Nógrád Megyei Hírlap, 2015. február (26. évfolyam, 26-49. szám)
2015-02-28 / 49. szám
Klasszikusok a galériában Barcsayjenő (1900-1988), Ber- náth Aurél (1895-1982), Derko- vits Gyula (1894-1934), Egry József (1883-1951), Hincz Gyula (1904-1986) és Rippl-Rónai Jó zsef( 1861-1927): valamennyien a magyar képzőművészet élvonalához tartoztak a 19-20. században és tartoznak ma is a művészettörténet lapjain. Ezúttal az is együvé sorolja festményeiket, táblaképeiket, hogy a győri Römer Flóris Művészeti és Történeti Múzeumból - mint a dr. Radnai József gyűjtemény jeles darabjai, féltve őrzött kincsei - érkeztek a salgótarjáni Dornyay Béla Múzeumba. A kollekcióból rendezett kiállítás megnyitóünnepségén a vendéglátók nevében Balogh Zoltán történész-muzeológus üdvözölte a megjelenteket s utalt a két intézmény között évek óta tartó gyümölcsöző szakmai kapcsolatra. Ugyancsak köszöntőt mondott Dániel Zoltán, Salgótarján Megyei Jogú Város alpolgármestere. Kiemelte, hogy a közösség számára a kultúra identitásképző, gazdaságfejlesztő és társadalomszervező erő. Ezért is üdvözli az önkormányzat a győri és a salgótarjáni múzeumok együttműködését. Derkovits Gyula képei láttán arra a személyes vonatkozásra is utalt az alpolgármester, hogy annak idején neki is, mint a Bolyai János Gimnázium tanulójának éppen a Derkovitsról elnevezett iskolagaléria falai között volt módja rendszeresen kiállításokat látni, a képzőművészettel ismerkedni. A Dornyay Béla Múzeum városi galériájában rendezett legújabb tárlatot Grászli Bernadett, a győri múzeum igazgatója nyitotta meg. Örömének adott hangot, hogy a Shah Gabriella vezette salgótarjáni múzeum részéről is egyértelmű törekvés tapasztalható a kiállításcserékben is megnyilvánuló munkakapcsolat erősítésére. Grászli Bernadett részletesen szólt a gyűjtemény névadójáról, dr. Radnai Béláról (1891-1962), az egységes magyar gyorsírás feltalálójáról, az első gyors- és gépíró magániskola alapítójáról, aki a múlt század harmincas éveiben kezdte gyűjteni a kortárs művészek alkotásait'és vagyonának egy részét műtárgyak vásárlásába fektette. Elsősorban az 1920-as évektől a budapesti Gresham-ká- véházban rendszeresen összegyűlt asztaltársaság, a Gresham- kör tagjainak munkái kerültek Radnai Bélához. Annál is inkább mert többükkel is baráti viszonyt ápolt. A győri múzeum tulajdonát képező több mint ezer darabos gyűjtemény az úgynevezett Ester- házy-palota épületében kapott helyet. Ebből kölcsönöztek ezúttal huszonnégy olajfestményt - mondhatni a legszínvonalasabb alkotások közül - a salgótarjáni bemutató céljaira. A legtöbb - kilenc - kép - például a „Badacsony” Egry József nevéhez fűződik, hat mű látható Barcsay Jenőtől - egyebek között a „Szürke utca” - öt Derkovits Gyulától, míg JJincz Gyula művészetét két festmény, Bernáth Aurélét és Rippl- Rónai Józsefét egy-egy képviseli. A megnyitóünnepségen a salgótarjáni Váczi Gyula Alapfokú Művészetoktatási Központ igazgatója, Tóth Tibor (hegedű) és tanára, Beéry Szilvia (brácsa) működött közre Bartók Béla számaival. Cs. B. A kiállítást Grászli Bernadett győri múzeumigazgató nyitotta meg. Balra Dániel Zoltán alpolgármester, jobbra Balogh Zoltán történész-muzeológus. A háttérben Egry József képei. „A hegyek legendája” A Bányász-Kohász Dalkör stílusos műsort mutatott be Zagyvarónán Ezt a szép címet kapta az a rendezvény, amelyet a közelmúltban tartottak Zagyvarónán, a Bátki József Közösségi JJázban. Egyrészt író- olvasó találkozó volt, másrészt az est folyamán egy festménykiállítás is megnyitotta kapuit. Konkrétan Füst Antal író volt az egyik vendég, dr. Fekete József képzőművész a másik. A sors különös összjátéka folytán mindketten a gödöllői egyetem professzorai. 2010-2011 óta rendszeresen találkozni olyan hírekkel, információkkal, amelyek szerint napvilágot látott egy újabb Füst Antal-re- gény. (Eleddig tizennégyet számlált össze a lelkiismeretes bibliográfus) S ha már megjelent, akkor azt be is mutatták - többek között Baglyasalján, Salgótarjánban, Karancs- lapujtőn, Somoskőújfaluban, Füleken - a közönségnek. Azért is, mert a salgótarjáni születésű 1958-ban itt, a Madách Imre Gimnáziumban érettségizett szerző sajátos szépírói karriert futott és fut be, hiszen műszaki szakemberként, nyugállományú egyetemi tanárként adta fejét regényírásra. Nemkülönben pedig a művek is megérdemlik a figyelmet, érdeklődést, mert olvasmányos formában szűkebb hazánk történelmét, a környező várak históriáját igyekeznek megismertetni a jelenlegi és a jövő nemzedékekkel. Decemberben, a megyei könyvtár adventi rendezvényén már eleve két Füst Antal-regény bemutatására került sor egy rendezvényen belül s ez ismétlődött meg ezúttal Zagyvarónán is. Dr. Csongrády Béla ezúttal a „Pécskő - A rabló lovagok fészke” című új könyvéről kérdezte a szerzőt, Szilasi András pedig a „Salgó - Vár a felhők fölött” című kötet kapcsán tette ugyanezt. Ez alkalommal is előkerültek a legfontosabb életrajzi adatok s szó esett arról is, hogy Füst Antalt mi motiválja a témaválasztásban, a helyszínek - főként várak- kiválasztásában. Fény derült a két könyv közötti különbségre is, tekintve, hogy a Pécskő esetében jóval kevesebb a fellelhető adat s ezért több fikciót, nagyobb fantáziát igényelt. A címlapra Fodor István - aki szintén jelen volt a rendezvényen - rajza került a lovagvárról. A Salgó viszont a nógrádi megyeszékhely egyik legismertebb nevezetessége, amelyik fontos szerepet töltött be a város előtörténetében. A kötet hátsó borítójára dr. Fekete József Salgó ábrázolása került. Az úgymond kísérő program is méltó volt a bemutatott művekhez. Godó Krisztina, a rendező Zagyvaforrás Egyesület elnöke üdvözölte a vendégeket és a nagy számban megjelent érdeklődőket, majd Turcsány László önkormányzati képviselő mondott köszöntőt. Fellépett a salgótarjáni Bányász-Kohász Dalkör és á Zagyvarónai Barátság Nyugdíjasklub. Szólót énekelt Godóné Csizmadia Irén. Füst Antal pedig - azon túl, hogy készségesen, tárgyszerűen válaszolt a kérdésekre - mindkét könyv esetében illusztratív zenés képösszeállítással is szemléltette mondandóját. A rendezvény sikeréhez nem kis mértékben járult hozzá a helybéli Földiné Patakfalvi Erzsébet szervezőmunkája. Titkon érlelt ambíciók.. Helyi értékek Lapunk legtöbb olvasója számára bizonyára ismeretlenül cseng az alább írás főszereplőjének a neve, annak ellenére, hogy ezernyi szállal kötődik Nógrád megyéhez. A cikknek éppen az a célja, hogy felhívja a figyelmet rendhagyó pályaképére, karrierjére, amely a gyári munkásként kezdett időszaktól felsőfokú végzettségig, főiskolai tanárkodásig és nem utolsósorban számos tanulmány, könyv szerzői státuszáig vezette a közelmúltban Salgótarjánban letelepedett Romano Rácz Sándort. (Az előnevet azért vette fel, hogy megkülönbözte-tődjék az 1956-os budapesti forradalmi munkásmegmozdulások egyik vezéralakjától.) Rácz Sándor - aki a híres XIX. századi cigányprímást, Rácz Palit is felmenői között tudhatja - 1940-ben született Ecsegen, de a nagyszülők nevelték Magyargécen. Járt a mátyásföldi II. Rákóczi Ferenc Katonai Középiskolába, ipari tanulóként a kőműves szakmával ismerkedett, majd betanított munkás lett a tarjám tűzhelygyárban. Valami belső készRomano Rácz Sándor hosszú évtizedek után tért vissza szülőmegyéjébe tetés mindig hajtotta a tanulás irányába, de a sorkatonai szolgálat alatt - a berlini fal és a kubai válság okozta feszültségek miatt - erre nem adatott lehetőség. Leszerelés után Budapesten vállalt munkát, esti tagozaton elvégezte a felsőfokúvá minősített Ybl Miklós Építőipari Technikumot és ennek megfelelően műszaki munkakörökben helyezkedett el. Időközben - a hetvenes évek közepe táján - az idegen- forgalom fellendülésével nagy keletje lett a cigányzenének s ez Rácz Sándort is visszacsábította a családi hagyományokhoz. Kézbe vette a bőgőt, s az Országos Szórakoztatózenei Központban vizsgázva megszerezte a működési engedélyt, amely birtokában különböző zenekarokban játszott, azaz „vendéglátózott”, ahogyan akkoriban ezt a munkát nevezték. A konjunktúra azonban egy jó évtized alatt leáldozott s a rendszerváltáskor Rácz Sándor is váltott: egyesületi szinten elkezdett politizálni. Következetesen lépett fel a diszkrimináció ellen, de egyszersmind olyan felismerésre is jutott, hogy a cigányság nincs felkészülve önmaga sorsának kézbe vételére, formálására, a képviseleti demokrácia működtetésére. Ekkor érezte úgy, hogy mondandójának a sajtóban is hangot is ad: cikkei elsősorban az akkor még létező Kurírban, a Köztársaságban valamint a Népszabadság „Érvek, vélemények” című rovatában láttak napvilágot. Aztán - megvalósítva régen dédelgetett tervéit - még elmélyültebb munkába fogott: elkészítette a „Kárpáti cigány-magyar, magyar-kárpáti cigány szótár és nyelvtan” című könyvét, amelyet 1994-ben a Balassi Kiadó meg is jelentetett. Időközben Budapesten Péli Tamástól és Farkas Endrétől meghívást kapott a tanárképző főiskolára egy cigány speciális kollégium megtartására, de az írást sem hagyta abba. A Farkas Endre által szerkesztett „Gyerekcigány” című kötetben jelent meg „Néma gyereknek is értse a szavát” című tanulmánya, amelyben azt elemezte, hogy milyen sajátos kommunikációs struktúrák kellenek e réteg megközelítéséhez. Péli Tamás és Farkas Endre halálát követően Romano Rácz Sándor az ELTE Neveléstudományi Tanszékén pedagógiai szakcsoportot vezethetett, majd még nyugdíjazását követően is oktatott óraadóként. S mondhatni folyamatosan publikált elsősorban tanulmánykötetekben, s az Osiris Kiadó „Magyarország felfedezése” sorozatában 2008-ban megjelent a „Cigány sor” című önálló könyve is, amelyről a következőképpen nyüatkozott: „ Úgy érzem, minden ami életem során eddig történt velem, titkon erre a munkára készített fel.. Talán akik eddig kedveltek, de nem igen ismertek minket cigányokat, most megszeretnek, aki utáltak, ezután egy kicsit kevésbé fognak utálni és akik továbbra is nagyon utálnak pontosabban fogják tudni, hogy kiket utálnak”. Mostanság - így a minap is - a Magyar Szemle hasábjain jelennek meg a cigány szóbeliség és írásbeliség elméleti és gyakorlati kérdéseit - utóbbiak sorában a salgótarjáni helyzetet is - elemző opusai. 2003-ban Budapestért-díjat kapott. Romano Rácz Sándor az elmúlt év őszén, 7 3 évesen döntött úgy, hogy visszatér a gyökerekhez... Csongrády Béla Alig ötvenoldalnyi terjedelmét messze felülmúlja tartalmi értéke Bódi Györgyné dr. nyugalmazott könyvtárigazgató „Voltál és leszesz” című - Madách Imre egy sorára utaló - kis tanulmánykötetének. Az alcím - „Töredékek Salgótarján művelődéstörténetéből” közelebb visz a lényeghez: a szerző négy olyan írását gyűjtött egybe és tett közzé, amelyek mindegyike hely- történeti értékű. Két tanulmány a könyvek - mint a kultúra, a tudás forrásai - megszületésében évtizedeken át kiemelt szerepet játszott nyomdák világával, illetve a 19. század utolsó harmadának és 20. század első évtizedeinek újságolvasói szokásaival, a kor sajtótradícióival foglalkozik. Nem kevésbé tanulságos a dr. Gerhauser Albertet - aki helyi gimnázium és kereskedelmi középiskola megbízott igazgatója volt 1939 és ’41 között - bemutató opus és ugyancsak figyelemre érdemes a negyedik írás is, amelyik Csukly László tanárnak, újságírónak, szerkesztőnek, a Madách-plakett egyik első, 1964-es kitüntetettjének állít emléket életútjának, személyiségének felvázolásával. Valamennyi dolgozat eredetileg szóban hangzott el a salgótarjáni „Élet és Tudásfa Olvasókör” - amelyet Bódi Györgyné dr. vezet - összejövetelein. A kiadást a Madách-hagyo- mány Ápoló Egyesület - amelynek a szerző is tagja - szorgalmazta és vállalta magára abból a támogatásból, amelyet a város A kiadvány négy helyismereti tanulmányt tartalmaz önkormányzata által meghirdetett pályázat révén kapott. A háttérben az a megfontolás húzódott meg, hogy minden megalapozott adalék fontos lehet a város múltjának megismerésében, ez pedig nélkülözhetetlen a jelen megértéséhez és a jövő tennivalóinak megfogalmazásához. Ezért volt érdemes közkinccsé, maradandóvá tenni a Bódi Györgyné által nagy szorgalommal, hozzáértéssel összegyűjtött anyagot. -csébé4 Számos tanulmánykötetben publikált, de jelentek meg saját könyvei is
