Nógrád Megyei Hírlap, 2015. február (26. évfolyam, 26-49. szám)
2015-02-13 / 36. szám
A téli hónapokban sokszor érezzük úgy, hogy kevés napfényhez, kevés zöldséghez, gyümölcshöz jut a szervezetünk. A napfény beszerzéséhez sajnos messzire kellene utaznunk, viszont a zöldségekből és gyümölcsökből álló zöld-turmix hihetetlen vitaminforrás, és bármilyen meglepő: nagyon finom. Hozzávalók: 1 nagyobb lédús narancs fél banán 1 kivi 1 marék madársaláta 1 teáskanál méz össze. Főzzük néhány percig egy liter vízben, ízesíthetjük szárított kamillával és hársfával is. Pirítsunk meg három evőkanálnyi barna cukrot, és hígítsuk fel a hagymafőzettel. Mézzel édesítve igyuk, aprókat kortyolgatva. Hozzávalók 2 fej cékla 1 szál torma só ízlés szerint kevés őrölt kömény 6 evőkanál ecet 2 evőkanál cukor Elkészítés: A kivit megpucolom, feldarabolom, és a turmixba teszem. Hozzáadom a banánt, a madársalátát, a mézet, ráreszelem a narancs héját. Ezután kifacsarom a narancsot, és a levét a gyümölcshússal együtt a turmixolandókhoz öntöm. A géppel összesimítom, frissiben kínálom. Elkészítés: 1-2 fej céklát megmosunk, meghámozzuk és nyersen, sajtreszelőn megreszeljük. Egy szál tormával ugyanezt tesszük, majd összekeverjük a lereszelt céklával. Sózzuk, kevés őrölt köménymaggal, egy-két evőkanál kristálycukorral, öt-hat evőkanál 20%-os ecettel ízesítjük. Vigyázni kell a cukorral, mert a cékla idővel megédesedik. Néhány óra hosz- szat (szorosan lefedve) állni hagyjuk, hogy az ízek összeérjenek (de az aromája ki ne szellőzzön). Hideg ételekhez, főtt húsokhoz, virslihez, sült- és főtt kolbászhoz príma saláta. Fokhagymakrémleves Hozzávalók: fél banán 8 szem eper 1 marék friss bébi spenót 1 evőkanál őrölt lenmag 1 dl mandulatej Hozzávalók: 1 közepes méretű konyhakész (bontott) tyúk 4-5 db sárgarépa 4-5 db fehérrépa 1 kisebb karalábé 1 kis darabka zellergumó 3-4 rózsa karfiol 1 db zöldpaprika 1 db paradicsom egy csokor petrezselyem 1 fej vöröshagyma 1 gerezd fokhagyma só 6-7 szem egész feketebors késhegynyi reszelt szerecsendió Enyhíti a köhögést, csökkenti a torokfájást, és egyben a vírusokkal szemben is képes felvenni a harcot. Elkészítés: A banánt karikákra vágom, az epret kicsumázom, a spenótot megmosom, lecsöpögtetem. Az összes alapanyagot a turmixba teszem, majd hozzáadom a mandulatejet, és simává mixelem. Pohárba öntöm, majd beleszórom a lenmagot és elkeverem. Elkészítése: egy darabka friss gyömbért tegyünk forrásban levő vízbe, majd hagyjuk ázni öt percig. Szűrjük le, és ízesítsük mézzel, citrommal. Aki bírja erős borsos ízét le is reszelheti és a darabkákkal együtt megihat- ja. Kortyolgassuk egész nap. Elkészítés: A megtisztított, megmosott és feldarabolt tyúkot 3-4 liter hideg vízben feltesszük főni. Sózzuk, borsozzuk, és apró lyukú reszelőn belereszeljük a szerecsendiót. Amikor a víz felforrt, hozzáadjuk a megtisztított, feldarabolt zöldségeket: a répákat hosszában, kettővagy négyfelé vágjuk, a paprikát hosszában kettévágjuk és a magházat eltávolítjuk. Ezután lassú tűzön, amelyen éppen csak gyöngyözik a leves, addig főzzük, amíg a hús és a zöldségek megpuhulnak. Ha elkészült, egy kis húslevest merjünk ki a fazékból, és abban főzzük ki a cérnametéltet. ízlés szerint erőspaprikakrémet is kínálhatunk hozzá. Vöröshagyma tea Hozzávalók: 1 egész fej fokhagyma 1 vöröshagyma 5 dkg vaj 2 evőkanál liszt 2 húsleveskocka 2 1 víz 1,5 dl főző tejszín. só, bors, kakukkfű, szerecsendió Elkészítése: A vöröshagymát apróra vágjuk, vajon meg- fonnyasztjuk, hozzáadjuk a zúzott fokhagymát. Megszórjuk liszttel és összekeverjük. Felöntjük vízzel, közben folyamatosan keverjük (Ha csomós marad, kézi turmixai kijavítható.) és beletesszük a húsleveskockákat. Sózzuk, borssal, kakukkfűvel, szerecsendióval fűszerezzük. Felforraljuk, majd lassú tűzön még 10 percig főzzük. A tűzről levéve a fokhagymakrémleveshez hozzáadjuk a tejszínt, így krémesebb levest kapunk. Tálaláskor, a tányérok aljára tehetünk bármilyen fajtájú reszelt sajtot, de csak keveset. A fokhagymakrémleves tetejét díszíthetjük snidlinggel, és pirított kenyérkockát, vagy levesbetét gyöngyöket kínálhatunk még hozzá. Reszelt céklasaláta Kitisztítja a hörgőket, és az arcüregekben fellépő dugulást is enyhíti. A népi gyógyászatban az asztma gyógyszere. Emellett egyes másodlagos baktériumfertőzéseket, mint például a tüdőgyulladást is képes legyőzni. Elkészítése: Két-három fej vöröshagymát mossunk meg jó alaposan héjastul, és vágjuk Itt a tél, itt a megfázás, az influenza járványok, a nátha és a bakteriális fér tőzések időszaka. A megfelelő étrend- kiegészítőkről, vitaminokról, immun erősítőkről gondoskodni nagyon fontos, oda kell figyelni mit eszünk iszunk annak érdekében, hogy mihamarabb meggyógyuljunk, jobban legyünk. f i