Nógrád Megyei Hírlap, 2015. február (26. évfolyam, 26-49. szám)

2015-02-19 / 41. szám

Hétvégén Egerben a 9-10. forduló küzdelmével foly­tatódott az idei Heves- Nógrád megyei felnőtt sakk csapatbajnokság küzdelme. Az utolsó előt­ti dupla fordulóban még komoly izgalmak vártak a két nógrádi egységre. A tét a tarjániaknál az ab­szolút megyebajnoki cím­re való ráhajtás a pásztói­aknál pedig a jelenlegi harmadik hely megtartá­sa volt a cél. Mindkettő sikerült. Cz.Zentai sakk. Délelőtt a tarjániakra egy mindent eldöntő rangadó várt. A csatában az ellenfél a Fü­zesabony gárdája az első négy táblán két nemzetközi és két FIDE mestert vetett be. Egy dön­tetlen kivívása a nógrádi csapat számára végső esélyt jelenthet a bajnokság megnyerésére. A negyedik táblán a két mes­ter, Frink Ferenc és Szurovszky Elek gyors döntetlenben egyezett meg, a többi táblán viszont hatal­mas csaták alakultak ki. A tarjániak vetélytársai nagy elán­nal vágtak neki a partiknak, mi­vel le szerették volna dolgozni a bajnoki tabellán lévő 3,5 pontos hátrányukat. Ennek ellenére Klenóczky Dániel révén a tarjá­niak szereztek vezetést. Több táblán viszont egyre rosszabbul álltak a nógrádi játékosok, amely akár egy komolyabb vereségbe is fordulhatott. Szerencsére, nem így történt. A játszmák többségé­ben sikerült „egálra” hozni vagy megfordítani az állást. Kivétel ez alól talán csak első táblásunk Egyed András volt, aki egyre rosz- szabb pozícióba került Galyas Miklós nemzetközi mester ellen, s végül vesztett is. Patai Péter vi­szont döntetlenre mentette a már-már teljesen vesztettnek hitt állását, Miklós Dániel ellenfele viszont addig erőltette a játékot, hogy Dani egy váratlan húzással nyert végjátékot kapott. Hidegzu­hany volt Patai Tamás vezérvesz­tése két gyalogelőnyös, nyerhe- tőnek vélt állásban. Bohati Tamás is kihagyta a nyerést, de Hajnal Zoltán nem­zetközi mester ellen végül a dön­tetlen is szép eredmény volt. A Kovács testvérek szikrázó végjá­tékokat vívtak. Mindkettejük ál­lása szinte megítélhetetlen volt, de inkább ők küzdöttek a dön­tetlenért. Ez végül Kovács Zsolt­nak sikerült a tarjáni, de most az ellenfelet erősítő Mede István ellen. Kovács Dániel partiját vi­szont az ellentétes színű futók sem mentették meg, így 5-4-es vezetésre tettek szert a rivális füzesabonyiak. Hátra volt még Frink Szabolcs csatája. Ellenfele kétszer is el­utasította a döntetlen ajánlatot, aztán Szabolcs sokkal jobban játszotta a bástyavégjátékot, nyert állást hozott ki, majd meg­torpant, de végül 4 és fél órás küzdelem után megtalálta az utat a nyeréshez. Sikerült a bra­vúr, döntetlen játszott(5-5) az STSE ,így továbbra is veretle­nek maradt. Délután a tarjáni csapatveze­tés az Egri Vasas elleni záró baj­noki találkozójukon változtatá­sokat vitt végbe a tábla- sorrenben, miközben új játéko­sok, így Szarvas Sándor és Kutas Balázs is játéklehetőséget ka­pott. Ha egyszer beindul a sze­kér, azt már nem lehet megállí­tani. A Salgótarjáni TSE játéko­sai mind a tíz táblán megszerez­ték a teljes pontot, így továbbra is esélyesek maradtak a bajnoki cím elnyerésére. Patai József (STSE): - A Nógrád megyei bajnoki cím és ezzel az osztályozón való indulási jog már matematikailag megvan, az abszolút bajnokság megnyerése is karnyújtásnyira van tőlünk. Március 29-én a záró fordulóban dől el minden. Vetélytársunknak a Füzesabonynak hat ponttal többet kellene szereznie a Pász­tó II. ellen, mint amennyit ne­künk kell az Egri SRSK ellen, ami elég valószínűtlennek tű­nik. Azért komolyan kell ven­nünk a találkozót, hisz az elmúlt évben kikaptunk az egriektől! Hétvégén a másik nógrádi csa­patra a Pásztó SE II.-re is komoly tétmérkőzések vártak. A cél a dobogó harmadik fokának a megtartása volt. Délelőtt a mát­raaljaiak magabiztosan nyertek a Heves SE ellen, majd tudva hogy a bronzérmes helyezés megtartásához a Hatvan ellen elegendő egy döntetlen elérése is, ez ki tudták harcolni, így a Pásztói SE II. a Heves megyei fel­nőtt sakkcsapat bajnokságzáró fordulója előtt jelenleg a bajnoki tabella harmadik helyén áll. 9. forduló. BM Heves SE - Pásztói SE n. 4- 6 Bakos Balázs - Görcsi Gábor 1- 0, Tóth Dániel - Vajda Albert 0,5- 0,5, Bakos Levente - Huszár Márk 1-0, Nyíri Dániel - Tódor Attila 0-1, Nagy Barbara - Tódor Sándor 0,5- 0,5, Bakos László - Kormos lózsef O-l, Király Ferenc - Huszár Lóránt 0-1, Kun Viktória - Vas Vince 0-1, Varga Zoltán - Sevelya Virág 1-0, Bakos Bálint - Adorján László 0-1. Füzesabonyi SC - Salgótarjáni TSE 5- 5 Galyas Miklós - Egyed András 1-0, Hajnal Zoltán - Bohati Tamás 0,5-0,5, Mede István - Kovács Zsolt 0,5-0,5, Szurovszky Elek - Frink Ferenc 0,5-0,5, Antal Attila - Dr. Frink Szabolcs 0-1, Czakó György - Kovács Dániel 1-0, Gál Péter - Miklós Dániel 0-1, Hajnal Gyula - Patai Péter 0,5-0,5, Balsai Nikolett - Patai Tamás 1-0, Bíró Zoltán - Klenóczky Dániel 0-1. További eredmények: Hatvani SK-Pétervására SE 4,5-5,5, Egri Vasas SE-Egri SRSK 2,5-7,5, Mátra SE II.-Andornaktálya SE II. 5-5, Makiári SE-Mezőkövesd SE 11.3,5-6,5. 10. forduló. Salgótarjáni TSE - Egri Vasas SE 10-0 Bohati Tamás - Paál Attila 1-0, Kovács Zsolt - Puskás Bence 1-0, Frink Szabolcs - Farkas Gábor 1- 0, Szarvas Sándor - Győrffi Zol­tán 1-0, Kovács Dániel - Vanyó József 1-0, Miklós Dániel - Berecz Imre 1-0, Patai Péter - Stekkel- pach Péter 1-0, Kutas Balázs - Dobozi Lajos 1-0, Patai Tamás ­Tóth Vilmos 1-0, Klenóczky Dá­niel - Tasi Imre 1-0. Pásztói SE ü. - Hatvani SK 5-5 Görcsi Gábor - Balogh Lajos 0- 1, Vajda Albert - Hatos Krisztián 1-0, Huszár Márk - Kovács Adal­bert 0,5-0,5, Tódor Attila - Schmidt Gábor 1-0, Tódor Sándor - Huczka József 1-0, Kormos József- Czakó Patrik 0,5-0,5, Huszár Lóránt - Mike Attila 0-1, Vas Vince - Gyóni Béla 0,5-0,5, Sevelya Virág - Schosz Barnabás 0-1, Adorján László - Vankó Máté 0,5-0,5. További eredmények: Mezőkö­vesd SE II.- BM Heves SE 3-7, Mátra SE II.-Maklári SE 7-3, Pétervására SE-Füzesabonyi SC 2,5-7,5, Andornaktálya SE II.- Egri SRSK 3,5-6,5 A bajnokság állása. 1. Salgó­tarjáni TSE, 2. Füzesabonyi SC, 3. Pásztói SE 11., 4. Egri SRSK, 5. BM Heves SE, 6. Pétervására SE, 7. Andornaktálya SE, 8. Hatvani SK, 9. Mátra SE II., 10. Egri Va­sas SE, 11. Mezőkövesd SE II., 12. Makiári SE. miMí'KM)MímSfSÍStlSS&SS&&&SStíil&íS$>SlSISaiSSS&1l forma i. Nem tudtak meg­egyezni a jövő évtől javasolt forradalminak nevezett változ­tatásokban a Forma-l-es csa­patok a világbajnoki sorozat kereskedelmi jogait birtokló Bernie Ecclestone-nal és a Nem­zetközi Automobil Szövetség­gel (FIA). Az autósport szaklap szerdán írt arról, hogy a kedden Géni­ben rendezett tárgyaláson nem született egyezség a fe­lek között, így a reformcso­magot leghamarabb 2017 tői vezethetik majd be az autósport elitkate­góriájában. A javasolt változta­tások közül kiemelen­dő a több mint ezer ló­erős motorok, valamint a széle­sebb gumiabroncsok alkalmazá­sa, s az összességében agresz- szívabban működő verseny­Jövőre (még) nem lesznek komoly változtatások autók használata, az érintettek ugyanis ezektől az intézkedé­sektől várnák azt, hogy több né­ző érdeklődjön a televízi­A McLaren új, Honda-motoros autója, az MP4-30. Fernando Alonso és Jenson Button ezzel a versenygéppel vág majd neki az idei pontvadászatnak. ók előtt és a pályákon is - a Forma-1 iránt. Az autósport értesülései sze­rint a Red Bull és a McLaren is­tálló azt szerette volna, ha a mó­dosítások már jövőre életbe lép­nek, míg a többi csapat a 2017- es bevezetés mellett érvelt, el­sősorban arra hivatkozva, hogy az ilyen változtatásokat alaposan ki kell dolgozni. Az idei vb március 15-én, az Auszt­rál Nagydíjjal kezdődik. Fa Nándorék elhagyták az Indiai-óceánt vitorlázás. Átjutott az Indi- ai-óceánon, s jelenleg Auszt­ráliától délre hajózik a Spirit of Hungary, Fa Nándorral és új-zélandi társával, Conrad Colmannal a Barcelona World Race földkerülő vitorlásverse­nyen, melyen továbbra is a he­tedik helyen halad. Fa Nándorék az elmúlt hé­ten kifejezetten jó tempóban szelték az óceánt, de nem vál­tozott a különbség sem az él­lovas Cheminées Pujoulat-val, sem a közvetlenül előttük ha­ladó, hatodik One Planet, One Oceannel szemben. Azaz előbbi 4000, utóbbi pedig több mint 700 mérfölddel ha­józik a Spirit of Hungary előtt. A viadal honlapja sze­rint mindez időkülönbségre lefordítva azt jelenti, hogy az elsőtől 11 napra és 7 órára, míg a hatodiktól 2 napra és 2 órára vannak Fa Nándorék, akik kedden éjszaka vitorláz­tak el a Leeuwin-foknál. A versenyben több mint ezer mérfóldes előnnyel ve­zet a Bemard Stamm irányí­totta Cheminées Pujoulat a múlt heti kényszermegállója ellenére is második Neutro- gena, valamint a harmadik GAES előtt. Mexikó visszalépett labdarúgás. Nem Guadala­jara lesz a házigazdája a 2017- es vizes világbajnokságnak, miután Mexikó szerdán visz- szalépett a rendezéstől. A lemondás indokául azt hozta fel a közép-amerikai or­szág sporthivatala, hogy a vb lebonyolításához szükséges pénzösszeg nem áll rendel­kezésre. Az egész világbaj­nokság 100 millió dollárba került volna, de az állami költségvetés nem biztosította ehhez a fedezetet, így pedig a szervezők jobbnak látták a visszalépést. A lemondás mi­att Mexikónak 5 millió dollár büntetést kell fizetnie a nem­zetközi szövetségnek, a FINA- nak, viszont további szankci­ókkal nem kell számolnia, amiért kihátrált. Darren Clarke vezeti az európai csapatot GOLF. Darren Clarke-ot ne­vezték ki a jövő évi Ryder Ku­pán szereplő európai golfcsa­pat kapitányának. A 46 éves északír szak­ember mellett a spanyol Miguel Angel Jimenez és a dán Thomas Björn került a jelöltek közé, és szerdán vá­lasztotta ki a győztest az eu­rópai versenysorozat (Euro­pean Tour) vezetősége által kijelölt ötfős testület. A játé­kosként is sikeres, 2011-ben British Open-bajnok Clarke Paul McGinley-t váltja a poszton, akivel az európai­ak tavaly simán legyőzték az amerikai együttest a sportág legrangosabb csa­patversenyén. Az már a hét elején kide­rült, hogy az amerikaiak irányítója Davis Love III lesz, aki jó barátságot ápol Clarke-kal. 1 ) * t Miklós Dániel dupla győzelemmel járult hozzá az STSE hétvégi sikeréhez Kezd beérni a tarjániak gyümölcse

Next

/
Oldalképek
Tartalom