Nógrád Megyei Hírlap, 2015. február (26. évfolyam, 26-49. szám)
2015-02-10 / 33. szám
Sam Smith nagy sikerét hozta az 57. Grámmy-díjá- tadó gála, a négy legfontosabb kategóriából háromban a fiatal brit énekes nyert, az év albuma azonban Beck Morning Phase című lemeze lett. Antal Nimród Metallica Through the Never című zenés filmje végül nem nyert díjat. A gála televíziós közvetítésén 23 produkciót láthattak a televíziónézők, a sort az AC/DC nyitotta új számával, a Rock or Bust cíművel. Énekelt Ariana Grande, Miranda Lambert, Katy Perry, Beyoncé, Tom Jones és Jesse Jay. Közös dalt adott elő Rihanna, Paul McCartney és a 23-szoros díjazott Kanye West, aki hat év után szerepelt újra Grammy-gálán. Színpadra állt Madonna, Ed Sheeran és Chris Martin is, valamint Pharrell és a világhírű kínai zongoraművész, Lang Lang. Sam Smith a kilencszeres Grammy-dijas Mary J. Büge oldalán adta elő Stay With Me című slágerét, amelyért megkapta az év dalának és az év felvételének járó díjat. A 22 éves brit énekes lett a legkiemelkedőbb új előadó, így a négy legfontosabb kategóriából - az év albuma, az év dala, az év felvétele és az év újonca L háromban ő diadalmaskodott. Díjat adott át Barry Gibb, a Bee Gees egyetlen még élő tagja és Prince, aki az év albumának járó Grammyt nyújtotta át. Enrique Lglesias adta át az év dalának, Stevie Wonder és Jamie Foxx pedig az év felvételének járó elismerést. Beyoncé a legtöbbször jelölt női előadó a Grammy történetében, 47-szer jelölték, a korábbi rekordot Dolly Parton tartotta 46 jelöléssel. Az év albuma díjat azonban még soha nem nyerte el. A legjobb rock album a Morning Phase, a legjobb pop album Sam Smith In the Lonely Hour című korongja lett. Az év country lemezének járó Grammy-díjat a Platinum kapta Miranda Lamberttől, míg a legjobb alternatív zenei album a St. Vincent lett St. Vincenttől. A rap lemezek között Eminem nyert a The Marshall Mathers LP 2 című anyagával. Utóbbi kategóriában először avathattak volna női győztest Iggy Azalea révén, de az ausztrál énekesnő végül hoppon maradt. Az év könnyűzenei producerének Max Martint választották. Míg tavaly az azonos neműek házasságkötésének elismeréséért, addig idén a nemi erőszak és a bántalmazás ellen emeltek szót a gálán. Barack Obama elnök üzenetében arról beszélt, hogy a művészeknek nagy haPaul McCartney brit zenész, az egykori Beatles együttes tagja, Rihanna barbadosi énekesnő és Kanye West amerikai rapper a Grammy-díjak 57. átadási ünnepségén a Los Angeles-i Staples Centerben Beyonce Knowles amerikai énekesnő kezében az év legjobb R&B előadáséért (Drunk In Love), legjobb R&B daláért (Drunk In Love) és legjobb surround albumáért (Beyonce) járó gramofonokkal tással van a közvéleményre, így módjukban áll befolyásolni az emberek gondolkodását. Arra kérte a zenészeket, vegyék rá rajongóikat, hogy álljanak a bántalmazás felszámolásának ügye mellp, s így senkinek se kelljen félelemben élnie. Idén 83 kategóriában osztottak ki díjat. Antal Nimród munkája a legjobb zenés filmek között volt versenyben a rangos elismerésért, de végül alulmaradt a 20 Feet From Stardom című alkotással szemben, amely tavaly Oscar-díjat nyert. TELEVÍZIÓ-MŰSOR 1 2015. FEBRUÁR 10., KEDD ■EH RTL KLUB | TW2 1 2120 Zűrös szívügyek ím,m ^ ^ 4(jí.', ■ |i -í * 5.15 Hajnali gondolatok 5.20 Az este 5.50 Ma reggel 9.05 A szenvedélyek lángjai © (tolumbiaí sorozat, 62.) 1*0 Kövek és emberek © 10.20 Család-barát 12.00 Híradó délben 12.30 Szerb nemzetiségi magazin 13.00 Német nemzetiségi magazin 13.35 Barangolások öt kontinensen © 14.05 Gasztroangyal © 15.05 Zorro© (kolumbiai sorozat, 104.) 15.50 Charly, majom a családban © (német családi sor., 13/5.) 16.40 Híradó + 16.55 Lola© (am.-kolumbiai sor., 48.) 17.40 Híradó 17.50 Ridikül © 18.40 Szívek doktora © (amerikai sorozat, 22/5.) Séta éjfél után 19.30 Híradó este M Gran Hotel ® (spanyol krimisorozat, 28/14.) ÍÖ Zűrös szívügyek ® (német sorozat, 8/6.) 22.10 Az este 22.45 Híradó 23.05 ANobel-díjas hadifogoly © (magyar portréfilm, 2014) 0.05 Lola (ismétlés) © 0.50 Család-barát 2.20 Kövek és emberek © 6.00 Jó reggelt, skacok! © Rajzfilmek 7.35 Híradó (ismétlés) © . 8.08 Minden Reggel © Magazinműsor 10.05 TopShop© 11.45 Asztro-Show 12.50 Havazin (ismétlés) 13.20 ízes élet - Mautner Zsófival (ismétlés) © 13.40 Reflektor (ismétlés) © 14.00 Fókusz (ismétlés) © 14.30 Éjjel-Nappal Budapest (ismétlés) © ÍBSa A vihar© (mexikói sorozat, 27.) 16.50 Dr. Tóth © 18.00 Híradó © 18.50 Fókusz© Közszolgálati magazin (EMI Éjjel-Nappal Budapest © (magyar sorozat, 460.) 20.40 Barátok közt© (magyar sorozat, 7279-7280.) Hií»] Castle © (am. krimisorozat, V/1.) 22.15 Híradó© 22.40 XXI. század ©- A legendák velünk élnek 23.15 Magyarul Balóval Közéleti háttérműsor 23.45 A főnök© (am. krimisorozat, VI/2.) 0.50 Reflektor© 1.05 A Grace klinika ® (am. orvossorozat, VIII/3.) 1.55 EgészségKalauz © Életmódmagazin (ismétlés) 2.25 A Muzsika Tv bemutatja! 2.50 Teresa© 6.25 Tények 6.50 Mokka© 9.30 Stahl konyhája © 9.35 Babapercek© 9.40 TeleShop 10.45 Astro-Világ 11.55 Hungarikumok 12.00 Tények 12.25 Aktív © 12.50 Családi Titkok © (magyar realitysorozat) 13.50 Magánnyomozók© (magyar realitysorozat) 14.55 Valentina titka © (kolumbiai sorozat) Fsz.: Gabriela Spanic 16.00 Emlékezz, Reina! © (am.-mexíkóí sorozat) Fsz.: Paola Núnez, Eugenio Siller, Catherine Siachoque 16.55 A Macska© (mexikói sorozat) Fsz.: Maite Perroni, Daniel Arenas, Erika Buenfil 18.00 Tények Hírműsor (ESS Jóban Rosszban © (magyar sorozat, 2534.) 20.15 Hal a tortán - Meglepetés © (vendégváró valóságshow) 21.30 A törvény erejével © (am. akciófílm, 2008)91' Fsz.: Jean-Claude Van Damme, Scott Adkins Közben: Kenósorsolás S980 King & Maxwell © (am. krimisorozat, 2013) 50' Fsz.: Jon Tenney, Rebecca Romija Michael O'Keefe 0.30 Tények Este 1.15 Aktív (ismétlés),® VIASAT3 5.05 Erica világa© 5.50 Tv-shop 6.25 Harmadik műszak @ 7.10 Monk- Flúgos nyomozó © 8.00 Életfogytig zsaru © 8.50 A nagy házalakítás ® 9.45 Sütimester 11.00 Életfogytig zsaru © 11.55 Esküdt ellenségek: Bűnös szándék © 12.55 Gyilkos számok © 13.55 CSI: A helyszínelők© 15.50 Shark - Törvényszéki ragadozó © 17.50 Sütimester 19.05 Jim szerint a világ© 20.10 Két pasi- meg egy kicsi © 21.00 Alvilági kötelék © (amerikai akciófilm, 2013) 23.10 CSI: New York-i helyszínelők (ismétlés) © 0.10 Betty nővér (ism.) © 11.05 Hölgyek öröme (ism.) 12.00 Híradó 12.25 Kívánságkosár 14.25 Éretlenek © 14.55 Kiházasítom az egész falut (ism.) © 15.55 Széki lakodalom © 16.30 Térkép 17.10 Elcserélt lányok (ism.) 18.00 Híradó, Dunasport 18.35 Közbeszéd 19.05 Rex felügyelő © (osztrák krimisorozat, 1/11.) 20.00 DonMatteo® (olasz krimisorozat, 194/73.) 21.00 Hírek, Dunasport íMBü Tétova félrelépők © (fr.-angol rom. vígj., 2011) Fsz.: William Hurt 22.45 Kultikon © 23.05 Jűlia és a szellemek (olasz-fr. film, 1965) © R.: Federico Fellini 1.20 Vers, Himnusz, Hírek SPECTRUM I DISCOVERY HIEB Szerelem a vadonban 13.00 Tömegétkeztetés profi módra © 14.00 Stephen Hawking univerzuma © 15.00 Tudásvágy® 15.55 A világegyetem © 16.50 James May- Gyerekjátékok felnőtteknek 17.55 Beépített főnök- Ausztrália © 18.50 A hangyák mindent tudnak © 19.05 Modern csodák: A nagy visszaszámlálás ® 20.00 Stephen Hawking univerzuma ® 21.00 Tudásvágy® 22.00 Elhagyott városok © 23.00 Kíméletlen harcosok ® 9.30 Konténervadászok 10.00 Elveszve - Eladva! 10.30 Csomagcsaták 11.00 Raktárvadászok 11.30 Kanadai raktárárverések 12.00 Konténervadászok 12.30 Csomagcsaták 13.00 Csupasz túlélők 14.00 Amcsi benzinfalók (am. sorozat. 2 rész) 16.00 Autókereskedők 17.00 Kanadai raktárárverések 17.30 Csomagcsaták 18.00 Raktárvadászok 18.30 Ereklyék a hátsó kertből 19.00 Amcsi benzinfalók 20.00 Csupasz túlélők 21.00 Valódi X-akták 22.00 Ne próbáld ki otthon! 23.00 Amcsi benzinfalók 24.00 Konténervadászok 17.40 Mírr-Murr kalandjai 17.50 Nagymaci és Cin 18.00 Mesélj nekem! 18.05 Kérem a következőt 18.20 Magyar népmesék 18.30 Boldogvölgy 18.35 Kalandozások Andyvel 18.50 OzieBoo! 19.00 Nyuszi Péter 19.10 Pimpa 19.20 Napfény farm 19.35 Szép álmokat, gyerekek! 20.10 Híradó, Sporthírek 21.00 Boston Legal -Jogi játszmák® (am. krimisorozat. V/12.) 21.50 Ridikül © 22.40 A médium® 23.25 Szívek doktora © 0.05 Az A38 színpadán: Jazzaj Special - Mike Parker’s Trio Theory ® 11.00 Természetfeletti 12.00 Garázs varázs 13.00 A Harmadik Birodalom építményei 14.00 Légikatasztrófák 15.00 Számok bűvöletében 15.30 Pedig jó ötletnek tűnt 16.00 Hadurak (2 rész) 17.00 Gyáróriások 18.00 Vadregényes építmények 19.00 Számok bűvöletében 19.30 Pedig jó ötletnek tűnt 20.00 AII. világháború legnagyobb rajtaütései 21.00, Hitler- Út a hatalomba 22.00 A Harmadik Birodalom építményei 23.00 Hitler haláltábora 24.00 Országút a pokolba - USA 1.00, Hitler- Út a hatalomba Tétova félrelépők Adam és Mary több évtizedes házasságban élnek. Egyikük életműdíjat kap eddigi munkásságáért, a másik aggódva figyeli szarkalábait. A középkorúak kapuzárási pánikja mindkettejüket eléri, s ugyanazokat a kérdéseket teszik fel, mint a legtöbb korukbeli, aki szembesül az idő múlásával. Vajon hátralévő életüket egymással képzelik el? Még mindig él a szerelem, a szenvedély a másik iránt? Lehet-e, kell- e valamit tenni az öregedés ellen? ST0RY4 9.35 NCIS (2 rész) ® 11.35 Született feleségek (2 rész, ism.) ® 13.30 A farm, ahol élünk (2 rész) @ 15.40 Váratlan utazás (ism.) ® 16.45 7/24 16.55 Váratlan utazás @17.55 7/24 18.00 Született feleségek @19.00 7/24 19.30 Született feleségek @20.30 7/24 21.00 Szex és New York © 21.35 Válótársak ® 23.25 Szex és New York (ism.) ® 23.55 Dallas ® 0.55 Párizsi helyszínelők (ism.) © ST0RY5 12.45 így főzünk mi 13.00 Menekülés a szerelembe @14.00 Köny- nyek királynője © 15.00 A szenvedély száz színe (ism.) @16.00 Szerelem ajándékba (ism.)® 17.00 A szerelem tengere (ism.) © 18.00 A szenvedély száz színe @ 19.00 Szerelem ajándékba © 20.00 A szerelem tengere ® 21.00 A farm, ahol élünk (2 rész) © 23.10 7/24 23.40 Mosolyt kérek! ©0.35 Rubi, az elbűvölő szörnyeteg (ism.) ® TV PAPRIKA 17.55 Sandro, az olasz ® 18.10 Receptdaráló © 18.40 A boldogság receptjei @ 19,10 Villásreggeli mesterfokon © 19.35 A puding próbája ® 20.25 James Martin, a repülő szakács © 21.00 Faszénen sült csodák ® 21.30 Bili hétvégi lakomái ® 22.20 Wang wok- ja ® 22.35 Receptdaráló Extra ® 23.00 A boldogság receptjei © 24.00 Szabadnapos szakácsnő ® 0.30 Gordon Ramsay ® ECHO TV OU HMMM SP0RT1 SP0RT2 IC mum Hírek: 8.00,10.00 Híradó: 12.00. 14.00,15.00.18.00.19.30.22.00: 11.00Telefonosambulancia 12.30 Vidék élni akar 13.30 Világpanoráma 14.30 Mozaik 15.00 Törésvonalak 16.30 Mozaik 17.00 Vidék élni akar 17.30 Oktatás világa 18.30 Hídember 19.00 Napi aktuális 20.30 Hírbehozzuk 21.00 Idő- rosta 21.30 Munkavállalók világa 22.30 Kincs ami van 23.00 Napi aktuális 24.00 Analízis 14.50 Élő egyház 15.20 Rock- lexikon 16.10 Család-barát 17.45 Mese a somogyországi patakgör- bítókről 18.40 Kulikon (ism.) ® 19.00 Híradó (ism.) 19.20 Dunasport (ism.) 19.30 Hazajáró 20.00 Önök kérték (ism.) ® 21.00 A rejtélyes XX. század 21.25 Mert hét életem van, ebből öt ment el... © 21.55 Tálentum 22.30 Nótacsokor 23.00 Kívánságkosár (ism.) 0.50 Duna World News 13.00 Spanyol labdarúgás. Real Madrid-Atlético Madrid 15.00 Spanyol labdarúgás. Athletic Bilbao-Barcelona 17.00 Téli sportágválasztó 201517.15 Utánpótlásmagazin 17.45 Kerékpár. Cadel Evans Great Ocean Road Race 18.45 Mai helyzet 19.00 Fiesz- ta 20.00 Ökölvívás. Gilberto Ra- mirez-Fulgencio Zuniga (ism.) 22.00 Póker 24.00 Trash Talk (ism.) 1,30 Lóverseny (ism.) 7.00 Spanyol labdarúgás. Real Madrid-Atlético Madrid (ism.) 9.00 Televíziós vásárlás 11.00 Tenisz. ATP 500-as torna, Rotterdam, 2. nap 17.00 Holland labdarúgás. Bajnokság (összefoglaló, ism.) 18.00 Spanyol labdarúgás. Bajnokság (összefoglaló, ism.) 19.00 Ko Tv (ismétlés) 19.30 Tenisz. ATP 500-as toma, Rotterdam, 2. nap 23.30 Utánpótlás-magazin (ism.) 24.00 Fieszta (ism.) 12.00 Dokik vészhelyzetben © 13.05 Hazajön a baba ® 14.00 Tár gyak rabságában ® 15.00 Kendra a csúcson © 15.30 Mini páros © 16.00 Meztelenül is szép vagyok ® 17.00 Dokik vészhelyzetben ® 18.00 Szerelem tálalva © 20.00 Feleségcsere ® 21.00 Ha ciki, ha nem: Beteg vagy! ® 22.00 Sokko- léfüggöségek © 24.00 Ha ciki, ha nem: Beteg vagy! © 1.00 Sokkoló függőségek ® f 10.05 Csillagkapu ® 11.05 Star Trek: Az új nemzedék @ 13.10 Eureka (ism.) © 14.10 Andromeda (ism.) 15.05 Yu-Gi-Oh! GX © 15.35 Texas királyai © 16.05 Dragon Ball Z © 17.05 Lehetetlen küldetés © 18.05 Andromeda © 19.05 Csillagkapu (V/20.) ©20.05 Eureka (IV/17.)® 21.05 X-akták (VI/13.) ® 22.00 Grimm (1/20-21.) ©23.55 X-akták (ism.) ® 0.55 Grimm (ism.) ® I I