Nógrád Megyei Hírlap, 2015. február (26. évfolyam, 26-49. szám)
2015-02-20 / 42. szám
FOTÓ: S. JANKA, Sapkát köt a kis betegeknek Litke. Dudás Józsefné, Jolika néni a Magyar Vöröskereszt Nógrád Megyei Szervezetével harmadik éve tart kapcsolatot. Litkén él, rendkívül gazdag életút áll mögötte, s ez tartogatott számára sok örömöt és bánatot is. Élete nehézségei önzetlen adományozásra, segítésre sarkallták, így az idős asszony önszántából szinte elkötelezte magát a beteg gyerekek támogatásának: Jolika néni sapkákat köt a kis betegeknek. Kora ellenére nap, mint nap tesz azért, hogy sok ismeretlennek örömet szerezzen. Már szinte az egész országban ismerik, és viselik keze munkáját. Mint Juhászáé Kincses Heléntől, a Vöröskereszt megyei igazgatójától megtudtuk, akitivistáik közreműködésével jutnak el a kötött ruhadarabok a kórházakba, gyermekintézményekbe. Tevékenysége szinte mozgalommá nőtt, miután egyre többen megismerték vállalását, sokan fonalat ajánlanak fel számára s erre mindig szüksége van. Példája másokra is ösztönzően hat, többen hívják telefonon, így barátságok is kötik már érdeklődőkhöz. Jótékony célú munkáját bemutatta már a „Család Barát" című televíziós műsor, valamint a balassagyarmati Ipoly Tévé is.- Jolika néni február 20-án, pénteken tölti be a 80. évét. Ez alkalomból is köszönjük a szívből jövő adományait, s kívánunk boldog születésnapot, egészséget neki! Legyen ereje kötni még sokáig a szebbnél szebb sapkákat a beteg gyerekeknek...! - zárta szavait Juhászné Kincses Helén. Megkezdte működését a médiaműhely A Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége „Tehetséghidak” programja támogatásával 2015. február közepén indult el - a tágabb értelemben vett Nógrád megye pálya- választás előtt álló fiataljainak részvételével - a Palócföldi Médiaműhely. A program célja, hogy a diákok jobban megismerjék szülőföldjük tágabb környezetét, annak hagyományait és szépségeit, és minőségi módon át tudják adni az eseményeket a közvélemény számára. Tőzsér V. Nógrád megye. A Balassagyarmatról, Salgótarjánból és a határon túli Ipolyságról válogatott középiskolások háromnapos palócföldi bejáráson vettek részt a Cserhát vidékén médiapedagógusok és a médiában dolgozó szakemberek kíséretében. Élményeiket naplószerűen dolgozzák fel írott és elektronikus formában, tudósításokon és riportokon keresztül. A szervezők azt szeretnék, hogy a program hosszú távon hozzájáruljon ahhoz, hogy a vidékünkről több érdekes és hiteles információ kapjon nyilvánosságot mind a helyi, mind az országos médiában. Fontosnak tartják a határon átnyúló személyes kapcsolatok kiépítését, a sajtó iránt érdeklődő fiatalok és a határ két oldalán működő médiaműhelyek között. Az első képzést Salgótarjánban a Balassi Bálint Megyei Könyvtárban tartották, ahol az ifjú munkatársak megtekintették a Medvesi fotós maraton kiállított képeit, majd a városi médiumok szakembereivel találkoztak. Bátonyterenyén a társadalmi felelősségvállalás jó példáit láthatták, ezután este Kozárdon a falusi vendéglátást és vendégszeretetet élvezhették a vidékfejlesztési központban. A hétvégi műhelymunka egyik helyszíne a világörökség részét képező Hollókő volt, ahol a résztvevők megismerhették a település hagyományait, a Cserhát Natúrpark látnivalóit és betekintést nyertek a magyar örökségvédelembe is, majd a várban meghallgathatták a régi várvé- dőkről szóló legendákat. A további útjuk során Mátravere- bély-Szentkútra érkeztek, amely méltán híres nemzeti kegyhelyünk. A csoportot kalauzoló ferences Lóránt atya beszélt az itt történt csodákról, a hely történetéről és a jelenleg is folyamatban lévő átalakításokról. Maconkán betekintést nyerhettek egy asztalosmester munkásságába és az ottani „horgászparadicsomot” is megnézték. A legmaradandóbb szakmai médiaélményt valószínűleg a Bátonyterenyei Városi Televíziónál tett kirándulás jelentette, ahol a diákok kipróbálhatták magukat operatőrként, hírolvasóként és magazinműsor riportereként is. Fotóik, filmre vett élményeik és írásműveik a minket körülvevő világ emlékcserepei. Elsősorban maguknak szólnak, de remélik, hogy másokat is felfedező utakra indítanak - foglalta össze TarnócziLászló újságíró, a Palócföldi Médiaműhely programfelelőse. I A diákok helyi médiaműhelyek munkatársaival is megismerkedhettek Támogatás a társulásnak Szécsény. A város önkormányzata a szenvedélybetegek közösségi alapellátásának 2015. évi finanszírozási költségeire - a Szécsényi Hírek információi szerint - több mint nyolcmillió forint össze: gű működési támogatást kapott. A Szécsény Térség Humánszolgáltató Intézményfenntartó Társulása látja el a szenvedélybetegek közösségi alapellátását. Feladatuk a szécsényi járás területén élő, szolgáltatásukat önként igénybe vevő, valamint az eddig kezelés alatt nem álló, illetve betegség szempontjából veszélyeztetett személyek felkutatása, szolgáltatásuk felajánlása. A gondozott személy otthonában, illetve lakó- környezetében nyújtanak közvetlen segítséget az egészségi és pszichés állapotjavításában, a meglévő készségeik, képességeik megtartásában illetve fejlesztésében, valamit a mindennapi életükben adódó konfliktusok feloldásában és problémáik megoldásában. Céljuk a bevont személyek színvonalas szociális és mentális gondozásának biztosítása. A háziorvossal, kezelőorvossal való kapcsolattartás révén a szolgáltatást igénybe vevő állapotának folyamatos figyelemmel kisérését biztosítják. Az egészségügyi, pszichés és szociális állapot folyamatos nyomon követése, szükség esetén a megfelelő segítségnyújtás, a krízishelyzetek azonnali megszüntetése, illetve a problémák megbeszélése, normalizálása fontos elem a visszaesés, valamint a betegség krónikussá válásának megakadályozásában. Bohács István szereplése Nógrád megye hírnevét is gazdagította Ahogy tisztelői várták, sikeresen folytatódik nótaénekesi pályafutása a negyedik évtizedben is a Mátraterenyén élő és Salgótarjánban dolgozó Bohács Istvánnak: szombaton nemzetközi versenyt nyert Budapesten. . Az újpesti Hálózat a Kultúráért, Művészetért Egyesület harmadik alkalommal rendezte meg az Arany Cinege elnevezésű magyarnótaversenyt felnőtt profi és amatőr énekesek részére. A megmérettetésen közel 30 - köztük határainkon túli magyar - versenyző mérte össze tudását. Az öttagú szakmai zsűri a Nógrád megyei, azaz a mi énekesünket tartotta a legjobbnak, holtversenyben a tavalyi győztessel, mígnem a második párbajéneklés után a végső döntést a közönségre bízta. A közönség túlnyomó többsége Bohács István teljesítményét támogatta, így ő nyerte meg az idei Arany Cinege nemzetközi versenyt. A jelen lévő Pécsi Kiss Ágnes nótaénekes is Bohács István előadása mellett állt ki, s a zsűriben helyet foglaló Fazekas /ózse/nótaénekes pedig a műfaj úgymond igazi képviselőjeként jellemezte, és további sikereket kívánt neki a rögös énekművészi pályán. A több komoly versenyen már eddig is kedvvel és jól szereplő - első és második helyeket szerzett - Bohács István legújabb győzelmét olyan örökbecsű szerzeményekkel vívta ki, mint például: a „Galambszívet örököltem az édesanyámtól”, a „Nem zörög a haraszt, ha a szél nem fújja”, a „Vásárhelyi híres promenádon”. Ezek a nóták meghallgathatók a tavaly, Bohács István 30 éves nótaénekesi jubileumára megjelent CD-lemezen is. Tanári ikonok A középiskolai tanár nyolcéves korában látta a máriapócsi „Szűzanyát”. Veres József saját bevallása szerint ekkortól nagy szerelmese az ikonfestészetnek, bár ecsetet csak tizennégy esztendővel ezelőtt vett először kezébe. A pedagógusművész alkotásaiból egykori munkahelye, a Szent-Györgyi Albert Gimnázium galériájában nyílt tárlat a közelmúltban. Hegedűs H. Balassagyarmat. A megnyitón Sinkóné Szrenka Anikó igazgató köszöntőjét követően az intézmény tanulója, Kovács Karina adott elő egy szép népdalt. A tárlat képeinek méltatását Kovács Ferenc középiskolai tanár egy verssel indította. Ady Endre „Az Illés szekerén” című kötetének kezdő sorait idézte, s ebből egy sorra külön is felhívta a figyelmet: „szívük izzik, agyuk jégcsapos”. Ez tökéletesen jellemző Veres József művészetére - mondta -, mert ahhoz, hogy a témához nyúljon, rendkívül komoly érzelmi elhivatottság, vallásos hit kell, de miközben aprólékos munkával a képet készíti, jéghideg fejjel kell végrehajtani a mozdulatokat. Kis történelmi múltidézést is tartott, hiszen eljutottunk az ikon szó jelentésétől (görögül: kép, képmás) az ókeresztényeket üldöző Diocletianus császáron és a niceai zsinaton keresztül az egyházszakadásig, majd azt követően az ikonfestészet oroszországi térhódításáig, amelynek legkiemelkedőbb alakja a XIV-XV. században élt Andre) Rubljov volt. Visszatérve a kiállító művészre megtudtuk azt, hogy amikor még Szentpétervárt Leningrádnak hívták, járt az északi orosz nagyvárosban, ahol lenyűgözte a pravoszláv templomok szépsége, a belső berendezés áhítatos magasztossága, a szép ikonok, amelyek szemlélése közben gyönyörű hangon szólaltak meg a kórus által előadott ószláv nyelvű imádságosénekek. Ez is nagymértékben hozzájárult, hogy művészi kibontakozásában az ikonok témájához nyúljon. Veres József hozzátette, a most kiállított képek készítésének hátteréről szívesen nyújt bővebb ismertetőt a diákoknak, és a jövőben egy-egy rendhagyó tanóra keretében különleges tárlatvezetést tart majd a fiataloknak, hogy minél behatóbban megismerjék a kelet-európai kultúrának e gyöngyszemeit. Az ikonok között a magyar szent királyok képei is megtekinthetők Kovács Ferenc méltatását mondja - balra a kiállító művész-tanár: Veres József J « v 1 Bohács István újabb sikere