Nógrád Megyei Hírlap, 2015. február (26. évfolyam, 26-49. szám)
2015-02-25 / 46. szám
Elsőka sofőrök Salgótarján. „Szakmák tabuk nélkül” címmel egy programsorozat keretében mutatja be a különböző foglalkozásokat a fiatalok számára a salgótarjáni Új Nemzedék Plusz Kontaktpont Iroda. Az első ilyen összejövetelt február 25-én, szerdán 11 és 12.30 óra között tartják. Először a sofőrök mutatkoznak be - a hivatásosoktól kezdve a buszvezetőkön át a kamionosokig. Az ingyenes programra várnak mindenkit, aki kíváncsi arra, hogy milyen előnyökkel és hátrányokkal jár, ha valaki ezt a hivatást választja. A kérdésekre a szakma helyi képviselői válaszolnak. Fiatalok törtek be Ersekvadkert. Lopás megalapozott gyanúja miatt indított eljárást egy 17 esztendős és két 14 éves érsekvadkerti fiú ellen a Balassagyarmati Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya A fiatalok nemrég két alkalommal is betörtek egy érsekvadkerti vegyesboltba. Lefeszítették a lakatot a hátsó bejárati ajtajáról és bementek a helyiségbe, ahonnan kávét, szeszes italt, csokoládét, energiaitalokat, továbbá a kasszában elhelyezett nagyobb értékű váltópénzt és étkezési utalványt tulajdonítottak el. A megtartott házkutatásokon a nyomozók az eltulajdonított értékek egy részét megtalálták és lefoglalták. A rendőrök előállították a fiatalokat - közölte Nágel Tamás, a rendőrség sajtóreferense. Úti élményekről a népfőiskolán Salgótarján. Bodrogi László, a Nógrád Megyei Fotóklub Egyesület tagja hollandiai útjáról tart vetítettképes előadást a Nemzedékek népfőiskoláján február 25-én, azaz ma 14 órai kezdéssel a József Attila Művelődési és Konferencia-központban. A szervező Sréter Ferenc Népfőiskolái Egyesület nemcsak a tagokat, hanem az érdeklődőket is szívesen látja rendezvényén. Csoportos nyelvi vetélkedő Szécsény. A Kubinyi Ferenc Múzeum és a Krúdy Gyula Könyvtár Lőrincze Lajos születésének 100. évfordulója alkalmából nyelvművelő vetélkedőt szervez 7-8. évfolyamos diákok számára. A tanulók négy fős csapatokban jelentkezhetnek. Az első két fordulót levelező jelleggel rendezik meg márciusban és áprilisban, amelyek feladatai megtalálhatók lesznek a Krúdy Gyula Könyvtárban és a szecseny.hu oldalon. A döntőt májusban rendezik meg. Az első helyezett csapat a Magyar Nyelv Múzeumába látogathat, a többi dobogós könyvcsomagban részesül. Jelentkezni a könyvtár elérhetőségein lehet, egyebek közt a krudykonyvtar@gmail.com címen, március 5-ig. Óvoda az alapítványért, alapítvány az óvodáért! így foglalható össze annak a rendezvénynek a célja, amelyet az elmúlt hétvégén tartottak Nemtiben. A gyerekek és a felnőttek jótékonysági bálja egy tervezett alapítvány törzstőkéjének előteremtését szolgálta. Új telephelyet alakít ki az önkormányzat a balassagyarmati Városüzemeltetési Kft. számára. A cég déli városrészbe történő átköltöztetése folyamatos, és várhatóan nyár végére fejeződik be. Hegedűs Henrik Balassagyarmat, a város életében régóta téma volt a Városüzemeltetési Kft. helyének végleges és biztonságos megoldása. Ez főleg azóta vált szükségessé, amióta a Mikszáth út vége, így a szlovák határ felé eső része kereskedelmi övezetté alakult. Itt épült fel a Tesco áruház épülete, itt található már az autóbusz-pályaudvar és egyéb boltok, üzletek is létesültek a környéken. Ebbe a környezetbe viszont egyáltalán nem illett már bele a városüzemeltetési cég. Főleg a ki- és behajtó kukásautók és a rendszeres porfelhő bosszantották a közlekedőket és az itt élőket. Ám Nemti. Gesztenyefa Óvodáért Alapítvány elnevezésű támogató szervezetet hozna létre az óvoda és a község. Ehhez azonban nem állt rendelkezésre a szükséges pénzalap, ezért - valamint a gyerekek készségfejlesztő eszköztárának bővítéséhez - szerveztek jótékonysági eseményt - mondta el Feketéné Czakó Hilda intézményvezető. sokáig nem leltek mindenki által elfogadható új telephelyet. Tavaly viszont komoly változás állt be ez ügyben. Az önkormányzat egy közismert városbéli céggel lebonyolított cserével megtalálta ezt a területet, mégpedig a Szügyi út 65. szám alatt, a hulladékudvar és a Volán-telep szomAz óvodásoknak tartott farsangi mulatsággal kezdődött a délutáni program. Ez alkalomból elégették a „Farsang Jánost” jelképező bábut, majd a szülők léptek színpadra, külön erre az alkalomra készített cowboy-tán- cukkal. Utána következett gyermekeik jelmezes felvonulása és műsora, amelynek során a kicsik előadták a farsangi verseket és dalokat, majd kisorsolták szédságában. Ráadásul ötvenmillió forintos állami támogatást is elnyertek a költöztetés lebonyolítására, így minden akadály elhárult, hogy véget vessenek a korábbi áldatlan állapotoknak. A munka három ütemben zajlik. Aki a Szügyi út felé jár, már láthatja a beruházás bizonyos a tombolanyereményeket. Az apróságok programja után átrendezték a helyszínt, és nekiláttak a felnőttek jótékonysági báljának. Az est nyitótáncát a dorogházai általános iskolás diákok mutatták be, majd a szülők ismét előadták produkciójukat. A szervezők remélik, hogy a hajnalig tartó jó hangulat sikeresen hozzájárult a csemeték támogatásához. eredményeit. A cég irodaháza kívülről már teljesen elkészült, és a hátsó, udvari részen, a mellék- épületeken is szorgosan dolgoznak a munkások. Ha minden a tervek szerint alakul, a mintegy százmillió forintos összköltségű kivitelezés nyárra teljesen befejeződik és szeptembertől már az új telephelyen működik a Városüzemeltetési Kft. A város általános rendezési tervének bizonyos módosításaival a Mikszáth utcai ingatlanegyüttes további hasznosítására is tervek születtek, amelyek szorosan alkalmazkodnak az új kereskedelmi övezet igényeihez. E mellett az eddig zsákutcaként számon tartott Árpád utcát is „kinyitják”, és egy aszfaltozott út épül innen a Tesco-ig, ami a későbbiekben csökkentheti a Mikszáth utca zsúfolt forgalmát. Ezzel párhuzamosan az önkormányzat hozzálát a környék, így a Jószív, az Árpád és a Jópalócok utcák vízelvezetési gondjainak hosszú évek óta várva-várt megoldásához is. Hétvégi olvasmányok avagy „Kultúra" szombaton Nógrád megye. Rippl-Rónai József, Derkovits Gyula, Bemáth Aurél és Egri József festményeiből nyílt kiállítás a minap a salgótarjáni Dornyay Béla Múzeum galériájában. A műveket a győri Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum kölcsönözte a Radnai Béla-gyűjtemény anyagából. Köszöntőt-Dániel Zoltán, Salgótarján Megyei Jogú Város alpolgármestere mondott, a kiállítást a győri múzeum igazgatója, Grászli Bernadett művészettörténész nyitotta meg. A komoly értéket képviselő tárlatról lapunk február 28-i számában lesz szó. Ugyanebben a számban térünk visz- sza a zagyvarónai Bátki József Közösségi Házban a közelmúltban megrendezett „A hegyek legendája” című programra, amely keretében mutatták be dr. Füst Antal professzor „Pécskő - A rablólovagok fészke” és a „Salgó - Vár a felhők fölött” című két új könyvét. Szintén a szombati számunkban közöljük a nemrégiben Salgótarjánba visszatelepült, gyári munkásból felsőfokú végzettségű értelmiségivé, főiskolai oktatóvá, íróvá érett Romano Rácz Sándorral készített interjút, amelyben szó lesz érdekes életpályájáról, tartalmas könyveiről. A „Kultúra” oldalon kap helyet az a recenzió is, amely Bódi Györgyné dr. „Voltál és leszesz - Töredékek Salgótarján művelődéstörténetéből” című helytörténeti tanulmányait, kis kötetét mutatja be. Segítség az adományozóknak Salgótarján. A Nagycsaládosok Nógrád Megyei Egyesülete az önkormányzathoz fordult, hogy munkájuk ellátásához egy használaton kívüli helyiséget biztosítson számukra, mert saját lakásukban már nem oldható meg egyszerre az adományok tárolása és a munkavégzés is. Salgótarján önkormányzata ez év március 1-től 2016. február 29-ig ingyenesen az egyesület használatába ad egy 108 négyzetméter nagyságú ingatlant, amely a Tanács út 9/a szám alatt található. A korábbi üzlethelyiség frekventált és alkalmas helyen található az Adományháló program további bonyolításához. A civil szervezet az elmúlt fél évben több mint száz családhoz juttatta el adományait, és csaknem félszáz család otthonát rendezte be. Manapság is gyakran keresik fel a szervezetet segítő szándékú emberek használt bútorok, műszaki cikkek és ruhák felajánlásával. A megállapodás szerint a közüzemi költségeket a civilek fizetik. Őrizetbe vették Kisecset. Szabálysértési őrizetbe vette a Rétsági Rendőr- kapitányság azt a 63 éves sóshartyáni lakost, aki nemrég megjelent volt élettársa kisecseti lakásán - annak ellenére, hogy vele szemben megelőző távoltartást rendeltek el. A férfi két napig folyamatosan az ingatlanban tartózkodott, és onnan többszöri felszólítás ellenére sem volt hajlandó távozni. Költözik a városüzemeltetés Nyár végére készül el teljesen az új telephely (. I t » > > Mulatság a gyerekekért « Dalokat és verseket adtak elő a kicsik .1 » J - - säSKäSSiüäg!-