Nógrád Megyei Hírlap, 2015. február (26. évfolyam, 26-49. szám)
2015-02-20 / 42. szám
A kormány fejezze be a lábbal tiprást! Budapest A Párbeszéd Magyarországért osztva a Human Rights Watch nemzetközi jogvédő szervezet aggodalmait, arra szólítja fel a kormányt, hogy fejezze be az alapvető jogok lábbal tiprását. Szabó Tímea, a PM társelnöke, független országgyűlési képviselő, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, ha nem áll be radikális fordulat az emberi jogok terén Magyarországon, az adófizetők pénzének egyre nagyobb hányadát lesznek kénytelenek kifizetni a strasbourgi bíróságnak. A képviselő szerint Magyarország katasztrofálisan teljesít az emberi jogok területén. A civilek állandó támadása, a hajléktalan emberek üldözése, a közmunkások kiszolgáltatottsága, a szegénység növekedése, a roma gyermekek támogatott elkülönítése, a sajtószabadság korlátozása, a szabad vélemény- nyilvánítás akadályozása mind azt igazolják, hogy az Orbán-kormány évek óta „baltával veri szét” az országban az alapvető emberi jogokat - fogalmazott. A Human Rights Watch szerdán nyilvánosságra hozott jelentésében súlyosan aggályosnak nevezte az emberi jogok helyzetét Magyar- országon, egyben felszólította fel az Európai Uniót, hogy cselekedjen az ügyben. MSZP: Zombor Gábor félrebeszélt Budapest Az MSZP szerint Zombor Gábor egészségügyért felelős államtitkár félrebeszélt szerdán, amikor azt mondta, márciusban a kormány elé kerül a kórházi struktúra átalakításáról szóló javaslat. Korózs Lajos MSZP-s országgyűlési képviselő, a népjóléti bizottság alelnöke szerdán azt közölte az MTI-vel, hogy az egészségügy átalakítása az Orbán-kormány szótárában a forráskivonást, a kórházak összevonását és leépítését, az osztályok megszűntetését jelenti. Szerinte Zombor Gábor azért beszélt félre, mert továbbra sem tudni, hogy a kormány hogyan kívánja kezelni az egészségügy forráshiányát, a várólisták csökkentését, a hitetlen kórtermeket, az eladósodott kórházakat, az országot elhagyó orvosok és egészségügyi dolgozók problémáját. Zombor Gábor egy szerdai budapesti rendezvény után újságíróknak nyilatkozva hangsúlyozta, február 20-án kapja meg az összesített adatokat a megyei egyeztető bizottságoktól, az egészségbiztosítótól és a Gyógyszerészeti és Egészségügyi, Minőségés Szervezetfejlesztési Intézettől (GYEMSZI) <tz ellátó- rendszer struktúrájának lehetséges átalakításáról. Az államtitkár utalt arra, a kormányülésen elhangzott, hogy április 1-jén megtörténik a kórházak adósságának konszolidációja, a kintlévőségeket átveszi a GYEMSZI utódja, az Állami Egészség- ügyi Ellátó Központ. Hazánk a barátság mellett Magyarország továbbra is eltökélt a lengyel-magyar barátság mellett, a magyar és a lengyel mindig is szabadságszerető népként tekintett egymásra - jelentette ki Orbán Viktor kormányfő Varsóban, a lengyel miniszterelnökkel folytatott megbeszélést követő közös sajtótájékoztatón. Varsó. Ukrajna ügyében Orbán Viktor azt mondta: Magyarország üdvözli a közelmúltbeli második minszki megállapodást.- Üdvözöljük, hogy múlt héten az Európai Unió ezt a megállapodást tette a közös európai álláspont alapjává. Az európai egység ma a Minszk' 2-es megállapodás körül jött létre - fejtette ki a miniszterelnök, hozzátéve, hogy „Magyarország ezt az európai egységet, amely erre a minszki megállapodásra épül, a végsőkig támogatni és védelmezni fogja, és Lengyelország e tekintetben számíthat is Magyarországra”. A fegyvereket le kell tenni, a fegyvereket ki kell vonni a veszélyes zónából, Ukrajnának alkotmányos reformot kell végrehajtania, és Európának dolgoznia kell azon, hogy Oroszországgal közösen egy eurázsiai gazdasági térséget hozzon létre - sorolta a minszki megállapodást idézve. Orbán Viktor jelezte, „gyakorlati kérdésekről” is szót ejtettek a lengyel kollégájával folytatott megbeszélésen, így például a visegrádi négyek együttműködéséről, az energiaunió kérdéséről és a közös fellépésről az EU különböző színterein a közös érdekek alapján. Utóbbira példaként említette a német minimálbér hatását a középeurópai szállítmányozási iparágra. A magyar kormányfő hozzátette, hogy „Lengyelország mindig is egy speciális helyet foglal majd el a szívünkben”. Ez még olyan nehéz pillanatokban is lehetséges volt - idézte fel -, amikor a magyarok a lengyelek ellenségeivel voltak szövetségben, „mégis megtaláltuk a módját annak, hogy a lengyel-magyar barátságot fenntarthassuk”. Ewa Kopacz lengyel kormányfő és Orbán Viktor magyar miniszterelnök sajtótájékoztatót tart Varsóban Termékbemutatókról konzultálnak Konzultációt indít a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) a nyugdíjasokat gyakran megtévesztő termékbemutatók ügyében. Budapest. Rétvári Bence, a kisebbik kormánypárt alelnöke csütörtökön elmondta: a nyugdíjas szervezetek mellett a fogyasztóvédelmi és egyéb állami hatóságokkal is egyeztetnek, mivel egyre több, éves szinten már ezres nagyságrendű panasz érkezik ebben a témában. Megoldást szeretnének találni a problémára, ha szükséges, jogszabály-módosítással, valamint a hatóságok fokozott fellépésével is - közölte. Kérdésre hozzátette: a kereskedelmi tevékenységekre törvényi és rendeleti szintű szabályozás egyaránt vonatkozik, és szeretnék az esetleges joghézagokat megszüntetni. A jelzéseket, esetleírásokat a nyugdijaspanasz@kdnp.hu címen és postán is várják az érintettekről. Örömmel veszik, ha a problémák leírása mellett megoldási javaslatokat is kapnak - mondta a KDNP alelnöke, aki közölte: nyárra össze szeretnék állítani a témára vonatkozó anyagot. Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője azt mondta, a tájékozatlanság és a jóhiszeműség gyakran áldozattá teszi az idős embereket, akik védelmet igényelnek. Megjegyezte: a KDNP a családok pártjaként és a rászorulók segítőjeként indítja útnak akcióját. Ábrahám Katalin, az Országos Polgári Nyugdíjas Egyesület 11. kerületi elnöke üdvözölte a kezdeményezést. Kiemelte: elsősorban az idős korosztályt érintik az agresz- szív termékmanipulációs technikák. A hozzájuk érkezett konkrét jelzések között említette, hogy egy masszírozó gépet, amely egyébként nyolcezer forintnál nem kerülne többe, nyolcvanezerért vásároltattak meg nyugdíjasokkal. A sajtótájékoztatón kiosztott háttéranyag szerint az idős emberek eddig szinte kivétel nélkül hasonló esetekről számoltak be, Az egyik ilyen, hogy egészségügyi vizsgálatra invitálták őket, majd egy viszonylag súlyos diagnózis közöltek velük, és megoldásként kizárólag az akár több százezer forintba kerülő bioptron lámpa vagy pedig masszázsfotel megvásárlását javasolták. Evekig megoldott a gázszállítás Budapest Mintegy 3 milliárd euró értékben, a magyar kormány számításai szerint legalább 4-5 évig kaphat Magyarország gázt Oroszországtól a kedden kötött egyezség értelmében - számolt be több hírportál az Orbán Viktor miniszterelnök által egy szerdai háttérbeszélgetésen elmondottakról. A hvg.hu cikke szerint Orbán Viktor a hosz- szú távú gázszerződésről elmondta, „a kormány elhárította, hogy már most megkössék a következő ilyen egyezményt, elérték ugyanakkor azt, hogy a most fennálló, 1996 óta érvényes és 2015 végén lejáró szerződés szerint még meglévő 3 milliárd eurós tartozásunkat nem az év végéig, hanem csak akkor kell kifizetni, ha az oroszok leszállítják az ellenértékért a földgázt”. Ez a jelenlegi árszint - ezer köbméterenként 260 dollár - mellett a kormány számításai szerint nagyjából 4-5 évet jelent. A kormánynak jelenleg nem áll érdekében az új szerződés megkötése, mivel rendkívül volatilis az árképlet egyik alapjának számító piaci kőolajár - hangsúlyozta a miniszterelnök a cikk szerint. A hvg.hu beszámolója szerint a háttérbeszélgetésen Orbán Viktor az orosz-magyar kapcsolatokról azt mondta, hogy „egyik területen sincs konfliktus, sehol nem ütköznek az érdekeink, gazdasági értelemben pedig kifejezetten egymásra vagyunk utalva”. Mint írták, Orbán Viktor Vlagyimir Putyinnal megegyezett abban, hogy a 2018-as oroszországi labdarúgó-világbajnokság egyik stadionjának kivitelezését Magyarország kapja. A cikk szerint a miniszterelnök vitás kérdésnek nevezte a Malév-ügyet, amelyre megoldást kell keresni, és Putyinnal kedden ez is szóba került. Hozzátette, az orosz elnök kifejezetten kérte: Magyarország fizesse ki még fennálló adósságát. A miniszterelnök a vg.hu szerint kiemelte: a kormánynak sikerült elhárítania azt a kérést, hogy a Vnyesekonombank részéről a légitársaságba tett tőkét egy összegben visszafizesse az állam. A tervek szerint a rendezést úgy bonyolítanák le, hogy egy, a Nemzeti Kereskedőházon keresztül Oroszországban alapított vegyesvállalatból származó profitból arányosan magasabb részt hívhatna le az orosz fél. A hvg.hu kitért arra, hogy egy újságíró arról kérdezte a miniszterelnököt, hogy ha korábban is ismert volt az oroszokkal kötendő gázmegállapodás tartalma, akkor mi az újdonság. Orbán Viktor válaszul azzal a hasonlattal élt, hogy - amikor elkezdtünk tárgyalni az oroszokkal szakértői szinten, egyszer csak elértünk egy pontra, amikor az oroszok azt mondták, hogy most kérdezzük meg a „törzsfőnököt”. Kedden tulajdonképpen a törzsfőnöknek kellett rábólintania a megállapodásra - mondta. A hvg.hu cikke szerint a kormány törekvése továbbra is az, hogy „a lehető legtöbb kapcsolatot kiépítse a hazai energetikai infrastruktúra és az európai rendszerek között, így a szerdai kormányülésen döntés születhet arról is, hogy Magyarország megépíti az azóta lefújt Déli Áramlat hazai szakaszát”. Még nincsen döntés Budapest. Még nem született döntés arról, hogy Ader János köztársasági elnök részt vesz-e a májusi moszkvai ünnepségeken - közölte az MTI érdeklődésére csütörtökön Altorjai Anita a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) sajtóigazgatója. Tájékoztatott arról is, hogy az ünnepségre a hivatalos meghívó már hónapokkal ezelőtt megérkezett. Vlagyimir Putyin orosz államfő keddi budapesti látogatása alkalmával Orbán Viktor miniszterelnökkel közös sajtótájékoztatóján beszélt arról, hogy meghívta Magyarország köztársasági elnökét a világháborús győzelem 70. évfordulóján tartandó májusi moszkvai ünnepségre. Saját állampolgáraitól is megtagadja Budapest A Demokratikus Koalíció szerint mind politikailag, mind történelmileg elfogadhatatlan, hogy az orbáni hatalom saját állampolgáraitól is megtagadja az európai jogokat és értékeket - írja a párt emberi jogi munkacsoportjának vezetője az MTI- hez eljuttatott közleményében. Búzás Anna a Human Rights Watch nemzetközi jogvédőcsoport szerdai jelentésre hivatkozik. A politikus azt írja, a jelentés is kiemeli, az Orbán-kormány szándékosan szakította szét a rendszerváltás óta fennálló demokratikus Magyarország jogállami kereteit. Úgy fogalmaz: a Fidesz egyre önkényesebb hatalom- gyakorlásának kezdetben csak a hajléktalanok, a fogyatékkal élők vagy a bizonyos vallási felekezethez tartozók voltak az áldozatai. Mára odáig jutottunk, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága szinte hetente mondja ki valamelyik kormány- döntésről, hogy az sérti a magyar állampolgárok magán- tulajdonhoz való jogát: ilyen volt a megélhetését vesztett trafikos vagy a támogatás nélkül maradt rokkantnyugdíjas esete is - jelenti ki. Búzás Anna hangsúlyozza, a DK elfogadhatatlannak tartja az Orbán-kormány „korrupt és autoriter uralkodását”. Hozzáteszi: 2016-ban, egy előrehozott választáson kell leváltani a kabinetet. Januári hiány Budapest. Az államháztartás központi alrendszerének január havi hiánya 53,8 milliárd forint lett - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium a kormány.hu portálon. A most közzétett részletes adatok megegyeznek a február elején közölt előzetes számokkal. Az NGM kiemeli, hogy a kormány várakozásainak megfelelően alakult a januári központi költségvetési egyenleg. A központi költség- vetés 104,4 milliárd forintos deficittel, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 35,3 milliárd forintos, az elkülönített állami pénzalapok pedig 15,3 milliárd forintos szufficittel zártak. i