Nógrád Megyei Hírlap, 2015. február (26. évfolyam, 26-49. szám)

2015-02-13 / 36. szám

Magyarország és Lengyelország Rokonok és barátok gazdagodnak a zárva tartással Magyarország és Lengyel- ország stratégiai partner, bár a két ország között le­hetnek megközelítésbeli különbségek, a legfonto­sabb kérdésekben mindig egyetértettek, és megta­lálják a módját, hogy ez a jövőben is így legyen - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügy­miniszter Budapesten. Budapest A tárcavezető dél­előtt Grzegorz Schetyna lengyel külügyminiszterrel tárgyalt, majd közös sajtótájékoztatóju­kon úgy nyilatkozott, hogy nincs vita a két ország között a viseg­rádi csoport (V4) jelentőségéről, és arról, hogy Közép-Európa a jövőben is az európai növekedés motorja lesz. Úgy vélte, Magyar- ország és Lengyelország abban érdekelt, hogy a V4 a lehető leg­szorosabb együttműködés le­gyen minden területen. Minden félnek nagyon előnyös a V4 és Németország közötti együttmű­ködés is - tette hozzá. Szijjártó Péter a tárgyalás té­mái között említette az energeti­kai kérdéseket. Kifejtette: fontos, hogy minden ország maga dönt­hesse el, milyen típusú energia- hordozókkal és milyen arány­ban oldja meg az energiaellátá­sát. Lényegesnek nevezte a ke­let-nyugati mellett az észak-déli irányú infrastruktúra kiépítését. Emlékeztetett: az elmúlt év­ben 7 százalékkal nőtt a Magyar- ország és Lengyelország közötti kereskedelmi forgalom, és a gaz­dasági kapcsolatok további erő­sítése érdekében magyar keres­kedőház nyílik Krakkóban, az Eximbank pedig csaknem 360 millió eurós hitelkeretet nyit a magyar és lengyel kis- és köze­pes vállalkozások együttműkö­désének ösztönzésére. Megjegyezte: arról is megálla­podtak lengyel kollégájával, hogy növelik a civil együttmű­ködések támogatására fordítan­dó kormányzati forrásokat is. Grzegorz Schetyna kiemelte: a magyar-lengyel barátság a kö­zép-európai együttműködés alapja. Ugyan lehetnek esetleges ellentétek a külpolitikájukban, de a két ország mindig megtalál­Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Grzegorz Schtityna lengyel külügyminiszter meg beszéiésüket követően sajtótájékoztatót tartanak a Külgazdasági és Külügyminisztériumban ja a közös nevezőt - vélekedett. A lengyel miniszter kiemelte a két ország közötti gazdasági ka|>- csolatok jelentőségét, és azt mondta, új együttműködési le­hetőségeket keresnek. Kitért arra is, hogy megálla­podtak: befogadják diplomáciai képviseleteikre a másik ország diplomatáját, ha annak az or­szágnak nincs képviselete az adott helyen. Úgy vélte, ebben a tekintetben elsősorban Afriká­ban, Latin-Amerikában és Ázsi­ában működhetnek együtt. Szijjártó Péter kérdésre azzal kapcsolatban, hogy távozik Bu­dapestről André Goodjfiend, az amerikai nagykövetség követta­nácsosa, azt mondta: a küldő or­szág szuverén döntése, hogy me­lyik diplomatáját milyen állo­máshelyre küldi és honnan hív­ja össze, ez az Egyesült államok belügye, ezért a kormánynak nem kell kommentálnia az ügyet. Feljelentést tesz az Együtt korrupciógyanú miatt Budapest Az Együtt feljelentést és köz­érdekű bejelentést is tesz a Legfőbb Ügyészségen az „államot foglyul ejtő orbáni érdekkör állami korrupciója miatt” - közölte Szigetvári Viktor társelnök buda­pesti sajtótájékoztatóján. Az ellenzéki párt a Lánchíd Rádiónál dolgozó Csintalan Sándor egy tévéműsor­ban tett, Simicska Lajosra vonatkozó kije­lentéseire alapozza feljelentését. Szigetvári Viktor utalt arra, hogy koráb­ban az ATV Egyenes beszéd című műsorá­ban Csintalan Sándor arról beszélt, két olyan embert ismert 1988 óta, akik maguk­ra vették azt a feladatot, hogy egy párt fel­építésében konkrét szerepet vállaljanak. Az egyik Simicska Lajos volt, az összes többi ember, amint hozzájutott a pénzhez, ellop­ta - idézte a volt MSZP-s képviselőt. Sziget­vári Viktor arra is kitért, hogy amikor a ri­porter azt kérdezte, „Simicska a pártnak la­pátolta ki a pénzt, és nem saját magának?”, akkor Csintalan azt válaszolta, „így is fogal­mazhatjuk különben”. Az Együtt társelnöke azt mondta, Ma­gyarországon egy gazdasági érdekkör az ál­lam erőforrásait a saját zsebébe csatornáz­za. Szavai szerint ez az állapot általában ak­kor szokott lelepleződni, amikor az érdekel­tek összevesznek és most ez történt, mert Orbán Viktor miniszterelnök összeveszett Simicska Lajossal. Kijelentette, szerinte nem „Simicska-ügy van, hanem Orbán-ügy, mert Orbán Viktor engedte, hogy Simicska Lajos lopjon a mi pénzünkből és utána ab­ból a Fideszt finanszírozzák”. Szigetvári Viktor elmondta: azt kérik, az ügyészség tanúként nyilatkoztassa Csinta­lan Sándort. Továbbá hallgassa meg Orbán Viktort arról, hogyan lehetséges, hogy „az ő oligarchapartnere lophatott az ő engedé­lyével, a mi pénzünkből a Fidesznek”. Arra a kérdésre, hogy az Indexen megje­lent idézet szerint a műsorban Csintalan Sándor úgy javította kijelentését: „Simicska nem lapátolt ki semmit. De pénz nélkül nem működik a politika, és aki az ellenke­zőjét állítja, az hazudik”, Szigetvári Viktor azt felelte: Csintalan Sándor továbbra is a Simicska-médiabirodalomban dolgozik, ha később letagadta amit mondott, akkor is ki­mondta a tévében. „Nem hiszem, hogy el­mezavarban szenvedett abban a pillanat­ban”, amikor nyilatkozott - mondta. Minszki megállapodás Brüsszel. A szavakat tetteknek kell követniük - hangsúlyozta Angela Merkel német kancellár a csütörtök hajnalban Minszkben tető alá hozott ukrajnai tűzszü- neti megállapodásról. Merkel - Francois Hollandé francia, Petro Porosenko ukrán, va­lamint Vlagyimir Putyin orosz el­nökkel - abbán egyezett meg a fe­hérorosz fővárosban, hogy vasár­nap 00:00 órakor tűzszünet lép életbe a kelet-ukrajnai harctéren. A kancellár csütörtök délután a brüsszeli EU-csúcstalálkozóra ér­kezve csak nagyon röviden nyilat­kozott, és reménykeltőnek, „nem többnek és nem kevesebbnek” mi­nősítette a minszki eredményeket. Francois Hollandé szerint az el­következő órák döntő jelentőségű­ek lesznek abból a szempontból, hogy miként lehet majd értékelni a tűzszüneti megállapodást. „A jövőben is kellő nyomást szükséges kifejteni az ukrajnai béke biztosítása érdekében” - fo­galmazott a francia köztársasági elnök, szintén az uniós országok állam-, illetve kormányfői talál­kozójára érkezve. Előzőleg ő ma­ga a szociáldemokrata, Merkel pedig a jobbközép néppárti poli­tikai családhoz tartozó csúcsve­zetőket tájékoztatta a maratoni minszki diplomáciai erőfeszíté­sek kimeneteléről. Dunáid Tusk, az uniós csúcsve­zetők testületének, az Európai Ta­nácsnak az elnöke „óvatosan üd­vözölte” a minszki megállapodást, és a maga részéről szintén azt hangsúlyozta, hogy annak haté­konyságát a helyszínen, Kelet-Uk- rajnában lehet majd csak felmér­ni. A volt lengyel miniszterelnök kiemelte, hogy az orosz agresszió egyértelműen fenyegetést jelent Európa békéjére nézve. Martin Schulz, az Európai Parla­ment (EP) elnöke nagy előrelépés­nek nevezte a Minszkben megszü­letett tűzszüneti megállapodást. „Amíg nem lőnek, addig be­szélnek egymással” - fogalmaz­ta meg Schulz azt a minimális el­várást, ami az eddigi értesülé­sek szerint teljesülhet a minsz­ki egyeztetések nyomán. Az EP- elnök ugyanakkor úgy vélekedett, hogy eddig nem ka­pott kellő hangsúlyt Ukrajna sta­bilizálásának, az ország műkö­dőképessége biztosításának a kérdése. Szerinte erről több szót kell ejteni az uniós országok ál­lam-, illetve kormányfőinek nem hivatalos értekezletén. A brüsszeli EU-csúcsra érkez­ve Werner Faymann osztrák kan­cellár üdvözölte a Minszkben kö­tött négyoldalú fegyvernyugvási megállapodást. Úgy értékelte a fejleményeket, hogy ez volt a bé­keterv első lépése, de ma még nem mérhető fel, hogy mennyi­re bizonyul jelentősnek. Üdvözölte a tűzszüneti megállapodást Budapest A külgazdasági és külügymi­niszter üdvözölte a minszki tűzszüneti megállapodást, ugyanakkor úgy látja, a végrehajtás fényében lehet majd értékel­ni, mekkora a siker. Szijjártó Péter, miután Budapesten tár­gyalt lengyel kollégájával, Grzegorz Schetynával, sajtótájékoztatójukon a minszki tárgyalásokról kiemelte: Ma­gyarország üdvözli, hogy létrejött a meg­állapodás a tűzszünetről, és nagyon fon­tos, hogy minden megállapodás, amelyet a normandiai formátumban ülésező veze­tők és a kontaktcsoport megkötött, telje­süljön. Magyarország érdeke, hogy békés megoldása legyen az ukrajnai konfliktus­nak, és kizárólag a tárgyalásos úton elért rendezés elfogadható - hangsúlyozta. Mint mondta, most nagy figyelemmel kell követni a megállapodások végrehaj­tását, és ennek fényében lehet majd érté­kelni, hogy milyen mértékű a siker, ame­lyet a minszki tárgyalásokon elértek. A tárcavezető megismételte, hogy bár­mifajta fegyverszállítás Ukrajnába a konf­liktus erősödését okozná. Ukrajna terüle­ti integritása, szuverenitása, nemzetközi­leg elismert határai nem lehetnek kérdé­sesek - hangoztatta. Szijjártó Péter kérdésre elmondta: Orbán Viktor miniszterelnök pénteki kijevi látoga­tását már hetek óta készítik elő, a fogadó- készség a kezdetektől egyértelmű volt Kijev részéről, de az időpont meghatározása a diplomáciai események miatt nehéz volt A tárgyalás napirendjén a kétoldalú kapcsola­tok szerepelnek majd, arról egyeztetnek, hogy miként segítheti Magyarország az Uk­rajnában szükséges strukturális reformo­kat - magyarázta. Az államigazgatási és gazdasági reformok megvalósításához Ma­gyarország szakértőket küld. Emellett a minszki tárgyalásokról formált kijevi állás­pontról is tájékozódnak majd - tette hozzá. Budapest. A Demokratikus Koalíció szerint az egyes bol­tok vasárnapi zárva tartásá­ról szóló rendelet azért szü­lethetett meg, hogy az Orbán Viktornak kedves rokonok, vállalkozók, barátok gazda­godhassanak. Erről a párt szó­vivője beszélt csütörtöki, bu­dapesti sajtótájékoztatóján a Népszabadság értesülésére reagálva, amelyik szerint a ki­kötőkben üzemelő boltok is mentesülhetnek a kötelező vasárnapi zárva tartás alól. Gréczy Zsolt azt mondta, kez­detben ezekre az üzletekre is szigorú szabályok vonatkoztak, de amióta Orbán Viktor veje „kikötőtulajdonos" lett, megje­lentek a kedvezmények. Szerin­te az sem véletlen, hogy azt kö­vetően duplázták meg a sertés­telepek támogatását, miután Mészáros Lőrinc felcsúti polgár- mester megnyitotta a sajátját. Gréczy Zsolt úgy fogalmazott: Orbán Viktor és a Fidesz kor­mányzása csak és kizárólag ar­ról szól, hogy törvények, külön­adók és jogszabályok útján az övék és környezetüké legyen minden. Elmondta, a vasárnapi zárva tartás ügyében tartandó népszavazás érdekében indított petíciój ukat eddig hatvanezren írták alá. A nol.hu-n csütörtö­kön jelent meg egy cikk arról, hogy készül a vasárnapi zárva tartás részletszabályozása. A kormánypárt egyre szorultabb helyzetben van Bi d lest A Jobbik álláspont­ja szerint a kormánypárt egyre szorultabb helyzetben van és „egyre szánalmasabban próbál kimenekülni” a botrányok kö­vetkezményei alól. VolnerJános, az ellenzéki pártalelnöke - aki eredetileg a bankadóról tartott volna sajtótájékoztatót - csü­törtökön úgy értékelt: a pénz­hamisítási ügybe keveredett Veress Áron esete túltesz az MSZP-s Zuschlag János botrá­nyain. Azt mondta: a Fidesz ha­zudik, amikor azt állítja, hogy 2012-ben kizárta soraiból az if- júsági tagozat elnökét, mert Ve­ress Áron még tavaly decem­berben is ebben a minőségé­ben szerepelt egy zalaegersze­gi fórumon. A jobbikos politi­kus szerint Veress Áron érintettségének vizsgálatakor ki kell térnie a hatóságoknak arra, hogy müyen módon ke­letkezett a nála talált sok millió forintnyi euró, mióta kereske­dett vele, hány embert verhe­tett át, s a nevén lévő Keleti Partnerség Kft.-nek lehet-e kö­ze a botrányhoz. Volner János úgy vélte: a Fidesz utánpótlása a jelek szerint „erősen hasonlít elődeire” és „a korrupciós vo­nalat szeretné továbbvinni”. Ki­jelentette azt is: elvárják az igazságszolgáltatástól, hogy ne tussolja el a pénzhamisítási ügyet, s a Jobbik javaslata alap­ján legyen lehetőség dupla büntetés kiszabására. Előző nap az Index írt arról, hogy a nagyobbik kormánypárt ifjúsá­gi tagozatának elnökénél ta­láltak a rendőrök 30 ezer eurónyi hamis pénzt. A Fi­desz erre azt közölte: nem a párt ifjúsági tagozatának el­nöke Veress Áron, őt már 2012-ben kizártak soraikból.

Next

/
Oldalképek
Tartalom