Nógrád Megyei Hírlap, 2015. február (26. évfolyam, 26-49. szám)

2015-02-13 / 36. szám

Szemléletformáló egészségnap Szigeti András (Folytatás az 1. oldalról.)- Intézményünk olyan óvoda, ahol mindig az inno­vációt tartottuk szem előtt, ezért folyamatosan újítunk, illetve min­dig szeretnénk valami különle­ges dolgot is letenni az asztalra a hagyományos hétköznapi tevé­kenységeinken túlmenően. így jött a műfal megépítésének az öt­lete is, amelyet nyolc éve Orosz Mihály, a Salgótarjáni Hegymá­szó Klub vezetője segített megva­lósítani. Ezzel állítólag az első in­tézmény lettünk, ahol ilyen mű­fal épült - fejtette ki Kis Miklósáé, a tagóvoda vezetője. Hozzátette: az eseményt min­dig farsang tájékán rendezik meg, azért hogy a kis jelmezek­kel is kedvet csináljanak a gyere­keknek a falmászáshoz, de ter­mészetesen nem erőltetik ezt a gyerekekre. A sporttevékenység kedveltsége nagyon érdekesen alakul az apróságok körében, hi­szen van aki rögtön elsőre felmá­szik a fal tetejére, azonban né­hány gyereket még biztatás után sem lehet rávenni arra, hogy ki­próbálja a falmászást. Annak el­lenére sem, hogy hetente egy dél­utánon a szülővel együtt próbál­hatják ki ezt a lehetőséget. Az intézmény vezetője el­mondta azt is, hogy a programon a város valamennyi óvodájából a harmincöt legügyesebb gyer­mek vett részt. A versenyzőket három kategóriában - kisebbek, illetve nagyobb lányok és fiúk - díjazták érmekkel, kupákkal és egyéb ajándékokkal, de senki sem távozott üres kézzel, ugyan­is mindenkit megleptek valami­lyen kis aprósággal. Kérdésünkre válaszolva Kis Miklósné zárásként kifejtette: a szülők nagyon örülnek a falmá- szási lehetőségnek, s ezt az bizo­nyítja, hogy vannak olyan anyu­kák és apukák, akik kimondot­tam e lehetőség miatt szeretnék ebbe az óvoda beíratni a gyer­meküket. Nem feltétlenül kell azonban hozzájuk járni azért, hogy ezt a hobbit gyakorolhassa a kisgyerek, ugyanis bárhonnan fogadják a városból az ovisokat. A VIII. Városi műfalmászó talál­kozón az előző évekhez hasonlóan most is szoros eredmények szü­lettek: a „kicsik” kategóriájában Kancsulik Bodza (Mackóvár Köz­ponti Óvoda) végzett az első he­lyen, megelőzve Radvámzky Lau- rát (Körúti Tagóvoda) és Pilinyi Krisztinát (Körúti Tagóvoda). A „nagy lányok” közül a képzeletbe­li dobogó legfelső fokára Németh Réka (Körúti Tagóvoda) állhatott fel. Míg a második Koprla Szofi (Mackóvár Központi Óvoda), a harmadik pedig Hriba Réka Anna A diákok szemléletformálá­sa is cél volt azokon a prog­ramokon, amelyet a város Dózsa György Általános Is­kolája szervezett egy egész délelőttöt átfogó egészség­nap keretein belül. H. H.____________________ Balassagyarmat a pályázati forrásokból megvalósult ese­ménysorozat közös reggeli tor­nával, és különböző sportvetél­kedőkkel „nyitott”, amelyek so­rán az újonnan kapott kölyök- atlétikai sportszerekkel is megismerkedhettek a gyere­kek. De volt mozgásra serken­tő aerobik -, karate és néptánc­foglalkozás is. A továbbiakban az egészséges táplálkozás került előtérbe. ló mi­nőségű, tápláló alapanyagokból készült szendvicseket kóstolhat­tak a tanulók, a friss péksütemé­(Mackóvár Központi Óvoda) lett. A harmadik csoportban, azaz a „nagy fiúk” között az első Harrach Bence (Mackóvár Központi Óvo­da), a második Ivony Bence (Körúti Tagóvoda) és a harmadik Boda Be­nedek (Mackóvár Központi Óvo­da) lett. A verseny abszolút győz­tese címét Németh Réka (Körúti Tagóvoda) érdemelte ki, ugyanis ő volt az, aki minden nehézségű „utat” megmászott. A mezőny leg­fiatalabb versenyzője pedig a mindössze három éves Pilinyi Krisztina (Körúti Tagóvoda) volt. így kell pontosan fogat mosni pekkel, filmekkel illusztrálva ele­venítette fel, miként éviekéit át a világ egyik legsűrűbb, maláj dzsungelén. A programsorozat része volt még a „Legyél egészséges!” cí­met viselő rajzpályázat, illetve gyümölcs- és zöldségszobrokat is kreáltak a tinédzserek. A nap folyamán megtekintettek mentőkutyás-bemutatót és egy pékségben megszemlélhették, hogy jut el a kenyér a sütéstől az asztalokig. nyékét túróval, sajtból, tojásból és zöldségekből összeállított kré­mekkel ízesítették. Természete­sen nem maradott el a helyi ter­melők jóvoltából kiállított mézek kóstolása sem. A méhész seré­nyen válaszolt a felmerülő kér­désekre is. A diákok gyógyteá- kat, frissen facsart gyümölcsök­ből készített italokat hörpinthet- tek. Az ismeretterjesztő előadá­sok során bemutatóval színesít­ve tanulhatták meg a fiatalok, milyen is egy pontos, szakszerű fogmosás, de kozmetikus, gyógy­szerész és mentőstiszt is beszélt­mesélt a tanulóknak. Az extrém sportoló Kovács László pedig ké­kezdődött az egészségnap Szívhez szóltak... Szecseny. Andi Színjátszósai - akik idén ünnepük megala­kulásuk 10. évfordulóját -, va­lamint a meghívott vendégek, a Mikszáth Táncegyüttes és a T.C.D. Táncegyüttes egy szép, felejthetetlen élményekben gazdag estét szereztek a szécsényi színházlátogató pub­likumnak. Ismét bebizonyoso­dott, hogy a kisvárosnak igen gazdag a kulturális, művésze­ti élete, amelynek fénye mesz- sze túlvilágit a város határán. A farsangi musical-gála műsorára zsúfolásig megtelt a nézőtér, többen a lépcsőkön ülve nézték végig, pontosab­ban élvezték a profi módon megszerkesztett est műsorát. A közönség együtt élt a ze­nével, a tánccal, az előadás­sal. A remekül szerkesztett műsor Andi Színjátszósainak elmúlt egy évtizedére volt fel­építve. A táncosok produkció­ja is ehhez a rendezői koncep­cióhoz igazodott. Az elmúlt egy évtizedben a város tánc­csoportjai - legyen szó népi vagy modern stílust képvise­lő együttesről -, közreműköd­tek egy-egy előadás bemutató­ján. ]ó volt látni, tapasztalni, hogy Andi Színjátszósainak bőven van utánpótlása. Ami­kor a „Muzsika hangja” című darabból láthattunk-hallhat- tunk részleteket, a holnap fel­nőtt színjátszósai bebizonyí­tották, hogy helyük van a kö­zösségben, abban a társulat­ban, amelyből hivatásos szí­nészek kerültek ki. Az est során a szereplők és a műsor szerkesztője, rende- zőj e Garamvölgyi Andrea jóvol­tából egy szép utazást tehet­tünk a musical világába. Rész­leteket hallhattunk az „Egri csillagok”, a „Muzsika hang­ja”, a „Mozart”, az „Abigél”, „A dzsungel könyve”, a „Hair” mellett még sok más musical­ből. Andi Színjátszósainak műsora több mint egy amatőr előadás. Erről a farsangi musi­cal-gálájuk ismét tanúbizony­ságot tett. Szándékukat, hogy szórakoztassanak a dalokkal, táncokkal, s eljussanak az em­berek szívéhez, teljes mérték­ben elérték. Felejthetetlen, él­ményekben gazdag estét sze­reztek a nézőknek. Akciófilmet vetítenek Salgótarján, a „Mozihét-vég- ék a könyvtárban!” elnevezé­sű rendezvénysorozat követ­kező vetítése február 14-én, szombaton 10 órakor lesz a Balassi Bálint Megyei Könyv­tár épületében. Az eseményre ellátogatok megtekinthetik a világhírű színészek, Leonar­do DiCaprio és Russell Crowe nevével fémjelzett „Hazugsá­gok hálójában” című színes, szinkronizált amerikai akció­filmet. Az ingyenes felvétel megtekintése 16 éven aluliak számára csak nagykorú fel­ügyelete mellett ajánlott. Ördöglakodalom Bátonyterenye. a tavasz eljö­vetelét várják a Nagybátonyi Ófalusi Hagyományőrző Egye­sület tagjai, és invitálják mind­azokat, akik velük együtt jó hangulatban töltenék az utolsó farsangi hétvégét. Február 15- én, vasárnap 17.30 órakor tél­űző bábuégetést, majd előadá­sokat mutatnak be a Petőfi Művelődési Házban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom