeletileg a hunga­rista Magyar Nemzeti Szocia­lista Pártot. Keresztes-Fischer Ferenc m.kir. belügyminiszter adta ki a rendeletet. 26 éve halt meg Mórái Sán­dor író, költő, újságíró. Az Egy polgár vallomásai című ön­életírása a magyar próza élvo­nalába emelte. Életművéért posztumusz Kossuth díjjal tüntették ki. 93 éve született IllovszkyRu- doi/labdarúgó, edző, a magyar labdarúgó- válogatott volt szö­vetségi kapitánya. 98 éve halt meg Lázár L. Pál, gépészmérnök, egyetemi tanár. Meghonosította a me­zőgazdasági géptant mint tan­tárgyat, és elsőként tanította a műegyetemen. 63 éve született Bauer Sán­dor, aki 17 évesen a kommu­nista rendszer elleni tiltakozá­sul öngyilkosságot követett el. Pályázat innovatív városfejlesztési ötletekre Innovatív városfejlesztési ötletek megvalósítására írt ki pályázatot Smart City Láb Budapest címmel a Design Terminál, a le­adási határidő március 31. Budapest A személyes városél­mény, valamint a városlakók kör­nyezetük iránt érzett felelőssége témájában vár pályaműveket a De­sign Terminál. A pályázatot olyan tervek létrehozására hirdették meg, amelyek jobbá tehetik a vá­rosi életminőséget, valamint az épített környezet, és a benne mű­ködő rendszerek közötti kapcso­latteremtést szolgálják, beleértve a digitális városi megoldásokat is - olvasható a Design Terminál MTT hez elküldött tájékoztatójában. A pályaműveket szakmai zsű­ri bírálja el. A nyerteseket az idei Design Hét Budapest keretében ismerheti meg a közönség. Mint írják, a projektet több fő­városi közműszolgáltató és egye­tem szakmai partnersége segíti, fő támogatója a T-Systems Ma­gyarország Zrt. Az idei évben a Fővárosi Közterület-fenntartó Nonprofit Zrt. is szakmai partner­ként működik közre a pályázat elbírálásában és a fejlesztési idő­szakban. A szervezők folyamato­san vonnak be további együttmű­ködő partnereket is a nyertes kon­cepciók függvényében. A pályázatot cégek, intézmé­nyek és civil kezdeményezések számára a városi terek és rend­szerek, valamint új technológiák határterületein kibontakozó ötle­tek fejlesztésére írták ki, immár második alkalommal. Tavaly a vá­rosi infrastruktúrák működésére fókuszált a program. A Design Terminál kiemelten fontosnak tartja az alulról jövő ur­banisztikai kezdeményezések, ci­vil és vállalkozói ötletek megvaló­sulását, valamint bevonását Bu­dapest fejlesztésébe - írták a köz­leményben. A Brand című dráma Budapest Szűcs Péter - Pál Iskolamester, Trill Zsolt - Brand, Molnár Erika - Asszony és Mátray Lász­ló - Bíró szerepében, Henrik Ibsen Brand című drámájának próbáján a Nemzeti Színház Kaszás Atti­la Termében. A darabot Zsótér Sándor rendezésében február 22-én mutatják be. < > < mkwm KiSYENDÉGLl Salgótarján, Rákóczi út 172. Telefon: 06-70/398-9325 BETi (MENU 2©IS. FEBRUÁR 28. - 28. A menü ára: 590 Ft, kiszállítással: 650 Ft. : BÉTFé Zöldbabfőzelék - fasírozott Sütemény md Grízgahiskaleves Bolognai spagetti szerda Babgulyás Grízes tészta csüTé&m Borsöleves Sertéspörkölt - nokedli Fokhagymakrémleves < * ► Szezámmagos csirkemell - kukoricás rizs ft, SZ6JWMT jS Jr Karfiolleves % fí Bakonyi aprópecsenye - rövidcső Jr

Next

/
Oldalképek
Tartalom