Nógrád Megyei Hírlap, 2015. február (26. évfolyam, 26-49. szám)

2015-02-09 / 32. szám

2015. FEBRUÁR 9., HÉTFŐ r-J ,-------- V > ,----/ r­J Cy f Farsangi szokások továbbálmodása A hagyományok, a szokások ápolá­sa - mint azt az évek is igazolták - minden közösség számára igazi kohé­ziót, igazi összetartó erőt jelent. Külö­nösen igaz ez a kisebb közösségek ese­tében, ahol az ismertség szinte teljes és így az egymás iránti bizalom is az. És nem mellékesen az együttélés alap­ja, egymás segítése és támogatása. Én egy kisfalu, Kishartyán szülötte­ként, élettapasztalatommal is igazolha­tom, hogy a közösség mennyire meg­sínyli, egy tradíció elvesztését, megszű­nését és látom azt is milyen nehéz egy- egy szokás újraélesztése, vagy egy tel­jesen új rítus megszületése, felépítése. A korábbi évtizedek hanyatlása - külö­nösen a vallási hagyományok megszű­nése - után megyénkben, sőt szülőfa­lumban is megindult az építkezés. És ez jó! Nagyon jó! Igazolták ezt évvégén, az adventi és a karácsonyi programok is. Most farsang van, és a települések tervezik elképzeléseiket. Megpróbál­ják a régi tradíciókat újra építeni, avagy elképzeléseiknek új arcot adni, önmagukat kitalálni, új hagyományt teremteni. Akár így, akár úgy, de az igazi közösségépítésnek nincs alterna­tívája, és minden felelőst erre bizta­tok! A közösség, de különösen a fiata­lok életét megváltoztatni, a cselekvés érdekében tűzbe, lázba hozni őket, csak szisztematikus építkezéssel, ösz- szefogással, egymás önzetlen segíté­sével lehet. És most lássunk két példát szüleim - nagymamám és édesanyám életéből - amely akár új hagyomány építésére is alkalmas lehetne. Farsangi felvonulás... A farsang, bá­lok, táncmulatságok nélkül mit sem ér. Ezt elődeink is tudták. Ezért a bá­lok, de különösen a farsangot záró - és a farsangfarkának nevezett időszak el­ső napjára - farsangvasárnapra szer­vezett bál, 2-3 napos vigassággal is együtt járt. Azt tartották, hogy ha lúd, akkor legyen kövér és ezért, magát a mulatságot is alaposan előkészítették. Nem bíztak semmit a véletlenre. A ren­dezvényre az egész falu, tehát minden­ki - még a tetszhalott lakó is - hivata­los volt. A legények a meghívást, azzal nyomatékosították, hogy szombaton maskarába - ördögnek, boszorkány­nak, bolondnak és legfőképpen lány ruhába - öltözve, kolomppal, lyukas fazekakkal és minden mással is fel­szerelkezve és legalább egy harmoni- kással kísérve, énekes, táncos és bo­londozó meghívást adtak át a másna­pi mulatságra. A nagy zene-bonára a házak lakói az utcára tódultak, jókat derülve, esetenként a bolondozásba is bekapcsolódva, élvezték a látványt és dicsérték a fiatalok ügyességét. A „maszkák” bekormozták a gyerekeket és ott helyben, táncba vitték a lányo­kat. Istenemre mondom, szép „meghí­vó” és jó „mulatság” volt! Farsangi asszonybál... Gyerekko­romban már nem szerveztek asszony­bált. Nagymamám és a falu lakói, azt a szlovák ajkú területekről hozták ma­gukkal, ahol még ma is divatos a bál. Évente egy alkalommal tartottak, a fér­fiak teljes kizárásával. Persze egy kis pontosítással, mert a falu harmoniká- sa, női ruhába öltözve, mégiscsak részt vett a mulatságon, hisz ő szolgáltatta a talpalávalót. Mivel a farsang mindig is a bolondozások ideje volt, így az asz- szonybált is mindig farsangkor tartot­ták, eladólányok és asszonyok részvé­telével, álöltözetben, illetve mulatságos viseletben. Ételt-italt közösen hoztak, avagy mindenki hozott magával. A bá­lon nem a szűzies magatartás, hanem a pikáns viccek, a buja történetek és a „legényes” kurjongatások domináltak. Az ének és a tánc, a konty alá öntött itó- ka és a kivllágos-kivirradatig szóló ze­ne, mindenkit „megbolondított”. Úgy is lehet mondani, hogy „görbe úton tér­tek vissza hazájukba”. Ha tehetném - így farsang táján - hivatalból, minden hölgy számára, legalább egy szép napot biztosítanék, kocsistól-lovastól. Övék minden tiszteletem! Bartos József Képei az emberről, az emberekhez szólnak Szécsény. A Kubinyi Ferenc Múzeum és a Krúdy Gyula Könyvtár szervezésé­ben, a múzeum dísztermében a közel­múltban nyílt meg a Nógrád megyei kötődésű, Budapesten élő Benkő Cs. Gyula, Ferenczy Noémi és Horváth Endre Díjas festőművész alkotásaiból rendezett kiállítás. Az ünnepi megnyi­tón, Csatlós Noémi a múzeum megbí­zott igazgatója köszöntötte a megjelen­teket. Dr. Bagó lózsef Szécsény város jegyzője megköszönte az alkotónak a szécsényi bemutatkozását, elismerő szavakkal szólt a képekről, amelyek az emberről, az emberekhez szólnak, je­lenlétével megtisztelte az alkotót, a 94 éves Farkas Andrásné Nelli néni, aki egykoron a balassagyarmati Balassi Bálint Gimnáziumban négy évig osz­tályfőnöke volt. Férje, Farkas András festőművész fedezte fel a fiú tehetségét, ő volt az első mestere. Az alkotót és munkásságát, Sz. Végh Erzsébet szécsényi művésztanár mutatta be.- Első kiállítása, 1959-ben volt Buda­pesten, majd ezt követően Marseilleben. Ekkor nyert felvételt a Magyar Iparművészeti Főiskola Ipari Formatervező Szakra. Párhuzamosan érmészetet és szobrászatot tanult. Ki­váló minősítésű művészdiplomáját 1964-ben kapta meg - mondta Sz. Végh Erzsébet, majd megnyitó gondolatait így folytatta: - 26 évesen járt először Olaszországban, Marino Marinni szob­rászművész meghívására. Milánóban közös kiállításuk volt. Két év múlva, az újabb meghívásnak tiltó intézkedések miatt nem tudott eleget tenni, így ön­kéntes „belső emigrációba” vonult. Húsz évig nem vett részt kiállításokon. Egy kivételt azért tett, 1981-ben az Olasz Kulturintézetben megtörte „hall­gatását”. 1985-ben elnyerte az Olasz Köztársaság ösztöndíját. Benkő Cs.Gyula jó néhány művészeti közös­ségnek, egyesületnek a tagja. Többek között a Művészeti Alapnak, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületé­nek, a Magyar Kézművesek és Iparmű­vészek Társaságának, a Mednyászky Társaságnak, amelynek 12 évig volt a titkára. Több rangos nemzetközi szemi­náriumon vett részt. Benkő Cs. Gyula volt a Híradástechnikai Szövetkezet ter­vezőművésze, az Iparművészeti Tanács Művészeti Osztályvezetője, szabadfog­lalkozású művész, a minisztérium ipar- művészeti referense, de mindig folya­matosan alkotott saját műtermében, és rendszeresen kiállított. Láthatták alko­tásait Franciaországban, Olaszország­ban, Ausztriában, Németországban, Kárpátalján, Erdélyben, a Felvidéken, hazánk számos településein. Budapes­ten 80 galériában volt kiállítása. Sz. Végh Erzsébet az alkotó munkás­ságáról szólva kiemelte - munkássága felöleli az ipari formatervezést, a kis­plasztikát, az alkalmazott grafikát és a festészetet. Az utóbbi években már „csak” olaj képeket fest. Témái főleg tájképek és portrék. Tájképei nem ha­gyományosan készülnek, úgynevezett pszeudó városképek, amelyeket utólag élményei alapján épít fel, látványké- pek, még is tökéletesen tükrözik a me­diterrán világ derűjét, hangulatát. A természet és építészeti kultúra együtt jelenik meg tudatosan megkomponált képein. Derűs, vidám domboldalak, vi­rágos mezők, tengerek, vagy kék ég mellett jelen van az ember, az általa készített épületek terek. Jellegzetes szí­neit az évtizedes gyakorlata alakította ki. Művészetét az egyszerűség, a mély­ség, a természet és az emberszeretet jellemzi. Munkásságának másik terü­lete az arcképfestészet. Benkő Cs. Gyu­la portréin sikerül megragadnia az egyén jellemzőit. Munkásságát tizen­két díjjal ismerték el. Végezetül idézte VI. Pál pápát: „A szépség, az igazsághoz hasonlóan örö­met tölt az emberi szívekbe, drága gyü­mölcs, amely ellenáll a múlandóság­nak, nemzedékeket köt össze.” Ezt a szépséget kaptuk meg Benkő Cs. Gyu­la kiállításán. Az ünnepélyes megnyitón gitáron közreműködött Cselényi Noémi a ba­lassagyarmati Rózsavölgyi Márk Mű­vészeti Iskola művésztanára. Szenográdi Ferenc Népességi arculatváltások Balassagyarmaton Közel ezer év történelmi, etnográfiai folya­mataiba avatta be a hallgatóságot a közel­múltban Hausel Sándor főlevéltáros, aki a Mikszáth Kálmán Művelődési Központ népszerű „Örökség Kulturális Műhely” előadássorozatának keretében a város né­pességének arculatváltozásairól beszélt. H. H.________________________________________ Balassagyarmat. A szakember elöljáróban kitekin­tést tett a Honfoglalás korától a törökdúlásig eltelt korszakra. Ennek egyik legnagyobb tanulsága - amire egy XVI. századi lakosság-összeírási ív is bi­zonyíték - hogy szinte teljes egészében magyar nyelvű emberek éltek a mezővárosban. Változás a végvári időkben érkezik el, amikor német katona­ság települ a gyarmati várba, egy esetben például - 1660-ban - a germán zsoldosokat az erődítmény őr­zői egyszerűen elkergették. Köztudomású tény - utalt erre Hausel Sándor - hogy 1665-ben teljesen elpusztul Balassagyarmat, és 1690-re sikerül újra benépesíteni. Ennek állít emléket a Hunyadi utca és a Rákóczi út sarkán ta­lálható két nagy kőtömb, amelyekről sajnos mára le­kopott az évszám. A betelepítések során azonban igencsak új összkép alakul ki a népesség arculatá­ban. A Felvidék északabbi vármegyéiből, Zólyom­ból, Liptóból, Gömörból, Túróéból, sőt, távolabbról, Sziléziából és Erdélyből, a jobb megélhetés remé­nyében érkeztek ide jobbágyok. Egy 1716-os lajst­rom egyértelműen rávilágít arra, hogy ekkortájt döntő százalékban szlovák (tót) népesség lakja a várost, azaz nincs folyamatosság. A XVIII. század közepén már ezer főt számlál Balassagyarmat, és újabb keveredés történik. A paraszti rétegek mellett megjelennek a kereskedők és kisiparosok: ők né­met, zsidó származásúak, valamint görög katolikus vallású, főként délszláv, macedón elemek. Aki ráte­kint egy korabeli, a települést az Ipoly felől ábrázo­ló térképre, láthat rajta négy, magasba törő pontot: nyugaton a katolikus, északra, az Óváros téren a „szerb”, távolabb, dél felé az evangélikus templo­mot, illetve az épülő zsinagógát. Ez már XIX. száza­di kép, de tökéletesen mutatja miként különültek el városon belül az egyes néprétegek. A főlevéltáros kitért arra, hogy 1790-ben, a várme­gye székhelyének áthelyezésével a város életében is némi fordulat következik be. A közigazgatásban szol­gáló emberek, hivatalt vállaló nemesek többségében magyar származásúak, és ők nem csupán ide jártak dolgozni, hanem házakat is építettek, ide költöztek. Ráadásul a reformkor szellemi áramlatai, és a ma­gyar nyelv államnyelvé tétele 1844-ben még inkább felerősítik ezeket a magyarosodási folyamatokat, amely nyelvi asszimilációt is eredményez. A Kiegye­zés után végzett felmérésekben már a lakosság ki­lencven százaléka magyarnak vallja magát, annak el­lenére, hogy a szláv és egyéb szó még igen gyakori a mindennapi életben - elsősorban a piacon. A balas­sagyarmati zsidóság sokáig megőrizte teljes elkülö­nülését, „orthodox" voltát, csak a huszadik század hoz e téren változást - egészen 1944-ig, a Holocaust borzalmaiig, amikor tömegesen deportálják és pusz­títják el a gázkamrákban őket. A második világháború utáni időszak hozza az utolsó arculatváltozást Balassagyarmat népességi összetételében - ért el a mai időkig a történeti vissza­tekintés. Ez szorosan összefügg a modernizációval. A lakótelepek építése, a falusi emberek nagyszámú városba költözése, a gyáripar megjelenése még in­kább egyneműbbé teszi a képet, ami napjainkig hat. Az előadó a végén részletesen kitért az egyes né­pek sajátosságaira, külön szólva a cigányságról, ki­emelve néhány érdekességet: a Balassagyarmatra te­lepült cigányság szinte kizárólag „muzsikus” volt, azaz a mikrotársadalom elitjéhez tartozott. Ennek legfőbb oka, hogy a kézműves vándorcigányságnak a sok iparos között rengeteg „konkurenciája” akadt, ami megakadályozta a tartós letelepedésüket. i » Hausei Sándor végigvezette a hallgatóságot az évszázadok népességi arculatváltásain mSBBSBESSSBBB

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom